Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-21 / 67. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 21., KEDD felütés Nyelvbotlásból igazság Egy dél-afrikai focistát vá­lasztottak a meccs legjobb­jának, aki a mérkőzés utáni interjúban nyelvbotlásból köszönetét mondott a felesé­gének, de a barátnőjének is. BEZZEG az igazi profik - min­den területen - jól vigyáznak a mondandójukra is. K. G. HÍREK Színvonalas irodalmi verseny BATE Nagy sikert aratott a kis­térségi szavalóverseny közép­döntője, amelyen 30-an vet­tek részt. Az óvodásokon kí­vül általános- és középiskolá­sok szerepeltek, s felnőttek is jelentkeztek. A legjobbak a szentbalázsi döntőbejutottak tovább. H. M. Véradók segítenek a rászorulókon KAPOSVÁR A Somogyi Hír­lap véradását március 29-én 13-tól 16 óráig a Kapos Ho­telben szervezi a Magyar Vö­röskereszt megyei igazgató­sága. A Táj-, illetve a lakcím­kártyán kívül a személyi iga­zolványt kell felmutatniuk a jelentkezőknek: 18 és 65 év közötti, egészséges emberek adhatnak vért. H. M. Dudli János nyert a kártyajátékban SZÍNIA Baranya és Zala me­gyeiek is részt vettek a má­sodik alkalommal megren­dezett ultiversenyen. A 14 településről érkezett har­minchét kártyás küzdelmét a csurgói Dudli János nyer­te, a nagyatádi Bognár Ár­pád és a csokonyavison- tai Farkas István előtt. A tá- mogatók-segítők és játéko­sok egyaránt hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. G. A. Emlékművet építenek MEZŐCSOKONYA Hétfőn el­kezdték az ‘56-os emlék­mű építését, melyet a tervek szerint április végéig elkészí­tenek. Az első és második vi­lágháborús emlékmű felújí­tását befejezték, ezt pénte­ken avatják fel ünnepélyes keretek között. H. M. Tűzvédelmi bírságra számíthat az, aki nem lép még időben A leharcolt kémények is apasztják a pénztárcát Van olyan kémény, amelyet évente, s olyan is, amelyet kétévente kötelező átvizsgálni, négyévente pedig teljes műszaki felülvizsgálatot végeznek Fotó: Lang Róbert Somogybán is nagy problé­mát jelent a társasházi gyűj­tőkémények állapota. Nem egy helyen életveszélyessé nyilvánították a kéménysep­rők, ezért a tulajdonosok­nak lépniük kellett. Molnár Gábor gabor.molnar@mediaworks.hu SOMOGY Két lehetőség áll a la­kók előtt, vagy felúj íttatj ák/át- alakíttatják a kéményt, vagy átállnak villanybojlerre, mely kevesebbe kerül, ám ehhez az áramszolgáltató engedélye, il­letve néhol a hálózat átalakítá­sa is szükséges hozzá.- A másodszori nyomáspró­ba után két strangot is élet- veszélyesnek minősített a ka­tasztrófavédelem a tömbünk­ben - mondta az egyik kapos­vári lakásfenntartó szövetke­zet elnöke. - A gyűjtőkémény átalakítása egyedivé lakáson­ként körülbelül 350 ezer fo­rintba kerül, de kaptunk 380 ezres árajánlatot is. Aki ezt választ­ja, olyan kéményt kap, melybe a kon­denzációs kazáno­kat is be lehet köt­ni. Ám voltak, akik a villanybojleres megoldást válasz­tották, mely körül­belül 200 ezer forintból kijött. A jogszabály szerint a szi­lárd tüzelésű berendezésekhez kapcsolódó égéstermék-elveze­tőket évente, a gázüzemű és a zárt rendszerű tüzelőberende­zésekhez kapcsolódó kéménye­ket vagy kéményrendszereket kétévente kötelező átvizsgálni, négyévente pedig a kémények teljes nyomvonalának műsza­ki felülvizsgálatát végzik el.- Az ellenőrzés során három állapotot rögzíthet­nek a kéménysep­rők - tájékoztatott Bázelné Mihályka Szabina, a Somogy Megyei Katasztró­favédelmi Igazgató­ság szóvivője. - Az első esetben min­den rendben van a kéménnyel, a másodikban a feltárt kisebb hibákat a követ­kező ellenőrzésig ki kell javíta­ni, a harmadikban pedig olyan súlyos hiányosságokat tárnak fel, mely miatt megtiltják a ké­mény használatát. Somogybán 608, ebből Kaposváron 398 tár­sasházban végzi a katasztrófa- védelem kéményseprő-ipari szerve az égéstermék-elveze­tők rendszeres ellenőrzését.- A kéményseprők leggyak­rabban kivitelezési hibákkal találkoznak, melynek követ­keztében az égéstermék visz- szaáramolhat, a tüzelő-fűtő­berendezés meghibásodhat - hangsúlyozta a szóvivő. - A légbevezetés hiánya is problé­maként jelentkezik. Ha ugyan­is az újonnan beszerelt, jól szi­getelő nyílászárókon nincs szellőzőnyílás, jelentősen csök­ken az épületbe bejutó levegő mennyisége. így a kémény - akkor is, ha megfelelő műszaki állapotú - nem képes az égés­terméket elvezetni, szellőzése megfordul. A költségek felét kifizeti a város Kaposvár vissza nem téríten­dő támogatással segíti az elö­regedett kémények korsze­rűsítését. Olyan - hatósá­gi kötelezéssel érintett - la­kóépületek pályázhatnak az önkormányzathoz, melyek 1985 végéig épültek, s leg­alább nyolc lakásosak. A tá­mogatás mértéke a bekerü­lési költség fele, de feltétel az is, hogy nem haladhatja meg a lakásonkénti 150 ezer fo­rintot. Fontos, hogy a pályáza­tokat március 30-ig lehet be­adni. Erről még tavaly októ­berben határozott a kaposvá­ri közgyűlés. Somogybán 608, Kapos­váron csak­nem négy­száz kéményt ellenőriznek A bevétel növekedhet, a munkaerőhiány csökkenhet a vendéglátóipari közfoglalkoztatással Közmunkás is segít a balatoni pultok mögött SOMOGY A munkaerőhiány mi­att komplex javaslatcsomag­gal fordul a nemzetgazdasági tárcához a Turisztikai és Ven­déglátó Munkaadók Országos Szövetsége. Somogyi vállalko­zók szerint már tavaly is kevés volt a szakképzett, gyakorlott jelentkező a balatoni vállalko­zásokhoz, a feszítő gondok vár­hatóan idén nyáron újra megis­métlődnek. Böröcz Lajos, a szervezet fő­titkára a Világgazdaságnak elmondta: a munkaerőhiány enyhítésére mindent megpró­bálnak, még az öregségi nyug­díjasok visszafoglalkoztatá- sát is, csakhogy negyvenév­nyi állómunka után már keve­sen vannak olyan egészségi ál­lapotban, hogy akár részmun­kaidős állást vállaljanak. Úgy vélte: a tömeges munka­erőhiány megoldásának fontos eszköze azonban az lehetne, ha a versenyszféra felé terelget­nék a közmunkásokat. A köz­munkások egy részéből idővel szakképzett dolgozó is válhat. Kertész Rezső, a Kisosz me­gyei társelnöke lapunknak ki­fejtette: régóta szorgalmazzák a munkaerőhiánnyal kapcso­latos problémák érdemi, haté­kony orvoslását. A közmunká­sok alkalmazása is megoldá­sa lehet, ám egy ilyen hordere­jű döntés előtt feltétlenül érde­mes szakmai konzultációt le­folytatni.- Számos szakember sze­rint a közfoglalkoztatás fon­tos, de átmeneti állapot, hi­szen fő cél, hogy a program­ban dolgozók jelentős része a versenyszférában találjon ál­lást - folytatta Kertész Rezső. - A Balaton-part térségében tavaly 1450 vendéglátóhely és üzlet működött, s már egy éve is problémát jelentett, hogy ke­vesen jelentkeztek idénymun­kára. A közmunkások alkal­mazása hasznos lehet, persze valamennyi részletkérdésre Indul a szezon, kell a munkaerő a vendéglőkben Fotó: MW ügyelni kell. így például a kép­zésre, a szakmai ismeretek el­sajátítására, de arra is, hogy miként oldják majd meg a dol­gozók szállítását. A műszak je­lentős része nyáron este, éjsza­ka van, miközben a kis zsák- településekre tíz óra után már nem jár busz. Kertész Rezső rámutatott: a helyi gazdaság erősödése vala­mint a települések bevételének növekedése mellett a munka­erőhiány mérséklődhet, ha a közmunkások egy részét a vendéglátás, idegenforgalom alkalmazná. S erre már csak azért is szükség lehet, mivel ezen a területen nemzedékvál­tás zajlik le. Harsányi Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom