Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-20 / 66. szám
2017. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ CSALÁD 11 A válás gyászfolyamata lépésről lépésre, elfogadni a megváltoztathatatlant Túlélni a fájdalmas szakítást Sokunk életében van egy olyan volt partner vagy volt házastárs, akitől nem tudunk elszakadni, érzelmileg még évek múlva is kötődünk hozzá. Hogyan oldhatjuk meg ezt a helyzetet? Mediaworks/test&lélek kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu GYÖTRELEM Mintha egy kést forgatnának a szívünkben - eleinte így érezzük magunkat a szakítás vagy a válás után. Később a düh, a vágyakozás, a magány és a szomorúság váltakoznak, míg végül bele nem nyugszunk a szakításba, elfogadva a megváltoztathatatlant. Gyászolunk, mintha meghalt volna egy közeli hozzátartozónk, ám ez a folyamat sokszor annál is nehezebb. A sokk és a düh Közvetlenül a szakítás után sokkos állapot uralkodik el az emberen. Hihetetlennek tűnik, hogy aki tegnap még any- nyira szeretett minket, akivel együtt képzeltük el a jövőnket, az ma sutba dobta a közös múltat, kisétált az életünkből, és magunkra hagyott bennünket. Sokan úgy is érzik, félreértés történt, és nemsokára helyreáll a régi rend. Ez komoly krízis- helyzet. Az a legjobb, ha nem maradunk egyedül, olyasmivel foglalkozunk, ami örömöt Szakítás nem nyugszunk a történtekbe Fotó: után a düh, a vágyakozás, a magány és a szomorúság váltakoznak, míg bele Shutterstock Egy év kell a teljes feldolgozáshoz ad, megpróbáljuk elterelni a figyelmünket egy rövid időre. A sokkos állapot után általában a harag időszaka jön, szembenézünk a valósággal. Elképesztő energiák, eddig nem tapasztalt düh törhet ki még a legbékésebb emberből is. Ez segít előrelépni a gyászfolyamatban. Fontos, hogy ne tartsuk magunkban a haragot. írjuk ki magunkból, használjunk bátran csúnya szavakat, mondjuk el, ami a szívünket nyomja, de ezt még véletlenül se küldjük el: csak tegyük be az íróasztalfiókba. Később, Ha a gyászfolyamat jól halad, a negatív érzelmek intenzitása fokozatosan gyengül és a szakaszok egyre rövidebbek lesznek. A tapasztalatok szerint a szakítás után legalább 2-3 hónap teljes hírzárlatra van szükség. Ennyi idő elegendő ahhoz, hogy mindkét fél nagyjából újraszervezze az életét, új szokásokat alakítson ki. A teljes feldolgozáshoz azonban minimum egy év szükséges: nem véletlenül alakult ki a gyászév fogalma. Meg kell élnünk a párunk nélkül az ünnepeket, az évfordulókat. Az első alkalommal még fájni fognak, a következő évben azonban már új emlékek kötődnek hozzájuk. A gyászfolyamat sikeres lezárásakor képesek vagyunk reálisan látni a kapcsolatot annak jó és rossz részeivel együtt. El tudjuk fogadni, hogy véget ért, megtudunk bocsátani a másik félnek. amikor kissé lehiggadunk, örülni fogunk, hogy így döntöttünk. Nemcsak az elhagyott, az elhagyó fél is átéli ezt a szakaszt: nagyon gyakran kölcsönösen leértékelik, hibáztatják a másikat, hogy ezzel is alátámasszák döntésük helyességét. A nosztalgia A szakítás bizonyos szakaszában csak a szépre emlékezünk, elkezdjük idealizálni a másikat. Ez a nosztalgia az otthonossággal, a megszokott- sággal áll közelebbi kapcsolatban. Paradox módon az is hiányozhat, amiben egyáltalán nem éreztük jól magunkat. Gyakori, hogy ekkor a pár megpróbálja megjavítani, újrakezdeni a kapcsolatát. Eleinte úgy tűnhet, sikerül, később azonban felszínre kerülnek ugyanazok a problémák. Érdemes inkább visszahelyezni magunkat a realitások világába, csatoljunk minden nosztalgikus szép emlékhez egy negatívat, fogadjuk el, a kapcsolatnak volt jó és rossz oldala. A depresszió- A szakítás egyes szakaszait minden kapcsolat lezárultával megéljük, nem is egyszer. Váltakozhatnak, összemosódhatnak, de az is előfordulhat, hogy valahol megakad az el- válási folyamat, főleg akkor, ha a pár - a gyerekek miatt - folyamatosan tartja a kapcsolatot. Vannak, akik évekkel a szakítás után sem alakítanak ki új párkapcsolatot: vagy a sérelmeiket őrzik, tehát a harag szakaszában ragadtak, vagy úgy gondolják, olyan jót sosem találnak, mint az exük volt, tehát a nosztalgiába kapaszkodnak. Ám bármilyen nehéz, meg kell próbálni újjáépíteni az életünket, a személyiségünket. Ugyanúgy, ahogyan a sokk idején, most is segítséget adhat bármilyen elfoglaltság, amiben élvezetet találunk. Ártalmas a túl sok kényeztetés MAJOMSZERETET Felettébb nehéz megtalálni az egyensúlyt á szigorúság és a túlzott engedékenység között. Adni - helyesen Tévedés, hogy az elkényezte- tés azon múlik, mennyire tárgyiasul a szeretet, tehát hogy minden attól függ, megveszi-e a gyereknek a legújabb kisautót vagy a legszebb babát. Valójában azzal kényezteti el, ha mindenféle viselkedésformát elfogadhatónak tart! A csemete nem hajlandó megenni az elébe tett főzeléket, és hisztizni kezd? Ha erre este nekiáll palacsintát sütni, rossz úton jár! Ha túlságosan megengedő szülő, minden teljesítmény nélkül jutalmaz, nem állít fel szabályokat, és egy kis zsarolással azt is el lehet érni nála, amivel nem ért egyet, akkor elkényezteti a lurkót... Veszélyek Az így felnövő gyermek kezelhetetlen, követelőző, akaratos vagy túlságosan érzékeny lesz. Mivel nem készül fel az élet nehézségeire, felnőttként hajlamos lesz a szorongásra és arra, hogy túl sokat képzeljen magáról, ha pedig kudarc éri, elkeseredjen. Nem tanul meg harcolni és küzdeni sem. Ne engedje át az irányítást! Adjon meg neki mindent, amire igazán vágyik, ám ne árasz- sza el felesleges ajándékokkal. A követelőzésre sose reagáljon, maradjon higgadt, és ragaszkodjon az elveihez. MW Fontos a D-vitamin PÓTLÁS Tavasszal a magyarok 95 százaléka szenved D-vita- min-hiányban, csak tizedük sei gondot a beviteléről. A várandósság alatt, a szülés után is elengedhetetlen a pótlása: hozzájárul az egészséges sejtfejlődéshez, alapvető szerepet játszik az idegrendszer és az immunrendszer fejlődésében. Segíti a csontok szilárdságához szükséges kalcium beépülését és csökkenti a gyermekkori cukorbetegség meg az asztmás megbetegedések kialakulásának kockázatát. MW HIRDETÉS ühusvéti előkészületek / Fanny^y? ; RECEPTEK SZERETETTEL zt Magyarosan A ,, ““ís sPs tedvencek HHr “n9<Ktöl a puncstortáig Változatosan *ara|áhéyal Keresse minden hónapban azújságárusoknál! HIRDETÉS DONATUJ GAMESHOW EGYÜTT, EGYMÁS ELLEN! ANN/tT ES82EC I DÖNT ERŐVEL MINDEN HÉTKÖZNAP 19.25 tv2.hu