Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 11. szám
2017. MÁRCIUS 18., SZOMBAT i tefíáiM A legtöbb divattervezőnek csak álom, hogy egyszer a leghíresebb divatmagazinban, a Vouge-ban jelenjenek meg a munkái. Cserkúthy Hanna még csak 25 éves, de az elmúlt három hónapban ez már másodszor sikerül neki. Névjegy: Cserkúthy Hanna 1992- ben született Pécsen. A gimnázium elvégzése után germanisztika szakra jelentkezett Budapestre az ELTE-re, de hamar rájött, hogy az nem neki való. Ezután a Forrai Magániskolába járt divat- és stílustervező szakra. Ez idő alatt sok helyen gya- komokoskodott, de különösen büszke a budapesti Daalarnánál töltött időre. Miután elvégezte az iskolát, visszaköltözött Pécsre, és másfél évvel ezelőtt megalapította saját márkáját öccse, Cserkúthy András segítségével. Fő profilja a nőies stílus, az elegáns utcai, illetve a csinos alkalmi ruhák. DIVAT Cserkúthy Hanna már hatévesen egy varrógép előtt ült, hogy ugyanolyan ruhát varrjon magának és a barátnőjének. Gyerekkori álmát váltotta tehát valóra, amikor úgy döntött, a germanisztikatanulmányok helyett inkább ruhákat tervez. Épület- gépész öccse segített abban, hogy felfedezzék a munkáit - szerinte ez a családi csapatmunka a siker titka. „Kevesen vannak olyan szerencsések, hogy már fiatalon tudják, mi az, amivel egész életükben szívesen foglalkoznának, és arra célirányosan készülnek is - mondta Cserkúthy Hanna. - Én is úgy voltam vele, hogy már gyerekkoromban is érdekelt a divat. Szerettem a nagymamáim szekrényében kutatni a régi ruhák után, kislányként szívesen játszottam divatbemutatót, és anyukám elég j hamar megtanított varrni. " Hatévesen már az volt a legnagyobb buli, hogy egyforma ruhát varrtunk nekem és a barátnőmnek, és én is odaülhettem a varrógép elé. Aztán ez az erős indíttatás sokáig kimerült abban, hogy a saját megjelenésemet igyekeztem egyedivé tenni. Be is iratkoztam germanisztika szakra, amikor egyszer csak világos lett, hogy én ruhákkal szeretnék foglalkozni, és abban tudnék olyat alkotni, amitől boldog I lehet az életem. A | család persze nem | rajongott az ötletért,' az öcsém viszont, aki épületgé- pész, tehát elég messziről indult a divat világába, rögtön mellém állt, és azóta is ugyanolyan lelkesen menedzseli a munkám. Ő építette fel a márka internetes megjelenéseit is, aminek köszönhető, hogy a magazin rátalált arra, amit csinálok.” Hanna másfél éve alapította a saját céget, októberben pedig már fel is fedezték az Instagramon. A Vouge januári számában mutatták be az őszi-téli kollekcióját. A British Vogue márciusi számában pedig újabb ruhája szerepel, az előző alkalomhoz hasonlóan a Designer Profile rovatban, ami i még be nem futott, tehetséges fiatal tervezők alkotásait mutatja be.' „Egyik este ér- kezett tőlük egy e-mail, hogy ~ ■ van egy olyan rovatuk, ahol kevésbé ismert tér- * vezőkef mutatnak be a világ minden részéről, és engem is szívesen beraknának az őszi-téli karácsonyi divatkampányba. Először azt hittem, ez valami tréfa, de kiderült, hogy nem, inkább egy tündérme- ' se. Néhány hét alatt kellett mindent megoldani. A még csak papíron létező őszi-téli kollekciót gyorsan el kellett készítenem, és le kellett fotózni. Szerencsére si- í került minden.” a Az anyagból kiderül, § hogy a fiatal lány fő pro- j fiija a nőies vonalú ele- Jf gancia, úgy az utcai, mint I az alkalmi ruhák terén, f Szívesen használ könnyű I tül löket, selymeket, csipkét és lágy bőrt. Kézzel festett anyagok és kézi díszítés jellemzi a ruhákat. Nagyon sok tehetséges tervező van itthon, ezért nagy kihívás valami egyedit és beazonosítható! alkotni, olyat, amit még senki nem talált ki, amit még senki nem használt. Meg persze az is komoly feladvány, hogy ezzel eltaláljunk egy olyan ízlésvilágot és vevőkört, ami létezik a piacon. Én nagyon élvezem, hogy a divatszakma ennyire megélénkült az elmúlt években, és egyre több olyan fiatal magyar tervező és csapat van, akikre nem csak itthon figyelnek fel. Ez a megjelenés azért is fontos, mert egy újabb bizonyítéka annak, hogy figyelemre méltó a magyar divattervezés.” A Vogue-megjelenéseknek köszönhetően Hanna április elején Rómában mutathatja be kollekcióját, mivel meghívták a Róma Fashion Weekre. Ennek nagyon örül, mert mint mondja, az olasz divat mindig is komolyan inspirálta. Április végén pedig a magyar közönségnek mutatja be elsőként az Elle Fashion Show keretében a jövő évi őszi-téli kollekcióját. Arra is nagyon büszke, hogy Tatár Csilla az általa tervezett ruhát viselte A Dal című tehetségkutató műsor döntőjében. :,NGWN® „r,«list flanna ; desvg^A Hat'1'4 bsÖSíSS. actco''Sc°«su*''*c? ct\cotv'P4SSC -Wection of as we\\^ 4 \ dressy stuntnOp clhos is t cXP f vjiccíí 4V^ .-.af usc0 f*b tics'vtoB ipnng íshion Deciají j: íternatí Ez lesz a divat idén tavasszal és nyáron Az idei tavasz és nyár nem trendeket. Nőiesebb vonalak, csillogó megjelenésig. A mina túlzások ideje lesz, a fino- magasabb derék, bővebb szá- ták között a csíkos visz minmabb, lágyabb stílus kerül rú nadrágok, nőiesebb blúzok dent, főleg fekete, piros és söelőtérbe. Az extrém kiegészí- következnek. tétkék kivitelben, tők és a feltűnő színek eltűn- A színek közül a sárga és a Újra divat lesz a fotók és testnek, a tervezők inkább a min- kék kombinációja hódít, de a mények megjelenése a ruhátákra fókuszálnak. A 70-es rózsaszín összes árnyalata di- kon, és minden trendi, ami évek hangulata ihleti majd a vatos lesz, egészen a fémes, horgolt. ASON