Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 11. szám

2017. MÁRCIUS 18., SZOMBAT Egymillió kártya Már 30 ezer elfogadóhelyen használhatjuk a SZÉP-kár- tyánkat. Mediaworks-összeállítás PÉNZ Tavalyhoz képest többet költöttek a Széchenyi Pihenő­kártyával a kártyatulajdono­sok az év első két hónapjában - derült ki az MTI által meg­kérdezett kártyakibocsátók legfrissebb tájékoztatásából. Csaknem 8,5 milliárd forintot használtak fel juttatásaikból az OTP SZÉP-kártya birtoko­sai, ami 8 százalékos emelke­dés a 2016-os időszakhoz ké­pest. Ennek több mint a felét vidéken, elsősorban a dél-al­földi régióban használták fel. Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank cafeteria üzletág- vezetője szerint az idei évben tovább fog nőni a SZÉP-kártya népszerűsége, hiszen a több mint egymillió kártyabirto­kos már csaknem 30 ezer elfo­gadóhely közül választhat. Az MKB SZÉP-kártyát hasz­nálók az előző évhez viszonyít­va 16 százalékkal nőttek, szá­muk mára meghaladja a 198 ezret. Ők az év első két hónap­jában 2,1 milliárd forint jut­tatást kaptak, és a munkálta­tói hozzájárulás 71 százalékát már el is költötték. A K&H-nál 160 ezer kártya van forgalom­ban és több mint 16 ezer el­fogadóhelyi terminál üzemel. A K&H SZÉP-kártyákkal fize­tett összegek január-február­ban csaknem 10 százalékkal nőttek az elmúlt év azonos időszakához képest. Az előző évhez hasonlóan a közép-ma­gyarországi régióban és a Du­nántúlon volt a legjelentősebb összegű költés. Május 31-ig többször értesítik a kártyabir­tokosokat az előző évben fel- töltött, de még el nem költött utalványok összegéről, hiszen utána a fennmaradó össze­gek már nem állnak rendel­kezésre. Ez az idei év január­jában nagyjából 4 milliárd fo­rint, amelynek fele a legnép­szerűbb zsebben, a vendéglá­tás alszámlán található, míg 30 százaléka szálláshely, 20 százalék pedig a szabadidő al­számlán van. MW Egyre népszerűbb a babakötvény ÁLLAMPAPÍR Magyarországon a lakosság kezében lévő ál­lampapír-állomány több mint ötezermilliárd forint, tavaly csaknem 50 százalékos volt az állománynövekedés - mondta dr. Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke. Hozzá­tette: a hozam- és tőkegaran­ciát tekintve elsődleges befek­tetési lehetőséget kínálnak az állampapírok; mi­után a magyar ál­lam 100 százalé­kos garanciát vál­lal a kifizetésekre. Az elnök arról is beszámolt, hogy a Magyar Ál­lamkincstár naponta átlago­san 1300 milliárd forint keze­lésében vesz részt, csaknem egymillió ember illetmény­számfejtését látja el, és több mint 13 ezer intézmény szám­láját vezeti. A Magyar Államkincstár a lakossági állampapír-érté­kesítés második helyezettje lett a 2016-ban elért eredmé­nyei alapján, az első az OTP Bank Nyrt., a harmadik pe­dig az MKB Bank Zrt. lett. Kü­lön felhívta a figyelmet a baba­kötvényre, amely csaknem 50 százalékos növekményt ért el a megnyitott számlák vonat­kozásában. Mintegy 100 ezer babakötvény-tulajdonos van, akiknek 42 500 forint össze­gű életkezdési támogatás jár, valamint az éves megtakarítá­sok után 10 százalék állami tá­mogatást is kapnak, évi maxi­mum 6 ezer forint összegben. Ez a köt­vény infláció felett 3 százalékos hoza­mot nyújt, amit a kedvezményezett 18 éves korától mind lakásvá­sárlásra, mind továbbtanulás­ra felhasználhat. Dancsó kiemelte: egyre töb­ben használják az államkincs­tár mobil-, web- és telekincstár szolgáltatásait is. Az új felada­tok közül kiemelte: január 1-jétől az agrár-vidékfejleszté­si forrásokkal kapcsolatos ké­relemkezelési és kifizetési fel­adatokat is -az államkincstár látja el, a gazdáknak idén 35 milliárd forint támogatást jut­tattak. MW Már 100 ezer babakötvényt jegyeztek be HIRDETÉS Keresse az újságárusoknál! boldogságra csábit > fess \KäS" I,»»"*6 ke' «»te** ***- ... a,,*»»*'*""''’ PANORAMA Útközben G. Juhász Judit judit.g.juhasz@mediaworks.hu A tízévest csak később vettem észre, az ülés mögött, egy zsákon kucorgott, fejét egy utazótáska és az üléstámla közé nyomta, mintha ott sem lett volna. Mintha mi sem lettünk volna ott, utasok, akik megtöltöttük a buszt, ahogy kö­zeledtünk a város felé. Néhány kilométer után a fiú mocorogni kezdett, gyűrt arccal körülnézett, de nem látott. Fejét a térdére ejtette, s szemét, orrát belefúrta a kabátjába, sóhajtott. Vissza­tért az otthonos illatba, minél messzibb a buszban terjengő dí­zelolaj-, dezodor-, parfüm-, izzadtságszag keverékétől. Mellette nagytestvére guggolt vagy ült valamin, karját egy hasadásig telipakolt utazótáska fogantyújába kulcsolta. Aztán lebukott a feje, s máris mélyen, egyenletesen lélegzett. Ekkor gurult el a lábam előtt a foci­labda. Négyen voltak összesen, négy gyerek. A legkisebb, harmadik fiú lehetett vagy öt-hat éves, háttal a menet­iránynak ült, orrát az ablakhoz tapasztotta, s nézte, ahogy le­heleté felhőt rajzol a szája köré. Mellette egy három év körüli kislány oldalára fordulva aludt. Feje alatt rózsaszín, szőke Bar- bie-val díszített iskolatáska. Az utasok szinte lábujjhegyen lépkedtek körülöttük, akkor reggel a buszon senki sem sikítozott a telefonjába, nem vesze­kedett az elfelejtett kulcsért, ki nem fizetett számláért. Egy döccenés után a labda irányt váltott, s a sofőr kalitkájá­nál állt meg. - Kié ez a labda? - mordult a sofőr a mikrofonba. A gyerekek anyja, akit addig észre sem vettem, felpattant, és elcsípte, még mielőtt az első ajtó kinyílt volna. A labda másod­szor is elszabadult, ekkor is az asszony ugrott utána, valaki az első ülésről szatyrot nyújtott felé, beletette. Az anya visszaült, egykedvűen nézett kifelé, a mezőt bámulta,.távolabb háztető­ket, amikor az ablakra leheletével rajzoló fiúcska hirtelen a szájához szorította az uzsonnástasakot, amit addig a kezében bögyörgetett. Aztán még egyszer és még egyszer. Nem mer­tem a levegőbe szimatolni. Az anya ránézett, aztán lehunyta a szemét, s ült szótlanul. Néhány kilométerrel odébb vettem észre azt a barna erecs- két, amely a fiúcska székétől indult és egyre gyorsabban és szélesebben araszolt a vezetőfülke felé.- Ez már mindennek a teteje! - mordult a mikrofon, és a kö­vetkező kanyar után már meg is állt a busz. - Most büntessem meg magát? Tudja, hogy nyolcezer forintjába kerül, ha össze­koszolja a járművet? - tornyosult az asszony felé a nagydarab ember. - Elnézést kérek, nem bírja az utazást a gyerek - ha­darta az asszony, s kapkodva kutatott a szatyrok között, talált egy rongyot, valami kesztyűfélét, és törölgetni kezdte a padlót. Két perc múlva eltüntette a csúnya barnaságot. A mellettem utazó férfi elfordult, mintha senki sem szuny- nyadozna tőle két méterre a táskák között. - A gyerekek csendben voltak, mint addig is. A kislány olda­lára fordulva aludt a széken. A tízéves még jobban belefúrta az orrát a kabátja ujjába. A legnagyobb, a kamaszodó megölel­te az utazótáskát, és a plafont bámulta. Az ötéves tovább fújta a felhőket az ablakra. Az utasok szinte lábujjhegyen lép­kedtek körülöttünk HIRDETÉS • • TO BBET ADUNK! MOSTANTÓL MINDENNAP 16 OLDALON SZÁMOLUNK BE A MEGYÉT ÉS A KÖZVETLEN LAKÓHELYÜNKET ÉRINTŐ LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEKRŐL CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT 20 OLDALAS REJTVÉNY, PÉNTEKENKÉNT PEDIG 24 OLDALAS TV-MŰSOR MELLÉKLETTEL BŐVÜLÜNK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom