Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-17 / 64. szám

2017. MÁRCIUS 17., PÉNTEK Az élelmiszer mellett más termékeket is vizsgálnak Jön a mosóporteszt A mosószereket, öblítőket illetően is felmerült, hogy mást kap az osztrák vevő, mint a magyar (de az árra is gondolni kell) Illusztráció: MW Fejenként napi két kiló gyógynövény gyűjthető BUDAPEST Szabadon gyűjthe­tők az állami erdőgazdaságok védettség alatt nem álló terü­letein a különféle gyógynövé­nyek, gyümölcsök és gomba­félék - hívta fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztéri­um. A tárca ugyanakkor ki­emelte: bizonyos szabályokat fontos betartani. A begyűj­tött alapanyagok mennyisége ugyanis semmiképpen nem haladhatja meg a napi egy fő­re eső kétkilónyi mennyisé­get. Ha valaki ezt túllépi, ak­kor az már kereskedelmi té­telnek minősül. Ekkora meny- nyiséget kizárólag a terüle­tet kezelő erdőgazdaság írá­sos engedélyével lehet haza­vinni. Akit szabályszegésen kapnak, az súlyos pénzbünte­tésre számíthat. Közben meg­kezdődött a medvehagyma szezonja is. Figyelem: kizáró­lag a növény levelét lehet be­gyűjteni, a hagymát nem sza­bad bántani! Mivel könnyű összetévesz­teni a gyöngyvirággal, jobb szakemberhez fordulni, elke­rülendő a mérgezést. Kiemel­ték: magánerdőkben kizáró­lag a tulajdonos hozzájárulá- ' sával lehet gyűjtögetni, iviw A dízel és a 95-ös is olcsóbb lesz BUDAPEST Szombattól csök­kenti bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagyke­reskedelmi árát a Mól Nyrt. - értesült az MTI csütörtökön. A csökkentéssel a benzin át­lagára 355 forintra, a gázola­jé 366 forintra mérséklődik. Legutóbb szerdán mérsékel­ték az árat, a benzinét bruttó 3, a gázolajét pedig bruttó 5 fo­rinttal. A benzin március 1-je óta 13 forinttal lett olcsóbb. A benzinár 2012. április ele­jén érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba ke­rült. A gázolaj literje 2012. ja­nuár közepén volt a legdrá­gább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különb­séget is tapasztalhatnak a töl­tőállomások árai között. MTI A nagy arányú élelmiszer­ellenőrzés mellett a hazai fogyasztóvédelem összeve­ti a Kelet- és a Nyugat-Eu- rópában kapható mosósze­rek és egyéb, élelmiszernek nem minősülő termékek mi­nőségét is. A hatóság vizs­gálatának eredményeit rö­videsen közzéteszik. A bol­gár ombudsman hivatalosan is kérte az Európai Bizott­ságot, tegyen azért, hogy a kelet-közép-európaiak is ugyanolyan minőségű élel­miszereket vásárolhassa­nak, mint a nyugatiak. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Összehasonlítják a nyugat-európai országokban kapható, azonos néven forgal­mazott árukat az itthon vá­sárolt termékekkel a magyar hatóságok. Az azohos márká­jú, de különböző országokban árusított mosóporokat is gór­cső alá veszik. Kara Ákos ál­lamtitkár emlékeztetett arra a nemrég nyilvánosságra ke­rült Élelmiszerlánc-biztonsá­gi Hivatal (Nébih-) jelentésre, amely bizonyította, hogy bi­zonyos gyártók más-más mi­nőségű, sokszor eltérő össze­tételű, állagú, ízű vagy illatú árut kínálnak a nyugati és a kelet-közép-európai országok számára. A vizsgálat eredmé­nyein nemcsak a magyar fo­gyasztók, hanem más, szom­szédos országbeli vásárlók is megdöbbentek. Az EU me­zőgazdasági és halászati ta­nácsának múlt heti ülésén a probléma mielőbbi rendezését sürgető szlovák-magyar elő­terjesztéshez több tagország is csatlakozott, és a cseh, a ro­mán és a horvát hatóságok is összehasonlító vizsgálatokat végeznek. Hatékonyabb jogérvényesítés Mint ahogy beszámoltunk róla, a Nébih-jelentés után a földművelésügyi miniszter 100 élelmiszer összehasonlí­tó vizsgálatát rendelte el. Az ellenőrzés március második felében fejeződhet be. Ezt az Lehetővé teszi az élelmiszer-el­lenőrzések uniós rendszeré­nek szigorítását az új szabályo­zás, amelyet nemrégiben sza­vazott meg az Európai Parla­ment (EP). A közelmúlt hamisí­tási botrányai rámutattak arra, hogy a hatóságoknak hatéko­nyabb eszközökkel kell ellen­őrizniük az élelmiszerlánc tag­jait. Az új szabályok az ételek jobb nyomon követhetőségét, elemzést egészíti ki az élelmi­szernek nem minősülő áruk vizsgálata, amit a fejleszté­si tárcához tartozó fogyasztó- védelmi hatóság végez el. Ka­ra Ákos államtitkár elmond­ta: az ellenőrzés fényt derít­het arra, hogy megalapozot­tak-e azok a panaszok, ame­lyek szerint a multinacioná­lis gyártók hazánkban kapha­tó termékei silányabbak, mint a nyugati országokban kap­ható változatok - fejtette ki a Magyar Időknek. Az államtit­kár hangsúlyozta, a fogyasz­tóvédelmi rendszer változásai egyebek mellett javítják a jog­érvényesítés lehetőségét is. Hivatalos panasz A régiónkat érő hátrányos megkülönböztetés ellen most már Bulgária is felemelte a sza­a hamisítás visszaszorítását és a fogyasztói bizalom helyreállí­tását célozzák. Az EP és az Eu­rópai Unió Tanácsának megál­lapodását rögzítő szabályozás az átfogó ellenőrzések mel-, lett be nem jelentett ellenőrzé­seket ír elő az élelmiszeripar minden szektorában, és ha­tékonyabb fellépést garantál a csalások és a megtévesztő gyakorlatok ellen. vát, hivatalosan is panaszt tett az Európai Uniónál az élelmi­szereket forgalmazó multina­cionális cégek által alkalma­zott kettős mérce miatt. Maja Manolova bolgár ombudsman levelet küldött a jogérvénye­sülés, a fogyasztópolitika és a nemek közötti esélyegyenlősé­get felügyelő uniós biztosnak. Azt írta neki: a multinacio­nális vállalatok sokkal gyen­gébb minőségű élelmiszert és italokat árulnak Kelet- és Kö- zép-Európában, mint az unió nyugati felében. Ez a gyakor­lat hátrányos helyzetbe hoz­za a bolgár fogyasztókat a régi tagállamok lakóival szemben. Tiltsák meg a kettős mércét! A bolgár ombudsman sze­rint ezek a cégek még olyan árucikkeket is kínálnak, ame­lyek veszélyeztetik a fogyasz­tók egészségét. A gyenge mi­nőségű termékeket ugyan­is főként gyerekek fogyaszt­ják, pedig növekedésben lévő szervezetük egészséges, táp­láló ételeket igényel - tudatta az MTI. Maja Manolova arra kérte az Európai Bizottságot, ne engedje ugyanazon márka­név alatt árulni az egyes or­szágokban eltérő minőségű élelmiszereket, és jogi előírás­sal tiltsa meg a kettős mérce alkalmazását. Elérhető az adóbevallás tervezete az ügyfélkapun BUDAPEST Tegnap óta elérhe­tő az szja-bevallás tervezete az ügyfélkapun. Akinek van hozzáférése, most már ellen­őrizheti a dokumentumot (feltéve, ha nem omlik össze a rendszer) és ha kell, kiegé­szítheti azt. Szerdán még so­kakat megijesztett, hogy nem volt fent a tervezet, az erede­ti tájékoztatás szerint ugyan­is március 15-étől lett volna elérhető. A NAV oldalán eköz­ben megjelent egy tájékozta­tó, amely szerint valójában március 16-ától él a tervezet. Varga Mihály nemzetgaz­dasági miniszter sajtótájé­koztatón elmondta: a NAV 3,8 millió adózónak készí­tett szja-bevallási terveze­tet és jelenleg 2,5 millió ügy­félkapus regisztrációs sze­mélynek van lehetősége ar­ra, hogy jóváhagyja vagy ki­fogásolja azt. Március ló. után már csak a NAV ügyfél- szolgálatain lehet igénylést benyújtani az szja-tervezet megtekintésére. MW Elemzők: belehúzott az építőipar BUDAPEST Varga Mihály nem­zetgazdasági miniszter teg­nap úgy fogalmazott: kilőtt az építőipar. így teljesülhet az idei évre előirányzott 4 száza­lékos gazdasági növekedés. Januárban az építőipari ter­melés ugyanis 18,5 százalék­kal haladta meg az egy évvel korábbit. A szakértők kedve­ző fordulatot emlegetnek. Op­timizmusra ad okot, hogy je­lentősen nőtt a hó végi szer­ződésállomány is. Elsősorban az 5 százalékos áfakulcs jö­vője és a munkaerőhiány ha­tározza meg a szektor jövőbe­li teljesítményét. A KSH friss adataira reagálva Virovácz Pé­ter, az ING Bank vezető elem­zője MTI-nek elmondta: a két számjegyű növekedés szokat­lanul nagy dinamikát mutat. A szakértő szerint nem várat­lan a jó teljesítmény, mivel a tavalyi bázis nagyon alacsony volt az uniós beruházások el­maradása miatt. MW BELFÖLD-KÜLFÖLD J Jogszabályt szigorít az Európai Unió A nagy láncok csak déltől emelnék a vasárnapi pótlékot Nem engednek a multik Jubileumi sorsolás, milliárdos nyeremény BUDAPEST Nem támogatják az áruházláncok a kormány tö­rekvéseit, amelyek rendeznék a mintegy 370 ezer kereske­delmi dolgozó hét végi mun­kavégzésének körülményeit - írta a Magyar Idők. A minisz­tériumi (NGM) és miniszterel­nökségi javaslatokról a mun­kaadókkal tartott egyezteté­sen a vállalatok képviselői fel­vetették, vasárnaponként csu­pán déltől kelljen fizetni a 100 százalékos műszakpótlékot, a plázás dolgozóknak pedig ele­ve ne járjon az emelés. Elhangzott, a bevásárlóköz­pontban dolgozók az áruház­lánc! alkalmazottaknál jelen­leg is versenyképesebb fizeté­seket kapnak, így nekik ele­ve nem járhat magasabb hét­végi juttatás. A kormány vi­szont szeretné, hogy minden kiskereskedelemben dolgozó alkalmazott nagyobb elisme­rést kapjon a vasárnapért. A munkaadók sérelmezték azt is, hogy kötelező szabad hét­végéket kell biztosítaniuk. A nagyvállalatok képvise­lői szót emeltek a boltokban tervezett kötelező létszámelő­írás ellen is. Eszerint az áru­házláncoknak több eladót kell alkalmazniuk annak érdeké­ben, hogy a vásárlók kiszolgá­lása jobb legyen, és hogy csök­kenjen a dolgozók terhelése. Egy „egérút”: jogkövetkezmé­nyek alól mentesülne az a tár­saság, amely az ellenőrző ha­tóságok működését támogató adó formájában megváltja a kötelező létszámkvótát. Felháborítónak és kisstílű­nek minősítette a munkaadók hozzáállását a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszer­vezete. Bubenkó Csaba, a szer­vezet elnöke elmondta, a nyil­vánosan elérhető céges jelen­tésekből kiszámították: mil- liárdokat spóroltak a multik azon, hogy tavaly a vasárna­pi pótlék a felére esett vissza. MW Megtakarítások (áruházláncok megtakarítása a vasárnapi műszakpótlék felezésével, 2016 májusától 2017 májusáig) i Tesc° wm 1300 Spar ■■T050 4600 ^lAuchanpl 770 3100 Ifi Lidi ■§ 680 2600 ■ Penny H 650 1800 |i Aldi ■ 600 ■l Létszám (fő) ■i Megtakarítás mértéke (millió forint) Összesen: ■ 5.05 Mrd Ft 1(34 600 fő) MW-grafika, forrás: KDFSZ-kalkuláció BUDAPEST Egy szerencsés játé­kos az 1, 4, 40, 49, 67 szám- kombinációval 1,902 milliárd forintot nyert az ötös lottón, ami a lottó történetének 17. legnagyobb nyereménye. A nyerő számokat ju­bileumi sorsoláson húzták ki, ugyanis 60.éve, 1957. már­cius 7-én tartot­ták az első lottó­sorsolást. A legtöbb nyertes hosszabb ideje játszik ugyan­azokkal a számokkal, a kom­binációk közül pedig a „csalá­di” számok vezetik a listát. A nyilatkozó lottónyertesek kö­zül van, aki egyből elmesélte Jöhet a hatos milliárdos nyereménye is a nyeremény hírét családtag­jainak, de van olyan, aki soha senkivel nem fogja megoszta­ni, hogy nyert. Minden nyer­tes azt állította, befekteti a nyeremény egy részét, dönté­séhez kikéri pénz­ügyi tanácsadók véleményét. Majd­nem mindegyikük térvezi, hogy jóté­kony célra is ado­mányoz, és akad, aki saját ala­pítványt kíván létrehozni. A lottóláz ezzel nem ért még véget, hiszen a hatos lottón már 11 hete halmozódik az összeg, a nyeremény jelenleg 1 milliárd forint. MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom