Somogyi Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-02 / 52. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁRCIUS 2., CSÜTÖRTÖK FELÜTÉS Borítékcsere Botrány volt az idei Os- car-gálán: összekeverték a győztesek nevét tartalmazó borítékokat. Hirado.hu FIZETÉSNAP emléke a szoci­alizmusból: egykor a dolgo­zók gondolták azt, hogy vala­kivel összecserélték a fizeté­si borítékokat. Botrány, hogy alig volt benne. K. G. Négy elem a festményeken KAPOSVA Orbán Zs. And fes­tőművész alkotásaiból nyílt tárlat szerdán a Takáts Gyu­la Megyei és Városi Könyvtár­ban. Négy elem dmű kiállítá­sának a kamaraterem ad ott­hont, a bemutatót Varga Ist­ván ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, a rendezvényen közreműködött a Zenekedve­lők Egyesülete. H. M. Kényszerszünet a földeken MAGYARATÁD Megkezdték a fejtrágyaszórást a Barát­ság-szövetkezet alkalmazot­tai. Összesen 180 hektáron időszerű a feladat, a szerdai esőzés azonban félbeszakí­totta a munkálatokat, kedve­ző időjárás esetén a hétvé­gén ismét dolgoznak a földe­ken. H. M. Versenyen az erdésztanulók SOMOGYZSITFA A Széchenyi Zsigmond mezőgazdasági szakközépiskolában már ki­jelölték azokat a vágási te­rületeket, ahol az erdészta­nulók országos szakmai ver­sengését tartják. A rendez­vényhez kapcsolódó szük­séges egyéb engedélyek be­szerzése is folyamatban van már: a döntőn előrelátható­an hat tanintézmény, egyen­ként négy-négy fős csapata indul. H. M. Megyénkben közel négyezren állnak majd munkába Ültetvényt is telepít, málnát is termeszt a somogyi közmunkás Málna- és paradicsomter­mesztés, uborkasavanyítás, útkarbantartás, valamint ül­tetvénytelepítés: változatos célok, szerteágazó felada­tok jellemzik a közfoglal­koztatási programot, amely március és jövő február kö­zött 3948 személyt érint, s több mint 4,9 milliárd forint támogatást biztosít a Bel­ügyminisztérium. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu FIAD-NAGOCS-SZÁNTOD - Ti­zenöten kezdték el a közmun­kát - mondta Gyurik Attila, Fi­ad polgármestere. - Az agrár- programban tojótyúk-, illetve sertéstartással is foglalkoznak, jelenleg 330 baromfiról gon­doskodnak a projekt résztve­vői. A takarmány előállításán kívül a konyhakertben gazdál­kodnak, ahol krumpli, hagyma és paprika termesztésével is foglalkoznak a közmunkások. Hosszabb távra is terveznek- A járási startmunka minta/ ráépülő program keretében a közfoglalkoztatók főként az előző évi programok tevékeny­ségét folytatják - közölte a me­gyei kormányhivatal. - A mező- gazdasági tevékenységen kívül szociális jellegű (belvízelveze­tő rendszerek, mezőgazdasá­gi utak karbantartása, brikett- és biomassza-előállítás) fel­adatokat végeznek, s ingatlan­felújítást terveznek. Március el­sejével indulnak a más megyei székhelyű, de somogyi helyszí­nű közfoglalkoztatók program­jai, s a hagyományos hosszabb időtartamú közfoglalkoztatási programok. Mezőcsokonyán így termeszt zöldséget a közmunkás Fotó: M. P. Zömében alacsony iskolai vég­zettségű dolgozókat foglalkoz­tatnak a Start-programban, az idősebbek közül akad olyan, aki egy-két múlva nyugdíjba megy. A polgármester szerint fontos a közmunka, enélkül nehezen he­lyezkednének el helyben. Ná- gocson is elkészült a szakmai terv: földi epret és málnát ter­meszt majd a tíz közmunkás, s egy háromezer négyzetmé­teres alma-, illetve körteültet­vényt is telepítenek. A második ütemben újabb 18 fő áll munká­ba: ők a többi közt utak, hidak, padkák karbantartásával foglal­koznak majd. Kiss Szilveszter, nágöcsi polgármester hangsú­lyozta: értéket teremtenek a dol­gozók, megbecsülik, hogy van munkájuk. - Elégedettek va­gyunk a közmunkások hozzáál­lásával - mondta Vízvári Attila, Szántód polgármestere. - A köz­területek karbantartásában fon­tos szerepük van: a fametszéstől a fűnyíráson át a felújításig sok mindent megoldanak. Lehetőséget ad a feldolgozópiar A „Közfoglalkoztatásból a ver­senyszférába" program ta­valy több mint száz személy­nek nyújtott támogatási lehe­tőséget Somogybán: többnyi­re a feldolgozóipar, az építőipar és a kereskedelem, valamint a gépjárműjavítás területén, tud­tuk meg a megyei kormányhi­vataltól. A program úgy ösztö­nözte a versenyszférában az el­helyezkedésüket, hogy a köz­foglalkoztatási jogviszony idő­tartamának lejártát megelőző­en történő elhelyezkedés ese­tén, elhelyezkedési juttatásban részesültek. Március elsejétől december 31-ig ismét beadha- tóak a kérelmek. MSZP-kritika a somogyi földek miatt KAPOSVÁR Az állami földek el­adásáról és az agrár felsőok­tatás átalakításáról tartott saj­tótájékoztatót Kaposváron Gő­gös Zoltán és Harangozó Gábor MSZP-s országgyűlési képvise­lő. Somogybán a 6. legnagyobb volumenű állami földeladás zaj­lott megyei szinten - mondta Gő­gös Zoltán. Ángyán József elem­zésére hivatkozott, miszerint a települések határában lévő föl­dek 70 százaléka nem helybe­li gazdálkodók és családi vál­lalkozások birtokába jutott, 10 százalékban pedig külföldiek kezére került. Sérültek a helyi gazdák érdekei, mert amikor utólag élni akartak elővásárlá­si jogukkal, akkor látták, hogy a területekre már mások lettek bejegyezve. Ebben a Nemzeti Földalap súlyos hibát vétett, és emiatt rengeteg per van - tette hozzá a politikus. Riasztó elképzelések szivá­rogtak ki a hazai agrár felső- oktatás közelgő átalakításáról, vette át a szót Harangozó Gábor. Nagy lehetőséget rejt az átszer­vezés, ismerte el, de veszélye­ket rejt a kormány terve, misze­rint gödöllői-központtal egy gi­gaintézményt hoznának létre, amely könnyen működéskép­telenné válhat, mint a KLIK. A vidéket az segítené, ha regioná­lis tudásközpontokat alakítaná­nak ki, és a Kaposvári Egyetem önállóan, vagy a keszthelyivel közösen állattenyésztési tudás- központtá válhatna. Ha létre­jönne a gödöllői Nemzeti Ag- ráregyetem,. ajkkor a kjjppsvá- ri elveszthetné fontos kutatás- fejlesztési projektjeit, és fe ön­állóságát is. A tervezetben arról sincs szó, mi lesz a Kaposvári Egyetem három másik karával - állította Harangozó. K. G. Harangozó Gábor, Gőgös Zoltán Könyv Törőcsikről KAPOSVÁR A Somogy Megyei TIT irodalmi kávéházában beszélgethet­tek az érdeklődők Bérezés Lászlóval, a Csiky Gergely Színház rendező­jével, aki bemutatta a Törőcsik Mariról írt könyvét a közönségnek. Az interjúkötetben a színésznő fesztelenül, kötetlen beszélgetésben tárta fel élete eddig kevéssé ismert részleteit. Fotó: Lang Róbert Minta lehet a balatoni településeknek a siófoki ötletpályázat Értékes kincsen ül a város SIÓFOK Hat építésziroda terve­it díjazta összesen 10 millió fo­rint értékben a siófoki önkor­mányzat, azon a tervpályáza­ton, amit a város arculatát leg­inkább meghatározó központi üdülőterület újraértelmezésé­re írtak ki. A vitorláskikötőtől a Petőfi sétány végéig terjedő parti sáv az értékelő bizottság elnöke szerint értékes kincs. Az összes balatoni telepü­lés számára példaértékű lehet Siófok ötletpályázata, ehhez hasonló, városfejlesztési témá­jú kiírásra az elmúlt 20 évben szinte nem volt példa - mondta Értél Péter, a Magyar Építész Kamara alelnöke a keddi díját­adón, ahol arra is kitért, hogy kiemelt érdeklődés kísérte a pályázatot. Tizennyolc pálya­mű érkezett az ötletpályázat­ra, amelyet a siófoki képvise­Sikerrel zárulta siófoki területre ki­írt tervpályázat lőtestület kormánypárti kép­viselőcsoportjának javaslatá­ra azért írt ki a város, hogy Siófok emblematikus üdülőte­rületének arculata új ötletek nyomán válhasson egyedivé. - Örülök, hogy a városveze­tés rájött, hogy ez nagyon alul­hasznosított a terület. Jelentős városfejlesztési potenciál és rengeteg lehetőség van benne. Gyakorlatilag egy kincsen ül­nek - jegyezte meg a kamara alelnöke. Értél Péter azt mond­ta, hogy a tervek közül a visz- száfogottabbakat díjazták és menekültek azoktól, amelyek túlságosan is meghatározó el­képzeléseket vonultattak fel. A díjazottak között a siófo­ki Ripszám Építész Iroda is szerepelt, akik egyedüli he­lyiként „ötleteitek”. Az Ybl-dí- jas építész azért tartotta fon­tosnak a részvételt, mert mint mondta: nagy lehetőséget lát­nak a területben. K. T. Nagy durranás?- Évtizedek óta forog a fe­jünkben, hogy mit kéne kez­deni a területtel, így az öt­letek megszűrése volt ne­hezebb feladat - válaszol­ta Ripszám János arra a kér­désre, hogy a nagyobb hely­ismeret előnyt jelentett-e a pályázat során. - Arra ügyel­tünk, hogy ne menjünk el abba a manapság divatos irányba, hogy nagy durranást szeretnénk. Nagyon mérték­tartóan kell bánni a balato­ni tájjal - hangsúlyozta az építész.

Next

/
Oldalképek
Tartalom