Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-15 / 39. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUAR 15., SZERDA MEGKÉRDEZTÜK: MIT SZÓL A HALÁFA CSÖKKENTÉSÉHEZ? LÁBOD Egy hektáron égett a nádas és a közeli bokros, bozótos terület hétfő délután Lá- bod külterületén. A falu helyi önkéntes tűzoltói és a nagyatádi hivatásos tűzoltók vízsugárral és kéziszerszámokkal kezdtek a tűz oltásának, majd rövid idő alatt megfékezték a lángdkat, melyek a közeli er- dősávot és több lakóházat is veszélyeztettek. Sz. T. Egy tini tört be néhány hangfalért HÁCS A múlt héten szombaton tört be valaki egy hácsi lakóházba, melynek egyik szobájából hangfalakat loptak el. Kiderül, egy 15 éves zenekedvelő fiú volt az elkövető. A fiatalembert a nyomozók - szabadlábon hagyása mellett - gyanúsítottként hallgatták ki. A lakóhelyén megtartott házkutatás alkalmával a rendőrök az ellopott hangfalakat megtalálták és lefoglalták. Sz.T. Kimentették a sérülteket KAPOSVÁR A roncsból való mentést gyakorolták a kaposvári tűzoltók kedden: a szituációs gyakorlat szerint ketten szorultak egy balesetes járműbe. A sofőr és az utas oldali ajtó nem nyílt a feltételezés szerint, s a biztonsági övék is beragadtak. Az egységek a gépjármű stabilizálása és a baleset helyszínének biztosítását követően tudták csak kiemelni a sérülteket. Az ajtók felfeszítése előtt rögzítették, majd letakarták a mentésre váró embereket, hogy elkerüljék a további sérüléseket. A tűzoltók a mentőszolgálat munkatársainak iránymutatása alapján kipróbálták a nyakmerevítő gallér valamint a CAD-mellény felhelyezését is. A feladat végrehajtásához feszítő-vágó eszköz szabályos és szakszerű alkalmazására is szükség volt. Sz. T. Jelentősen emelkedhet a halfogyasztás az áfamérséklés hatására: az ötszázalékos csökkentés jókora lendületet adhat az ágazatnak. Szakértők állítják: a kereskedelmen kívül a vendéglátásban is rövid távon érezteti hatását majd a döntés. Harsányi Miklós m iklos.harsanyi@mediaworks.hu SOMOGY - Abszolút kedvező és előremutatóba szakmai javaslat - mondta Pitz András bárdudvarnoki haltermelő. - Szerintem javul az egész ágazat versenyképessége, ha öt százalékra csökkentik a halhús áfáját. Hosszú ideje sűrűn hallani, hogy magas az élőhal bolti ára, s egyértelműen emiatt fogyaszt kevés pontyot a lakosság, nem beszélve a ragadozó halakról. Nos, szerintem rövidesen változhat a felállás. Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke a távirati iroda beszámolója szerint kiemelte: az áfacsökkentés 15 százalékkal csökkentheti a halárakat. A legnagyobb problémája az ágazatnak, hogy a sertés- és a baromfihús áfájának csökkentésével versenyhátrányba került. Rámutatott: Magyarország a 3. legnagyobb ponty termelő ország Európában, a magyar édesvízi halak exportja jelentős, mintegy 30 millió eu- rót tesz ki évente. Az áfacsökkentés ezért is lehet az akvakultúra kitörési pontja.- Az jó, ha csökken a halhús áfája, de lényegesnek tartom, hogy ez hosszú távon is így maradjon - hangsúlyozta Pongráczné Szírnek Ágota so- mogydöröcskei falusi vendéglátó. - Nyilván fontosak a különféle halfogyasztást ösztönző kampányok, ám vásárláskor az ár döntő: ha a mostaJelentősen nőhet a halfogyasztás az áfacsökkentés hatására: az öt százalék lendületet adhat az ágazatnak Fotó: Lang Róbert ninál olcsóbb lesz, akkor nyilván folyamatosan több árut adnak el a halkereskedők. A siófoki Lassú Gyula háziorvos nyomatékosan arra hívta fel a figyelmet: táplálkozási szempontból is meghatározó, hogy miként alakul a belföldi halfogyasztás. Élettani szempontból kedvező összetételű zsírokat, valamint könnyen emészthető fehérjét tartalmaz a hal. Erbár Ferenc miklósi agrármérnök úgy látja: Somogybán számos helyen található halastó, s szerinte a helyi értékekre alapozva célszerű továbbfejleszteni a családi vállalkozásokat, gazdaságokat. S ezzel párhüzamosan a halfogyasztás kultúráját is érdemes hatékonyan népszerűsíteni, hiszen a lakosság még mindig jobbára évente kétszer - hús- vétkor, karácsonykor - vásárol nagyobb mennyiségben halat. Meiszterics László, a kaposvári Kecel-hegyi Lovassport Egyesület elnöke: - Szinte mindenki okos gondolatnak tartja és üdvözli a hal- áfacsökkentést. Az a jó, ha az összes alapélelmiszer forgalmi adója a lehető legalacsonyabb, s mint a baromfi-, illetve a sertéshús példája is mutatja, nőtt a fogyasztás. Amúgy fogni és enni egyaránt szeretem a halat. Kurucz János, a kaposfüre- di szőlősgazdák egyesülete:- Remek hír az áfacsökkentés, mely felpörgeti a halágazat forgalmát, s az erősödő cégek akár új munkahelyeket teremthetnek. S remélhetően a vásárlók nem csak a boltokban járnak majd jól, hanem például a balatoni vendéglátóhelyeken is, ahol friss helyi halas ételeket kedvező áron kínálják. Kozári Miklós, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnöke: - Úgy vélem, hogy nagyon fontos üzenete van a ha- láfa-csökkentéséról szóló bejelentésnek. Az alacsonyabb halár segíthet abban, hogy minél többen egészségesen táplálkozzanak, másrészt a horgászturizmus fejlődésében is fontos szerepet játszhat, mely a nemzetgazdaság számára lényeges lehet. HÍREK Veszélyessé vált a bozót és nádastűz hogy ne csak a pirosbetűs ünnep legyen már pontyos Keveset iszik a magyar, és nem azt, amire szükség lenne Tudatosan az egészségünkért! KAPOSVÁR Szakemberek szerint a lakosság bő egyharma- da gyakran a szükségesnél kevesebb folyadékot fogyaszt. Ha valaki keveset iszik, akkor az vese- és emésztési problémákat is okozhat. Egy keddi rendezvényen arra is felhívták a figyelmet: az sem mindegy, hogy milyen összetételű innivalót fogyasztunk.- Nem elég egészségnek lenni, ezt az állapotot meg is kell tartani, s tudatosan, hatékonyan tegyük ezt - mondta Barta József egyetemi magántanár, a budapesti Szent István Egyetem élelmiszertudományi karának professzora a Call« Egészségesen. Makkó Istvánné és Barta József a találkozón keddi-Sunrider találkozón. A szakember rámutatott: hiába a rengeteg jó tanács, sokan még mindig alig isznak napi 2-3 pohár vizet, holott legalább fejenként két liternyi folyadék az ajánlott mennyiség. Ráadásul egyes felmérések szerint még mindig rengeteg cukros üdítőital fogy hazánkban.- Lényeges, hogy folyamatosan jól hidratált állapotban legyen a szervezetünk - emelte ki a professzor, aki részletesen felsorolta, hogy bizonyos tartósítószer-mentes italok koncentrált tápanyagokkal tisztítják és táplálják a szervezetet. Harsányi Miklós c-----------------------T öbbórás napsütés Fonyód 7 °C Siófok . ö ■ Tab Kaposvár Csurgó Nagyatád o Barcs Somogy megyében ma többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Reggel gyengén fagyhat, délután már 5 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk. A legvalószínűbb folytatás: folytatódik a napos, száraz idő. Hajnalonként ismét lehet párásság, de napközben szikrázó napsütésre van kilátás. A szél délnyugatira fordul, és nyugaton megélénkül. Reggel -1, délután 7-10 fok körül várható a hőmérséklet. Forrás: ?”täl ÍCÍOK0P Hójelentés Brassó-Poiana_60 cm M adarasi Hargita 50 cm Mölltal gleccser 180 cm Nassfeld______100 cm S emmering_____90 cm C hopok-Jasná 60 cm Csorba-tó______50 cm Bohinj-Vogel 50 cm Bovec-Kanin 50 cm Rogla__________60 cm