Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-27 / 49. szám

SPORT 15 2017. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ A Bajomból indult, lilára váltott Miklai Zsanett volt a főszereplő Kikaptak, de járt a torta A brazil Debora Ribeiro Araujo (szemben) kerek 20 pontjával ismét a mezőny legeredményesebb játékosa volt Fotó: Muzslay Péter Most is a brazil légiós Debora Ribeiro Araujo volt a mezőny pontkirálynője Pont nélkül maradt az 1. MCM-Diamant Kaposvá­ri Egyetem csapata, miután csak egy szettet tudott be­húzni hazai pályán az elő­ző két bajnoki szezonban bronzérmet szerzett, edző­váltáson átesett Újpesti TE ellenében. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu RÖPLABDA NB l./NŐK A nyitó játszma sorsa sajnos gyorsan eldőlt, miután a vendég lilák már a meccs elején elléptek kaposvári ellenfelüktől. Zarka Péter edző már ekkor kényte­len volt időkéréssel megszakí­tani a játékot, s megpróbálni valahogy felrázni a csapatát. Katasztrofális volt a nyitásfo­gadás, ráadásul sokat is ron­tottak a házigazda kaposvá­riak, alaposan megkönnyítve így a fővárosiak dolgát. Mind­ettől függetlenül nem akármi­lyen élményt jelentett a brazil légiós Debora Ribeiro Araujo és a bolgár Petrova Varbanova látványos ütőpárbaja. Az elveszített első szett után tán ember nem gondolta volna a csarnokban, hogy a második felvonásra szerepet cserél egy­mással a két társaság. Szívós Ildikó kezdte ezt a játékrészt, s jó darabig a nyitóhelyen ra­gadt. 7-0 arányú hazai veze­tésnél tudták csak megszerez­ni az első pontjukat a lilák, ám a különbség még tovább nőtt; a második technikai szünet­nél már 13-al (16-3) ment a ka­posvári egylet. Nagyon futott ekkor a szekér, a másik olda­lon pedig - ahogy az ilyenkor történni szokott - semmi nem akart összejönni. Röpködtek a kaposvári ászok, a sánc is idő­ben összeállt, a szett vége pe­dig kiütés lett. A harmadik játékrész a cs.k., Sitkey Mariann két pontjával indult. A kaposvári együttes karmestere, Bagyin- ka Fanni a pontszerzésből is kivette a részét, a liberó sze­repkörében ténykedő Csitári Virágtól pedig ezúttal is nem egy szépségdíjas alakítást lát­hattunk. Flogy az erőnléttel nem lehet probléma, arról ak­kor győzöd(het)tünk meg leg­inkább, amikor Rák Rebeka kiütötte a vendég újpestiek 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem-Újpesti TE 1-3 (-16,11, -18, -23) Kaposvár, Városi Sportcsarnok, 350 néző. V.: Mezpffy, Pőcze. 1. MCM-Diamant KE: Bagyin- ka (6), Araujo (20), Szívós I. (4), Korniss (4), Rák (11), Sitkey (9). Csere: Csitári V. (liberó), Héri (1), Kocsi (-), Mészáros Zs. (-). Veze­tőedző: Zarka Péter. feladóját, Ancsin Kittit. Még a játékrész első felében fordí­tani tudtak a lilák - közben a vendégeknél pályára került a kaposvári származású Nagy Viktória is -, s az előnyüket folyamatosan növelve végül magabiztosan húzták be ezt a szettet. A negyedik, utolsó felvonás eleje az előzőhöz hasonlóan is­mét a házigazda somogyiaké volt, a vége pedig az Újpest­té. Ekkor már mondhatni egy­más hibáiból élt a két csapat - mégis csak több mint más­fél órán át gyűrték egymást kitartóan -, a hajrában pedig felülkerekedett a három vá­Újpesti TE: Ancsin (2), Varbano­va (10), Bezhandolska (4), Háfra (5), Miklai (18), Headen (8). Cse­re: Hadnagy (liberó), Kötél D. (li­beró), Nagy V. (4), Dégi (8), Lut­ter E. (-), Juraszik (-). Vezető­edző: Valics György. A mérkőzés alakulása. 1. játszma: 2-2, 2-7, 4-8, 4-12,10-16,13-20,16-25 (22 perc). lógatott játékost (Miklai Zsa­nett, Kötél Dóra és Dégi Bar­bara együtt közel 170 meccset számlál a nemzeti együttes tagjaként), továbbá két bolgár (Petrova Varbanova és Natasa Bezhandolska), valamint egy amerikai légióst (Ashley Hea­den) foglalkoztató Újpesti TE. Nem lehet azt állítani, hogy ne szakadt volna meg a pá­lyán az 1. MCM-Diamant tár­sulata, csak hát a harmadik és a negyedik szett végére saj­nos elfogyott a lendület, s ez­zel együtt a szufla is. Az Új­pestnek lényegesen hosszabb kispadja van, na meg játszott náluk az annak idején még 2. játszma: 7-0,8-1,11-1, 16-3,16-6, 20-7, 24-10, 25- 11 (20 perc). 3. játszma: 3-0, 3-4, 4-5, 6-8, 8-10,11-16,13-20,16-24, 18-25(27 perc). 4. játszma. 5-3,8-4,10-8, 16-13,18-20, 23-23, 23-25 (27 perc). Zarka Péter: - A jobb nyitásfo­gadás és a centerjáték döntött. Nagybajomból indult Miklai Zsanett, akinek döntő érdemei vannak a lilák győzelmében. A találkozó végén stílszerű­en egy 60 szeletes tortával kö­szöntötték az ezen a napon 60. születésnapját ünneplő Deme­ter Györgyöt, a Fino-Kaposvár mesterét. Bár érthetően el vol­tak kámpicsorodva a hölgyek, azért természetesen nekik is jutott desszert. * * * A Kovács Balázs vezette 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem junior csapata a Fa- tum-Nyíregyháza után az Új­pestet is legyőzte nagy csatá­ban, öt játszmás mérkőzésen Valics György: - Amikor a alap­játékunk jól működött, akkor mi tartottuk kontroll alatt a mécs­esét. Folytatás kedden 18 órakor Bu­dapesten a Testnevelési Egye­tem SE ellen, ahol a remények szerint már hadra fogható lesz az Újpesti TE elleni derbit beteg­ség miatt kihagyó Horváth Ale­xandra és Kanizsai Dorottya.- előbb a fővárosi liláknak volt meccslabdája, ám végül a há­zigazda somogyiak kereked­tek felül 17-15 arányban - , s ezzel nagy lépést tettek, hogy egyenes ágon jussanak be az országos döntőbe. A bajnoki alapszakasz első négy helye­zettje ugyanis automatikusan tagja (lesz) a hatos finálénak. A fiúknál már összeállt a hatos döntő mezőnye. Az alap­szakasz első négy helyezett együtteséhez - sorrendben HÉP-Kecskeméti RC, Duna- ferr, Fino-Kaposvár és Open- house-Szolnoki RK SI - a Bp. Pénzügyőr SE és a Vegyész RC Kazincbarcika csatlakozott. A pécsiek otthonából is elhozták a pontokat E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I.: PÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT- KAPOSVÁRIVK 12-13 (2-3,4-4,4-4,2-2) Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, 200 néző. V: Ko­vács Cs. T., Csanádi. Pécsi VSK-Mecsek Füszért: Barát - Kolozsi (5), Gogov (1), Macsi, Horváth Zs., Csacsovsz- ky A., Csacsovszky E. Csere: Opacak (2), Csaba M. (2), Kri- zsán (1), Lajkó (1), Safrankó. Vezetőedző: Lukács Gergely. Kaposvári VK: Krémer - if­jabb Berta (3), Vindisch (3), Ko­vács 0. (1), Polovic, Hegedűs B., Tóth K. Csere: Varga Zs. (4/1), Sántavy (1), Palotás (1), Ju­hász-Szelei, Pataki, Ihárosi. Já­tékosedző: Szécsi Zoltán. Edző: idősebb Berta József. Emberelőnyös helyzetből született gólok: 17/9, illetve 15/5. Akciógólok: 3, illetve 7. Ötméteresek: 1/0, illetve 1/1. Kipontozódott: Macsi (a 21. percben), Krizsán (a 22. perc­ben), Horváth Zs. (a 30. perc­ben), Hegedűs B. (a 32. perc­ben). Második fellépését is behúz­ta a középszakaszban a Kapos­vári VK társulata, amely szinte végig vezetett a baranyai me­gyeszékhelyen. Érdekesség, hogy a vendég somogyiak 13 találatán hatan osztoztak, s eb­ből kerek 10 gólt a Varga Zsolt, Vindisch Ferenc, ifjabb Berta József alkotta trió jegyzett. A pécsi derbi minden bizonnyal örökké emlékezetes marad a még csak serdülő korú Ihárosi Dániel számára, aki most esett át az OB I.-es tűzkeresztségen. Folytatás szombaton 16 óra­kor újra hazai környezetben, amikor is a még mindig pont nélkül álló Bp. KSI SE egyletét fogadja majd a Kaposvári VK társulata. Lukács Gergely: - Védeke­zésben négy-öt súlyos hibát is elkövettünk, amit a vendég ka­posváriak könyörtelenül meg­toroltak. Az akarással, a küz­deni tudással elégedett va­gyok, ám a legfontosabb pilla­natokban sajnos jobban kon­centrált az ellenfelünk. Szécsi Zoltán: - A rutin és a fiatalos lendület összecsapá­sából az előbbi került ki győz­tesen. Nincs megállás, készü­lünk a KSI elleni szombati ha­zai fellépésünkre. Fenyő G. Azért dolgoznak, hogy még jobban összekovácsolódjanak a helyi közösségek Újjáélesztik a megyei szövetséget SZABADIDŐSPORT Újjáalakult a megyei szabadidősport-szö­vetség, amelynek az új ne­ve - igazodva a kor követel­ményeihez - Somogy Megyei Felzárkóztatási és Szabadidő- sport Szövetség lett. Az elnöke Szántó László (maradt), míg a társelnökének Vörös Tamást, a Somogy Megyei Értéktár Bi­zottság elnökét, a kaposvári és pécsi egyetem címzetes egye­temi docensét, az ügyvezető­jének pedig Orosz Ferencet, a Kapos TV vezető szerkesztőjét választották meg.- Somogy megye aprófal­vas település, így a feladat adott: újjászervezni a kiskör­zeti hálózatokat, amelyek a továbbiakban felzárkóztatá­si és sportszervezési körzet­ként működnek.majd - mond­ta Szántó László, aki a me­gyei szabadidősport-szövet­ség 1989-es megalakulásától, vagyis a kezdetektől fogva lát­ja el az elnöki teendőket.- Amúgy feladatunk van, pontosabban lesz bőven - folytatta a Somogy Megyei Felzárkóztatási és Szabadidő- sport Szövetség első embere. - A hagyományos szabadidő- port-rendezvények mellett tá­mogatjuk a kulturális jellegű (sport)programokat, jogi ta­nácsadással is tudunk segí­Akár futás közben is meg lehet vitatni az élet dolgait Fotó: MW teni, továbbá a megszűnt So­mogy Megyei Sportszövetség megmaradt feladatait is át­vesszük. Az újjáalakult Somogy Me­gyei Felzárkóztatási és Sza­badidősport Szövetség veze­tői a szívükön viselik a vidé­ki településeken, aprófalvak­ban élő emberek sorsát. Eltö­kélt szándékuk, hogy erejük­höz mérten segítik őket, hi­szen - s különösen igaz ez a kis falvakra - az ilyen, nőt és férfit, fiatalt és idősebbét egy­aránt megmozgató programok kovácsolják össze még jobban a helyi közösségeket. Fenyő Gábor Ez történt még a második körben További eredmények. Alsóház: EBP-Tatabánya-Me- talcom-Szentesi VK 15-13 (2-3, 3-2, 6-4, 4-4); Bp. Ra- cioNet-Honvéd-Debreceni VSE 11-10 (4-3, 4-1, 2-3, 1- 3); Bp. KSI SE-Bp. UVSE 6- 15 (1-3, 2-3,1-7, 2-2). Felsőház: Szolnoki Dó- zsa-Közgép VSC-Ferencvá- ros-PQS 14-2 (4-0, 3-0, 3-1, 4-1); Bp. MKB-Euro- leasing BVSC-Zugló-Conti- Tech-Szeged 13-9 (4-1, 5-2, 2- 3, 2-3); Bp. Vasas-Pla- ket-Pannergy-Miskolci VLC 7- 8 (2-1, 3-2,1-1,1-4); Bp. A-Híd OSC-Újbuda-ZF-Eger 6-9 (2-2,1-2, 2-2,1-3). Az OB I.-es mezőnyben már csak egyedül a ZF-Eger csa­pata őrzi a veretlenségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom