Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-25 / 48. szám

14 SPORT 2017. FEBRUAR 25., SZOMBAT Kevesebb, mint két év alatt felépült a júliusi budapesti vizes vb színhelye Elkészült az úszóaréna ezren férnek el a lelátókon, a világverseny után 6 ezres lesz a nézőtér Fotók: MW A Duna Aréna alapterülete 30 ezer négyzetméter, a főépület 44 méter magas, a vb-n 1E Tetszik az uszoda VERRASZTÓ EVELYN, EURÓPA-BAJNOK ÚSZÓ: „Jó, tényleg nagyon jó ez az uszoda, nem tudom, láttam-e már a világon ehhez hason­lót. Nálam eddig az eindhove- ni volt az első, de a Duna Aré­na megelőzi. A lelátókra vi­szont egyelőre még nem kép­zelünk nézőket, még nincs itt az ideje.” Legjobb úszóink már ki is próbálhatták az egyik medencéjét az úszókomp­lexumnak, amely kevesebb, mint két év alatt épült fel az egykori Dagály helyén, és amelynek mostantól Duna Aréna a hivatalos elnevezése. Kovács Erika/Nemzeti Sport kozpontiszerkeszte6eg@mediaworks.bu BUDAPEST „Tudsz úszni?” '' „Megpróbálok!” Hogy ki kérdezett, annak nincs jelentősége, a válaszadó személyének sokkal inkább: az olimpiai bajnok úszó, Gyúr­ta Dániel felelt így kedd dél­tájban, amikor társaival, töb­bek között Hosszú Katinkával, Cseh Lászlóval, Bernek Péter­rel, Papp Márkkal és Verrasz- tó Evelynnel elvonult a Duna partján álló uszodakomple­xum öltözőibe, hogy aztán né­hány perccel később együtt ugorjának bele a bemelegítő medencébe. Előtte Tarlós István mondott beszédet a sajtó részére meg­tartott hivatalos bejáráson. Budapest főpolgármestere ki­emelte: az utóbbi nyolcvan év legnagyobb beruházása ké­szült most el, majd hozzátette: „A világbajnokság megrende­zése igazi kihívás, de ez a nap is bizonyítja, hogy képesek va­gyunk a rendezésre.” Fürjes Balázs, a beruházá­sért felelős kormánybiztos azt mondta, a komplexum he­lye, a főváros arculatát meg­határozó folyó, ahogyan az is, hogy Budapest vizes város, a víz pedig az élet forrása, tu­lajdonképpen megkönnyíti a névadást, így: „Mától az úszó­komplexum nem Duna Aré­na. A létesítmény kevesebb, mint két éven 1 'elül épült fel, határidőn és költségkereten belül készült e . Ez a nap az összefogás, a magyar tehet­ség és az igére tek betartásá­nak napja.” A kormányt) ztos hangsú­lyozta, hogy a Duna Aréna felépítéséből n in- (jenlfi kivette a ré­sz^. „Ez is mi tat­ja,1 mire vagyunk képesek, ha ga­zán összefogunk, ha kitartunk az adott szavunk i tellett, ha nem szegjük meg a? ígéreteinket, ha nem áruljul el az összefo­gást...” - tette h >zzá Fürjes Ba­lázs. Aztán Tarl 5s Istvánnal együtt szimbol kusan átnyúj­tották Hosszú Katinkának az Július 14. és 30. között lesznek a versenyek aréna kulcsát, az úszók pedig elvonultak az öltözőbe. Az esemény moderátora egyesével szólította a sporto­lókat, akik kivétel nélkül fü­lig érő szájjal álltak fel a rajt­kőre - a rajtjelet a kormány- biztostól kapták meg. Az ünnepi eseményen meg­jelent Cornel Marculescu, a vizes sportokat tö­mörítő nemzetkö­zi szövetség (FI— NA) igazgatója és Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke. Marculescu koráb­ban már megszemlélte az im­pozáns létesítményt, amely­ről azt mondta: „Ha belépek ebbe az épületbe, olyan érzés fog el, mintha egy stadionban lennék, olyan tágas. Amikor Magyarországnak ítéltük a világbajnokság rendezésének jogát, nem aggódtam a rövid idő miatt sem, mert tudtam, ha valakik, a magyarok képe­sek erre a tempóra, a magas színvonalú rendezésre. Min­den adva van, hogy itt legyen minden idők legsikeresebb vi­zes világbajnoksága.” A tempó, vagyis a magyar virtus a medencében még nem mutatkozott meg, sportolóink tényleg; csak bemutató jelleg­gel tempóztak a medencében - egyelőre abban, amelynek ugyan nem kiemelt, de igen­csak fontos szerepe lesz a júli­usi világbajnokságon: minden bizonnyal, ott, abban a beme­legítő medencében tempóz­nak majd a nagy fellépés előtt. A vizes világbajnokság jú­lius 14. és 30. között lesz, az úszók az esemény második hetében lépnek rajtkőre a Du­na Arénában. BERNEK PÉTER, RÖVID PÁLYÁS VILÁGBAJNOK ÚSZÓ „Az uszoda hangulata kiváló, ezt már most is érezni lehet. Szívesen készülnék itt a világ- bajnokságra, de örültem an­nak is, hogy kedd délelőtt ki­próbálhattuk az egyik meden­cét. A víz tökéletes.” PAPP MÁRK OLIMPIAI 13. NYÍLT VÍZI ÚSZÓ „Nagyon tetszik az uszoda, az egész létesítmény gyönyörű. Remélem, eljön az idő, ami­kor versenyezhetek itt. A víz­ben és a lelátón állva is töké­letes minden.” Az elégedett Hosszú Katinka tele van motivációval és már Rio óta készül a budapesti világbajnokságra Tarlós István főpolgármester és Fürjes Balázs adta át a Duna Aréna kulcsát Hosszú Katinkának Fotó: MTI Társaival felavatta kedden a Duna Aréna versenymeden­céjét Hosszú Katinka, aki tuda­tosan készül arra, hogy július­ban hazai közönség előtt kell megküzdenie az új világbajnoki (arany)érmekért.- A riói olimpiát előre model­lezte, így amikor odaért, már majdhogynem edzésélmény­ként élhette meg magátaz úszást - a budapesti világbaj­nokság kapcsán is ugyanígy tesz?- Abból a szempontból köny- nyebb dolgunk lesz, hogy itt fo­gunk felkészülni a budapesti vi­lágbajnokságra, és remélem, megkönnyíti majd a helyzetün­ket valamelyest, hogy a rajtra az uszoda minden zegét-zugát ismerni fogjuk. De nem szabad görcsölni, én Rióban sem figyel­tem oda különösebben a nyo­másra, júliusban ugyanígy kell tennem. Az biztos, hogy a fü­lemben üvölteni fog a zene: en­nek a fontosságát a 2006-os margitszigeti Európa-bajnoksá- gon ismertem fel, már akkor is kihallottam a bekiabálásokat a közönség soraiból - ezúttal is lesznek ilyenek, olyan ténye­zők, melyek könnyen elvonják az ember figyelmét.- De ez hihetetlenül nagy kon­centrációt igényel.- Ez biztos. Mint ahogyan az is, hogy nekem csak a saját pá­lyámat, a saját utamat kell fi­gyelnem. Azért lesz kicsivel ne­hezebb ez a vébé, mint a töb­bi, mert itthon lesz. Ugyanak­kor biztos vagyok benne, hogy pluszt is ad nekünk, sőt, a fel­készülés során csak azt ad. De a versenyen észnél kell lenni, nem szabad a körülményekre figyelni.- Háromszoros olimpiai baj­nokként öntől nyilván minden­ki sokat vár. Hogyan lehet erre nem figyelni? Esetleg van pszi­chológusa is?- Persze, Shane! Ő a mindenes. Az ezermester. Egyébként meg én teszem a dolgomat: készülök, és már Rio óta készülök a vébé- re. Lépegetünk előre, megint úgy érzem, előrébb tartunk, mint ta­valy ilyenkor. Megvannak a cé­lok, tele vagyok motivációval- ennél nem kell több. Ahogy mondtam: nem szabad ezt túl- agyalni. Azon sem gondolkozom nap mint nap, hogy háromszo­ros olimpiai bajnok vagyok. Jé, tényleg! - ez sokszor belém ha­sít. És ez így van jól. Ha tudatosul az emberben, mit is ért el, lehet, hogy kicsit hátradől. Az, hogy az úszópályafutásom alatt itthon rendezünk egy világbajnokságot, ráadásul akkor, amikor a csú­cson vagyok, és úgy érzem, még mindig sok van bennem, hatal­mas szerencse, nagy lehetőség.- Ez kétségkívül így van, csak­hogy a hat-nyolc évvel ezelőtti Katinka emiatt inkább cidrizni kezdett volna...- Ez is igaz, de azért most már tapasztalt róka vagyok. Tudom, hogy öreg rókát szoktak mon­dani, de maradjunk inkább a ta­pasztaltnál.- Amikor 2009-ben Rómában négyszáz vegyesen megszerez­te pályafutása első világbajno­ki címét, sokakat meglepett azzal, hogy egy esztendőn ke­resztül virított szobája falán a vágyott időeredmény - mos­tanra jóval szélesebb a reper­toárja, vagyis körbetapézta az egész lakást?- Az idők a fejemben vannak, most már elég ez is. Nem gon­dolom azt, hogy Rióban kiúsz­tam mindazt, ami bennem van. Nyilván nem a négyszáz vegyes­re gondolok, de, mondjuk-két- száz háton és kétszáz vegyesen szerintem nem az volt a ma­ximum, amit az olimpián hoz­tam.- Kedden a társaival két hosszt teljesített a bemelegí­tő medencében - ugye annál azért gyorsabban fog úszni a vébén?- Még szép! De ezt a kis bemu­tató úszást is meg kellett nyer­nem, a többiek mondták is az öltözőben, én biztosan gyor­san fogok úszni, és majd nyer­ni akarok.- Elégedett a Duna Arénával, tetszik minden?- Nagyon tetszik minden: a me­dencék, a víz, a főmedence fö­lötti kijelzők. Jó, hogy a beme­legítő és a nagymedence közel van egymáshoz, ez nekem min­den bizonnyal fontos lesz a vé­bén - a programom miatt min­denképpen.- Ez az álom megvalósult, el­készült az aréna, és világbaj­nokságot rendezünk. Egy má­sik viszont lehet, hogy szerte­foszlik - mi a véleménye a Bu­dapest 2024 olimpiai pályá­zat kapcsán jelenleg kialakult helyzettel?- Sportolóként az, hogy akár­csak minden magyarnak, él­mény lenne hazai közönség előtt versenyezni, ez nem is le­het kérdés. Ám úgy néz ki, hogy a pályázatból, egy nemzeti ügy­ből politikai harc lett, és lehet, hogy ez az álom nagyon ha­mar szertefoszlik. Ez hamaro­san eldől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom