Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-24 / 47. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUÁR 24., PÉNTEK A sötétség kiverte a biztosítékot a lakótelepen KAPOSVÁR Sötétség okozott bosszúságot a Zaranyi lakóte­lep nagy részén. Az egyik la­kó ugyan jelezte a problémát a szolgáltatónak, ám a kellemet­len helyzet csak napokkal ké­sőbb oldódott meg.- A Zaranyi lakótelep nagy részén, s már az oda vezető úton is múlt szombat óta tel­jes sötétség van - kereste meg lapunkat csütörtökön egy asz- szony. - Hétfőn bejelentettem a problémát, és semmi nem történt. Azóta is többször te­lefonáltam, de mivel nem Ka­posváron rendezik a dolgot, hanem a hozzánk legközelebb eső városban, jelen esetben Zalaegerszegen, ami rendkí­vül furcsa, mert helyismerettel nem rendelkeznek, így az ügy Múlt szombat óta volt sötétség a la­kótelep egy részén bejelentése is kissé érthetetlen az ügyintéző számára. A panaszos hölgytől tudjuk: elemlámpával közlekedtek, de aki erre nem készült fel, nem tudta, hogy miként ér célba. Mivel nem egy lámpáról van szó, úgy gondolta, hogy soron kívüli intézkedésre lett vol­na szükség. Az asszony arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a jövőben ne fordulhas­son elő ilyen eset. Varga Ivett, az E.On szóvi­vője csütörtökön érdeklődé­sünkre közölte: a közvilágítá­si hibabejelentések fogadását Kaposváron illetékességből a Will-Kor Hungária Kft. végzi. Megvizsgálja, hogy a közvilá­gítás hibáját aktív vagy pasz- szív elem meghibásodása okoz­za. Amennyiben az E.On illeté­kességébe tartozó helyzetről van szó, azt továbbítja a társa­ságuknak. Megtudtuk: ebben az eset­ben közvilágítási passzív ele­met érintő hiba volt, ennek ja­vítása február 22-én, szerdán megtörtént. Lapunk jelzése alapján csütörtökön délután el­lenőrizték a kérdéses szakaszt, az rendben üzemel. A szóvivő megígérte: este, a közvilágítás bekapcsolása után még egy­szer ellenőrzik a kérdéses te­rületet. Harsányi Miklós Elmaradt beruházások miatt vizsgálatot kérnek a képviselők Nadrágszíjmeghúzós év elé tekintenek a siófokiak Kónyánc \ Dr ZsnrnovsíJty jcgy/ö Fotó: Németh András Összeült a siófoki képviselő-testület. Szavaztak a város idei évi büdzséjéről is, de közmeghallgatás is volt az ülést megelőzően Több mint kilencmilliárd fo­rint a város 2017-es költ­ségvetése, mégis nadrágszí­jat kell húzni. Egyebek me- lett erről is szó esett a siófo­ki közgyűlés csütörtöki ülé­sén. Kolumbán Tünde sonline@sonline.hu SIÓFOK Mintegy 9,3 milliárd forintból gazdálkodhat Siófok 2017-ben, a város költségveté­sét csütörtökön délután fogad­ta el a képviselő-testület egy­hangú szavazással. A váro­si büdzsé a tavalyihoz képest 20 százalékkal nagyobb főösz- szeget tartalmaz, de a jelen­tős kiadások miatt a polgár- mester többször is nadrágszíj- behúzós évről beszélt. A vá­ros költségvetésének legjelen­tősebb fejlesztési tétele a Bala­toni Hajózási Zrt. tőkeemelésé­re szánt mintegy 700 millió fo­rint lesz. A költségvetés emel­lett az óvodák valamint a Kál­mán Imre Kulturá­lis Központ fejlesz­tését és az orvosi rendelők felújítá­sát is tartalmazza.- Szoros költség- vetési év vár ránk, amelynek előké­szítésekor minden képviselő kellő böl­csességről és önmérsékletről tett tanúbizonyságot, ezt min­denkinek köszönöm - mondta Lengyel Róbert polgármester.- A 2017-es költségvetésnek egyik legnagyobb vesztesei a beruházások - ezt már Szajcz Adrián, a Fidesz képviselőcso­portjának vezetője emelte ki. A beruházási tanácsnok arról is beszélt, hogy 2016-ban 1,2 mil­liárd forint értékben maradtak el beruházások Siófokon, úgy, hogy ezeknek meg­volt a fedezete. Az elmaradt fejleszté­seknek csak egy része jelenhet meg az idei büdzsében, ami a beruházások esetében közel 56 százalékos vissza­esést jelent az el­múlt évhez képest. Magyarázatra várva a ta­nácsnok azt kérte a polgár- mestertől, hogy vizsgálják ki az okokat. Választ várnak a képviselők arra is, hogy egyes fejlesztési tételek 2016-os és 2017-es tervezési értékei kö­zött miért fedezhetők fel jelen­tős különbségek. Szajcz példa­ként említette, hogy míg a hi­vatal a Zamárdi utca csapa­dékvíz-elvezetésének kiépíté­sét tavaly 70 millió forinttal tervezte, addig ugyanez a tétel a 2017-es költségvetésbe 106 millió forintból megvalósítható beruházásként került be. Csor­ba Ottó, a Pénzügyi és Tulajdo­nosi Bizottság elnöke ezt azzal egészítette ki, hogy a műsza­ki tartalom terén is ki kell dol­gozni, mi az elvárás, ellenkező esetben folyamatosan számhá­borúzni fognak. Az elmaradt fejlődés kap­csán Szamosi Lóránt is élesen fogalmazott. Szerinte egymás­hoz kapcsolódó fejlesztésekre volna szükség. Segítséget is kértek a lakók A költségvetés tárgyalását csütörtökön délelőtt közmeg­hallgatás előzte meg, amin mindössze két siófoki la­kos tett fel kérdést a képvi­selő-testületi tagoknak. Egyi­kőjük többek között egy utca aszfaltburkolatának kiépíté­sével kapcsolatban kérte a testületet cselekvésre, míg a másik megszólaló a Vámház utcába kért közterületi kame­rákat, mert szerinte gyakori­ak a bűnesetek. Siófok múlt­jának kevésbé ismert rész­leteit tartalmazó levéltári anyagból másolat megszerző sére is javaslatot tettek. A 2017-es siófoki költ­ségvetés vesztesei a beruházások Örömében mindig felkiált a művész, amikor végre hazatér Egy kaposvári a maorik földjén KAPOSVÁR Tizenöt év alkotása­iból válogatta össze azt a kiál­lítását Lendvai Péter, amellyel hazatért Kaposvárra, a megyei múzeumba. Az ezredforduló után jelentkező fiatal művész­nemzedék tagjaként a Zichy Mihály Iparművészeti Szakkö­zépiskola kerámia és grafika szakát elvégezve indult a pá­lyafutása, amely jókora varga­betűk után Új-Zélandon folyta­tódott.- A feleségem vállalt ott munkát, sok év kaposvári tar­tózkodás után indultunk vilá­got látni - mondta Lendvai Pé­ter. - Véletlenül alakult így, hogy a maorik földjén szer­zett benyomások beépültek a műveibe. Szitanyomatain sze­repelnek az óceániai népekre jellemző tetoválások, amelyek ott az identitást jelentik. A ké­pein megjelennek a maszkok, amelyekkel életet ad az üveg­nek. A maszk, amelyben meg­jelenik a középkor groteszk- sége is, nála nemcsak eltakar, de meg is jelenít. Lendvai Pé­ternek a kezdetektől témát adnak az arcok, a mimika az anyag zárt formanyelvén. Az élet szépségeit próbálja közve­títeni. Jelenleg Sopronban dol­gozik középiskolai tanárként, de mindig felkiált örömében, ha hazaér Kaposvárra. K. G. Lendvai Péter a csütörtöki kiállításmegnyitón Fotó: Muzslay Péter Háromszázezres fizetések jönnek KAPOSVÁR - Az eddigi folya­matokból úgy kalkulálható, hogy két éven belül 300 ezer forint lesz a bruttó átlagbér a megyeszékhelyen - hang­súlyozta csütörtöki sajtótájé­koztatóján Gelencsér Attila országgyűlési képviselő. A KSH adatai szerint 2016- ban országosan 7,4 százalék­kal emelkedtek a reálkerese­tek. Az utolsó ismert - 2015- ös - adatok arról szólnak, me­gyénkben 192 ezer forint volt a havi bruttó átlagkereset, Kaposváron 224 ezer forint. Az idén a kaposvári bruttó át­lagbérek 260 ezer forint felett várhatóak, ez 2018-ban 280 ezer forint lesz, 2019-ben pe­dig 300 ezer forint felett ala­kul. Gelencsér Attila kitért rá: a somogyi átlagbérek ala­csonyabbak az országosnál. Az állami szférában ugyan emelkedtek a fizetések, a ma­gánszférában viszont alacso­nyabbak, mint más megyék­ben, a vállalkozások csupán annyit emeltek, amennyit a piac engedett. A piac ott enge­di meg az emelést, ahol a ter­mék, a szolgáltatás nagyobb tudástartalommal rendelke­zik, s a feltételekhez a somo­gyi vállalkozásoknak is al­kalmazkodniuk kel. Harsányi M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom