Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-17 / 41. szám
2017. FEBRUÁR 17., PÉNTEK Most még pihennek a hajók, a hajósok azonban már javában teszik a dolgukat és készülnek a szezonra Fotók: Góz Lilla Milliókat költenek korszerűsítésre Megújuló hajók, bővülő kikötők Több mint félmilliárd forint értékű beruházás-sorozattal készül az idei hajózási szezonra a Bahart. A balatoni hajózási társaság a hagyományokhoz híven az idén is húsvétkor indítja ei első menetrend szerinti járatait. Nagypénteken adja át a megújult Nemzeti Regattát a hajózási társaság. Góz Lilla sonline@sonline.hu BALATON Fúró- és hegesztőgépektől hangos a Balatoni Hajózási Zrt. sójatere. A 2015 januárjában Siófokra érkezett Beatrix hajót újítják fel. Az orosz gyártmányú vízi jármű a Dunán szolgált, onnan úsztatták le a Balatonhoz. A hajó kívül-belül megújul. Alul lesznek a kiszolgálóegységek, fedett és nyitott utastere egyaránt lesz. Mihalovics Dóra, a Balatoni Hajózási Zrt. PR- és marketing-vezetője elmondta: ez a hajó lesz a második akadálymentesített járművük a Siófok katamarán után. Százhatvanan férnek el rajta, az alsó része pedig teljesen körbejárható lesz kerekes székkel. Azonban nem csak ez a vízi jármű újul meg az idei szezonra - tette hozzá Mihalovics Dóra. A Kossuth-kompon is nagy erőkkel dolgoznak a társaság munkatársai. Gőzerővel készülnek a szezonra a I balatoni hajósok A Szántód és Tihany között közlekedő járművön kicserélik a teljes burkolatot, ami el- lenállóbb a korrózióval szemben és súlyra is könnyebb. Idén nyáron félszáz embert és harminc autót szállít majd egyszerre. Húsz kerékpár szállítására alkalmas tároló- területet is kialakítanak. A két hajó felújítása közel 300 millió forintba kerül. A Bahart a hajók felújítása mellett kikötőfejlesztést és szolgáltatás-bővítést is tervez. Dónucz László, a hajózási társaság értékesítési és forgalmi igazgatója lapunknak elmondta: megújul a fonyódi kikötő, valamint a tavaly átadott alsóörsi kikötőben további száz helyet alakítanak ki. Hozzátette: az árakat tekintve nagyobb változások nem lesznek. Továbbá kiépítik az összes kikötőben és a vízi járműveken a wifi-szolgáltatást. Már az idei szezonra bevezetik a Bahart-kártyát, amivel mind a komp, mind pedig a menetrend szerinti hajózásra húsz százalékos kedvezményt lehet igénybe venni. A Nemzeti Regattát nagypénteken adják át ünnepélyes keretek között. A hajózási szezon pedig a hagyományokhoz híven idén is húsvétkor, nagyszombaton indul. Az első járat Siófok és Balatonfü- red között fog közlekedni. Épülnek, szépülnek a balatoni hajók, várják már az új szezont Szövetségre léptek a hajósok A Személyhajósok Szövetségének tagja lett a Balatoni Hajózási Zrt., a csatlakozási dokumentumot a héten írta alá Kollár József, a társaság vezérigazgatója azon a budapesti találkozón, amelyen a magyar hajós szakma színe-java vett részt. A tanácskozáson a Balatoni Hajózási Zrt. vezetője a cég stratégiáját ismertette, amit a társaság két évtizedes lemaradásának ledolgozására 2020-ig valósítanak meg. A mintegy 400 feladatot magában foglaló tervben szereplő feladatok harmadát már megoldották. Elhangzott az is, hogy a Bahart tavaly 700 millió forint beruházást hajtott végre. A Személyhajósok Szövetségéhez történt csatlakozásról szólva Kollár József azt mondta, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. új vezetése a kezdetektől tudatosan törekszik a különféle társadalmi, gazdasági, vagy éppen szakmai szereplőkkel való kapcsolatok kiépítésére, ápolására. Az együttműködés lehetővé teszi az ágazat különféle szakmai, műszaki, gazdaságijogi kérdéseinek egyeztetését, valamint erősebb szakmai érdek- képviseletet biztosít a Szövetség tagjainak - emelte ki a vezérigazgató. Kolumbán T. Kékszalag: fiatalok közvetítik BALATON Vitorlás vloggereket, azaz élőben jelentkező tudósítókat keres a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) a 49. Kékszalag Erste World Nagydíj közvetítéséhez. A feladat a tókerülő verseny élő közvetítése lesz a közösségi médiában. A legnagyobb video meg- osztón és a közösségi médiában is számos vlogger, azaz video blogger osztja meg tapasztalatait, tanácsait akár játékok, filmek vagy szépségápolási termékek kapcsán, akiket tömegek követnek, mert jópofák, viccesek és hasznos dolgokat tudhatnak meg tőlük. A vitorlázók is ilyen jelentkezők után kutatnak, akik fel tudják kelteni a fiatalok érdeklődését Európa egyik legjelentősebb tókerülő vitorlás versenye iránt. A MVSZ a napokban pályázatot írt ki, ezen keresik a „Sail Vloggereket”, akik szeretik a sportágat és jól kommunikálnak élőben. - Olyan embereket keresünk, akik szívesen és gyakorlottan I Igyekeznek megszólítani a sportra szerető fiatalokat kommunikálnak, érdekli őket a vitorlázás, és örömmel vesznek részt ezen a fantasztikus eseményen - emelte ki Náray Vilmos, a Kékszalag kommunikációs vezetője, aki arról is beszélt, hogy a közel fél évszázados történnél bíró versenynek megvannak a hagyományai, a kommunikáció terén viszont szeretnének újítani. A Szövetség ezért ki a pályázatot vállalkozó kedvű fiataloknak, akik nem kell, hogy profi vitorlázók legyenek, de a Kékszalag szárazföldi és vízi eseményeiről képesek legyenek élőben tudósítani. A fiatalok megszólítása az utánpótlás nevelés szempontjából is fontos. Az ifjúságot a hozzájuk legközelebb álló csatornákon és felületeken keresztül tudják a legeredményesebben megszólítani, ezért is bíznak a pályázat sikerében. A pályázatra egy rövid bemutatkozó video és szöveg a belépő, a zsűri ezek alapján dönti el, hogy kikből állhat össze az a 4-5 fős csapat. Március 10-ig lehet jelentkezni. Kolumbán Tünde MEGYEI KÖRKÉP g Egyedülálló technika, természetes módszer Az Atlas nem csak a fej hordozója Ön tudta, hogy a legelső nyak- csigolya, az ATLAS, a legtöbb embernél tartósan el van mozdulva? Ez a körülmény egész sor testi és szellemi zavart okozhat. 25 éve egy svájci bioenergetikus, dr. Rene-Claudi- us Schümperli dolgozta ki és szabadalmaztatta módszerét, amelyet 30 országban több mint 300 Atlasprof® specialista alkalmazza. Az Atlas a fej, nyak, gerinc és csípő egyensúlyát meghatározó első nya- ki csigolya. Az eredmény tartós, mert az Atlas anatómiailag korrekt helyére kerül. A technika egyedülálló, természetes, nem orvostudományi módszer, nem gyakorol hatást a csigolyatestre, nem manuál- terápia és nem csontkovácsolás. A módszer neve AtlasPro- filax®. A gépi vibrációs masszázs speciális pontokon fellazítja a nyaki izmokat és szalagokat. A szervezet öngyógyító, regeneráló mechanizmusának köszönhetően indul be a javulás. Magyarországon 8 Atlasprof specialista van aki alkalmazza a metódust. Dr. Varga Imre az egyikőjük, akinek több mint öt éve az AtlasProfilax® vibrációs masszázs után, az addig évek óta fennálló panaszai, mint derékfájás, nyaki- és vállfájdalom, szédülés és fejfájás rövidebb-hosszabb idő alatt megszűntek. Dr. Varga Imre ingyenes ismertető előadást tart Kaposváron február 20-án, hétfőn 16.30 órakor az Agóra Művelődési Házban (Kaposvár, Nagy Imre tér 2.). Minden érdeklődőt szeretettel vár! HIRDETÉS 2017. február 16-án ünnepelték 60. házassági évfordulójukat ZÓKA-DANI JÁNOS és ZÓKA-DANI JÁNOSNÉ ez alkalomból köszöntik őket unokáik: Kinga, Tamás, Gitta, Peti, Krisztina, Csaba V .................................................................. HIRD ETÉS Ez itt az On hirdetésének a helye! Info: 82/528-113 HIRDETÉS 1136. Budapest, Tátra u. 6. II. 12/a • Telefon: 788-5124 Adószám: 19022888-2-41 wrww.eselybudapest.hu Az Esély Budapest Alapítvány üzemeltetés céljára bérbe adja Balatonszemes, Szabadság utca 5. sz. alatti 200 fős üdülőjének 600 adagos felszerelt konyháját és tábori büféjét, akár hosszú távra is. A tábor nyitva tartása a nyári időszakot öleli fel. A pályázónak tekintettel kell lennie az Alapítvány által meghatározott árakra. Megtekintés: 2017. február 20-án (hétfőn) 11-12 óra között. Az ajánlatok, pályázatok leadási határideje: 2017. február 28.14 óra a 1136 Tátra u. 36. II. em. 12/A címre, vagy e-maiiben az eselybp@gmail.com címre. Bővebb információ: Szeri Éva +36-30 754-0657 telefonszámon. W