Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-13 / 37. szám
2017. FEBRUÁR 13., HÉTFŐ SPORT 15 Hatalmas siófoki pofon a gyengén játszó újoncnak Esteile Nze Minko tíz gólt szerzett a meccsen Fotó: Németh András Harmatos a kispestiek teljesítménye Kiütötte a Kispestet a Siófok KC, mely ezzel a sikerrel „fél távnál” a nyolcadik helyen várja a folytatást négy pontra az ötödik helytől. Kellenek a bravúrok a folytatásban a balatoniaktól. Keszthelyi Zoltán sonline@sonline.hu KÉZILABDA-NBI., NŐK A kispestiek ellen zárta az első kört a Siófok KC, ha nem is történelmi, de fölényes siker volt ez a hetvennyolc gólt hozó találkozó. A balatoniak ugyanis szereztek már 57 (!) találatot is bajnoki meccsen a Hunnia otthonában, 2010 januárjában. Bloj tízszer, Kiss Olivia és Nagy Renáta pedig nyolcszor talált be a nyolcvangólos mérkőzésen. Hazai pályán viszont valóban rekord ez az ötvenöt, ugyanis eddig ötvennégy volt a legtöbb gól, szintén a Hunniával szemben, 2009 novemberében. A kispestiek elleni találkozónak - ebből is látszik - kevés sportértéke volt, mint Bárdi Virginia is elmondta 7-2 után feladták a küzdelmet, pedig akkor még csak hét perc telt el. Béki Nagy Bertalan edzőnek nem is maradt más a találkozó után, mint elnézést kérni a mutatott produkcióért, ami felháborította. Horváth Roland viszont optimistán tekint a jövőbe, hisz a legutóbb a Győr, és most a Kispest ellen is jó formát mutattak tanítványai, akik képesek lehetnek meglepetést okozni, ha úgy tudnak koncentrálni, mint a Győr ellen tették az első félidőben. Ezt azonban nagyban nehezítheti, hogy még a bajnokság fele sem telt el, de már bejelentették, hogy nyártól új edző irányítja a csapatot, illetve folyamatosan arról hallani, hogy kiket igazol a klub. Mintha az idei szezon - pedig a jaSiófok KC-Kispest NKK 55-23 (28-8) Siófok, Beszédes-iskola, 400 néző. Vezette: B. Pech, Vágvöl- gyi. Siófok KC: Pastrovics 1 - Such 7, Jezic 6, Németh Cs. 1, Triscsuk 10, Nze-Minko 10(2), Erdősi 8. Csere: Gercsó (kapus), Janjusevic 6, J. Agbaba 2, Farkas E., Sárosi N. 1, M. Agbaba 2, Mihályi, Kaposvári 1. Edző: Horváth Roland. Kispest NKK: Nenezic - Tamás 2, Po- lics 1, Fundák 2, Tryzno 2, Pet- rovszki, Balog B. 6(5). Csere: Brunner (kapus), Vadász 1, Ko- sik 3, Balogh V., Kiss K., Bárdi 3, Szerző 1, Felső 1, Pintér 1. Edző: Béki Nagy Bertalan. Kiállítások: 10(2), illetve 8(2) perc. Hétméteresek: 2/2(l/l), illetve 5/5(2/2). va még hátra van - már véget is ért volna Siófokon...- Nem kérdés, nagyon nehéz ilyen körülmények közt dolgozni - ismerte el Horváth Roland vezetőedző, aki mint mondta, az a legfontosabb, hogy el tudja érni tanítványainál, hogy azok a történtek ellenére is higgyenek benne. Legalább ők, ha már ugye a klub irányítói nem így tettek és inkább - Dalmose edző bukása után is - újra dán edzőt szerződtettek. Ez pedig tovább erősíti azt a tényt, hogy a magyar edzők értéke, megbecsülése finoman szólva nem a legjobb ebben a mai honi kézilabdában. A felnőtt női kézilabda-NB I. állása: 1. Győri Audi ETO KC (26 pont), 2. FTC-Rail Cargo Hungária (22 pont), 3. Érd (21 pont), 4. Dunaújvárosi Kohász KA (16 pont), 5. DVSC-TVP (15 pont), 6. Ipress Center-Vác (15 pont), 7. Álba Fehérvár KC (12 pont), 8. Siófok KC (11 pont), 9. Budaörs Handball (10 pont), 10. Mosonmagyaróvári KC SE (9 pont), 11. MTK Budapest (9 pont), 12. EUbility Group-Bé- késcsaba (6 pont), 13. Kisvár- da Master Good SE (5 pont), 14. Kispest NKK (3 pont). * * * A JUNIORMÉRKŐZÉSEN: SIÓFOK KC-KISPEST NKK 41-21 (19-11) Siófok, Munkacsarnok, vezette: Drinóczi, Hornyik. A junior női kézilabda-bajnokság állása: 1. Nemzeti Kézilabda Akadémia (34 pont), 2. FTC KN KFT (24), 3. DVSC-TVP (22), 4. MTK Budapest (22),.5. Győri Audi ETO (20), 6. Siófok KC (18), 7. Dunaújvárosi Kohász KA (16), 8. Ipress Center-Vác (16), 9. Álba Fehérvár KC (10), 10. Mosonmagyaróvári KC SE (9), 11. Érd (9), 12. EUbility Group-Békéscsaba (8), 13. Kispest Női Kézilabda Klub (4), 14. Budaörs Handball (2), 15. Kisvárdai KC (0). Kovács Márk átigazolt a Komlóhoz KÉZILABDA, FÉRFIAK Kovács Márk az NB I.-es Sport 36 Komlónál folytatja pályafutását. A Nemzeti Kézilabda Akadémia és a magyar juniorválogatott beállója már csatlakozott is az élvonalbeli csapathoz. A NEKA honlapja szerint „a kiváló körülmények miatt választotta a baranyaiakat, és miután élni akart ezzel a lehetőséggel, nem várta meg az év végét. Márk magántanulóként, a fonyódi Mátyás Király Gimnáziumban fejezi be tanulmányait, majd Pécsen tanulna tovább, és reméli, hogy minél több időt tölt majd a pályán a Komló színeiben.” Kun Z. Bravúros magyar fordítás VÍZILABDA A magyar válogatott az első negyedben összeszedett ötgólos hátrányát ledolgozva 9-7-re legyőzte az olimpiai ezüstérmes horvát csapatot a 11. Volvo Kupáért kiírt férfi vízilabdatorna zárómérkőzésén a Tüskecsarnok uszodájában. Ezzel második helyen zárta a négycsapatos viadalt. Fotó: MTI Nyolcvankilenc gólt szereztek a csapatok játékosai a barcsi tornán A Last Minute csapata nyerte a Farsang kupát TEREMLABDARÚGÁS A Barcsi Szabadidő Sportegyesület harmincharmadik alkalommal rendezte meg a Focifarsang teremlabdarúgó kupát nyolc csapat részvételével. - Két négyes csoportban játszottak a csapatok a selejtezők során - nyilatkozta a tornáról Horváth Gábor barcsi sportreferens. - Ezt követték az elődöntők és a döntők. A legjobb négy közé az esélyes Last Minute, Moulin Rouge, Old Gold és az Aver- mann jutott. A Last Minute az Old Gold, a Moulin Rouge pedig az Avermann legyőzésével jutott a fináléba. A Kidöntőben az Old Gold 6-4-re győzött az Avermann ellen. A döntő nagy taktikai csatát hozott, amelyet Tompa István villanása döntött el (1-0). A teremlabdarúgó-tornán tizenhat mérkőzésen 89 gól született. A legszebbet Horváth Péter (Last Minute) szerezte Avermann ellen, a legfontosabbat Tompa István (Last Minute) érte el a döntőben, a Moulin Rouge együttese ellen. A XXXIII. Focifarsang végeredménye: 1. Last Minute (Bolla Barnabás, Mangult Nándor, Tompa István, Horváth Péter, Dormán Gábor, Csizmadia Balázs, Hegedűs Zsolt), 2. Moulin Rouge, 3. Old Gold, 4. Avermann, 5. Anonymusz, 6. Da- rány, 7. Non-Stop, 8. Bolhó. Különdíjat kaptak: Banicz Barnabás (Moulin Rouge) legjobb kapus, Tompa István (Last Minute 8 gól) és Csizmadia Balázs (Last Minute) legjobb játékos. Az elődöntőben: Last Minute-Old Gold 4-0; Moulin Rou- ge-Avermann 1-0. A 3-4. helyért: Old Gold-Avermann 6-4. A 1-2. helyért: Last Minute- Moulin Rouge 1-0. Kun 2. Harmadik helyen az Újvárost verő akadémisták KÉZILABDA NŐI NB l./B, NYUGATI CSOPORT, NŐK: Újabb győzelemmel folytatta szereplését az akadémiai csapat a másodosztályban. NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA-DUNAÚJVÁROSI KKA II. 29-23 (18-13) Balatonboglár, Urányi János Sportközpont, vezette: Paska, Vastag. Nemzeti Kézilabda Akadémia: Dányi, Németh 0. (kapusok) - Pásztor 1, Lajos, Puskás, Giricz, Speth, Sallai, Szabó K. 7/2, Tutti, Fodor 1, Kuti 2, Vámos P. 2, Pankotai 12, Román D. 4/3, Lozsi. Edző: Woth Péter. A JUNIORMÉRKŐZÉSEN: NEMZETI KÉZILABDA AKADÉMIA-DUNAÚJVÁROSI KKA II. 28-25 (17-14) Balatonboglár, Urányi János Sportközpont, vezette: Ács, Tóbiás. Nemzeti Kézilabda Akadémia: Galambos, Hibácska (kapusok) - Szíjártó 7, Mat- heisz, Horváth V., Kovács K. 1, Laczkó 7/2, Péter 3, Orosz 4, Blaskó 2, Somlai 3, Bujdosó, Máté 1, Somogyi. Edző: Siti Beáta. Kun Z. Bajnoki állások A felnőtt női NB l./B Nyugati csoportos bajnokság állása: 1. Vasas SC (22 pont), 2. Szombathelyi KKA (22), 3. Nemzeti Kézilabda Akadémia (20), 4. Dunaújvárosi Kohász KA II. (16), 5. Mohácsi TE (16), 6. Győri ETO KC II. (14), 7. Szekszárdi FGKC (12), 8. Gár- dony-Pázmánd NKSE (12), 9. Haladás VSE SKFT (10), 10. Rinyamenti KC Nagyatád (10); 11. Szentendrei NKE (10), 12. Kozármisleny SE (9), 13. Marcali VSzSE (9), 14. Csurgói NKC (2).A junior női NB l./B Nyugati csoportos bajnokság állása: 1. Nemzeti Kézilabda Akadémia (34 pont), 2. FTC KN KFT (24), 3. MTK Budapest (22), 4. Győri Audi ETO KC (20), 5. DVSC-TVP (20), 6. Siófok KC (16), 7. Ipress Center-Vác (16), 8. Dunaújvárosi Kohász KA (14), 9. Álba Fehérvár KC (10), 10. Mosonmagyaróvári KC SE (9), 11. Érd (9), 12. EUbility Group-Békéscsaba (8), 13. Kispest NKK (4), 14. Kisvárdai KC (0), 15. Budaörs Handball (0).