Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-02 / 28. szám
g MEGYEI KÖRKÉP 2017. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK Visszaadják a családnak a nagyit: minden évvel több a jelentkező Népszerű a mamanyugdíj ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Mintegy 186 ezren éltek a Nők 40 program, azaz a „nagymamanyugdíj” lehetőségével 2.011 óta - jelentette be a közelmúltban az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Novák Katalin elmondta: a kormány hat éve bevezetett családpolitikai intézkedésének a célja az volt, hogy visz- szaadja a családoknak a nagymamákat, akik így többet lehetnek együtt unokáikkal, megkönnyítve ezzel a szülők életét. Az államtitkár hozzátette: a 2016-os költségvetésben a Nők 40 programra mintegy 200 milliárdot fordított a kormány. Somogybán is igen népszerű a Nők 40: a megyeszékhelyen például a program segítségével az elmúlt 3 évben csaknem 3700-an mentek el nyugdíjba. Az elmúlt három év adatai azt mutatják: minden évvel többen élnek a lehetőséggel. Kaposváron 2014-ben 1152- en, 2015-ben 1256-an, 2016- ban pedig 1229-en mentek nyugdíjba a Nők 40 programmal. Köztük van Varga Edit is, aki tavaly nyáron lett nyugdíjas. Titkársági asszisztensként dolgozott a kormányhivatalban. Az 57 éves nő örül, hogy van ideje idős szüleinek az ápolására, továbbá szabadidejében tud sportolni és több kulturális programra ellátogatni. Átlagosan a megyében a Nők 40 program által lett nyugdíjas nettó 106 ezer forintot kap, míg Kaposváron valamivel többet, 115 ezer forintot. Góz Lilla «SSS2SSHSS Egymás kezében a generációk: túlterhelt a középkorosztály, a nagyszülőkre sok feladat hárul A család a legfontosabb célcsoport Gelencsér Attila országgyű lési képviselő mai sajtótájékoztatóján elmondta: a kormányzati intézkedések legfontosabb célcsoportja a család. Hozzátette: 2017- ben a költségvetés a GDP 4,3, mintegy 1743 milliárd forintot költ intézkedéseivel a gyerekekre, szülőkre és a nagyszülőkre. Az OECD-or- szágokban mindössze a felét fordítják a családokra. Szerinte a Nők 40 program visszaadja a nőket családjuknak, hogy idős szüleiket gondozni tudják vagy minél több időt tölthessenek unokáikkal, tehermentesítve így a dolgozó szülőket. Hozzátette: A nők plusz tehervállalását, amit a társadalom érdekében végeznek: a családok összetartását, a gyereknevelést köszöni meg a program. Legalább 32 év munkaévet kell igazolni. A program azoknak a nőknek szól, akik 40 év munkaviszony után, a nyugdíj- korhatár elérése előtt szeretnének nyugdíjba vonulni. Alapesetben a 40 év jogosultsági időből legalább 32 évet kell munkajövedelem utáni járulékfizetéssel igazolni, és legfeljebb 8 évet lehet gyermeknevelési időként beszámítani. Utóbbi feltétel nem függ a gyermekek számától. Külön szabály vonatkozik a fogyatékos vagy tartósan beteg gyermekeket nevelő anyákra. Az ő esetükben akár 10 év jogosultsági időt is beszámíthatnak. Nincs veszély, biztosított hazánk gázellátása MAGYARORSZÁG Garantált hazánk gázellátása - írta közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Az illetékesek ezzel reagáltak arra, hogy Gréczy Zsolt, a DK szóvivője arról beszélt a távirati irodának, hogy pártjának olyan információi vannak, amelyek szerint egy-két héten belül kiürülhetnek a magyarországi kereskedelmi gáztározók, és a kabinet „felfoghatatlan felelőssége”, hogy az időjárásra bízta a lakosság sorsát. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal lapunknak megküldött tájékoztatása hangsúlyozza, a magyar gázellátás veszélyeztetettségéről megjelent felelőtlen találgatások a káros és minden szakmai megalapozottságot nélkülöző riogatás kategóriájába tartoznak. Bár a hideg miatt nőtt a gázfogyasztás, a folyamatos földgázellátás továbbra is biztosított: a lakosság és az ipari fogyasztók ellátása biztonságosan működik. A téli fűtési időszak kezdetén 3,7 milliárd köbméter földgáz állt rendelkezésre a hazai tárolókban. Ez 13 százalékkal volt több, mint az előző év azonos időszakában. A hazai földgáztárolók feltöltése tavaly áprilisban kezdődött. Az új szabályozás alapján a szolgáltatóknak az elmúlt tíz év legmagasabb téli fogyasztásának legalább 60 százalékát kellett elhelyezniük a tárolókban. Az idei szezonban ez minimálisan 1,975 milliárd köbméter volt - közölte Bodnár-Horváth Andrea, a hivatal kommunikációs munkatársa. Magyarország földgáztárolóinak készlete január 1-jén 2,3 milliárd köbméter volt. Január 10-én, a -10,8 Cel- sius-fokos napi középhőmérséklet mellett 69,9 millió köbméter volt a teljes fogyasztás, ami az idei csúcsnak számít. SZPA Díjat érő uszonyos KAPOSVÁR Ifj. Lőrincz Ferenc első helyezést szerzett Természet és Tudomány Kategóriában a 35. Magyar Sajtófotó Pályázaton, Szemtől szemben című képével. HIRDETÉS ! hungexpokicdlítás programod van észet közel van 24. Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállítás 2017. február 9-12 HIRDETÉS KIVÉTELES KEDVEZMÉNYEK KIEMELT MODELLJEINKRE listaár kedvezmény vételár Merlva Selection 1.4100 LE 4 382000 792000 Klíma és hangzás csomag, metálfény ' Új Astra-K Selection 1.4100 LE 5a 5 025 000 Multikormány, tempómat, metálfény Astra Sedan Enjoy 1.6115 LE 5210 000 Enjoy plusz csomag, alufelrti, metálfény Mokka Enjoy 1.4140 LE metálfény, 6 492 000 Enjoy+csomag, érintő képernyő, tolatókamera, Zafira Enjoy 1.4140 LE 8127 000 Edition plusz csomag, metálfény Zafira Innovation 1.6 200 LE '9 845 000 OPC Line csomag, bőr kárpit, metálfény Insignia Drive 1.6 CDT1136 LE ' 9805000 New Driver csomag 675000 4 350 000 1102 000 5 390 000 2137000 5 W0 000 2 355000 7 490 000 2 815000 6 990 000 Ne maradjon le, ajánlatunk csak február 3-án és 4-én érvényes! Szeretettel várjuk reggel 8 óra és este 8 óra között mindkét napon! OPEL FLEXCARE 2+2 ÉV GARANCIA! Az ajánlat a 2017.02.03 - 02.04. között megrendelt gépkocsikra illetve a készlet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljeskörű, részletekről érdeklődjön autóhazainkban.Fenntartjuk a jogot az ajánlat módosltásóro illetve visszavonására. A fotó Illusztráció. Fogyasztás {vegyes): 4.4-8,3 i/tOOkm, Cö2 kfbocsátás (vegyes):. 109-210 g/km. AZ OPEL MAGYARORSZÁG MINŐSÉGI MÁRKAKERESKEDŐJE Opel Kiss-Gerencsér Autóhazak 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 96. Tel: 92/323-875 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 1. Tel: 93/518-940 A 8315 Gyenesdiás, Kereskedők útja 2. Tel: 83/515-030 www.opel.kiss-gerencser.hu MtA EZ A CSODA CSAK 24 ÓRÁIG TART! Február 3-4 Mokka akár 4 499 000 Ft-ért’ Corsa akár 2 799 000 Ft-ért' Meriva akar 3 599 000 Ft-ért'