Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-10 / 35. szám

2017. FEBRUÁR 10., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET Felgyújtotta az otthont, rátámadt a szakemberre KAPOSVÁR A csütörtöki tár­gyalásra érkező tininek há­nyatott sorsa volt: születése után lemondott róla az any­ja, italozó édesapjával élt a Pe- törke-tó közelében a szőlőhe­gyen. Végül intézeti nevelés­be vették, ott azonban kide­rült, hogy indulatait nem tud­ja kontrollálni. Tavaly szep­temberben a kaposvári gyer­mekintézetben az ajtó rácsát feszegette, egy csapot is elhaj­lított. A gyermeknevelő rend­re utasította, erre a lány meg­lökte a vállán, és köpött is felé­je. A nevelő később nem vitat­ta, hogy erőteljes kifejezéssel illette a lányt, aki azt állítja, hogy emiatt állt bosszút.- Most felgyullad az egész ház! - ezekkel a szavakkal fordult a nevelőkhöz, miután 21 órakor a szobájában láng­ra lobbantotta a függönyt egy öngyújtóval. A tűz átterjedt az ágyra, a nyílászárók megol­Hosszú a bűn lajst­roma annak a 15 éves lánynak, akit csütörtökön elítél­tek vadtak. A kiérkező tűzoltók fé­kezték meg a lángokat. 9 gye­rek és két gyermekfelügyelő volt a házban. Az épületben 2 millió 300 ezer forint kár ke­letkezett. A lánynak más is volt a ro­vásán. Néhány nappal később fehérneműt lopott Kaposvá­ron egy belvárosi üzletből. A próbafülkében letépte az áru­védelmi eszközt a bugyiról. A melltartóról elfelejtette, így becsipogott, és lebuktatta. Ké­sőbb egy szigetvári gyermek- otthonba került, ahol többek­re rátámadt, még a gyermek­pszichológusra is. Jelenleg Rá­kospalotán van előzetes letar­tóztatásban. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért, közveszély- okozásért és lopásért két év ja­vítóintézeti nevelésre ítélte a bíróság. Legkorábban egy év múlva bocsátható szabadláb­ra. Ő, a védője, és az ügyész is elfogadta a döntést, az ese­ti gyámja azonban nem volt je­len, így az ítélet még nem jog­erős. Kovács Gábor Uj költségvetési fejezetet különítettek el állatvédelemre SOMOGY A mezőgazdaságba született, mondja magáról a 75 éves férfi, aki a büntetése tör­ténetét osztotta meg velünk. Agrár üzemmérnöki diplomát is szerzett, majd 1981-től csa­ládi vállalkozást is kipróbált, végül őstermelő lett. Ahogy mondja: tele van betegséggel.- Havi 27 500 forinttal men­tem nyugdíjba. - A szüleim­mel átéltük a padláslesöprést. Ott voltam gyermekként, a legfogékonyabb korban, ami­kor mindent elvittek. Most is reszketek, ha erre gondolok, és ugyanúgy remegtem, ami­kor a nyáron megjelentek ná­lam az adóellenőrök. A férfinak már csak a szőlő­je maradt meg a gazdaságból: 300 kiló csemegeszőlőt és 32 mázsa borszőlőt termel. A cse­megeszőlőt eladta korábban 350 forintért kiló­ját, de ahogy ellé­pett onnan, a ke­reskedő a piacon kitette 1200 forin­tért. Tavaly aztán au­gusztusban 14 napot árusí­tott egy Balaton-parti piacon. Egykor sokan voltak ott őster­melők, de ma már csak ketten maradtak. Ő és egy idős né­ni, aki a kertjéből hozott pár uborkát.- Nyáron 136 kiló szőlőt ad­tam el, és ezzel 88 ezer forin­tot kerestem - vallotta be a férfi. - Akkor talált meg a két próbavásárló adóellenőr, akik­nek nem adtam nyugtát a piacon. Mondták utána az árusok: „Fater- kám, ez 200 ezer forint lesz!” Mellet­tem árult két nagy­bani kereskedő, ők sohasem mentek haza úgy, hogy ne lett volna napi 100 ezer forint ár­bevételük. Miért nem őket vá­lasztották ellenőrzésre a re­vizorok? A mellényzsebükből kifizetik a bírságot... Valóban 200 ezer forintra büntették. Meghallgatást kért a NAV-tól, azt tanácsolták ne­ki, hogy kérjen halasztást.- Ebben a termelési vo­lumenben mire kérjek ha­lasztást? - kérdezte a férfi. - Nincs pénzem, és 120 forintba kerül egy kiló szőlő előállítá­sa. Zöldítettem a talajt, füvet nyírok, és tizenkétszer per­meteztem tavaly. Értem én, hogy a jogalkotó szándéka az, hogy a magas büntetési tétel­lel az elsíbolt adót kompenzál­ják. Ám olyan körülmények között, ahogyan én dolgozom, azt gondolom, lehetetlen adót csalni.... Faterkám, ez 200 ezer fo­rint lesz segítség ebeknek Minden állami és civil tá­mogatásnak örülnek az ál­latmenhelyek, hisz jelentő­sek a működési költségeik. Csak a kutyák ivartalanítá- sa milliókba kerül évente, s az állatorvosi költségeik is magasak. Az idén új forrást nyitott a kormány a költség- vetésben az állatvédelmi fel­adatokra. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu SOMOGY A kormány 2010 óta közel hárommilliárd forint­tal támogatta különböző pá­lyázatok útján a természet-,és állatvédő szerve­zeteket, azok fej­lesztéseit és prog­ramjait - közölte lapunkkal a Föld­művelésügyi Mi­nisztérium sajtó­irodája. - Egyedül­álló lépés, hogy az idei esztendőben a költségvetésben új fejeze­ti előirányzatot fogadtak el, melynek köszönhetően lehe­tőség nyílik az állatvédelem pénzügyi támogatására. A rendelkezésre álló negyven- millió forintból folytatódik a menhelyi kutyák ivartalaní- tási programja, az állatmen­helyek és ebrendészeti tele­pek korszerűsítése, s a lakos­ság felelős állattartással kap­csolatos tájékoztatása, szem­léletformálása is.- Nem vagyunk igazán nagy menhely, de csak tavaly mintegy súlyos összeget, 3,7 millió forintot költöttünk az állatok ivartalanításra, az ösz- szes állatorvosi költségünk pedig ennél jóval több, mint egy 8,3 millió forint volt - mondta Boncz Edit, a kapos­vári Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület vezetője. A menhelyek üzemeltetői örülnek a for­rásnak, kér­dés, hova jut belőle- S a rezsiköltségről, az ete­tésről, az üzemanyagról még nem is beszéltünk. Olyan ez az egész, mint egy vállalko­zás. Nagy gondot fordítunk az ivartalanításra, hogy a vá­rosban is megtegyük azokon a helyeken is, ahol a körül­mények indokolják, s ahol ezt másként nem teszik meg. Ha már hatóságilag nem járha­tunk el, akkor inkább erre is költünk, hogy ne szaporodja­nak az állatok ott, ahol a kö­rülmények is ellene szólnak. Boncz Edit hozzátette: száz­húsz kutyánál többet már nem bír el a menhely, mely most is telített, nagyban kell hagyatkozniuk ideiglenes befoga­dókra is. Számos macskájuk is van, mely egy város­ban ugyanolyan közegészségügyi problémát jelent, mint a kutya.- Az éves állat­orvosi költségünk 12 millió forint körül van, melynek úgy kétharmad részét képezi az ivartalanítás - jegyezte meg Vörös Zsuzsa, a Siófoki Állat­védő Alapítvány vezetője. - De egy szimpla sármentesítés is közel félmillió forintba ke­rül, egy kennel felépítése pe­dig három-négyszázezer fo­rint körül alakul. A siófoki menhely vezető­je érdelődésünkre azt is el­mondta: pályáznak, amire csak lehet, illetve tőlük telik. Működési költségekre kap­tak korábban állami forrást, mintegy 860 ezer forintot. A menhely komplett működése évente 25-30 millió forint kö­rül mozog. Jelenleg mintegy 180 kutya van a menhelyen és közel 80 macska. - A de­cember óta tartó kifejezetten rossz időjárás miatt csak ke­Kovács Gábor >vacs@mediaworks.hu Egy büntetés története HIRDETÉS A mai nap ünnepli Lábodon a 60. házassági évfordulóját Kiss István és neje Link Erzsébet Ez alkalommal köszöntik őket és további boldog éveket kívánnak: Lányuk, vejük, unokáik és unokamenyük A legjobb barát. Az oktatásban is többet kellene foglalkozni a felelős állattartással Fotó: Lang Róbert HIRDETÉS HIRDETÉS vesen érdeklődtek, de bízunk a tavaszban, hiszen akkor jó az örökbefogadási kedv - tet­te hozzá Vörös Zsuzsa. A somogyi menhelyek veze­tői egybehangzóan üdvösnek tartják az új forrást, a kérdést pedig abban látják, hogy va­jon milyen szempontok alap­ján osztják majd fel a pénzt, hiszen arra minden menhe­lyen nagy-nagy szükség van az ország valamennyi telepü­lésén. Gyerekből lehet igazi állatbarát Boncz Edit úgy véli, apparátu­sok kellenének arra, melyek rendszeresen ellenőriznének és fellépnének hatóságilag, hi­szen addig mindenki azt csi­nálhat, amit akar. Az oktatás­ba is nyomatékosabban kel­lene bevezetni a felelős állat­tartást, hiszen ez összetetten súlyos társadalmi probléma.- Az állatot bántalmazó sze­mélyt a társadalomnak is ész­re kell vennie - jegyezte meg.- Óvodában és iskolában még fogékony a gyermek, ha meg tudjuk érinteni, s ahhoz még a tananyag által is kap ingert, akkor eljuthatunk oda, hogy felnőtt korára más alapokról indul. Ezért is vagyunk jelen kaposvári iskolákban is, ahogy csak erőnkből telik. Kövess, minket! fcunfcfcer YOU® ^ facebook S0NLINE.hu Ma ünnepük bábodon 60. házassági évforduló) ukat KISS ISTVÁN KISS ISTVANNE F.z alkalomból köszöntik őket: l Eszti, Lackó és Viki Milliós

Next

/
Oldalképek
Tartalom