Somogyi Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-10 / 35. szám

2017. FEBRUÁR 10., PÉNTEK Nagyüzem a tejüzemben. Korrekt együttműködésre számít a jövőben valamennyi résztvevő Fotó: Lang Róbert Tolna helyett mar Somogyba tejelnek A tervek szerint Kaposvá­ron márciustól dolgozzák fel a toponári tejet. A mosdó- siak ápriiistól naponta 12- 15 ezer litert értékesítenek a helyi tejüzemnek. A negy­ven dolgozót alkalmazó ag­rárcég vezetői remélik, hogy megerősödik az egyelőre veszteséges tejágazat. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu SOMOGY - A tejtermelők ösz- szefogtak, s kedvezőbb áron kívánják értékesíteni az alap­anyagot - emelte ki Keszt­helyi István, a mosdósi Ma- wa Kft. ügyvezető igazgató­ja. - Mindannyian stabilizál­ni akarjuk az átvételi árakat, s nem a pillanatnyi világpiac körüli összegért kívánjuk el­adni a tejet. Tavaly a csapnivaló árak következtében 100 millió fo­rintos árbevétel-kiesést szen­vedtek el. Keszthelyi szerint tarthatatlan állapotok alakul­tak ki tavaly: negatív rekord­nak azt tartja, amikor egy liter alapanyagért csupán 64 forin­tot utaltak nekik. A Magyar Tej Társulás tagjaként azt szorgalmazzák, hogy az ár­képzés alapját a német, a len­gyel, a cseh, a román, a szlo­vén, valamint a szlovák tej át­lagárak képezzék. Kiemelte: Kaposváron teljesül ez a ké­rés.- Mindenki a biztonságra törekszik - hangsúlyozta. - Senki nem akar tartósan vesz­teséget elkönyvelni, mivel így képtelenség szarvasmarhát tartani. A cégvezető korrekt kapcso­latra számít a tejüzemmel, s A tervek szerint március else­jétől a toponári Kapostáj Zrt., s április elsejétől a Mawa Kft. szállít a kaposvári tejüzem­nek. Szommer Gábor, a Fino- food Kft. kereskedelmi igazga­tója a lépést azzal indokolta, hogy erősíteni akarják a loká­lis, regionális üzleti kapcsola­tokat. A Fejér megyei beszállí­tásaik rövidesen megszűnnek, s új belépőként a két somogyi vállalkozásban előállított alap­anyagot veszik át.- Józan gazdasági döntés áll az ügy hátterében - hívta fel a magasabb árakban bízik. Még Tolnába szállítják a tejet, lite­renként közel 85 forintot kap­nak, a somogyi megyeszékhe­lyen 90 forint feletti összeg­gel számol. Keszthelyi rámu­tatott: 40 dolgozóért felelős, s már csak ezért is döntő, hogy fellendüljön a tejágazat, mely­nek veszteségeit legutóbb is a növénytermesztés nyereségé­ből fedezték. - Ha kedvezően alakul a bevétel, ismét gondol­hatunk beruházásra - fejezte be Keszthelyi István. figyelmet a szakember. - Egy­részt alacsonyabbak a szállítá­si költségek, másrészt termé­szetesen kisebb a környezet- terhelés. S azt gondolom, fon­tos fejlemény, hogy a nálunk feldolgozott tej mintegy 90 százaléka somogyi gazdasá­gokból származik. Szommer Gábor úgy fogalma­zott: abban bíznak, hogy hosz- szú távon, kétoldalú előnyökön alapuló kapcsolatot építenek ki az új partnerekkel is, me­lyet várhatóan évről évre meg­újítanak. Ráerősítenek az exportra A tejüzem hatmilliárd forint bevételt könyvelt el 2016- ban, s a gondokat a csaknem 160 főt foglalkoztató vállalat­nál is érzékelték. A kereske­delmi igazgató reméli, 2017 a tejágazat stabilizációjáról szól majd. Erre alapozva közel hétmilliárd forintos forgalmat terveznek, s újabb piacokon akarnak megjelenni. Az idén tovább kívánják növelni az ex­portot is: a meglévő horvát, és román megrendeléseken kí­vül a bolgár, a görög, a szerb és a macedón piacra is szállí­tani szeretnének. Egyed László, a Finofood Kft. egyik tulajdonosa mindehhez hozzátette: célszerű kihasz­nálni, ha lehetőség adódik arra, hogy a társaság közvet­len környezetéből szerezze be az alapanyagot, miközben tar­tós együttműködő partnerek­re is lel. Ezáltal lehetővé vá­lik az is, hogy tovább növeljék minden ízében somogyi ter­mékeik, a sajtok, tejek, ízesí­tett termékek részarányát. Tavasszal új menetrend lép életbe SUZUKI A mi autónk SUZUKI SZIGETVÁR márkakereskedés és márkaszerviz 7900 Szigetvár, József A. u. 66/3. (MÖL kút mellett) Tel.: 06-73/456-789, mobil: 06-20/450-5000 Nyitva: h-p 8-17-ig, sz: 9-12-ig, v: zárva, www.suzukiszigetvar.hu Autóbeszámítás korrekt áron, sérülten, totálkárosan, finanszírozottan is. Egyedi flotta ár, már egy autó vásárlása esetén, magánszemélyek részére is. Finanszírozásunk 6.49% THM kamatozású, forint alapú. Ajánlatunk 2017.01.27-től a készlet erejéig, illetve visszavonásig érvényes, további részletekről érdeklődjön szalonunkban. A kép illusztráció. Üzemanyag fogyasztás (kombinált): 3.8/6.7 1/100 km, COz kibocsátás 106-128g/km. VITARA LIMITED Egyedi külső megjelenés, speciális belső kiegészítők, limitált darabszám. Ismerje meg Ön is közelebbről Szigetváron. BALENOGA és GL felszereltségei modellekhez ajándék Yokohama szerelt téli kerék- garnitúrát adunk. «MiKw«tifALALK0ZIK»íu HIRDETÉS VALENTIN NAPI wjmtr* Arany ékszereként Ezüst szív medálok013 ^nzüst ékszereit Sü fi engedménnyel kaphatók Orágaköves ékszereket Tenyésztett gyöngy ékszereket, láncokat, karláncokat 28% kedvezménnyel kínálunk. Fossil. Diesel. Casio, Dániel Klein, Mark Maddox órák nagy választékban kaphatók. Törtarany felvásárlás folyamatos, levásárlás ^»eseténmagasabb kp beszámítással, fi Az akció a készlet erejéig tan. «82411-386 Süss fel nap! Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu B rüsszel meghátrált: fokozatosan felszámolja azt az em­bargót, amellyel eddig az olcsó kínai napelemeket súj­tották. A német piac korábban ezzel a módszerrel pró­bálta megvédeni önmagát a kínaiaktól, akik azonban nem sokat törődtek a tiltással, és elárasztották a világot az ára­kat lenyomó termékeikkel. A napelem pedig utazik Európá­ba, még Somogyba is eljut. A napokban beszámoltunk róla, hogy Kaposfőn napelemparkkal csökkentenék a fűtési költ­ségeket. Magam Pamukon jártam tavaly, ott tekinthettem meg a helyiek büszkeségét, a sorakozó napelemeket. Kicsit várni kellett, amíg előkerült a közmunkás, akinél a kulcs volt, és bejuthattunk. Az önkormányzatok több­sége a saját intézményeinek energiaellátását fedezné a megújuló energiából. Óriá­si megtakarítást jelent ez a kistelepüléseknek. De emel­lett arra is várunk, hogy olyan beruházások sorát is ellássák ezzel az olcsó energiával, ami a vidéket felemelhetné. Vajon miért Kínából hozatjuk, és nem magunk gyártjuk a napele­meket? A somogyi közmunkás csak arra jó, hogy a napelem­park kulcsát őrizze? Nem elég képzettek, hangzik a felelet. Arról is beszámoltunk, hogy a Kaposvári Egyetem határo­zott célja, hogy néhány éven belül elit vidéki tudásközpont­tá, innovatív felsőoktatási műhellyé váljon. Ennek minden­ki örülne, de az is fontos volna, hogy beteljesülve ez a térsé­günket is magával húzza. Addig pedig süssön ránk a nap, termelje az áramot... Vajon miért Kínából hozatjuk a napelemeket? Őserő: nem csak a kocsmát verte szét, a kocsikat is Z1MÁNY Tavaly nyáron az egyik presszóban italozott, majd erő­sen részegen kötekedni kez­dett a vendégekkel a 46 éves férfi. Egy férfit többször is ve­rekedésre szólított fel, de ki­tértek előle. Egy ismerőse pró­bálta a vádlottat nyugtatni, őt azonban lefejelte, majd ismét a kiszemelt áldozatára támadt rá. Késő este a még mindig it­tas vádlott egy bottal három, az utcán parkoló autót is megron­gált, több mint 100 ezer forint kárt okozva. A Kaposvári Járá­si és Nyomozó Ügyészség ga­rázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt vádat emelt a 46 éves férfivel szemben. Az erő­szakos bűncselekmény miatt már büntetett, felfüggesztett szabadságvesztés próbaide­je alatt álló vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesz­tés és közügyektől eltiltás ki­szabását indítványozta. K.G. HIRDETÉS Corsa-E Selection 1.2 70 LE Sajtos + Pótkerék helyett Corsa-E Selection 1.2 70 LE 5ajtós + Klíma, bőr multikormány, tempómat, Rádió-CD helyett Astra Sedan 1.6115 LE + Pótkerék Astra Sedan 1.6115 LE + metál fényezés, Enjoy csomag, LED menetfény helyett helyett Meriva Selection 1.4 100 LE + Selection klíma és Sound csomag, pótkerék 5.100.000 Mokka X Selection 1.6115 LE + Pótkerék EGYES MODELLEKHEZ AJÁNDÉK METÁL FÉNYEZÉS! OPEL FLEXCARE 2+2 EV GARANCIA! Az ajánlat a 2017.02.01 - 02.28. között megrendelt gépkocsikra illetve a készlet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljeskörü, részletekről érdeklődjön autóházainkban. Fenntartjuk a jogot az ajánlat módosítására illetve visszavonására. A fotó illusztráció. Fogyasztás (vegyes): 4,4-8,3 l/100km, Co2 kibocsátás (vegyes): 109-210 g/km. Opel Kiss-Gerencsér Autóházak 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 96. Tel: 92/323-875 8800 Nagykanizsa, RécseídJ. 1. Tel: 93/518-940 8315 Gyenesdiás, Kereskedők útja 2. Tel: 83/515-030 A www.opel.kiss-gerencser.hu AM

Next

/
Oldalképek
Tartalom