Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-05 / 4. szám
2017. JANUÁR 5., CSÜTÖRTÖK és iskolapedagógusok is csak magas áron kaphatnának ebédet a saját munkahelyükön.- Abban a helyzetben vagyunk, hogy az eddigi 550-560 forintos étkezési díjunk 842 forintra jönne ki még 60 vendégadag mellett számolva is. Ezért más irányba kell elindulnunk - mondta.Pataki Sándor. - Segítséget kértem Witzmann Mihály országgyűlési képviselőtől, és a TÖOSZ elnökétől, Schmidt Jenőtől, ők hasonlóképpen érzékelték a problémát, de megoldást nem találtunk egyelőre. Az önkormányzatok kényszer- pályára kerültek: vagy vállalkozást kell működtetniük, vagy más vállalkozótól kell rendelniük az ebédet, mert a magas árat a vendégétkezők nem tudják kigazdálkodni. - Addig a pillanatig egyetlen önkormányzatnál sincs gond, amíg az étkezési díjak könyveléséről beszélünk - folytatta. - Ezévtől azonban ezt az önkormányzat költségvetésében a jogszabályoknak megfelelő helyre kell könyvelni. Akik nem akarnak ezzel foglalkozni, vékony jégen táncolnak, mert ha kapnak egy ellenőrzést, annak komoly szankciói lehetnek. K.G. ► Folytatás az 1. oldalról TASZÁR A vendégétkezéssel van probléma Taszáron: az iskolások és óvodások ellátása alapfunkcióként működik, erre állami normatíva jár. Az efölötti vendégétkezést azonban az idei évtől külön kell választani a gyermekétkeztetéstől a jogalkotó döntése szerint A szétválás a vendégétkezés árának növekedését vonja maga után. Az önkormányzatok és a vendégétkezők, amelyek jó része helyi nyugdíjas, a növekvő árat nem tudják vállalni. Van olyan környékbeli település, amelyik korábban több tízmillió forintért újítatta fel a konyháját, és most attól lehet tartaniuk, hogy kevés lesz a vendégétkező. Az idősek ellátására a helyi konyha a legésszerűbb megoldás. Ez eddig megoldott volt Taszáron, mert a helyi önkormányzat biztosította az ebédet. Egy jogszabályváltozás után azonban az önkormányzatok csak úgy folytathatnák ezt tovább, ha erre vállalkozást hoznak létre. Az alapító okiratban kiegészítik a tevékenységi kört, de abban a pillanatban az összes járulékos költség megemelkedik, magyarázta a taszári polgár- mester, Pataki Sándor. Ez jelentkezik abban, amikor egy képlet alapján, arányosítva kell kiszámolniuk -a térítési díjat. így az ebéd ára 20-30-40 százalékkal is nőhet. A megnövelt költségeket az önkormányzatok kénytelenek áthárítani, azonban ezt a vendégétkezők nem fogják vállalni. Inkább olyan helyre mennek, ahol olcsóbb az ebéd... Taszáron 360 adag ételt főztek nemrég, de ebből jelentős a csökkenés. Az óvoda konyhájáról látják el az ovisokat és az iskolát is. Januárig A és B menü is volt, ma már nincs, ahogyan 80 vendégétkező sorsa is bizonytalan. Nemcsak a nyugdíjasokról van szó, hanem a helyi óvodaMenzakártya Kaposváron Kaposváron kártyaleolvasókat szereltek fel az iskolai menzákra, s még decemberben ötszáz forintért vásárolhatták meg a szükséges kártyákat a szülők. Az idei első tanítási napon már kizárólag ezzel voltak jogosultak az étkezésre a gyerekek. A megkérdezettek többsége örömmel fogadta a fejlesztést, bár alsós gyerekek szüleitől azt is hallottuk: tartanak attól, hogy gyermekük nem tudja majd kezelni az új technikát. Megtudtuk: a pedagógusok a héten mindenkinek segítettek az étkezésnél, sokhelyütt az osztályfőnökök összegyűjtötték a kártyákat, és ők húzták le azokat a leolvasón. Azt is hallottuk: jó néhány szülő mostanáig nem gondoskodott a kártya megvásárlásáról. Nem szerencsés, de elfogadható Futottunk sok kört ebben a kérdésben az elmúlt három hónapban, de a törvényhozók ezt a duplikácíót nem akarják kivenni a rendszerből, ezzel akadályozva meg azt, hogy egy ön- kormányzat másoknak is főzzön. Nem szerencsés, hogy így van, de el lehet fogadni - mondta erről a tabi polgármester. Schmidt Jenő, a TÖOSZ elnöke. Egy önkormányzat számára a gyermekétkeztetés kötelező feladat, azonban a felnőttétkeztetést a 2017-es költségvetési törvény alapján csak úgy láthatja el. ha saját intézményt üzemeltet, vagy egy gazdasági társaságon keresztül. Ha eddig a szomszéd faluban élők ettől az önkormányzattól vették az ételt most csak úgy tudják megoldani, ha saját intézményt hoznak létre, vagy egy gazdasági társaságon keresztül. Tabon ezt úgy oldották meg, hogy egy meglévő gazdasági társasághoz csatolták az étkeztetést, így elláthatják a környező falvakat, de egy város ilyen szempontból könnyebb helyzetben van, mint egy kistelepülés. Szociális étkezés terén nincs ilyen kényszer, tette hozzá Schmidt Jenő. Törik a jeget KAPOSVÁR Mintegy öt méter nyélhosszúságú lapátokkal törték a jeget, keverték fel a vizet a Desedán, hogy ne fagyjon be a beton vízleeresztő szomszédságában a tó, mert az jelentősen károsíthatná az építményt. Egy négy tagú brigád jár ki minden nap, amíg zord az idő, tudtuk meg Pintér Andrástól, a Kaposvári Városgondnokság csoportvezetőjétől. Hét és fél centi vastag jeget törtek fel, de másnapra másfél centi visszahízott. Egy órán keresztül bírják a hideget, aztán be kell menniük melegedni. A jelek szerint a hét végén is vissza kell térniük, amikor éjszaka akár mínusz 18 fok is előfordulhat. K.G. Hidegbe törés Lengyel János janos.lengyel@mediaworks.hu ________________________MEGYEI KÖRKÉP 3 H a minden igaz, akkor bizony az éjszakai széllel érkező hidegbetörés után ma reggelre kishazánkban is felfedi igazi arcát Tél tábornok. Megboldogult nagyapám szerint ugyanis mondhat bárki, bármit, a szél a tél! Persze meg lehet ezt szakszerűbben is fogalmazni: az északi térségből fagyos, hideg levegő árasztja el a Kárpát-medencét, ezért napról napra hidegebb lesz. A sarkvidéki eredetű légtömegek egyre keményebb fagyokat okoznak, a mostani, jellemzően nyugati szél napközben északira fordul és megerősödik. A hőmérséklet napközben is bőven nulla fok alatt marad, a leghidegebb szombaton lesz: napközben -3 és -11 foknál melegebbet sehol nem mérhetünk, reggel pedig -7, -15 fokkal indul a nap. Sőt, egyes területeken, főleg az északkeleti völgyekben -20 fok is lehet. Szóval ez még rendben is van. A népek szerint a hírek legfontosabbika az időjárás, arra még állítólag egy tisztességes borospohár is megáll egy pillanatra a levegőben. Jlogy miért? Mert egyáltalán nem mindegy, hogy mit is veszünk fel reggel. A hozzáértők szerint ugyan már az óvoda nagycsoportjában illik tudni, mi is az az évszaknak megfelelő öltözködés, de hát tudjuk jól, nem ilyen egyszerű a kérdés, amikor az ember gyereke odaáll a szekrény elé. S miután felteszi magának a naponta ismétlődő költői kérdést: mit is vegyek fel? - azonnal kutakodni kezd az esti emlékeiben: mit is mondott az a meteorológus? Csak hát manapság az időjósok is inkább feladványt adnak, mint biztos tippet. Amióta bevezették a szubjektív hőérzet fogalmát, ember legyen a talpán, aki biztosan kiigazodik a megfelelő öltözködést illetően. Mert ugye hiába tudjuk, hogy például -10 fok lesz, ha erősen fúj a szél, azt nem annyinak érezzük. Hogy mennyinek? Na, ez a kérdés. Mert ugye az emberi test hőburkot von maga köré, amit a szél elfúj. Minél erősebben fúj, annál gyorsabban elfújja, s az adott hőmérsékletet annál előbb érezzük hidegebbnek. Ugye értik: ha ma -3 Celsius fok van és 60 kilométer/órás szél fúj, akkor a levegő hőmérsékletét - 22,8 foknak érezzük. Ha viszont 90 kilométer/ órás szél fúj, akkor - 33,7 foknak. Mínusz 10 fok esetén 60 kilométer/órás szélben ugyanennyit érzünk. De ha legalább ki- lencvennel süvít a szél, a mi szubjektív hőérzet „óránk”-máris - 35,2 fokot mutat... Szóval mit is vegyek fel? A népek szerint a hírek legfontosabbika az időjárás Csemetéket ültettek a kivágott nyárfasor helyére a nyimiek Összefogtak a környezetükért, s tavasszal folytatják a munkát NYIM Kivágták a játszóteret övező balesetveszélyes nyárfasort, majd a Nyimi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, valamint az önkormányzat szervezésében, a lakosság bevonásával a régiek pótlására kilenc őshonos (kőris, ezüsthárs és juhar) fát ültetek decemberben - tájékoztatott Gáli Anna kulturális referens. A facsemeték telepítésének az elsődleges célja az egészséges környezet, az egységes arculatú utcakép kialakítása, a kistelepülés életében központi szerepet betöltő főtér megújulása, illetve rendbe tétele. A legfőbb szakmai szempont pedig az, hogy a jövőben a letört ágak ne okozzanak kárt senkiben és semmiben... Ezzel párhuzamosan az említett civil szervezet beadta ötletpályázatát az Ökotárs Alapítvány és a MÓL közös Zöldövezet programjára, mely zöldterületek létesítését, fejlesztését, illetve rehabilitációját támogatja. Az első fordulón már sikeresen túljutottak, és így bekerültek azok közé, akik benyújthatták a részletes tervüket a második fordulóba, e pályázatokat márciusban bírálják el. Nyimben szeretnék folytatni a faültetést tavasszal. Gamos A. k A f