Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-05 / 4. szám
2017. JANUÁR 5., CSÜTÖRTÖK • XXVIII. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT KÖZSZOLGÁLATI TÉR EGY PERCBEN Élénkül az autópiac SOMOGY Öt százalékos piaci növekedésre számítanak országosan 2017- ben a gépjárműimportőrök. A lakossági vásárlóerő növekedésével előreláthatóan megyénkben is több új, illetve használt gépkocsit vásárolnak: különösen népszerűek a 6-10 éves, tisztességesen karbantartott, benzines gyártmányok. ► 6 Alaptörvényt sért a NAV BUDAPEST Évek óta sérti az alaptörvényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gyakorlata, amely szerint a megözvegyült bejegyzett élettársakra 9 százalékos ingatlanöröklési, más esetben 18 százalékos öröklési illetéket szabott ki, annak ellenére, hogy a házastársakhoz hasonlóan illetékmentességet kellene élvezniük - ezt állapította meg Székely László, az alapvető jogok biztosa. ► 7 Többet kell fizetni a tb-nek BUDAPEST A minimálbér emelkedésével együtt a tb-járulék összege is nő, így január elsejétől többet kell befizetni az egészségkasszába. Ez azt jelenti" hogy 7050 forint helyett 7110 forinttal kell minden hónapban hozzájárulni a hazai egészség- ügyi ellátás működtetéséhez, ami a tavalyi, 120 forintos emelés után újabb 60 forintos növekedés. Az első emelt tb-díjat csak februárban kell befizetni. 2017-től más hivataloknál kell igényelni a pénzbeli ellátásokat. ► 7 SOMOGY Terítékén a közétkeztetés: Taszáron az okoz gondot, hogy az iskolai és a vendégétkeztetés kötelező különválasztásával az utóbbi ára jelentősen megnőtt. Több somogyi településen is probléma ez, ráadásul sokan előzőleg milliókért felújították a konyhákat, s most attól kell tartaniuk, hogy igencsak csökken a kihasználtsága. A somogyi megyeszékhelyen ugyanakkor korszerübbbé váltak az iskolai menzák: kártyás leolvasókkal szerelték fel az ebédlőket és étkezőket, melyek e héttől már élesben működnek. ► 3 Metszenek a somogyi szőlőkben SOMOGY Az időjárás egyelőre kegyes, a chardonnay-vel kezdték el a metszést az ordacsehi Balaton Agrár Zrt. munkatársai. Ott 200 hektáron termesztenek szőlőt. A hazai nagy, ismert borászatokon kívül külföldre, Csehországba, Szlovákiába, és Ausztriába is kerül a szőlőből. ► 2 Generációváltás: gazdasagépítés segítséggel Fiatal vetésre vár a föld SOMOGY Több fiatalt vár a somogyi termőföld: a megfelelő szakmai képzettséggel rendelkező fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapítását támogatja a mintegy 37,75 milliárd forint keretösszegű pályázat.- Minden olyan kezdeményezést üdvözölni kell, amely forrást biztosít az agrárium fiatalításához - mondta lapunk kérdésére Baranyai Sándor, a mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szövetségének elnöke. - Térsége válogatja, hogy milyen mértékben vesznek részt a fiatalok a mezőgazdaságban. Somogy megyében is jónéhány olyan családi, egyéni vagy nagyobb vállalkozás működik, amelyeknél megvannak a fiatalok, akik idővel továbbvihetik majd a családi gazdaságot. A kérdés az, hogy a majdani rendelkezésre álló forrás a mai közgazdasági környezetben és a mai ár-érték arányban mit jelent és mire lesz elegendő. ► 2 Tudjak mar, hogy ki lőtt Isztambulban TÖRÖKORSZÁG A török hatóságok azonosították azt a személyt, aki 39 embert megölt szilveszter éjjelén egy isztambuli szórakozóhelyen - közölte a török külügyminiszter alapján az Independent. A merénylő szökésben van. Az ügyben már összesen húsz embert tartóztattak le. MW Jó reggelt! Offenbach vámsában egy férfi lakásának ajtaját egy óvatlan éjjelen nemes egyszerűséggel befalazták. A tulajdonos elmondása szerint aludt, amikora téglafalat odarakták, semmit nem vett észre, csak reggel, amikor ki akart jutni a házából. A hír nem számolt be arról, mennyi haragossal bír a munkahelyén, így sokan arra következtettek: egész egyszerűen kibírhatatlan alak lehet, ha ilyet tesznek vele. A hazai szakmunkáshiányt ismerve talán az sem elképzelhetetlen, hogy egy frissen toborzott magyar kőművescsapat tette oda vizsgamunkáját, megrendelésre. Az ismeretlen 500 eurós kárt okozott a rendőrök szerint, hozzátették: nem vicces, ami történt. A falépítést tekintve igazat kell nekik adnunk, ha már Németország... Sz.T. Szerdán délután újra munkába álltak az NB ll.-es bajnokságban érdekelt siófoki labdarúgók ► 12 Megépül végre a csarnok Siófokon SIÓFOK Februárban újraindul a siófoki Kiss Szilárd sport- csarnok építése; ami jelenleg szerkezetkész állapotban áll az egykori kenyérgyár helyén. A december közepén megjelent Magyar Közlönyben olvasható kormányhatározat szerint 1,9 milliárd forint állami pénz jut a multifunkciós stadionra. Valamivel több, mint két éve jelentették be Siófokon, hogy a helyi kézilabdaklub beruházásában ezer fő befogadására alkalmas sportcsarnok épülhet a városi sportcentrum szomszédságában. Az el§ő hírek úgy szóltak, hogy a klub mintegy 800 millió forint TAO támogatásból valósítja meg a hiánypótló komplexumot. Az építkezés 2015-ben el is kezdődött, de csak a szerkezetkész állapotig jutott. Az építkezés megrekedése az elmúlt időszakban nemcsak politikai csatározások, de állandó szóbeszéd tárgyává is vált Siófokon. ► 4 770865 912046 1 7 0 0 4 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 0 -5 Tovább erősödik az északi szél, több helyen viharossá fokozódik. Megnövekszik a gomolyfelhőzet és elszórtan futó hózáporok kialakulhatnak. ► 10 Boldog névnapot kívánunk Simon nevű olvasóinknak! á «