Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-04 / 3. szám

g MOZAIK-TV-MŰSOR 2017. JANUAR 4., SZERDA POENPERCEK FELVILÁGOSÍTÁS- Taszító, kéhem! Most, hogy nagykohú lett a fiunk, itt az ideje, hogy felvilágosítsa - mondja férjének Anasztázia grófnő. - De csak nagyon ta­pintatosan, káht ne tegyen az éhzékeny lelkében! Leg­jobb lenne valami példázattal, mondjuk a méhecskékkel meg a virágokkal. Taszító félrehívja a fiút:- Ugyebáh, fiam, szombat es­ténként bemegyünk a váhos- ba?- Igen, papa.- És olyankor legtöbbszöh egy pihos lámpás házba is?- Úgy van, papa.- Nos, kéhlek, amit ott a lá­nyokkal csinálunk, ugyanazt csinálják a méhecskék és a vi­rágok. KÁVÉHÁZ Két idegen férfi egy kávéházi asztalnál egymás mellé kerül, és diskurálni kezdenek.- Az esküvőnk előtt semmi­lyen intim kapcsolatom nem volt a feleségemmel. És magá­nak?- Fogalmam sincs. Tudhat­nám a hölgy lánykori nevét? ÓRA- Hányat ütött az óra, Jean?- Egyet, uram.- Egész biztos benne?- Persze! Kétszer is elütötte. LEÁNYKÉRÉS A fiatalember háztűznézőbe megy kedvese apjához.- Uram, szeretném feleségül venni a lányát!- A feleségemmel már beszélt?- Igen, de ha lehet, én mégis a lányánál maradnék. HOLDKELTE 10.51 HOLDNYUGTA 22.54 c TITUSZ, LEONA napja TITUSZ. Latin eredetű név, je­lentése vitatott: vagy tisztelt, becsült, vagy mezei galamb. Védőszentje: Titusz, Szent Pál apostol tanítványa. LEONA- Latin eredetű név, a Leó férfinév női párja. Jelen­tése: oroszlán. Védőszentje: Szent Leona, IV. századi ró­mai özvegy. Virága: begónia. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Titusz, Szent Angéla, Szent Renáta emléknapja. A refor­mátus és az evangélikus nap­tárban Titusz, Leona napja. A zsidó naptárban tévét hó­nap 6. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Un 3,7- 10. Zsolt 97. Jn 1,35-42. Refor­mátus: Zsolt 37,1-20. IThessz 2,17-20. Evangélikus: lMóz 21,1-7. Lk 3,15-20. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 9 4 5 2 1 7 6 8 3 7 3 2 8 6 9 1 4 5 8 1 6 4 5 3 9 2 7 4 5 1 9 3 6 8 7 2 6 8 9 7 2 4 5 3 1 2 7 3 1 8 5 4 6 9 5 6 8 3 9 2 7 1 4 1 2 7 5 4 8 3 9 6 3 9 4 6 7 1 2 5 8 ORVOSI MŰSZER KVARC­FAJTA TRÉNIN­GEZIK CIN NŐSTÉNY SZARVAS TÜRELEM KÁZUS, TÖRTÉNET TÁGUL, ERESZT ► ▼ ▼ A GÖRÖG HN" BETŰ ► ▼ rA k| CSÖKÖ­NYÖSSÉG VÖRÖS­MARTY MIHÁLY VERSE ÚJPESTI SPORTKL ► FOLYTON MÚLIK ► ▼ PINCE­BOGÁR FÉRJE, NÉPIESEN r ▼ KÜZDE­LEM ► ▼ CSAPADÉ­KOS BOLGÁR HEGYSÉG MAGASRA MÁSZIK ► ▼ KACSA ► ▼ ANGOL FŐREND KÍNAI SERPENYŐ r NEMI JELLEG ► ▼ A TETE­JÉRE OLASZ NÉVELŐ ZAMAT ► ▼ ENERGIA ► ▼ ELŐTAG: EZER­SZERES MEGFOR­MÁLÁS ► HOROSZKÓP 1 9 8 3 9 7 1 4 3 9 2 7 6 8 4 9 6 2 7 5 6 5 7 9 3 4 J 8 1 5 7 © KOS (03. 21.-04. 20.) Egy közelgő külföldi út köti le most a gondolatait, és ezt kell alaposan megszervez­nie. Sok mindent elintézhet a mai nap alatt, ha elég figyel­mes, szerencsés véletlenek fogják segíteni. © BIKA (04. 21.-05. 20.) A Vénusz a Halak jegyé­ben áll. Ez megnehezíti, hogy a munkahelyi feladataira koncentráljon, az otthoni dolgok kötik le a figyelmét. Ha teheti, maradjon otthon, vegyen ki szabadságot. © IKREK (05. 21.-06.21.) Ma bizonyosan észre fogja önt venni valaki, ráadá­sul az a személy, akire már ön is régóta szemet vetett. Legyen nyitott a kapcsolatra, a bolygók most segítik a sze­relmi boldogságát. © RÁK (06. 22.-07. 22.) A Hold készül a Kos jegyébe. Most is sok dolog fe­lett szabad kezet kaphat, úgy alakíthatja a dolgait, ahogy szeretné. Céltudatosságát má­sok is csodálni fogják, nem csak önnek lesz ez furcsa. © OROSZLÁN (07. 23.-08. 22.) Szerencsecsillaga be­ragyogja a napját. Tegyen ön is azért, hogy szép legyen a napja! Vásároljon magának valamit a karácsony utáni leárazásokon, most kifoghat egy jó minőségű holmit. © SZŰZ(08.23.-09. 22.) Szeret korán kelni, ma ez nehezebben fog menni. Ki­csit céltalannak érzi az életét és reménytelennek a küzdel­met. A szürke téli napokat oldani kellene kedvére való foglalatossággal,- Ne |ifigedje elhatalmasodni a melabút. © MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) Váratlan, de sajnos kellemetlen meglepetésekre kell felkészülnie elsősorban az otthonával kapcsolatban. Lehet, hogy valamelyik nagy értékű háztartási berendezé­se mondja fel a szolgálatot. © SKORPIÓ(10. 23.-11.22.) A bolygóállások előre­lépést jeleznek a karrier . területén. Tegye félre az ér­zelmeit, és csak a tényekre koncentráljon. Ha ez sikerül, akkor jól alakulhat majd a mai napja. © NYILAS (11. 23.-12.21.) Az ön uralkodó bolygója a kedves ismerősöket jelző sorsterületen áll. Fiatal barát­ja egyre fontosabbá válhat. Nem árt, ha közli az illetővel e tényt. Csak arra költsön, amire szüksége van. ® BAK (12. 22.-01. 20.) Sok teát és citrusfélét kellene fogyasztania, mert most könnyebben kapja el a fertőzéseket, mint máskor. Élete komoly átalakuláson megy keresztül, próbáljon meg rugalmas maradni. © VÍZÖNTŐ (01, 21.-02. 18.) Ha teheti, ne vigyen magával több készpénzt, mint amennyire feltétlenül szüksége van. Ma ne adjon senkinek kölcsönt, csak any- nyit, amennyit ajándékba is adna. © HALAK (02.19.-03. 20.) Legyen nyugodt és megfontolt. Gondoljon végig mindent, mielőtt cselekedne. Anyagi szerencsét jeleznek a csillagok. Vigyázzon az egészségére, most könnyeb­bik megtóztaU egy. Wßgit le van gyengülve a szervezete. TELEVIZIO-MUSOR 2017. JANUÁR 4., SZERDA OS O <A O o mi z < te o (A 5.30 6.00 7.35 8.05 8.40 9.20 10.20 12.20 12.45 13.05 13.30 14.40 15.30 15.55 16.20 17.25 18.00 18.55 19.30 20.40 21.10 22.15 22.45 23.15 23.55 0.05 2.05 Top Shop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz® Magyarul Balóval AsztroShow TopShop Story Extra® Családom és egyéb emberfajták © Családom és egyéb emberfajták© Éjjel-nappal Budapest® Szívek doktora© A kis menyasszony© A kis menyasszony © Szulejmán © Story Extra© RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Szulejmán © Házon kívül© RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Irány Dakar - Africa Race Ne szólj száj!© Gyilkos játék© 4.25 4.45 5.10 5.35 6.20 9.00 10.45 12.00 12.30 13.35 14.40 15.45 16.50 18.00 19.25 20.35 21.10 23.10 0.15 1.00 1.05 1.30 2.55 3.20 Négy férfi, egy eset© Négy férfi, egy eset© Csapdába csalva© Az uralkodónő© Mokka® ÉkszerTV Astro-Világ Tények Délben ® Knight Rider © Walker, a texasi kopó© Magánnyomozók© Ana három arca® Megtört szívek© Tények Az 50 milliós játszma© Aszultána© Lara Croft: Tomb Raider© A törvény embere© Tények Este Sportos Teleshop Féktelen balfékek© Rebecca bírónő© Walker, a texasi kopó© M2 - PETŐFI TV' 7.00 Póló 7.05 Póló 7.10 Pocoyo 7.15 Pocoyo 7.25 Pocoyo 7.35 Richard Scarry Tesz-vesz városa 8.05 JoNaLu 8.30 Szófia hercegnő © 8.55 Aladdin© 9.20 Tabaluga© 9.50 Kókusz Koké, a kis sárkány© 10.00 Kókusz Kokó, a kis sárkány© 10.10 Mily, a kiváncsi © 10.20 Hetedhét Gyerekhíradó 10.30 Peppa malac 10.35 Peppa malac 10.50 A legkisebb ugrifüles 10.55 MekkElekaz ezermester 11.05 Anagyho-ho-horgász 11.10 Frakk, a macskák réme 11.25 Magyar népmesék © 11.30 Mikrobi© 11.45 Kérem a következőt! © 11.55 Vakáción a Mézga család© 12.25 Táncakadémia© 12.55 GeronimoStilton© Óránként Híradó és időjárásjelentés 13.35 Kárpát Expressz 14.15 Ma dél­után 14.30 Hírek 14.35 V415.15 Ma délután 15.30 Hírek 15.35 Iskolapad 16.15 Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Profit717.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.35 Szemtől szembe 17.55 Ma es­te 18.00 Híradó 18.25 Időjárás-jelen­tés 18.30 Egy Perc Híradó 18.31 Ma este 19.00 Hírek 19.01 Időjárás-je­lentés 19.05 Kék bolygó 19.30 Hír­adó 20.25 Időjárás-jelentés 10.00 Isten áldjon, Esperanza! 11jD0 TűzörH/ízen © 11.55 Hazug csajok társasága© 12.50 Segítség, bajban vagyok! © 13.45 A gyanú ár­nyékában © 14.40 Showder Klub © 15.35 Barátok közt © 16.05 Gor­don Ramsay - A konyha ördöge © 17.05 Új csaj © 17.35 Hagyjál főzni! 18.35 Segítség, bajban vagyok! © 19.30 A gyanú árnyékában © 20.30 Showder Klub © 21.30 RTL II Hír­adó 22.00 Elveszett® 8.25 Több mint TestOr © 8.30 Ma­gánnyomozók © 9.35 Veled is meg­történhet! © 10.40 Családi Titkok ©11.45 Jóban Rosszban © 12.25 Hal a tortán <S> 13.30 Ezek megörül­tek! © 14.45 Édes élet © 16.00 Té­nyek 16.30 Családi Titkok © 17.35 Ezek megőrültek! © 18.55 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Kapsz egy fülest! © 22.00 Micsoda Nők! - Várkonyi Andreával 23.10 Édes élet © 0.25 Jóban Rosszban © 9.00 Jóbarátok© 9.25 Chuck© 10.15 Chuck© 11.05 Szívek szállodája® 11.55 Amerikai mesterszakács junior© 12.50 Monk­Flúgos nyomozó © 13.40 Monk­Flúgos nyomozó © 14.30 NCIS-Tengerészeti helyszínelők© 15.20 NCIS-Tengerészeti helyszínelők© 16.10 Castle© 17.00 Castle® 17.50 Amerikai mesterszakács junior © 18.40 Az élet csajos oldala© 19.05 Az élet csajos oldala© 19.35 Nyugi,Charlie!© 20.05 Két pasi­meg egy kicsi © 20.35 Két pasi­meg egy kicsi© 21.00 Next-A holnap a múlté© 22.50 Lakástalkshow 23.40 Nyugi,Charlie!© 0.05 Carrie naplója© 21.00 Next - A holnap a múlté 5.50 Reggeli járat 9.00 Magyaror­szág élőben 10.00 Híradó 11.00 Sznobjektív © 12.00 Híradó 12.30 Ázsia 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Bolha-piac­gazdaság © 15.00 Híradó 15.30 Lapzárta 16.00 Riasztás © 17.00 Híradó 17.30 Globál 18.00 Magyar- ország élőben 19.00 Híradó 20.00 Szabadfogás © 21.00 Panaszkönyv 22.00 Híradó 22.30 Lapzárta 23.00 Alinda 0.00 Híradó 7.00 Híradó 7.25 Hrvatska krónika 7.55 Ecranul nostru 8.25 Feketén-fehéren © 9.15 Elfeledett szerelem© 10.00 Család-barát© 11.30 Jamie 15 perces kajái 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.50 Columbo© 14.05 Világörökség Portugáliában © 14.30 A császárság kincse© 15.35 Elfeledett szerelem© 16.15 Charly,majom a családban © 17.10 Ridikül © 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem © 19.25 Maradj talpon!© 20.20 Skandináv lottó sorsolás © 20.35 Zsaruvér© 21.25 Brit követi jelentések, 1956 21.35 A fehér királyné© 22.35 Kéné© 22.45 A rejtélyes XX. század© 23.15 A romlás virágai® 0.55 Azén,56-om© 20.35 Zsaruvér 4.00-9.00 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.40 Privát­filmek újratöltve © 13.40 Egy tör­vényen kívüli Kanadában ® 15.30 Koboldok nyomában ©, 17.20 A kis szellem © 19.05 Labirintus ©, 21.00 Crusoe © 21.50 Keoma © 23.50 A vadlibák © 2.15 Privátfil­mek újratöltve © 2.30 Privátfilmek újratöltve ® 2.45 Privátfilmek újra­töltve © 3.00 Privátfilmek újratölt­ve© 8.25 Német nyelvű hírek 8.30 Kínai nyelvű hírek 8.35 Orosz nyelvű hírek 8.50 Nagyok© 9.20 Esély 9.45 Kékbolygó 10.05 RomeReports- Vatikáni híradó 10.30 Új nemzedék© 11.00 Biblia és irodalom 11.20 Angol nyelvű hírek 11.30 Megyejáró 11.45 Stambuch- Júlia asszony titkos éjszakái© 13.00 Híradó 13.20 Magyar gazda 13.40 Noé barátai 14.10 Nagyok© 14.40 Kárpát Expressz 15.05 Hrvatska krónika 15.35 Ecranul nostru 16.00 Dunaanzix 16.20 Hogy volt!? 17.20 Család-barát 19.00 Kívánságkosár 19.30 Magyarország, szeretlek! 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon!® 22.30 Ridikül® 23.25 Kulturális híradó 9.00 Az apokalipszis napja © kanadai akciófilm 2013 10.40 Moby Dick, a fehér bálna© amerikai akciófilm 2010 12.25 Karatésvédőangyal® amerikai akciófilm 1980 14.30 A végzet ereklyéi- Csontváros © amerikai-német-kanadai akciófilm 2013 16.50 Árral szemben© amerikai akciófilm 1993 18.50 A sas© amerikai-angol történelmi kalandfilm 2011 R.: Kevin Macdonald SzzChanning Tatum, Jamie Bell, Donald Sutherland, Mark Strong, Denis O’Hare Két túsz között© amerikai akcióvígjáték 1997 Hat töltény ára© amerikai akciófilm 2012 1.25 Az erőszak városa® dél-koreai akciófilm 2006 A suttyó család Amerikában © holland vígjáték 1992 R.: Dick Maas 21.00 23.15 3.10 7.30 Darts PDCvilágbajnokság 15. nap döntő 11.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 8. forduló, Betis- Real Madrid 13.00 Harcművészmagazin Fightpont 1013 13.15 Trash Talk Amerikai sportmagazin 14.45 NBA NBA, alapszakasz, San Antonio Spurs- Toronto Raptors 16.45 Kosárlabda Női Euroliga, 7. forduló, Dinamo Kurszk - Uni Győr 19.00 Mai helyzet 19.15 Vitorlázás Vendée Globe, összefoglaló 19.30 Arany pillanatok 19.45 Kosárlabda Bajnokok Ligája, csoportkor, 11.forduló, Partizán-Szolnoki Olaj 22.00 UFC A 200 legnagyobb harcos 23.00 Darts PDCvilágbajnokság 15. nap döntő 8.30 Start plusz 9.05 Fórum 10.25 Henrik angyalai 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.25 ATV START 13.45 Start plusz 14.15 A remény - Izrael ilászületése © 15.50 700-as klub © 16.20 Könyv­jelző 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-je­lentés 19.25 Egyenes beszéd 20,45 í Világhíradó 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Magánszféra 10.50 Labdarúgó RFA Klub vb - Ja­pán 12.40 Labdarúgó Európa-baj- nokság 2016 - Nyolcaddöntők ösz- szefoglaló 14.15 Múlt és jelen egy időben 14.30 Magazin 15.10 M4 Sportreggeli 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Fradi Tv 16.45 Magazin 17.10 Labdarúgó Eu- rópa-bajnokság 2016:18.15 Össze­foglaló a nap eseményeiből 18.30 WTCC szezon-összefoglaló 19.40 Magyar Labdarúgó Válogatott 2016 9.30 Legénykonyha © 10.00 Táj- Föld © 10.30 Receptdaráló Desz- szert Angélával © 10.45 Recept- daráló Desszert Angélával © 11.00 Jacques Pepin: Főzni szíweMélekkel © 11.30 Ebba dandi konyhája © 12.00 Bili londoni konyhája © 12.30 Faszénen sült csodák © 13.00 A tűz őrzői © 13,30 Martha Stewart - Sütivilág © 14.00 így etesd a csalá­dodat! © 14.15 A boldogság recept­jei Marketával és Honzával© • A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja! JL

Next

/
Oldalképek
Tartalom