Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-23 / 19. szám
2017. JANUÁR 23., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Együtt haladni a szeretet és a megbékélés útján Krisztust követni kell SOMOGY Az ökumenikus találkozók fontos lépések azon az úton, melyet az Úr jelölt ki tanítványai számára, amikor azért imádkozott, hogy mindnyájan egyek legyenek. Az egyházak egységtörekvésének alapja: egymás szeretetben való elfogadása, a másik tanításának tiszteletben tartása. Ezt erősítette a Krisztus-hívők egységéért tartott egyetemes imahét. A különböző felekezetek képviselői, illetve tagjai evangéliumi felelősséggel, sok-sok könyörgéssel és testvéri együttműködésben vettek részt ezeken az alkalmakon. Az idei imahét anyagát a németországi keresztények készítették, témája a megbékélés, bibliai vezérfonala: Krisztus szeretete szorongat minket. Kaposváron is a hívek egymás templomaiban, imaházában hallgatták az apostoli tanácsokat, illetve a ma is időszerű üzeneteket a katolikus, evangélikus, metodista és református lelkipásztorok szájából. Isten Fia meghalt mindenkiért, és ezzel megnyílt az út az Istennel való megbékélés felé - a nyolc napra megadott igeszakaszok láncszemszerűen kapcsolódtak össze. Békesség néktek! - a feltámadott Megváltó tanítványaihoz intézett első szavaival köszöntötte Bozsoki-Sólyom János kiüti református lelkész az ökumenikus imaest résztvevőit a ságvári római katolikus templomban. Jézus a békességét kínálja - folytatta az igehirdető. - Ezt a világ sose tudja nyújtani. Aki hittel befogadja, aki rá figyel, annak szívét az Ő békessége tölti be. Az ilyen ember képes szembenézni a nehézségekkel, és nem tudja megtörni se betegség, se szomorúság... Gárdonyi Máté plébános arról szólt elmélkedésében, hogy Ni- kodémus is előbb Jézus követője, majd követe lett, Pál apostol is, miután megbékélt Istennel és az emberekkel, az evangélium hírnökévé vált. - Arra van szüksége napjainkban is mindenkinek, hogy megismerje az evangélium titkát. Mert Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot. Ezért: békül- jetek meg az Istennel, forduljatok felé, fogadjátok el a békejobbot, éljetek vele, benne és általa! Gamos Adrienn Megyeszerte megteltek a templomok. (Képünkön Szemerei János evangélikus püspök Kaposváron) Bibliaolvasás a keresztény egységért Marcaliban az ökumenikus imahét keretén belül bibliaolvasást tartottak a Katolikus Egyházközség közösségi házában, amelyre a református hívek is eljöttek. A szentírási idézet magyarázatában és megértésében Kiss Iván c. prépost, esperes-plébános és Fazekas Krisztián református lelkipásztor segített. Elhangzott egy sokat idézett mondás II. János Pál pápától, aki Kohl kancellárral a berlini fal leomlása után átment a Brandenburgi kapun, s a következőket fogalmazta meg: „A falak leomlottak, a diktatúrák megszűntek, de biztos, hogy jobb lesz utána?" A szorongató szeretet kifejezi azt az óhajt is, hogy a keresztények tartsanak össze. Kiss Kálmán A jó pásztorról a közös hittanórán TAB Életét adta a juhokért - a jó pásztorral ismertették meg két felekezet kisdiákjait: tanítva. illetve elvezetve őket az igazi egységre. Tabon hagyomány már, hogy januárban a Szent Gellért Általános Iskola másodikosai az evangélikus gyerekekkel közös ökumenikus hittanórán vesznek részt. A gitáros éneklést Arató Ló- ránd evangélikus lelkipásztor, míg a „pásztorlétrőr, Jézus életéről és szolgálatáról való beszélgetést felesege, a szintén lelkész Arató Eszter vezette. A kreatív foglalkozáson báránykákat készítettek a tanulók Nyúlné Németh Erika katolikus hitoktató irányításával. - Számomra az ökumené azt jelenti, hogy mindig számíthatok (felekezettől függetlenül) a másik segítségére, és közvetlenül megtapasztalhatom a valódi egységet. Ezt azonban ne csupán az imahét idején, hanem minden nap éljük meg - hangsúlyozta a hitoktató. G. A. KOMMENTÁR legyen meg a te akaratod - a Miatyánk kérése önmegtagadásra is tanít bennünket. Hiszen kisebb vagy nagyobb mértékben, de bennünk van a nyakasság, az énközpontúság. „A mi szándékunk szerint alakuljanak a dolgaink, nem engedelmeskedünk másoknak...” - gyakran így gondolkodunk. Ennek ellenkezőjét megrag- adóan szemlélteti az, amit Jézus a Gecsemáné-kertben átélt szenvedésekor mondott az Atyának: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te! Mennyire szépen hangzott a reformáció elindítójának, Luther Mártonnak a vallomása is: Itt állok, másként nem tehetek! Isten azt akarja, hogy szívünkben ne legyen önzés, kapzsiság, harag. Hogy felfedezzük a hit kincsét, hogy az egymástól, illetve az Istentől eltávo- lodókat közel hozza, és magtanítsa őket a szeretet, a békesség útján járni. G. A. Vállalkozzunk digitálisan, sosem késő fejlődni! SOMOGY Sereghajtók vagyunk, esélyünk sincs a felzárkózásra, ha azonnal nem kezdünk hozzá a somogyi mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) digi- talizációjának fejlesztéséhez. Ezt Németh Krisztina, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara titkára mondta, amikor a somogyi cégek versenyképességének legnagyobb akadályairól kérdeztük. Hozzátette: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elindította a Modern Vállalkozások Programját, mely a vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások fejlődését hivatott segíteni az informatika és az internet üzleti célú alkalmazásának széles körű elfogadtatásával. Ez kellő aktivitás nélkül nem érhet el sikert.- Eddig több mint 6100 kkv csatlakozott a programhoz. Ők már felismerték, hogy az új technikák alkalmazása kézzelfogható sikereket eredményezhet a mindennapi munka során. Mi a helyzet Somogybán? Milyen a somogyi kisvállalkozások informatikai felkészültség?- Sajnos kétségtelen tény: a hazai kkv-k jelentős lemaradásban vannak a digitális eszközök használata terén az európai átlaghoz képest. A mai világban ezeknek a technikáknak a hiánya óriási verseny- hátrányt és piacvesztést eredményezhet. Különösen igaz ez megyénkben, ahol még országos összehasonlításban is a sereghajtók közé tartozunk.- Egyre több országban - kormányzati szinten - különböző ösztönzők segítségével igyekeznek előmozdítani a vállalkozások digitalizációját vagy ennek a digitalizációnak a korszerűsítését. Mit kínál a Modern Vállalkozások Programja?- A program elsődleges célja a szemléletformálás, azoknak a fenntartásoknak és ellenérzéseknek a leküzdése, amit még mindig sok vállalkozó érez az infokommunikációs eszközökkel szemben. A program segít ezeket a technikákat emberközelbe hozni, és meggyőzni a vállalkozásokat arról, hogy alkalmazásuk nem nehéz, bárki számára hozzáférhető. A program rávilágít arra is, hogy a korszerű eszközök bevezetése, az internet használata akár egy kisvállalkozás életében is komoly előreNémeth Krisztina: fejlődni kell lépést jelent. A részt vevő vállalkozások egy egyszerű felmérést követően „Digitálisan Felkészült Vállalkozás” minősítést kapnak, mely bizonyos informatikai célú GINOP-pályázatokon többletforrás lehetőségét biztosítja.- Mit nyújt még a program az érdeklődő vállalkozásoknak?- Az országban 27, sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező tanácsadó áll rendelkezésre, akik ingyenesen nyújtanak személyre szóló segítséget a vállalkozásoknak abban, hogy milyen eszközök vagy módszerek alkalmazása lenne a legcélszerűbb az adott vállalkozásnál. A program fontos pillérre az ingyenesen elérhető tudástár, mely a csatlakozó vállalkozások számára lesz elérhető. A legkézzelfoghatóbb segítséget a szállítói partnerhálózat biztosítja, melynek segítségével kedvezményes ajánlatokhoz, beszerzési lehetőségekhez juthatnak a vidéki kkv-k.- Hol tudhatnak meg többet a programról azok, akiknek felkeltette az érdeklődését?- Országosan 127 állomásból álló rendezvénysorozat indult, amely járási szinten is elérhető a vállalkozások számára. Itt az újdonságokat bemutató előadásokon túl az egyes területek szakértőivel is találkozhatnak, személyesen konzultálhatnak a vállalkozók. A hat Somogy megyei rendezvény sorában a legközelebbi Kaposváron, a Dorottya Hotelben lesz, új témákkal január 25-én, szerdán. További részletek a programról a www. vallalkozzdigitalisan.hu oldalon találhatók. A Somogy megyei IKT tanácsadó egyébként Bérdi Tamás (70/264-7485, berdi.tamas@ ginop- mkik.hu). Lengyel János JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakemberei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 HIRDETÉS f„A nap ma olyan fényesen ragyog, ma mindenki azt suttogja: boldog születésnapot! Azok, akik nagyon szeretnek, sok ilyen szép napot kívánnak 90. születésnapja alkalmából Kaposváron Bojtor Gyuláné Gyökér Máriát szeretettel köszönti és jó egészséget kíván: s_______________________szerető családja HIRDETÉS BUCHENAUER HENRIKNÉT Ecsenyben 91. születésnapja alkalmából sok szeretettel köszöntik: Fia, lánya és családja, veje \ unokaveje és annak HIRDETÉS Egyházak, alapítványok és mindazon szervezetek, akiknek szükségük van erre az 1%-ra, január 25*én és február 1 *jén kedvezményesen jelentethetik meg felhívásukat a Somogyi Hírlapban. Információ: 82/528-113 Fax: 82/528-148 E-mail: aliz.zaborszkv@mediaworks.hu —