Somogyi Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-09 / 7. szám

2017. JANUÁR 9., HÉTFŐ g MEGYEI KÖRKÉP Galéria nyílt: Fajszon talált otthonra a festőművész SOMOGYFAJSZ Nemes István festőművész kiállításával fel­avatták a Kund Galériát. Ezután rendszeres szerveznek tárlato­kat a községben, ahol nyaran­ként alkotótábort tartanak.- Fontos fordulóponthoz ér­tünk - hangsúlyozta Tömösvá- ri Tibor, a Somogy Természet- védelmi Szervezet elnöke. - A kortárs művészek hosszú évek óta gyakran felkeresik települé­sünket, ám azzal, hogy a Kund kastélyban megnyílt a galéria, újabb lehetőség nyílik meg előt­tünk. Célunk, hogy gazdag kul­turális rendezvényeknek adjon otthont az új bemutatóhely. Szemadám György Munká­csy díjas festőművész, író, Ér­demes művész, a Magyar Mű­vészeti Akadémia elnökségi tagja nyitotta meg Nemes Ist­ván festőművész tárlatát. Az alkotó 1947-ben született Hód­A kortárs művé­szek gyakran felke­resik a települést ságon, a dél-nyugat bácskai Duna Mentén. Belgrádban és Újvidéken 1970-ben végezte képzőművészeti tanulmánya­it Bogomil Karlavaris és Bosko Petrovic mellett. Életrajza sze­rint tanulmányi útjai Olaszor­szágba, Szardíniára és Svácj- ba vitték, 1969. óta kiállító mű­vész, 1994-ben Magyarorszá­gon telepedett le. Számos itt­honi és külföldi alkotótábor és művésztelep aktív résztvevő­je. Nemes István tagja a Művé­szeti Alapnak és a Műhely Mű­vészeti Egyesületnek is, 2012- ben Somogyfajszon talált ott­honra, s azóta a községben él és alkot. Egyéni kiállítása volt Zenta, Topolya, Szabadka, Temerin mellett Szlovéniában, Olaszor­szágban, Németországban va­lamint Svájcban is. Magyaror­szágon a többi közt Budapes­ten, Szegeden, Kaposváron, Kaposfüreden és Pécsenis lát­hatta műveit közönség, ezen kívül többször csoportos tár­laton állították ki alkotásait, így például Egerben, Hatvan­ban valamint Hódmezővásár­helyen. A galériaavató is soka­kat vonzott, s a házigazdák rö­videsen újabb kiállítást tervez­nek. Harsányi M. Csehország: siófoki siker SIÓFOK A siófoki C&M Dan­ce Studio TSE kilenc táncosa képviselte hazánkat a cseh­országi világbajnokságon. 30 ország 5000 versenyzője kö­zött szerepeltek sikerrel: Vaj­da Fanni (gyermek szóló ka­tegória): 2 ezüst, 1 bronz, egy 5. és egy 6. hely. Pazdora Zsó­fia (junior szóló): 1 bronz. Paz­dora Zsanett (gyermek szóló): 4., 7, 9. helyezés. Szántó Do- minika-Huber Péter (ifjúsá­gi): 2 arany, 1 bronz, egy-egy 4., 5., továbbá két 6., helyezés. Nagy Anna és Orbán Zsolt (if­júsági): 1 arany, 1 bronz, egy 5. és két 6. helyezés. Belényesi Regina és Agárdi Márk (gyer­mek): egy-egy 4., 6., 11. helye­zés. Edzők: Fülöp Milán és Ko­vács Franciska. mint háromszázán TTA-tW Hagyományosan rengeteg embert vonz a túra »d r Vii JH L f Vf 11 WÍh rJm Indulás előtt jólesik néhány falat Profi túrázónak meg se kottyant Volt, aki két melegítőt hú­zott magára, mások po- lárnadrágba bújtak: a der­mesztő hideg dacára szom­baton több mint háromszáz vállalkozó szellemű férfi és nő indultak el a kaposfüredi Három királyok túrán. Egy tábla csoki volt a nevezési díj, amit a szervező Meteor turistaegyesület jótékony- sági célra fordít. A nagy lét­számú kirándulócsapatban kisiskolások éppúgy akad­tak, mint nyugdíjasok. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu KAPOSFÜRED - Ráhangoltunk a menetre - emelte magasba a pohár forralt bort egy fiatal­ember. - Tőlem röpködhetnek a mínuszok, de nem babrál ki velem a hideg: feltankoltam. Durva idő van, ilyenkor alap a védőital. Azt már lapunknak mond­ta: nem kell ma vezetnie, az egyik barátjak vállalta a so- főrködést. - Évek óta eljá­runk erre a kirándulásra, és már napok óta hiába szóltak riasztó hírek a hétvégi cudar időjárásról, eldöntöttük: jö­vünk. Kár lett volna kihagy­ni ezt a jó bulit - hangoztatta elszántan. A védőitallal készülő fia­talemberen kívül még több mint háromszázan gondol­kodtak hasonlóan; a kaposfü­redi Benedek Elek iskolánál kisebb-nagyobb csoportok­ba verődve beszélgettek a tú­rázók, a csapat jelentős része visszatérő. Indulás előtt Tomanek Pé­ter kaposfüredi katolikus plé­bános mondott áldást. Nagy Attila szervező elégedet­ten nyugtázta: lelkesedésből ezúttal sincs hiány, a tömeget nem tántorítja el semmi az év eleji közösségi élménytől. Azt is hozzátette: külön örömre ad okot, hogy nagyon sok csa­lád, baráti társaság vállalta a nagyjából öt kilométeres utat.- Nem hangzik soknak a kijelölt táv, de azért ilyen idő­ben kicsit más a szabadban sétálni, mint enyhe időben - így a 33 éves Szilágyi Ba­lázs. - Lassan jubilálok, he­tedszer veszek részt ezen a túrán, s már van tapasztala­tom, hogy milyen felszerelés­ben tanácsos elrajtolni. Erre a mostani hidegre alaposan fel­készültem: vastag kantáros nadrágot húztam, s a bizton­ság kedvéért pólóból, pulóver­ből is többet vettem fel: hatré­tegű a védelem, s ahogy a hő­mérőt elnéztem reggel: szük­ség is van rá. Akadt olyan kiránduló, aki a rövid út ellenére bőségesen betankolt élelmiszerből: a há­tizsákba csokit, szendvicset pakolt, minden eshetőségre készen. Persze ilyen óvintéz­kedésekre eligha volt szükség, mivel az elmúlt évekhez ha­sonlóan a szőlőhegyen forralt borral, forró teával és zsíros kenyérrel várták a túrázókat. Akik között nyugdíjasokat is láttunk; Eichstetter Márta szerint a remek hangulat csá­bítja évről évre a tömeget. S persze eljött a kemény mag is, amely kezdetek óta vállalja az évnyitó kirándulást. Alig bír­tuk a tempót Heller Sándor­ral: a 62 éves kaposvári férfi rendszeresen túrázik.- Nem árt, ha edzésben van az ember - mondta. - A fu­tás, a kerékpározás vagy épp a kirándulás kiválóan kar­bantartja a testet és a lelket, lényeg, hogy öröm legyen a mozgás. Kiváló érzés, ha tel­jesítjük a kitűzött célt és él­mény, ha egy jó közösségben van mindeközben az ember. Indulás előtt egy fotó.... Apa karjában könnyebb túrázni HIRDETÉS A Somogyi Hírlap és a sonline.hu gyakornoki programot hirdet azoknak a jó íráskészségű, kreatív fiataloknak és tapasztaltabbaknak, akik kedvet éreznek az újságírás iránt. Jelentkezz, ha érdekel, hogy mi történik a környezetedben, részt vennél a hírek, információk továbbításában és feldolgozásában, az adott közösség életének megismerésében. Ha legalább középfokú végzettséggel rendelkezel, ha nem idegen tőled a digitális világ, megbízható, kitartó és közösségi ember vagy, akkor köztünk a helyed! Jelentkezni: janos.lengyel@mediaworks.hu e-mail címen 2017. január 16-ig! HIRDETÉS A Somogyi Hírlap és a sonline.hu civil tudósítói ; hálózatot szervez, hogy a megye valamennyi településéről minden érdeklődésre számot tartó hír és információ eljuthasson az olvasókhoz. Várjuk azok jelentkezését, akik szívesen részt vennének ebben a programban, és népszerűsítenék szűkebb-tágabb környezetük eseményeit, eredményeit, fontosabb történéseit! Jelentkezni: janos.lengyel@mediaworks.hu e-mail

Next

/
Oldalképek
Tartalom