Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-05 / 285. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 5., HÉTFŐ A szennai csoport vízvári táncokkal jutott a Fölszállott a páva elődöntőjébe Csiperke igazi csodát varázsolt Kiscsipás után hallomásból játszott a testvérpár kalotaszegi csárdást Nemcsak a Csiperke képviselte a szennai iskolát a Fölszállott a páva televíziós elődöntőjében: György Horváth Anna és testvére, Zente a hangszeresek között jutott be a legjobb tizenkettő közé. A kislány tangóhar- monikázott, öccse pedig hegedűn kísérte.- Kalotaszegi csárdást és legényest játszottunk - meséli lelkesen az elődöntős György Horváth Anna -. méghozzá Kiscsipástől, egy kalotaszegi prímástól. A zsűri meg is jegyezte, hogy látszott, melyik felvételről tanultuk meg. Elemezték Zente kéztartását is. emellett rengeteg jő tanácsot adtak. A testvérek tavasszal döntötték el, hogy beneveznek a megméretésre, azóta mindennap gyakoroltak. emellett - egy esetleges továbbjutás reményében - megtanultak egy sóvidéki ösz- szeállítást is.- Érdekes volt a tévében szerepelni - jegyezte meg Gyórgy-Horváth Anna igaz, kicsit fárasztónak bizonyult, ugyanis sokat kellett várni, míg sorra kerültünk. És nagyon sokáig tartott, míg beöltöztünk, főleg én bajlódtam a rengeteg alsószoknyával. Az elődöntőig, vagyis a tizenkét legjobb együttes közé került a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató műsorban a Zselici Alapfokú Művészeti Iskola Csiperke csoportja. A siker értékét növeli, hogy a szennai néptáncosok - egyedüliként a mezőnyben - egy általános iskolás osztályként léptek színpadra. Vas András andras.vas@mediaworks.hu SZENNA Nehéz kiszűrni a lényeget, ugyanis óriási a hangzavar: a szennai Fekete László iskola ötödikesei egymás szavába vágva mesélik tévés élményeiket, hogyan mutathatták meg ország-világnak tánctudásukat, illetve, micsoda remek kis közösséget alkotnak.- Tavaly az egyéni hangszeresek között dudával a döntőbe jutott Horváth Zalán miatt kezdtem el nézni a műsort - magyarázza Váradi Bálint, miután Zóka Évának, a csoport vezetőjének sikerül valamelyest mérsékelni a hangerőt. - Akkor jutott eszemben, mi is nevezhetnénk. A Csiperke annak rendje és módja szerint el is küldte bemutatkozó anyagát, ám akkor még nem sikerült felkelteniük az ítészek figyelmét. Nem úgy az idén, amikor behívták őket a szekszárdi területi válogatóra - a zsűri minden, legalább hatvan pontot elért jelentkezőnek megadta a lehetőséget, hogy bemutatkozhassanak, majd ezután szelektált -, ahol immáron érdemesnek találták őket az országos megméretésre, vagyis a televíziós fellépésre. Pedig jelentős hendikeppel indultak, hiszen míg a többi együttes valamelyik művészeti iskola vagy néptánccsoport válogatott táncosaiból állt össze, addig a Csiperke valójában egy általános iskolás osztály: a szennai suli ötödikesei.- A többség már óvodás korában elkezdett táncolni - mesél a kezdetekről Zóka Éva, aki Horváth Tiborral közösen tanítja a gyerekeket a művészeti iskolában. Emellett alsó tagozatban osztályfőnöke is volt a csapatnak, vagyis meglehetősen jól ismeri a társaságot. A többiek jellemzően elsőben csatlakoztak hozzájuk, bár né- hányuknak csak másodiknak jött meg a kedvük. TÁNCOSLÁBÚAK Azóta viszont, ahogyan Kis-Pál Mercédesz megjegyzi, nem tudnak leakadni róla. Amikor csak lehet, táncolnak, előfordult, hogy becsengetés után, míg az aktuális tanár be nem lépett a tanterembe, gyors műsort rögtönöztek. Vagy éppen énekórán perdültek táncra, miközben Mozart vagy Bach szólt a hangszórókból. A tanítás utáni a másfél órás gyakorlások nélkül nem lenne teljes a napjuk, ahogyan a rendszeres fellépések is természetesek számukra.- Egyszerűen imádjuk! - jelenti ki nemes egyszerűséggel Váradi Emma, mire a többiek bólogatnak. Persze nem kell győzködniük, tévés szereplésük is erről tanúskodott: megannyi vidám, önfeledt gyerek - miután az osztályban több a fiú, így néhány felettük, illetve alattuk járó lánnyal kiegészülve - ropta a vízvári táncokat a stúdióban.- Annak ellenére, hogy rettenetesen izgultunk - ismeri el Patak Mihály, aki ráadásul az előadás egyik betéteként szólót táncolt Váradi Emmával. - Furcsa volt a helyszín, eleve sokkal nagyobbnak látszott a tévében a helyszín, mint a valóságban. ' ÉLŐBEN Ennek ellenére hamar belakták a pódiumot, bár az első, csütörtöki próbán - a pénteki főpróbán már a zsűri is megnézte a produkciót, aztán jöhetett az esti élő tévéadás - még némiképp elfogódottan adták elő a vízvári ugróst, csárdást és friss csárdást.- Alapvető szempontnak számított, hogy somogyi táncokat adjunk elő - veszi át a szót egy pillanatra Zóka Éva. - A többségben ugyanis egy téves kép él a megye táncait illetően: azt hiszik, hogy Somogybán csak kevert, településektől független táncok léteznek. A tévedés alapja egy filmfelvétel, melyen egy berzencei néni mezítláb, kitartott fenékkel ropja, s azóta sokan ezt azonosítják a somogyi tánccal. Zóka Éva így folytatja: pedig talán a legsokszínűbb a somogyi néptánc, ahogyan a viseletek is egyediek falvanként. Ez volt amúgy a küldetésünk: bemutatni az ezerarcú Somogyot. Ha továbbjutottunk volna a középdöntőbe, sze- nyérit és szennait táncolunk. FINÁLÉ A zsűri - Tímár Böske, Berecz István, Kocsis Enikő, Sebő Ferenc, Sebestyén Márta és Agócs Gergely - azonban máshogy döntött, így a Csiperke számára a tévés debütálás - melyen Horváth Zalán dudán, Husi Gyula pedig citerán kísérte őket - egyúttal a búcsút is jelentette. Az eredményhirdetéskor a lányoknál persze eltört a mécses, főleg, amikor kiderült, a szabadkártyát sem kapják meg.- Nagyon sokat készültünk - állítja Nagy Ábel a nyári szünidőben is többször összejöttünk, s az őszi szünetben is gyakoroltunk. A hétközi próbákat pedig rendre megtoldot- tuk fél órával. És, hogy szokjuk a viseletét, a lányok mindig felvették a három alsószoknyát, mi, fiúk, pedig csizmában és kalapban táncoltunk. A döntnökök közül hárman tíz, ugyanennyien kilenc pontot adtak a szennaiaknak, akiknek a szokatlan körülmények - a kamerák mellett a füstgép is újdonság volt számukra - mellett egy fránya vírussal is meg kellett küzdeniük: a fél osztályon végigsöpört, akadtak, akik még a bemutató előtt is vécére rohangáltak... Ennek ellenére, ahogyan ezt a zsűri is kiemelte, végig mosolyogtak, Váradi Emmát pedig Berecz István külön megdicsérte. ÉLMÉNYEK - Ha akarják, eltáncoljuk - veti fel Szász Vilmos, aki. amúgy a tévés élmények hatására elhatározta, egyszer ő is zsűritag lesz a műsorban. Beleegyező bó- lintásunk után már tódulnak is ki az aulába, ahol hama- rost felcsendül az Azért adtam hatvan pengőt... kezdetű dal, s már ropják is a Csiperkék. A hangzavarra néhány tanterem ajtaja kinyílik ugyan, ám amikor látják, nem randalíroznak a gyerekek, hanem csak táncolnak, a tanárok megnyugodva lépnek vissza okítani a rájuk bízott nebulókat: Szennában a néptánc szent és sérthetetlen...- Olyanok, mint egy igazi falusi közösség - néz végig rajtuk szeretettel Zóka Éva. - Akadnak, akik jobban táncolnak, másoknak gyengébben megy, de ezt még soha, senki sem tette szóvá. Az ügyesebbek inkább segítenek azoknak, akik nehezebben tanulnak meg egy-egy új elemet vagy táncot. És ennek az összetartásnak köszönhető, hogy hamar feldolgozták, hogy nem jutottak tovább. Már a szállásig tartó buszút is olyan volt, mintha megnyertük volna a versenyt, a hotelben pedig akkorát buliztak, hogy éjjel egykor feljött a biztonsági őr, akkora volt a hangzavar. FOLYTATÁS - lövőre újra megpróbáljuk! - szól közbe Patak Mihály, mire a többiek azonnal helyeselnek. Márkus Katalin pedig csendesen hozzáfűzi: - Táncolunk, ameddig bírunk. Szerintem életünk végéig... HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET A termosztát SOMOGY Még csupán harmadik hete tartott a tél, abból is az a fajta, amikor két napig valóban hideg tekeri a sálat az emberek nyaka köré, aztán a maradék ötön megint visszakúsznak az átlagok nulla fok fölé. De ezen a hétfőn igazi téli reggel köszöntött be a vidékre. A Tanárbácsi - ahogy mindenki emlegette a kisvárosban összehúzott szemöldökkel indult útnak, ahogy a kiskapu berántotta maga mögött; arra gondolt, megint egész nap fagyoskodni fog mindenki az iskolában, mert hiába szólt egy hete, sőt, írta ki a tanáriban a táblára, hogy a 18 Celsius kevés egész nap, s nem csoda, hogy mindenki prüszköl, s folyamatosan háromnegyed, de leginkább fél osztálytermek várják. Korábban azért „tanár uraz- ták” is, de amióta fekete haja egy pillantásnyi tíz esztendő alatt átváltott fehérbe, mindenki rászokott a „bácsizásra”. Már két hete becsempészett egy digitális hőmérőt a tanáriba, ami most 17,6 Már két hete becsempészett egy digitális hőmérőt fokot mutatott. Rámeredt a kijelző kíméletlen igazságára, talán egy fél perc is eltelt ebben a kifeszített várakozásban. Még szerencse, hogy nem látta senki - a többieknek az volt a szokása, hogy csak jóformán órakezdésre esnek be, akár a diákok - még azt sütötték volna rá csúfondá- ros nyelvvel: elbambult. Pedig hiú volt a precízségére, amit a matematika-fizika szakon tökélyre tudott fejleszteni az egyetemi évek alatt. Idegesen rántotta magán össze a kabátját, s kivi- harzott az egyelőre üres nevelői szobából a tehetetlenség dühével, még talán az ajtót is becsapta. Összerezzent, de nem tánto- rodott el céljától: lesz, ami lesz, megkeresi a termosztátot. Egy egész napja ráment a kutatásra, jóformán hasztalanul. Legalább hat teremben megfordult, de dühe valahogy nem akarózott elpárologni, ahogyan a negyvenöt percek végén kis noteszébe bevéste a számokat. 17,3; 17,8, a legtöbbet abban a kémiateremben mért, amit a szertárból rekesztettek le évekkel ezelőtt. Itt már háromtized híján 19 fokot rögzített. Úgy kutatott, s járkált fel, s alá az emeletek és termek között a csöveket követve, akár a bolygó hollandi, akinek az a büntetése, hogy ítéletnapig azt a nyamvadt szabályzót keresse. A délutános takarítónőnek feltűnt a szokatlan viselkedése. Megállította, s szerencsére tudott segíteni. Kiderült, hogy a kazán a legalsó szinten, a szertár mögötti kis kuszlikban van, ahová csak kulccsal lehet bemenni, és ott terebélyesedik az ősrégi, de hatalmas, központi termosztát. November óta azonban az a napi utasítás, hogy az utolsó takarító a műszak végén tekerje le tizenhat fokra, s csak reggel hét órakor lehet feltekerni, maximum húszig. A takarító elvitte a kazánházhoz, ahol csak tizennyolcig engedte letekemi a kapcsolót. A műszak végén letekerik a termosztátot tizenhat fokra- Majd én vállalom a felelősséget, reggel pedig huszonkettőig meg se álljon - adta ki határozottan. Visszament a tanáriba, s lázas munkába kezdett a tábla előtt. Képleteket vésett fel, számolni kezdett, zuhogtak a légköbméterek. Teleírta az egészet. Amikor végre készen lett, két vonallal aláhúzta az eredményt, s ünnepélyes arccal lépett hátra fém táblától, amit még az előző, hét évvel ezelőtti komolyabb eszközbeszerzésen préseltek ki maguknak, s amin nem maradt hely egy újabb szó, vagy szám leírására. Legvégül egy A4-es lapot emelt ki a központi nyomtatóból, s nagy betűkkel ezt írta rá: EZÉRT VAN ILYEN KUTYA- HIDEG AZ ISKOLÁBAN! Átlátszó ragasztót kotort elő az iskolatitkár asztaláról, S ügyelve a sarkoktól és az oldalaktól való egyenlő távolságra, a fémtábla közepére ragasztotta üzenetét.
