Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 45. szám
2016. DECEMBER 4., VASARNAP SPORT 15 A kaposvári Zarka Márton volt a nap hőse gaiíte Mofe Rosszul kezdődött a házigazda Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely gyermek fiú csapata számára a középszakasz első köre. Sántosiné Oláh Edit tanítványai mind a két fellépésükön alulmaradtak a Kodály iskolában. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu RÖPLABDA A házigazda Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely társulata a Bp. Pénzügyőr SE együttese ellen kezdett, s remek játékkal hozták a nyitójátszmát. A folytatásban aztán megtört a RÖAK lendülete, ugyanakkor a fővárosiak egyre inkább magukra találtak, így fordítottak. A harmadik szettben lett volna sansz, hiszen a RÖAK már 21-18- ra vezetett, ám ezután csak egyetlen pontot tudtak összehozni... A nagy favorit Kecskeméti Sportiskola ellen - amely sima három játszmás mérkőzésen verte a Pénzügyőrt - nagyon megil- letődötten kezdtek a házigazdák, s az első felvonásban csupán hét pontig jutottak. A folytatás aztán már lényegesen nagyobb, kiélezettebb csatát hozott. A második szett sorsa a túlórában dőlt csak el úgy, hogy több játszmalabdát is hárított a jól küzdő RÖAK. Ez a jelek szerint fel is őrölte az erejüket, lévén a harmadik, utolsó felvonást ismét könnyedén nyerték a kecskemétiek. A teljes képhez tartozik, hogy az alapembernek számító Szitás Benjámin (nagyon) hiányzott, mivel előtte két nappal a kezét törte, s négy héten át gipszben lesz. így nagy kérdés, hogy január közepén a fővárosban esedékes második körben pályára tud-e majd lépni. Ha meccset nem is sikerült nyerni, ettől függetlenül a nap hőse kaposvári volt. Zarka Mártont - az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem mesterének a középső A küzdeni akarással nem volt gond, mégis mindkét fellépésén alulmaradt a foghíjas házigazda ROAK gyermekéről van szó - a Pénzügyőr elleni találkozón kétszer is nagyon eltalálták (előbb egy Pénzügyőr-játékos ütötte ki, majd saját csapattársával ütközött), mégis a pályán maradt. A Kecskemét elleni találkozót, pontosabban annak a végét Demeter György mester vezetésével a komplett Fino-Ka- posvár is megtekintette, aminek prózai oka volt. Miután szombaton is kiszorultak a csarnokból - ezúttal Hooligans-koncert miatt -, így a gyerekeket azon melegében ők váltották a Kodály iskola tornacsarnokában, akiket aztán az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem egylete követett. Hiába na, valahol kell(ett) edzeni, lévén vasárnap előbb 15 órakor a Deme- ter-sereget, utána 17-kor pedig a Zarka-csapatot szólítják pályára a Városi Sportcsarnokban a Debreceni EAC, illetve az MTK ellenében. A nézők között köszönthettük az egykori válogatott Bánhegyi Istvánt, továbbá Horváth Évát, a RÖAK elnök-asszonyát és Kari Schultest, a mecénás 1. MCM Kft. tulajdonosát is. Mivel a Pénzügyőr csapatát is jó néhány szülő elkísérte, így a hangulatra nem lehetett panasz. Eredmények: RÖAK-Bp. Pénzügyőr SE 1-3 (17, -15, -22, -18); RÖAK-Kecskeméti Sportiskola 0-3 (-7, -26, -13). A McDonald’s által támogatott Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely gyermek fiú csapata: Fenyő Balázs, Em- bersics Levente, Fenyvesi Barnabás, Nagy Dávid, Sümegi Kristóf, Andalics Gergő, Eördögh Bálint, Zarka Márton, Szabó Ármin, Márvai Gergő, az edzőjük Sántosiné Oláh Edit. Négyszer villant Keresztes Zalán a Sopron ellen LABDARÚGÓ NB III., NYUGATI CSOPORT Az őszi utolsó, 18. fordulóban: ETO FC GYŐRKAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 1-0 (0-0) Győr. V.: Kovács G. (Aradi, Bognár L.). Gólszerző: Szabó L. (a 49. percben). Kiállítva: Szabó L. (a 92. percben). A Merkantil Bank Liga labdarúgó NB Il.-ben vasárnap 15 órakor játsszák az Aqvital FC Csák- vár-BFC Siófok őszi szezonzárót. I OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG AZ ŐSZI UTOLSÓ, 15. FORDULÓ EREDMÉNYEI 15 évesek: Bp. Honvéd-MFA- Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 7-0 (5-0). 14 évesek: Bp. Honvéd-MFA- Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 1-1 (0- 0) - a kaposvári gólszerző: Gye- nes. II. OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG AZ ŐSZI UTOLSÓ, 15. FORDULÓ EREDMÉNYEI 19 évesek: Zalaegerszegi TE Akadémia-Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 0-1 (0-0) - a gólszerző: Her- zsenyák. 17 évesek: Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadé- mia-SC Sopron 0-1 (0-0). 16 évesek: Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadé- mia-SC Sopron 4-1 (2-1) - a kaposvári gólszerző: Keresztes Z. 4. KÖZÉP-NYUGAT CSOPORT A Siófoki Bányász SE U15-ÖS és U14-es csapata szabadnapos volt. A 10. fordulóból elhalasztott Siófoki Bányász SE-Törökbá- lint U14-es mérkőzést december 8-án, csütörtökön pótolják. III. OSZTÁLYÚ ORSZÁGOS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG 19 évesek. A 12. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán: Kaposvölgye LUE-Pécsi VSK 0-1 (0-0). MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A 14. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásán: SEGESD-MARCALI 1-4 (0-1) Segesd. V.: Erdelecz. Gólszerzők: Banicz, illetve Gyovai 2, Maros, Németh M. Az ifjúsági mérkőzésen: Segesd-Marcali 1-9. Fenyő Gábor A kaposvári 16 éves zöld-fehérek négyet vágtak soproni ellenfelüknek SOMOGYI APRÓHIRDETÉSEK INGATLAN KAPOSVÁR, Béke garázsházban önálló garázs eladó. Tel.: 06-30/306-7820.--------------------------------------------------------------------------------------- *332513" JÁRMŰ TÉLIGUMI-AKCIÓ! Vörös Gumi, Kaposvár, 82/435-534, 70/212-7871---------------------------------------*331203* V EGYES AGANCSVÁSÁR! Hullott szarvasagancsot 8500-5000-5500 Ft/kg, trófeákat akár 55.000 Ft/db áron vásárolok. 30/544- 7377,30/611-3866------------------------------------------------------------------------------------ *332438* I RHAKABÁTOK érkeztek. Szőrme- és Bőrüzlet, Kaposvár, Irányi D. u. 12.--------------------------------------- *332421* V ÁSÁROLOK ezüstöt, gyalupadot, bontó- asztalt fateknőt, dunyhát, porcelánt, hagyatékot. Értesítéshez házhoz megyek. Ramos- né, 74/465-699,30/979-8398--------------------------------------------------------------------------------------- *325071* ÁLLÁST KÍNÁL BALAT0NB0GLÁRI kézi autómosóba autómosó kollégákat keresünk. 30/867-5844--------------------------------------------------------------------------------------- *332528* A Fusetech Kft. gépbeállító munkatársat keres, hosszú távra, széles körű juttatásokkal. Jelentkezését az allas@fusetech.hu címre várjuk. Érdeklődni lehet: 06-82/529-270 számon.-------------------------------------------------------------------------------------- *332475* BETANÍTOTT munkásokat keresünk alkalmi munkára Kaposvárra bélfeldolgozó üzembe. Érdeklődni: 06-20/665-5061.-------------------------------------------------------------------------------------- *332454* KAPOSVÁRI nagykereskedelmi cég, min. 5 éves szakmai gyakorlattal főkönyvelőt keres. Fényképes szakmai önéletrajzokat „Főkönyvelő” jeligére a hirdetőbe várjuk 12.09-ig-------------------------------------------------------------------------------------- *325639* KAPOSVÁRON működő vállalkozás napi, belföldi fuvarfeladatokra megbízható kamionsofőrt keres érvényes GKI-kártyával. Önéletrajzokat az oneletrajz7451@gmail.com e-mail-címre várjuk.--------------------------------------------------------------------------------------- *332503* VAGYONŐRÖKET keresünk a kaposvári Praktiker áruház biztonsági szolgálatába. Azonnali kezdéssel, alkalmazotti jogviszonyba 550 Ft/óra nettó bérezéssel. Jelentkezni a +36-30/356-3128-as telefonszámon lehet.-------------------------------------------------------------------------------------- *332508* WGS Stamping Kft. Szántódi présüzemébe Présgép- és Robotkezelői pozícióba munkatársakat keres. Feladata: • Excenter- és hidraulikus prések beállítása, kezelése. • Ragasztó- és hegesztőrobotok kezelése, felügyelete. • Részvétel új termékek bevezetésében, optimalizálási folyamatában. Előnyt jelent: hasonló területen szerzett tapasztalat. Leendő munkatársainkat hosszú távú, folyamatos munkalehetőséggel, munkába járási támogatással, kiemelt bérezéssel és cafetéria juttatással várjuk. Jelentkezéseket az office@wgs-stamping.com mailre vagy a 8622 Szántód, Római u. 3. címre kérjük eljuttatni. Jövő szerdáig csapadék Siófoka Fonyód o Tab-OO “C oKaposvár-00 °c Csurgó Nagyatád oBarcs X megyében ma és holnap említést érdemlő mennyiségű csapadék (sem eső, sem hó) továbbra sem esik. Délelőtt általában köd terjeszkedik, ködszitálásokkal, esetleg hó- szállingózásokkal. Délután viszont változóan ködfelhős, derengő idő következik. A legvalószínűbb folytatás: jövő keddig jelentős hőmérséklet-változás és csapadék nélküli, délelőttönként ködös időre számíthatunk. Forrás: szerda-oo °c csütörtök péntek-00 °C-OO °C Hójelentés Biassó-Poiana 000 cm I Madaras! Hargita 000 cm | Mölltal gleccser 000 cm I Nassfeld 000 cm Semmering 000 cm Chopok-Jasná 000 cm Csorba-tó 000 cm Bohinj-Vogel 000 cm Bovec-Kanin 000 cm I Rogla 000 cm I ____y VASAHAiAI'l . , | Somogyi Hírlap A Mediaworks Hungary Zrt. lapja. Megvásárolható a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Főszerkesztő: LENGYEL JÁNOS Hirdetésvezető: KILVINGER OTTÓ Terjesztésvezetó: HARJÁN SÁNDOR Felelős kiadó: LISZKAY GÁBOR elnök-vezérigazgató A szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. E-mail: somogyihirlap@mediaworks.hu Szerkesztőségi telefon: 82/528-100. Szerkesztőségi telefax: 82/528-155. Kiadói telefax: 82/528-148. Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Somogy Megyei Irodája. Hirdetésfelvétel: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 82/528-158. Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 0&40/510-510 helyi tarifás hívőszám E-mail: somogy.terj@mediaworks.hu Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat levélcíme: 5600 Békéscsaba, Pf. 111. Előfizethető a kiadónál (Fax: 82/528-133), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: 1 hónapra 790 Ft, negyed évre 2370 Ft, fél évre 4740 Ft, egy évre 9480 Ft Készült a Mediaworks Hungary Zrt.-nél. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató. ________________Megrendelés száma: 454700. Nyomtatás időpontja: 2016/48. hét________________ A z előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungaiy Zrt. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHIR Kft. regionális árushelyein keresztül történik. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva Olvasóink hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek (Mediaworks Hungaiy Zrt., Népszabadság Zrt., Primus Népszabadság Médiaképviseleti Kft.), amelyek az adatok feldoF gozását is végzik, előfizetéses megrendelésüket teljesítsék, akcióikra, kiadványaikra és egyéb szolgáltatásaikra felhívják az Olvasók figyelmét. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jogot fenntartunk. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató m* moHi^VA/nrl/C jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ISSN-szám: 086S9125 Air • ' 1vj I a VVUI ro I