Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-01 / 282. szám

MEGYEI KÖRKÉP g 2016. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK * W-­' A . .. Mélységi munka: első lépcsőben ügyfélszolgálati lassítás lehet ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A DRV érdekvédelmi szervezete a 20-22 ezer víz­ügyi dolgozóból 8500 tagot számláló Vízügyi Közszolgál­tatási Dolgozók Szakszerve­zeti Szövetsége (VKDSZ) égi­sze alá tartozik. A sztrájk- felhívást is tartalmazó köz­leményt most kiadó Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége (VSZO- ÁSZ) információnk szerint néhány száz fős tagsággal bír. „Miközben a budapesti Víz Világtalálkozó apostolai 2030-ig a fenntartható fejlő­dés kritériumairól cserélnek eszmét, addig a hazai víz és szennyvízágazatban dolgozó munkavállalók helyzete, bér- és jövedelemviszonyai ösz- szességében megalázóan ala­csony szintűek - áll a közle­ményükben. - A vízközmű szolgáltatásban ez elsősor­ban a többségi állami tulajdo­nú részvénytársaságok eseté­ben kirívó, hiszen 6 év alatt az öt társaság csupán egy al­kalommal (2014-ben) része­sült szerény, 2,5 százalékos bérfejlesztésben. Tömeges a szakemberek elvándorlá­sa, amelynek egyik fő oka az alulfizetettség. A másik neu­ralgikus pont a szektort súj­tó adók mértéke. Ezek olyan nagyságúak, amelyek a biz­tonságos vízellátást, szenny­vízelvezetést, tisztítást már komolyan veszélyeztetik”. Lapunk úgy értesült, hogy a VKDSZ szerdán írásban re­agált az RTL Klubban elhang­zottakra (a riportban Pető Sán­dor, a VSZOÁSZ vezetője arról beszélt: a sztrájk első lépcsője az ügyfélszolgálati lassítás le­het, de egy időre vízelzárás is szóba jöhet), melyben a legna­gyobb ágazati szakszerveze­ti szövetség pontosítja, hogy nincs szó az egész ágazatot érintő sztrájkkészültségről, az ilyen közlések szerintük meg- tévesztőek és a bértárgyaláso­kat is veszélyeztetik. Az RTL Klub egyébként megkereste a fejlesztési minisztériumot, ahonnan azt a választ kapták: a legnagyobb szakszerveze­ti szövetséggel zajlanak a tár­gyalások. Fónai Imre Szakszervezeti pálfordulások hónapról hónapra Ha a folyamatban lévő tárgya­lások sikertelenül zárulnak, demonstrációkat szervez a VKDSZ - írtuk februárban. A VKDSZ aláírásokat gyűjt: többek közt a munkahelyek veszélyeztetése miatt tiltakoz­nak, úgy tűnik, hajlandóak a végsőkig elmenni - adott hírt erről áprilisban a Somogyi Hír­lap szerkesztősége. A VSZOÁSZ elhatárolódott a VKDSZ sztrájkfenyegetésé­től - írtuk októberben, ugyan­ekkor azt is, hogy a VKDSZ or­szágos értekezlete azt a dön­tést hozta: az idő közben el­kezdődött bértárgyalások foly­tatásában érdekeltek, s a to­vábbiakban elállnak minden­nemű sztrájktól, demonstrá­ciótól. ..Bár voltak éles vitáik is a szakszervezettel, az átalakí­tás szükségességével egyetér­tett” - nyilatkozta lapunknak néhány hete Volencsik Zsolt, a DRV Zrt. vezérigazgatója. A VSZOÁSZ (mely egy hónapja még a korábbi sztrájkfenyege­tései miatt kritizálta a nagyobb szakszervezetet) most sztrájk­készültséget jelentett be. ÉSZREVETTÜK SOMOGY Megkapó látvány: az építészet olykor nem minden­napos megoldásai felkeltik a já­rókelők kíváncsiságát. Fotóri­porter kollégánk az egyik bala­toni házat kapta lencsevégre, s aligha lehet azon meglepődni, ha egyesek a bejárati ajtó kis­sé szokatlan elhelyezését firtat­ták. Bár egyesek szerint a leg­újabb dizájn olykor hajlamos a túlzásokra, de korántsem biz­tos, hogy most erről lenne szó. Elbontott bejárati rész, esetleg a lakberendezést alapjaiban új­ragondoló koncepció? Lehet, ez áll a háttérben, ám azon sem le­pődnénk meg, ha teljesen hét­köznapi oka lenne a figyelem­felkeltő megoldásnak. H. M. IDEZET „Úgy éreztem, kell hogy legyenek céljaim, álmaim, s küzdjek is értük. De nem vagyunk istenek, nincs ha­talmunk, hogy a jövőt meg­változtassuk. A nekünk ren­delt át pedig megtanít min­ket az ajázatra, feltéve, hogy hajlandóak vagyunk tanulni.” Dean Ray Koontz írjon! Szóljon! Várjuk olvasóink leveleit (cím: 7400 Kaposvár. Kontrássy u. 2/a) és az SMS-eket (telefon­szám: 20/9689-444). A normális hangvételű írások között nem válogatunk, azo­kat közöljük. Minden hét kö­zepén közzé tesszük a követ­kező időszak - kiemelten a hétvége - eseményeit. Az ingyenes események in­gyen bekerülhetnek a lap­ba, ezekről a tudnivalókat a kata.markus@mediaworks.hu címre várjuk. A belépőjegyes rendezvénye­ket hirdetésben lehet reklá­„Nem hinném, hogy a végzet vagy a sors létező dolog len­ne. De azt elmondhatom, hogy néha pontosan az a személy sétál be az ajtón, akiben min­dig is reménykedtél, s megtesz mindent azért, hogy távol tart­son magától. Aztán valahogy mégis kiderül, hogy elégnek bizonyulsz hozzá.” Kiera Cass JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakem­berei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 TV-MUSOR CSÜTÖRTÖK (12. 01.) 8.00- 8.05 A Balaton Televízió programajánlója, 8.05-10.00 A Balaton Televízió reggeli műsorai 10.00- 14.00 Képújság, hírek, in­formációk a Balaton körül, 14.00 A Balaton Televízió programajánlója 14.10 A lélek állomásai: Barátság és magány - lélekbúvár műsor 14.45 Nyitott Egyetem: Dr. Orbán József:„A nanotechnológia építé­szeti alkalmazásai”, 15.15 Irodal­mi lépegető: Petőcz András író, költő, 16.15 Versenyzők 9. rész - motorsport magazin, 16.45 Kéz­művesek: Az ólomüveg készítése, 17.10 A Balaton Televízió prog­ramajánlója, 17.20 Téma: Vitor­labontó ünnepség Balatonfüre- den (2016), 17.35 2 férfi 1 fazék: Töltött sült kacsa - gasztronómi­ai műsor, 18.05 Kertszépítők 7. rész: Öreg kert felújítása. A Balato­nakarattyai Spoon Lodge építése - kertészeti magazin, 18.40 A vaj­dasági Gyöngyösbokréta fesztivál, 19.10 Jó éjszakát gyerekek! Amit feltétlenül tudni kell az orrszarvú­ról - esti mese, 19.20 Édes 2es: Holecskó Orsolya színésznő. Szil- vási Endre műsora, 20.15 Öt perc történelem: Bíró László József a golyóstoll feltalálója, 20.25 Mo­torblokk: Görbe Sándor motorépí­tő műhelye, 20.40 Fától az erdőt - természetfilm, 21.30 Az alvilág há­lójában - amerikai akciófilm, Fsz.: Lance Henriksen (16), 23.05 A Ba­laton Televízió éjszakai műsorai A Balaton Televízió műsora Siófoktól, Balatonbogláron át Marcaliig elérhető a VidanetZrt, az Invitel Zrt. és a ZNET Telekom Zrt hálózatán, a MinDig TV mobil applikációjában, az ingyenes csatornák között, továbbá a www. balatontelevizio.hu weboldalon országszerte. HIRDETÉS CSIKV GERGELY SZÍNHÁZ : — K«*OS¥*R — HAVI MŰSOR December L 1. csütörtök 11.00 j Babett hazudik Stúdióelőadás 2. péntek 12,00 Babett hazudik Stúdióelőadás 3. szombat 19.30 Prah Stúdióelőadás 5. hétfő 10.00 Az én kis állataim Mesejáték, stúdió 13.30 Az én kis állataim Mesejáték, stúdió 6. kedd 14.00 A Négyszögletű Kerek Erdő P bérlet Bemutató 7. szerda 10.00 Az én kis állataim Mesejáték, stúdió 13.30 Az én kis állataim Mesejáték, stúdió 14.00 A Négyszögletű Kerek Erdő N bérlet 9. péntek 19.30 Babett hazudik Stúdióelőadás 13. kedd 19.30 Babett hazudik Stúdióelőadás 14. szerda 19.00 Az egérfogó Főpróba bérlet 15. csütörtök 19.00 Az egérfogó Táncsics bérlet 16. péntek 19.00 Az egérfogó Csiky bérlet Bemutató 17. szombat 19.00 Az egérfogó Somlay bérlet 20.kedd 14.00 A Négyszögletű Kerek Erdő R bérlet 21.szerda 19.00 Karácsonyi Jótékonysági Gála Bérletszünet 22. csütörtök 19.00 Az egérfogó Madách bérlet 26. hétfő 15.00 Az egérfogó Bérletszünet Kapocs előadás* 27. kedd 19.00 Az egérfogó Petőfi bérlet 19.30 Bányavirág Stúdióelőadás Pécsi Harmadik Szinház előadása 28.szerda 14.00 A Négyszögletű Kerek Erdő Bérletszünet 19.30 ibusár Stúdióelőadás Pécsi Harmadik Színház előadása 29. csütörtök 19.00 Luxemburg grófja operettgála Bérletszünet 30. péntek 19.00 Luxemburg grófja operettgála Bérletszünet A bérletes előadásokra rendes áron napijegyek is válthatók. A szinház a müsorváltoztatás jogát fenntartja. *Az előadásra megváltott jegyek tulajdonosukat az előadás napjától számított három héten belül 30%-os kedvezményre jogosítják a vacsora árából a Comer, valamint a Trattoria Étteremben. Csiky Gergely Színház Kaposvár, 7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 2. (AGÓRA). Tel.: 82/528-450 Jegyiroda: 7400 Kaposvár, Fő utca 7. (Európa Park) Tel.: 82/511-207,82/511-208,82/511-209 e-mail: jegyiroda@csiky.hu, web: www.csiky.hu * r f k * I I [31^^ Hl Ijd@[]Q(MjííD m^ßSm Meglepő megoldás § __

Next

/
Oldalképek
Tartalom