Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-12 / 291. szám

2016. DECEMBER 12., HÉTFŐ KÜLFÖLD-BELFÖLD 0 Magyarellenes uszítással is mozgósítottak Érdektelenség a román választáson ÁderJános maradhat az államfő újabb öt évre Újabb ciklust vállalhat Áder János BUDAPEST Valószínűleg Áder Já­nos marad a köztársasági elnök - erősítették meg több forrásból az Origó információját. A portál szerint a Fidesz vezető politiku­sai és a meghatározó kormány­tagok is azt támogatják, hogy Áder János egy újabb ötéves cik­lust vállaljon az államfői posz­ton. Az esélyesek között van Ba­log Zoltán, az Emberi Erőfor­rások Minisztériuma vezetője is. Balog eredetileg református lelkész, 2006-ban lett képvise­lő. Pár napja az atv.hu írt arról, hogy a miniszter lehet Áder Já­nos utódja. Ezt az értesülést pén­teken Kosa Lajos, a Fidesz frak­cióvezetője cáfolta. Kosa elmondta, hogy a parla­ment tavaszi ülésszakában kell majd államfőt választani, sze­rinte legkésőbb márciusban dönteni kell, hogy a szükséges előkészületeket meg lehessen tenni, és ne szorítson az idő. Áder megbízatása 2017 máju­sáig szól. Az alaptörvény értel­mében a köztársasági elnököt a korábbi államfő megbízatásá­nak lejárta előtt legalább 30, leg­feljebb 60 nappal kell megvá­lasztania az Országgyűlésnek. Szintén lehetséges jelöltként beszélnek Lenkovics Barnabás­ról is, aki 2001-ben az állampol­gári jogok országgyűlési biztosa lett, Mádl Ferenc akkori államfő javaslatára. 2007-ben az Ország- gyűlés az Alkotmánybíróság tagjává választotta, 2015 febru­árjától 2016 áprilisáig pedig az Alkotmánybíróság elnöke volt. Az Origó szerint Orbán Viktor kormányfő is azt szeretné, hogy továbbra is Áder János maradjon az elnök. Információnk szerint a jelenlegi államfő gondolkodik azon, elvállaljon-e egy újabb öt­éves elnöki ciklust. MW Alacsony részvétel mellett, a kampányban megszokott magyarellenes uszítással zajlottak le a tegnapi romá­niai választások. Med iaworks-összeá llítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu ROMÁNIA Lapzártánk pillanatá­ban is egyértelműen beigazoló­dott, hogy sem a magyar, sem a román részről nem sikerült a pártoknak mozgósítaniuk a sza­vazóikat a tegnapi országos vok­soláson, ahol képviselőket és szenátorokat választottak a két­kamarás bukaresti parlament­be a következő négy évre. Há­rom órával az urnazárás előtt a választóknak csupán 34,34 szá­zaléka adta le szavazatát. A négy évvel ezelőtti választás is teljes érdektelenség mellett zajlott le, de a tegnapi még ezt is alulmúl­ta, a részvételi arány országos szinten több mint két százalék­kal maradt el a 2012-es adatok­tól. Igaz, a jelentősebb magyar lakossággal rendelkező egyes megyék minimálisan javítani tudtak a korábbi statisztikán, viszont a székelyföldi Maros és Kovászna megyében a részvétel elmarad az átlagostól, a partiu- mi Szatmár megye pedig a se­reghajtók között szerepelt a ma­ga 30 százalékával. A korábbi évek adataitól eltérő mó­don a bukarestiek - akik az ország vá­lasztóinak csaknem a tizedét teszik ki - az átlag fö­lött vettek részt a választásokon. Felborulni látszik az a trend is, hogy a falusi lakosság dönti el a romániai választások kimenete­Országos politikai képviselet nél­kül az erdélyi magyarok helyze­te gyorsan drámaibbá válna, hi­hetetlenül hamar, akár hónapok alatt elveszíthetnék a huszon­hét év alatt elért eredményeiket - mondta a romániai választás tétjéről az Ml-nek Kelemen Hu­nor, a Romániai Magyar Demok­lét. Most először lényegesen na­gyobb arányban szavaztak a vá­rosiak. A jelenség azzal állhat összefüggésben, hogy a falvak lakói nagyobb arányban vándo­roltak el az országból, mint a vá­rosiak. Míg a két ko­rábbi államfőválasz­táson a külföldön le­adott szavazatok je­lentős mértékben befolyásolták a ver­seny kimenetelét, most a kül­földön élő román állampolgá­rok közül csak kevesen kíván­tak beleszólni abba, hogy mi­lyen összetétele legyen a román ratikus Szövetség (RMDSZ) elnö­ke. Hozzátette, közeleg az Erdély elcsatolását kimondó 1918. de­cember 1-jei román nagygyű­lés századik évfordulója. Fel kell tehát mutatni, hogy Erdélyben száz év után is erős magyar kö­zösség él, és szilárdak az alap­jai. Rengeteg kísérlet volt ennek parlamentnek. A több mint há­rommillió román vendégmun­kás közül 18 óráig csak mintegy 80 ezren voksoltak. Korábban többször is beszá­moltunk arról, hogy ritkán lá­tott magyarellenesség övezte az idei kampányt, természete­sen ez nem változott meg a sza­vazás napján sem. Tegnap isme­retlenek több megyében, több időpontban is olyan SMS-eket küldözgetnek a választópolgá­roknak, amelyek arra buzdítják a román szavazókat, hogy já­ruljanak minél nagyobb szám­ban az urnákhoz azért, hogy ki­szétzúzására, különösen a kom­munizmus évei alatt, ám 1,3 millió ember akár egy ország- nyi közösséget is jelenthetne. Nem szabad azt a látszatot kel­teni, hogy a magyarok már nem számítanak Romániában, ezért a közösség minden tagjának el kell menni voksolni - mondta. szorítsák a magyarokat a parla­mentből. A Tepes gárdája nevé­ben írt üzenetek arra buzdítják a választókat, hogy szavazzanak a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Pártra (PRU). A Romániai Magyar Demokra­ta Szövetség (RMDSZ) feljelen­tést tett: kifogásolják, az üzenet küldői megsértették a kampány­csendet és a nacionalista uszítás eszközét használták. Az utolsó felmérés szerint csak két párt - a győzelemre legesélyesebb Szociáldemok­rata Párt (PSD) és a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) - lehet biztos abban, hogy a vá­lasztásokon parlamenti mandá­tumot szerez. Az IRES közvéle­mény-kutató intézet felmérése szerint rajtuk kívül további há­rom román párt és a RMDSZ ha­ladja meg az ötszázalékos par­lamenti küszöböt a kutatás há­romszázalékos hibahatáránál kisebb mértékben. Az RMDSZ listáin a Magyar Polgári Párt (MPP) néhány jelöltje is helyet kapott. Tájékozódjon, mielőtt vonattal útnak indul MAGYARORSZÁGA mai naptól sű­rűbben járnak a vonatok, de új, közvetlen összeköttetéseket is létrehozott a MÁV. A mától 2017. december 9-ig érvényes menet­rend célja, hogy az elmúlt évek uniós forrásokból elvégzett be­ruházásainak, pálya- és jármű- fejlesztéseinek előnyeit kiak­názva tovább javítsa hatékony­ságát, még kényelmesebbé te­gye a vonatozást. A menetrend újdonságai egyaránt érintik a budapesti elővárosi és a belföldi távolsági forgalomban közleke­dő vonatokat. Utazás előtt érde­mes megtekinteni a vonatindu­lási időket a MÁV-csoport hon­lapján a menetrendi keresőben vagy a Vonatinfó mobiltelefonos alkalmazásban. Tájékoztatást kérhetnek az utasok a MÁVDÍ- REKT telefonos ügyfélszolgálat +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszá­mán is, Telekom-hálózatból hív­hatják a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból pedig a +36 (20) 499 4999-es számot. MW Gentiloni az új olasz kormányfő RÓMA Paolo Gentiloni olasz kül­ügyminisztert kérte fel tegnap Sergio Mattarella köztársasá­gi elnök az új kormány megala­kítására. A korábban is a leg­esélyesebbnek tűnő Gentiloni az államfővel folytatott megbe­szélése után közölte: elfogadta a felkérést és igyekszik a lehető leghamarabb összeállítani kor­mányát. Az új kormány a leg­sürgősebb nemzetközi, gazda­sági és társadalmi kihívások­ra fog összpontosítani. Fontos feladatként említette a földren­gés sújtotta közép-olaszorszá­gi térség megsegítését, az új vá­lasztási törvények mielőbbi el­fogadását. Az előző kormány­fő, Matteo Renzi a december 4-i népszavazás után mondott le. A Renzi emberének számító Gen- tilonival a balközép Demokrata Párt vezette kormánytöbbség irányíthatja tovább az országot. Az olasz ellenzéki pártok bírál­ták az államfő választását, és ismételten előrehozott választá­sok kiírását sürgették. MW A bukarestiek aktívabban voksoltak Kelemen Hunor: „Erdélyben erős magyar közösség él” HIRDETÉS CRISTIANO RONALDO HOSSZÚ KATINKA ,ldal°n Az esztendő 16 magyar sporthőse A magyar sport 16 fontos pillanata,16 külföli A világ sportjának 16 meghatározó pillanata KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! t f 4 i ft ft Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke || kislánya segítségével adta le WipÉB szavazatát az erdélyi Csíkkarcfalván J

Next

/
Oldalképek
Tartalom