Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-12 / 291. szám
2016. DECEMBER 12., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR A karácsonyi ünnepek előtt fellobbanó mécsesek fénye a szolidaritást sugározta Kaposváron is. A Csillagtestvérek éjszakáját 1969 óta világszerte egyre több településen tartják meg, a somogyi megyeszékhelyen 2008-ban élesztették fel a hagyományt. Sok százan gyújtanak ilyenkor gyertyát, majd a remény kifejezéseképpen és a fájdalommentes halált megidézve pillangó formában helyezik a földre a mécseseket. Fehér léggömbök emelkednek a magasba az elhunyt telkekre emlékezve, üzeneteket küldve a mennybe. A nemzetközi gyermekhospice rendezvény szándéka az egész világon átívelő gyertyagyújtás. A németországi kezdeményezés célja, hogy a világon mindenütt egy időpontban gyújtsanak mécsest az elhunyt gyermekekért. Az időzónák miatti eltolódás következtében az egymás után kigyúló fények 24 órán keresztül ölelik körbe a Földet. Kovács Gábor 367 milliárd Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu V ígjáték indulhat, szerencsére nem a végjáték, ez a Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén elhangzottak alapján gyakorlatilag készpénznek vehető, méghozzá nem is kevés készpénznek: 367 milliárd forint jut a régió fejlesztésére a következő néhány évben. A Dől a lé című amerikai moziponyva műfaját tekintve thriller, a balatoni turizmusban érdekeltek ellenben hepienddel záruló könnyed darabra számítanak ezek után, hogy eldőlt: dől a lé. Tavasszal még akadtak ugyan pesszimista hangok szép számmal, akkor vonták vissza azt a határozatot, melyben az eredetileg 300 milliárdos Balaton-fejlesztési keret szerepelt. Akkor hallottunk olyan magyarázatot is, miszerint az uniós döntéshozók nem nézték jó szemmel egy térség ilyen kiemelt kezelését, ehhez képest azóta még nőtt is az elkölthető keretösszeg, javarészt annak köszönhetően, hogy a hazai forrás 24-ről 103 milliárd forintra emelkedik, ami vitathatatlanul nagyságrendnyi előrelépés a korábbiakhoz képest. Ebből a pénzből valósulhatnak meg azok a fejlesztések (strand- és kempingkorszerűsítés, hajóparkbővítés, második komp), amelyek nem férnének bele az uniós programokba. A lényeg, hogy végül nemhogy csökkent, hanem nőtt a balatoni keret: nagyjából egyharmada vasútkorszerűsítésre megy, és egyéb helye is bőven akad, a partvédelemtől a kulturális kínálat bővítéséig. A siófoki BFT-ülésen hallottuk azt is, hogy a régió gazdasági erejének felfuttatása is az egyik kiemelt cél, ami üdvözlendő, mert a szakemberek régóta figyelmeztetnek: az egy lakosra jutó Települési Gazdasági Erő (TGE) az országos átlaghoz képest fokozatosan csökkenő mértékű a régióban. 2013-ban az egy lakosra jutó országos átlagnak már csak alig 80 százalékát érte el, míg a kilencvenes években ez az országos átlag másfélszerese volt. Somogy megyében a nemzeti össztermékhez a Balaton-térség 1994-ben ötven százaléknyit adott, másfél évtized múltán ez negyven százalékra csökkent. A jelenlegi helyzet szerint újra itt van a tehetőség: utoljára 35 éve volt ennyi pénz a hazai turizmus fejlesztésére, akkor Ausztria nyújtott 300 millió dolláros hitelt, abból épült például több fővárosi szálloda, s a ferihegyi repülőtér új terminálja. Most a Balatonon a sor. Utoljára 35 éve volt ennyi pénz a turizmusra. Bértárgyalást sürgetnek a buszosok SOMOGY Azonnal kezdődjenek meg az alágazati bértárgyalások: az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége ezt kezdeményezte a Közúti Vállalkozások Szövetségénél.- Azt kívánjuk elérni, hogy az alágazati kollektív szerződésben szabályozzák a garantált bérminimumot - mondta lapunknak Dobi István, az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Hozzátette: ez különösen lényeges, hiszen a közlekedési cégek eltérő gyakorlatot alkalmaznak a minimum alapbérek - besorolási bérek - meghatározásakor. Komoly feszültséghez vezethet, ha a közlekedési központok január egytől az alapbéreket a minimálbér alapján állapítják meg, amely 127 650 forint, s egy órára vetítve 734 forint. A másik verzió szerint a garantált bérminimumot veszik alapul a cégek, ekkor 161 250 forintnál egy órára vetítve 927 forintra számíthatnak fejenként a munkások. Dobi István úgy vélte: nem vitás, hogy a kedvezőbb megoldást szükséges választani. Az AKKSZ határozottan követeli, az autóbuszvezetőknél is a szakmunkásokat megillető garantált bérminimum figyelembevételével kell a besorolási bért megállapítani. Ez azt jelenti, hogy 927 forintnál sehol nem tehet alacsonyabb ez az összeg, mely a buszvezetőkön kívül a szakmunkásokra is vonatkozik. Harsányi Miklós HIRDETÉS telenor Zsebeljetek be akár 120 000 Ft kedvezményt karácsonyra 2 készülék vásárlásával! ^ Huawei P9 Blue L csomaggal 2 x 59-§§ÖTt helyett 2 BLUELCSOMAGGAL 2 készülék vásárlása esetén 0 Ft Keresd üzletünket Kaposváron a Tescoban és a Fő u. 16. szám alatt, valamint Balatonbogláron a Dózsa György u. 13., Nagyatádon az Aradi u. 2. és Siófokon a Fő út 176. szám alatt. Az ajánlat 2016. december 31-ig, vagy a készlet erejéig érvényes. A maximális, 120 000 Ft-os kedvezményhez Telenor Blue l tarifacsomag és a fenti 2 készülék azonos névre történő vásárlása szükséges 2 éves hűségvállalással. Az aktuális árlistában szereplő kedvezmény felett plusz 10 000 Ft készülékkedvezményt adunk új előfizetés esetén. Az ajánlat más kedvezménnyel nem összevonható. További részletek: 1220, telenor.hu/valts-szint Kisoroszlánokkal egy fedél alatt Nem éheznek: nagyon sokan siettek a segítségükre NAGYATÁD Nem éheznek a Nagyatádon rekedt olasz cirkusz állatai, a mutatványosokról szóló híreknek köszönhetően mind többen adakoznak - főleg az állatok számára - élelemmel. Plander Orsolya, egy helybéli vállalkozó a vendéglátósok segítségével szervezte meg a cirkuszosok meleg étellel történő ellátását. A napokban lezajlott állategészségügyi vizsgálatok alapján az derült ki, hogy a cirkusz állatainak állapota megfelelő, tehát bizonyosan nem éheznek. Mint megtudtuk, sok felajánlás érkezett az éhezésről szóló beszámolók megjelenése után a cirkuszhoz, Budapestről három mázsa pulykahúst küldtek felajánlók, a helyi állatmentő alapítvány részéről jelentős mennyiségű csirke farhátnak örülhettek a cirkuszi állatok. Mint ahogy a család lapunknak elmondta, tenne pénzük élelemre az állatok számára, de nem mozdulhatnak ki a telephelyről, ezért szívesen fogadják a takarmányként szolgáló sárgarépát és a káposztát. Szalmára, szénára és almára valószínűleg már nem tesz szükségük, mert reményeik szerint a következő napokban tovább tudnak utazni. Azonban azt elmondták, hogy mivel a négy kisoroszlán lakókocsiban, a családdal él együtt, ahol két csecsemő is van, ezért, azt kérik, ne próbálják meglátogatni őket. A család azt is kiemelte, nagyon hálásak a támogatásért és a magyar emberek példamutató segítségnyújtásáéért. Györke József Gyerffi?^ fénvomtSila Emlékezés a gyerekekre