Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-02 / 283. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 2., PÉNTEK FELÜTÉS Macskamatuzsálem Feltehetően meghalt a világ legidősebb macskája. A 27 éves állat még októberben egy éjszaka elszökött oregoni otthonából, azóta nem látták. Gazdája már gyászolja. 24.hu ÉN drukkolok annak, hogy hazaérjen. Öreg kandúr nem vén kandúr! K.G. Somogyi méhészek tanácskoztak KAPOSVÁR A Magyar Mézút Egyesület tagjai is részt vettek a Kárpát-medencei mézfesztiválon, melynek Zalaegerszeg adott otthont. Szakmai tanácskozás és a mézlovagrendek felvonulása is kiegészítette a rendezvényt, melyre Somogyból közel 40 méhész utazott el. H. M. Külföldre is jut a kukoricából SOMOGYJÁD A helyi agrár zrt. szakemberei nemrég fejezték be a 400 hektárnyi kukorica betakarítását, az átlaghozam 10 tonna körül alakult, a héten még újabb kamionok szállítják el a terményt. Tervek szerint jövőre 1020 hektáron gazdálkodik a társaság, mely az idén mintegy 800 millió forint bevételt ért el. H. M. Kiemelt feladat a tűzmegelőzés BALATONFÖLDVÁR A hatósági szakterület erőssége a gyors reagálóképesség: ezekkel a szavakkal nyitotta meg a megyei igazgatóhelyettesek, osztályvezetők, szolgálatvezetők, vízügyi szolgálatvezető-helyettesek és iparbiztonsági főfelügyelők hatósági és honvédelmi kritikus infrastruktúra-védelmi kétnapos továbbképzését Takács Árpád, a BM OKF hatósági főigazgató-helyettese. H.M. Szomszédaink hét új vízerőművet terveznek a közeljövőben Veszélyben a természet Monstrum: a természetvédő [_ szervezetek tiltakoznak ellene 7/ ,;74,7;>"V tg Az elfogadott Baranya megyei javaslat: 1. A Közgyűlés kimondja, hogy Magyarország Alaptör vényevei összhangban kiemelkedő feladatának tekinti a természeti környezet meg őrzését, fenntartható hasznosításai. Jelen hatarozatá val is kifejezi, hogy tiltakozik minden olyan terv ellen, amely veszélyezteti a nemze ti vagyonunk részét képező természeti értékek védelmét, így elfogadhatatlannak tartja a Dráván további vízerőmű vek építését. 2. Felkéri Magyarország kor mányát, hogy az elővigyázatosság elvét követve tegyen határozott lépéseket a hor- vát fél felé a Drávára tervezett vízerőművek létesítését célzó tervek, műszaki dokumentumok megismerése érdekében, továbbá, élve a vonatkozó nemzetközi szerződésekben foglalt jogával, fejezze ki a horvát fél felé a tervezett beruházásokat elutasító álláspontját. 3. A Közgyűlés felkéri az Elnököt, hogy levélben kérjen tájékoztatást az Állandó Ma gyár -Horvát Vízgazdálkodási Bizottságtól a Drávára irányú ló horvát fejlesztési elképzelésekről. illetve az azzal kap csolatos álláspontjáról. 4. Közgyűlés felkéri az Elnököt, hogy a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésével együttműködve kezdeményezzen hivatalos egyezteté seket az érintett horvátországi megyék vezetőivel, és ott hatékonyan képviseljék a magyar álláspontot. Új víztározós vízerőművek létesítését tervezik a Mura folyó szlovén területére, viszonylag közel a magyar határhoz. A terület kapcsolódik a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumhoz, mely Somogy megyét is érinti. Jeki Gabriella jekigabrieUa@gmail.com . SOMOGY Egy szlovén energia érdekvédelmi csoport újabb vízerőművek telepítését tervezi a Murára, az elsőt Hrast- je-Mota település mellett építenék, közel a magyar határhoz. A folyó ezen része azonban Natura 2000- es védettség alatt áll, számtalan veszélyeztetett faj élőhelyeként. Ráadásul a szakasz része lesz a világon egyedülálló, öt országot átölelő Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumnak, melyet más néven Európa Amazona- sának is neveznek. Nem véletlenül: az érintetlen természeti terület fantasztikus biológiai sokféleségnek és ritka, természetes élőhelyeknek ad teret. Az ártéri erdők, kis szigetek, kavics- és homokzátonyok, mellékágak és holtágak mellett különleges értéket képvisel az itt fészkelő madarak sokasága és a stabil halállomány. A rezervátum Magyarország mellett érinti Horvátország területét, illetve Ausztria, Szlovénia, és Szerbia most csatlakozik területekkel, köztük Somogy megyét. Természetvédelmi szervezetek szerint a tervezett vízerőművek visszafordíthatatlan csapást mérhetnek az egyedülálló folyó menti ökoszisztémára. Szerintük ezek a tervezett elektromos vízerőműtelepek nem egyeztethetőek össze az Európai Unió természetvédelmi irányelveivel sem. Ráadásul ez még csak a kezdet: az első után hat további vízerőművet terveznek, melyek számítások szerint örökre megváltoztatják a szlovéniai Mura vizének szabad áramlását. A magyarországi civil természetvédő szervezetek minden lehetséges jogi eszközzel segítik a Mura mellett élőket a küzdelemben, ahogy megtették ezt 15 éve a horvátországi Novo Virje mellett tervezett vízerőmű felépítésekor is. Akkor hor- vátok, osztrákok, németek, magyarok közösen sikerrel jártak.- A vízerőművet sok-sok négyzetkilométeres szélességben, tíz méter széles gáttal, csúcsra járatott üzemmódban kell elképzelni, amely következtében úgymond csak egy tó és egy patakocska lesz a Mura eredeti medréből - tájékoztatott Toldi Miklós, a Dráva Szövetség, mint Magyarország „Murai nagykövete” elnöke. - A tervezett létesítmény naponta kétszer 1-1,5 méteres vízszint ingadozást okozhat, amihez nyilván képtelen az élővilág alkalmazkodni, hiszen ilyen a természetben nincsen. Hozzáteszi, hogy az erőmű felett a hatalmas víztömeget miatt extrém mértékű nyomás nehezedik majd a töltésre, amely így a talajba kerül, amivel nagymértékben megnő a talajvíz mennyisége. Utóbbi az erdő-mezőgazdálkodást és az élővilágot is veszélyezteti, illetve az eddig viszonylag gyors folyású, algamentes folyóvízből egy tó keletkezik, ami nem tudja szállítani a kavicsot, algásodik, veszélybe kerül az oxigéndús folyóvizet igénylő élővilág. A vízerőmű alatt viszont elkezd úgymond lefelé zubogni a víz, és miután a természetben minden az energiaminimumra törekszik, ezért a víz elkezdi a meder alját bontani, mélyíteni. Évente akár 2-3 métert is.- Ennek hatása természetesen átér Magyarországra, hiszen a vízszint folyamatosan csökken - hangsúlyozza Toldi Miklós. - Az ős Mura hordaléksíkján vagyunk, mindenhol kavics van, mezőgazdasági termelés folyik, és a talaj vízszintje a beavatkozásnak köszönhetően jelentősen, mintegy 2-3 métert csökkenhet, ami befolyásolja az erdőgazdálkodást, az ártéri erdőket és a mezőgazdaságot is. Továbbá megváltozik a folyó vízjárása és ehhez kapcsolódóan az élővilág. A környezeti hatástanulmány most készül, ám annyit már most lehet tudni, hogy a civil szervezetek részéről nagy az összefogás és nemzetközi szintűek a tiltakozások. Ahogy arról korábban már szerkesztőségünk is beszámolt, Horvátország szintén újabb vízerőművek építését tervezi. A baranyai közgyűlés a közelmúltban egy határozatot hozott, melyben elutasítja ezeket. A civilek most szeretnék, ha a szintén érintett somogyi és zalai grémiumok is napirendjükre tűznék a témát, és a magyar kormányhoz fordulnának. A terület egyedülállóan értékes Veszélyeztetett fajok élnek itt KÉPRIPORT: FLASHMOB A FOGYATÉKOS EMBEREK VILÁGNAPJA ALKALMÁBÓL FELKÉSZÜLÉS Mikulás-sapkával és jókedvvel kezdtek VIDÁMSÁG Az egyetemisták végig jókedvűek maradtak KÖZÖSSÉG A gyógypedagógiai központtal közösen táncoltak A i I i Fotók: Lang Róbert]