Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-09 / 289. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 9., PÉNTEK FELÜTÉS Babaruhák és a karrier A rózsaszín hercegnős babák miatt kevés a női mérnök a Műszaki és Technológiai Intézetnek a The Gu- ardian-ben megjelent írása szerint. A játékok sztereoti- pizálása pedig komolyan befolyásolhatja a lányok későbbi karrierválasztását. ÉN meg azt hittem, hogy szimplán h...lye voltam matekból. mk és zenei szolgálat TAB Zenés áhítatot tartottak Sifter Gergely plébános igehirdetésével az evangélikus templomban. Az ökumenikus alkalmon fellépett Nagy-Rumy Mariann hárfa-és Hercselné Kapi Judit fuvolaművész. G. A. Gyors segítség karácsony előtt HETES Minden 65 év feletti nyugdíjas tízezer forintot kap az ünnepek előtt, s az összes 14 év alatti gyermeknek ötezer forintot ad az önkormányzat: erről a legutóbbi képviselő-testületi ülésen született döntés. A pénzt a jövő héten juttatják el a helybelieknek. H. M. Sikeres volt az élelmiszer-lavina KELEVÍZ Három somogyi településen - Kálmáncsa, Ka- poshomok, Kelevíz - zajlott idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. A társadalmi célú projekt résztvevői többek között burgonyát, paradicsomot, csemegekukoricát, zöldborsót és karfiolt termesztettek. Országosan 53 településen 110 hektáron vetették el a vetőmagokat, amelyet az agrárvállalat ajánlott fel. A munkát mezőgazdasági szakemberek iránymutatásával a hátrányos helyzetű emberek végezték el. H. M. Letérkövezik a temetői sétányt MEZŐCSOKONYA Napokon belül folytatják a temető térkövezését: a sétányok között 600 négyzetméternyi területet burkolnak le a közmunkások. A múlt heti gyors lehűlés miatt felfüggesztették a munkát, s ha minden a tervek szerint alakul, akkor januárban befejezik a felújítást. H. M. Ajándék a lakosságnak GIGE Az önkormányzat 110 hátrányos helyzetű családnak ad élelmiszer csomagot. Édességet is kapnak a nehéz sorsú emberek napokon belül. H. M. ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR A karácsonyvárás jegyében telt Kaposvár közgyűlésének ez évi utolsó testületi ülése csütörtökön. Az adventi koszorú és a karácsonyfa mellett persze azért mindenki a munkára koncentrált a városháza dísztermében. Ám volt, aki inkább a kifogásait fogalmazta meg, de olyan is, aki arra buzdított, örüljünk minden lehetőségnek a város életében. A számos napirendi pont között kettő, a város jövőjét erősen befolyásoló, fajsúlyos napirendi pontról is döntöttek. Helyi rendeletbe foglalták a letelepedést, népesség- növekedést elősegítő valamint befektetés-ösztönző, több száz- milliós intézkedéseket. A jövő évtől induló vállalkozásfejlesztési és befektetéstámogató program tárgyalását helyzetelemzéssel kezdte Szita Károly polgármester: jelenleg 3,9 százalékos a munkanélküliségi ráta Kaposváron, 1699 regisztrált álláskereső van, ám ezzel párhuzamosan 300 üres munkahely is van a városban. - Tizenkét alapelvet fogalmaz meg a rendelet - mondta -, ám ahhoz, hogy valóban el tudja érni a célját, szükséges a közúti infrastruktúra javítása. Csak az M67-es megépítése persze nem oldja meg a problémát, a fejlesztés nélkül azonban esélyünk se lenne.- A befektetésösztönző program részeként a volt SÁÉV-tele- pen valamennyi infrastruktúra megújul - tette hozzá Szita Károly -, a Raktár utca és környéke is átalakul, illetve út- és közműfejlesztés lesz a Kanizsai utca és a Vásártéri út között. Az informatikai vállalkozásokat segítendő új inkubátorház épül informatikai-oktatási központ néven a kórház egykori műemlék épületében. Uj ipari parkokat kell telepítenünk az egykori lőtér területére, illetve a Keleti Ipari Parkkal szembeni területre. A kutatás-fejlesztési tevékenységet folytatók ugyanakkor 10 százalékos iparűzési adó- kedvezmény kapnak. S munkahelyenként 500 ezer forintos támogatást biztosítunk az új munkahelyeket teremtőknek, akiktől azt kérjük cserébe, hogy három évig tartsák a foglalkozta- totti létszámot, s a garantált bérminimum, illetve minimálbér 120 százalékán foglalkoztassák az embereket Ha pedig azért akarnak ingatlant vásárolni vállalkozások, hogy új munkahelyeket teremtsenek, akkor a telekárból kapnak munkahelyenként 500 ezer forintos támogatást. Kováts Imre (DK) a napirend kapcsán arra hívta föl a figyelmet, hogy erősen megkérdője- lezhetők ezen intézkedések hatásai. Végül mégis támogatta az előterjesztést. Pintér Attila (DK) arra figyelmeztetett, elengedhetetlen a foglalkoztatottsággal együtt a jövedelmeket is növelni, s a vállalkozások profitját nem szabad kivonni a térségből. A másik nagy horderejű, éves szinten 100 milliós program a letelepedést, városban maradást, népességnövekedést célozza. - Ennek keretében a jövőben már nem csak lakásvásárláshoz, építkezéshez kaphatnak támogatást a kaposváriak, hanem bővítéshez is - mondta a polgár- mester -, ezenkívül bővítjük a támogatotti kört is. A csők 10-re jogosultaknak 10 éves kommunális adómentességet biztosítunk, ugyanakkor kibővítjük a támogatott kismamabérleteket a csecsemőgondozási díjban részesülők számára is. A lombikEgyforintos telek Szavaztak a városatyák a 35 év alatti, hiányszakmával rendelkező szakemberek támogatásáról, illetve a kvázi egyforintos telekprogram újraélesztéséről. Egy éven keresztül havi százezer forintot folyósít támogatásként a város a 35 évnél fiatalabb szakembereknek, akik kaposvári állandó lakhely- lyel, a helyi gazdaság szereplői számára fontos hiányszakmával rendelkeznek, és jövőjüket Kaposváron képzelik el. A telekprogramban pedig a munkáltató javaslatára a munka- vállaló önkormányzati telket kapna nagyjából ötmillió forint értékben. bébi programban részt vevők esetében pedig a gyógyszerköltségekhez és az önköltséges beavatkozáshoz is hozzájárul a jövőben a város. Pintér Attila a napirend kapcsán a város tavalyi migrációs egyenlegéről érdeklődött, Kováts Imre pedig azt kérte számon, miért nem szabályozza a szakemberek helyben tartását is a rendelet. Szita Károly szerűit ennek a rendeletnek nem ez a feladata, az adatokról szólva pedig közölte: mivel a KSH kétéVek késéssel közli azokat, még nincsenek számok. Pintér Attila azonban mégis elmondta, információi szerint egy évben egy falunyival lett kevesebb lakója Kaposvárnak, ám ezt nem a városon kérte számon, csupán rendkívül időszerűnek érzi a cselekvést Borhi Zsombor alpolgármester végül azzal vetett véget a szócsatának, hogy megemlítette: november 15-ig lehetett javaslatokat megfogalmazni az akkor még csupán tervezettel kapcsolatosan. - Lehet fanyalogni, kritizálni, de tetszettek volna inkább érdemi javaslatokat küldeni hozzá, azok ugyanis nemigen ékeztek - zárta a vitát. Ezt követően aztán egyhangúlag fogadták el a városatyák mindkét rendelettervezetet. Márkus Kata Adományok a cipősdobozokban A képviselők többsége felkereste az ajándékkuckot Szita Károly polgármester a képviselő-testület tagjainak többségével együtt a közgyűlés végeztével az ajándékkuc- kőhoz ment, s átadták az önkénteseknek a maguk által összeállított, cipősdobozba csomagolt ajándékokat, ame lyek majd a rászorulók karácsonyfája alá kerülnek. Egy tucat új járművet állítottak forgalomba a somogyi utakon Buszok: módosul a menetrend Rendőr mentette meg a kihűléstől ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY A decemberi menetrend-módosítás a társaságnál öt országos és 75 regionális autóbuszvonalat érint. A vasúti menetrend-módosítás következtében, ahhoz igazodva, a társaság által kezdeményezett módosítások jellemzően 5-10 perc közöttiek. Somogybán 246 város és község található, amelyek közül 172 csak autóbusz-közlekedéssel kiszolgált település.- A zrt. az új menetrendi ciklusban megyénkben egy átlagos munkanapon 1583, egy átlagos szabadnapon 691, míg egy átlagos munkaszüneti nappe L sJellemzően 5-10 perccel módosulnak az indulási idők pon 547 regionális és országos autóbuszjáratot közlekedtet - tudtuk meg. - Somogybán a megállóhelyi utastájékozta- tó-táblákon szereplő papírokon a bal felső sarokban QR kódot tüntetnek fel, amely az utasok számára valós idejű tájékoztatást biztosít az adott megállóhelyre vonatkozóan. Kényelmes utazási körülmények, megújuló járműflotta: a cég idén 52 új autóbuszt állított forgalomba. Ezek közül Somogyba 12 darab jutott, a járművek elosztása részben a forgalmi igények figyelembe vételével történt. A szóvivő kitért rá: a buszok átlagéletkora 12,7-ről 11,3 évre csökkent. Harsányi M. SIÓFOK A rendőrök mentettek meg a kihűléstől egy férfit Siófokon: a rendőrök szerda éjjel a helyi vasútállomásra vonultak, mivel bejelentés érkezett, hogy egy férfi fekszik a földön. A férfi mínusz három fokban, összekuporodva, remegve feküdt a földön a váróterem bejárati ajtajától néhány méterre. Hogy megvédjék a kihűléstől, a szolgálati autóba ültették a férfit és fűtött szállásra vitték. A rendőrség kéri, hogy mindenki fordítson nagyobb figyelmet az egyedül élőkre, idősekre. S ha a szabadban, földön fekvő, magatehetetlen embert látnak, azonnal hívják a 107-es vagy 112-es segélyhívószámok valamelyikét! (Ml EMM fflOdfejS ■GatrQs'Qßg] CSa[°)@©«#T D®^®!©© @@ffl®o®[Äi Erős vállalkozás teremt m „m m m t§K fMaam« !Bffe£^> 'SU 1 ■ /«'i 1 I I tf / Tf* I i * W% 1 a csak ui munkahelyet ^ 1 Fontos kérdések kerültek napirendre az év utolsó ülésén