Somogyi Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-08 / 288. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS 2016. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK í Nem csak finom, nemes célra megy az ára KAPOSVÁR Összefogtak az erő­szakot szenvedett nőkért egy jótékonysági sütivásárral - a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának kaposvári képzési központ­ja akciót szervezett az adven­ti időszakban. Az oktatók és a hallgatók a Fő utcára települ­tek ki, hogy saját készítésű sü­teményeiket árusítva támogas­sák a kaposvári Borostyánvi­rág Anyaotthont, ahová a csa­ládi belüli erőszak elől mene­külnek a bántalmazott asszo­nyok és gyermekek. Azt remé­lik, hogy különösen sok em­bert szólíthat meg ez a jóté­konysági felhívás. Ebben a je­lek szerint nem is tévedtek, hiszen már az első napokban utánpótlást kellett hozniuk a sütikből. A hagyományos fi­nomságok mellett reform- és különleges édességek is meg­találhatók a standon, például szénhidrát-, glutén- és laktóz­mentes sütemények. Frissen készülnek, a hallgatók egy-két óránként váltják egymást az árusítóhelyen, ahol keddtől há­rom napon keresztül vásárol­hatnak a segítőkész vevők. A szervezők a sütivásáron be­folyt összeggel a Borostyánvi­rág Anyaotthon fejlesztését és működését kívánják elősegíte­ni. Tavaly százezer forint körü­li összeg folyt be a hasonló ak­cióból, amelyből egy csecsemő­mérleget is vettek. Az idei ado­mányokból bababútort és tar­tós élelmiszereket szereznek be a nehéz sorsú édesanyák­nak. K.G. A vásáron összegyűlt pénzt jótékony célokra fordítják Hagyomány már Kaposváron a petákvásár is, ahol a város óvodásai, iskolásai, civil szer­vezetei által kézzel készített karácsonyi ajándékokat lehet egy-két petákért azaz néhány- száz forintért megvásárolni. A vásáron összegyűjtött pénzt jótékony célokra fordítják a szervezetek. Egyebek mellet az oktatási intézmények fejlesz­tőeszközöket, játékokat vásá­rolnak. a civil szervezetek pe­dig tartós élelmiszerrel segítik a rászorulókat. HIRDETÉS Í Kivételes kedvezménnyel I veszünk búcsút az évtől I Rendkívüli ajánlatunk: Listaár Kedvezmény Akciós ár Corsa Selection 5a 1.2 70LE 3.690.000 Ft 691.000 Ft 2.995.000 Ft Meriva Selection 1.4 100LE 4.255.000 Ft 606.000 Ft 3.649 000 Ft Meriva Cosmo 1.4 140LE 5.627.000 Ft 1.137.000 Ft 4 490,000 Ft Astra Sedan Enjoy 1.6 115 LE 4.740 000 Ft 941.000 Ft 3.799.000 Ft Astra K Selection 5a 1.4 100LE 4.901.000 Ft 802.000 Ft 4.099.000 Ft Astra K Enjoy 5a 1.4 125LE 5.945.000 Ft 1.055.000 Ft 4.890.000 Ft Astra K Enjoy 1.4 150LEST 6.572.000 Ft 1.173.000 Ft 5.399.000 Ft új Mokka X Selection 1.6 115LE 5.090.000 Ft 391.000 Ft 4 699.000 Ft További 30 autó akár 1.966.000,- Ft kedvezménnyel! OPEL FLEXCARE 2+2 ÉV GARANCIA! Az ajánlat a 2016.12.01 - 12.23. között megrendelt gépkocsikra illetve a készlet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljeskörü, részletekről érdeklődjön autóhazainkban. Fenntartjuk a jogot az ajánlat módosítására illetve visszavonására. A fotó illusztráció. Fogyasztás (vegyes): 4,4-83 1/lOOkm, Co2 kibocsátás (vegyes): 109-210 g/km. az om Magyarország MINŐSÉGI MÁRKAKERESKEDŐJE Opel Kiss-Gerencsér Autóházak 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 96. Tel: 92/323-875 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 1. Tel: 93/518-940 8315 Gyenes diós, Kereskedők útja 2. Tel: 83/515-030 www.opel.kiss-gerencser.hu HIRDETÉS Karácsonyi meglepetés: jótékonysági akció és fergeteges árengedmény Egészséget kínálunk mindenkinek KAPOSVÁR Varázslatos élményt ígér az adventi időszakban is a BiOázis. A név és az eddig elért kiemelkedő szakmai siker kö­telez: a belvárosi üzletház nem­csak egészséges termékekből és finomságokból kínál káprá­zatos árubőséget, hanem ha­gyományteremtő szándékkal jótékonysági akciót is indíta­nak.- Nem szabad kihagyni a Bi- Oázist - foglalta össze tömören a Petőfi téren található szakbolt egyik hűséges vásárlója. Habár az átlagos hétköz­napokon is gyakran nagy­üzem van a közkedvelt üz­letben, ilyenkor viszont a szokásosnál is magasabb fokozatba váltanak az el­adók. Azt tapasztaltuk: a bolt vezetői teret adtak a fan­táziának, amikor a karácso­nyi kínálatot tervezték meg. Szerteágazó és lehengerlő az árukínálat, s már csak az élmény kedvéért is cél­szerű betérni a BiOázisba. S ha valaki körbenéz a boltban, minden bizonnyal alaposan be­vásárol szeretteinek - a döntést már csak az ünnepi speciális árengedmények is megkönnyí­tik... Jó tudni: a BiOázis Erzsé­bet utalvány és egészségpénzt­ár elfogadóhely, ajándékutal­ványt bármekkora értékben le­het vásárolni, s az ajándékcso­magot igény szerint elkészítik.- Nagy örömömre szolgál, hogy rengeteg pozitív vissza­jelzést kaptunk már a napok­ban is - mondta Szennai Niko­letta, a BiOázis üzletvezetője. - Számos újdonsággal bővült a termékpaletta, a különféle vá­sárlói igényeket maximálisan igyekszünk teljesíteni. A paleo étrend szerint élőkön kívül cu­korbetegekre, a laktóz-, illetve gluténérzékenyekre is gondol­tunk: eritrit, nyírfacukor, stevia természetes édesítőkkel készül­tek azok a minőségi termékek, melyekből bőséges választé­kot forgalma­zunk. Új­donság: a korábbinál is gazda­gabb a választék szaloncukrok­ból, a kakaós, mogyorókrémes, zselés mellett gesztenyés, kávés és kókuszos is kapható. Óriási átalakulás zajlott le a boltban - karácsony előtt a ko­rábbinál is több árut kérhe­tünk a BiOázis jól felkészült el­adóitól. Ünnep? Édesség? Csábí­tó ízek a családnak? Bejglivel is kedveskedhetünk szeretteink­nek, míg a méltán közkedvelt Szafi-Fitt termékcsalád is kitű­nő választásnak ígérkezik. Az eltérő rendeltetésű lisztkeveré­keken kívül - kelesztés nélkü­li tésztához, világos, puha ke­nyérhez, illetve lángoshoz - való alapanyagok mellett glutén- és laktózmentes kávét is árulnak, s az akció keretében az édesítés kapja a főszerepet. Számoljon utána: az egy kilós eritrit 1900 forintba kerül (1900 FT/KG), s az 500 grammos eritrit csupán 1099 forint (2198 FT/KG). Az ak­ció 2016. december 8-tól decem­ber 23-ig tart, s egyéb árenged­ménnyel nem vonható ösz- sze.- A BiOázis mindenki­nek békés, boldog ünne­pet kíván, s tudjuk, hogy számos nehéz sorsú em­ber él környezetünkben emelte ki. - Cégünk és a Kaposvári Cukorbetegek Egyesülete már huzamos ideje együttműködik, úgy döntöttünk, hogy ha­gyományteremtő szándékkal közösen összefogunk a rászoru­lókért, s az akcióba bekapcsoló­dik a kaposvári Kisfaludy utcai általános iskola is. A Petőfi té­ren üzletünkben december 20- ig gyűjtjük a tartós élelmisze­reket. A szeretet ünnepe előtt bár­ki segíthet, s mindenkitől olyan felajánlást várnak, ame­lyet anyagi lehetősége megen­ged. Többek közt lisztet, cuk­rot, étolajat, konzervet, szalon­cukrot és további tartós élelmi­szert várnak az akció szerve­zői, akik ígérik: ha sikeresen zárul a közösségi összefogás, később évente akár több ehhez hasonló kezdeményezést indí­tanak az útjára. Az adományo­zást az érdeklődők nyomon kö­vethetik a Facebookon (www. facebook.com/bioaziskapos ol­dalon). Az adományozás poszt­ját megosztok között egy 50.000 Ft értékű, egyedi tervezésű di­vat-sport táskát sorsolunk ki, 2016. 12. 21-én 16:00-kor. S ha már világháló és információbő­ség: a BiOázis ezen a téren is ki­tesz magáért, hiszen akciók, re­ceptek valamint az életmód ta­nácsokon kívül a szaküzlet leg­frissebb ajánlatait is böngész­hetjük. Érdemes lájkolni az ol­dalt, így folyamatosan követhet­jük az aktualitásokat. SEGÍTSÜNK EGYÜTT A RÁSZORULÓKON! ELÉRHETŐSÉG: KAPOSVÁR, PETŐFI TÉR 1-3., SZARVAS ÜZLETHÁZ. NYITVA: H-P: 9.00-18.00, SZÓ, VAS: 9.00-15.00. TEL.: 82/222-092 1 Bab^bútor és mérleg lesz az adománybé^^riij

Next

/
Oldalképek
Tartalom