Somogyi Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-05 / 260. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. NOVEMBER 5., SZOMBAT FELÜTÉS Virtuális képzés Már a fodrászokat is virtuális valóságban képzik. Foto- realisztikus, három dimenziós virtuális oktatóprogramot fejlesztettek ki világhírű kozmetikai cégek. Hír- adó.hu LASSAN már mi csak a mátrixban létezünk. K.G. Gyertyát gyújtottak az ’56-os hősöknek a Kossuth téren KAPOSVÁR Gyertyagyújtással tisztelegtek az ’56-os hősök emléke előtt a kaposvári Kossuth téren november 4-én, a forradalom vérbe fojtásának 60. évfordulóján. A város nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezett meg a történtekről. K.G. Több ellenőr lesz a piacokon SOMOGY A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai fokozottan ellenőrzik a piacokat, vásár- csarnokokat a következő hetekben. A nyugtaadás vizsgálata mellett az ellenőrzések kiterjednek az alkalmazottak bejelentésének vizsgálatára és akár az áruk eredetének ellenőrzésére is. M.K. Garanciális felújítás ICIAL A végéhez közelednek az Igali-Gyógyfürdőben zajló munkálatok, melynek keretében az öltözőkben és a szaunában a zuhanyzókat újítják fel. Gy. Zs. Új könyvek a tékában NAGYBAJOM Új kötetekkel gyarapodott a héten a nagybajomi Gyergyai Albert Városi és Iskolai Könyvtár. A 32 gyermekeknek, és 47 felnőtteknek szóló mű listáját az intézmény már közzé is tette a honlapján, hogy minél előbb elérhessék az olvasókat. K.G. Leégett a holládi pajta pénteken HOLLÁD Lángra kapott egy pajta péntek hajnalban Hol- ládon, ahová a marcali tűzoltó egységeket riasztották. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közlése szerint az oltásban a keszthelyi hivatásos tűzoltók is közreműködtek. A lángokat sikerült megfékezni, így a kettéosztott pajtához épített tárolót nem érte el a tűz. Gy. Zs. ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Az Autós Nagykoalíció (ANK) és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) mintegy négy éve tette le javaslatát egy közhiteles gépjármű-történeti adatbázis megteremtésére - derül ki a két egyesület lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményéből. A jogalkotó első lépésként 2012-ben a kilométeróra-állás regisztrálását és a manipuláció büntethetőségét vezetette be. Tájékoztattak, a javaslat alapján a részletes egyeztetések eredményeképpen nemrég megszületett a vonatkozó teljes jogszabály tervezete, mely 2017-től - a jelenleg is a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala adatbázisából lekérdezhető gépjármű-adatokon túl - a biztosítási káresemények és javításuk, valamint más fontos javítási események rögzítését írja majd elő. Az ANK és az MGE szerint ez nagymértékben elősegítené a használt gépjármű-kereskedelemben az átláthatóságot, hiszen így a vevők minden információval rendelkezhetnének, mielőtt vásárlásba fognak.- Örvendetes lenne, ha tényleg megvalósulna a törekvés, mert akkor az autók értéke a helyére kerülne - válaszolt kérdésünkre Karg Ferenc, kaposvári autókereskedő. - Amikor egy használt autót eladnak, akkor egy állapotot adnak el az autóval, és ez az állapot gyakran meg van hamisítva különböző módszerekkel - mondta. Az autókereskedő szerint még mindig több helyütt előfordul, hogy a kilométerórák vissza- tekerésével ügyeskednek. - Ugyan a hatósági vizsgán már regisztrálják az autók kilométeróra-állását, de semmi garancia nincs arra, hogy korábban ne tekertették volna vissza a kilométerórát a tulajdonosok.- Az autónak az egyik értékét az szabja meg, hogy volt-e a jármű sérülve, s ha igen, milyen mértékben. A felét éri az autó, ha jelentős káresemény érte, és nem szakszerűen állították helyre - jegyezte meg Karg Ferenc. Hasznos tanácsként fűzte hozzá, hogy autó- vásárláskor mindig kérni kell az alvázszámot, hiszen ideális esetben a márkaszervizekben számos korábbi javítási adat fellelhető a járműről. - A vásárlók szemszögéből is egyfajta segítség és bizalmi támasz lenne az adatszolgáltatás. Az a legfontosabb, hogy az adott állapotának megfelelő ár-érték arányban legyenek eladva az autók - tette hozzá. Gyeszát Zsolt Szakma: csökkenjen a legálisan működő vállalkozások versenyhátránya Évek óta tesz javaslatokat a mos hajtású gépkocsik támojogalkotónak az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjármű- importőrök Egyesülete annak érdekében, hogy az autókereskedelmi és javítói ágazatban csökkenjen a feketegazdaság aránya, csökkenjen a legálisan működő vállalkozások versenyhátránya, és igazságosabbá váljon a közterhek elosztása. Közreműködtek az elektrogatási rendszerének kialakításában, mely mára kiterjed a forgalmazás, az üzemeltetés, valamint a töltőhálózat kiépítésének területeire is. Fontosnak tartják azt is, hogy a 2017. évi adócsomagban megjelent egy olyan előírás is, mely a használt gépjármüimport esetén az áfacsalásokat hivatott megelőzni, akadályozni. Harmincnégyen kezdték meg tanulmányaikat az iskolarendszerű képzésben Megkezdődött a határvadászképzés BARCS A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Piros Attila rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitány a Barcsi Közúti Határátkelőhely épületében köszöntötte a határvadászképzésre felvételt nyert tanulók első csoportját. Erről tájékoztatott az SMRFK sajtószolgálata. A rendezvényen beszédet mondott a Készenléti Rendőrség Nyugat-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság megbízott főosztályvezetője, Szabó Ferenc rendőr ezredes, valamint részt vett az eseményen a Szegedi Rendészeti Szakgimnázium képviseletében Vörös Tibor rendőr alezredes is. Az iskolarendszerű képzésben tanulók a sikeres vizsgák után a Készenléti Rendőrség hivatásos állományában teljesítenek majd' szolgálatot őrmesteri rendfokozatban. Sorakozó: a sikeres vizsgák után hivatásos állományba kerülnek Az országban tizenegy helyszínen (Barcs, Budapesten, Debrecenben, Kiskunhalason, Körmenden, Miskolcon, Nyírbátorban, Orosházán, Pécsett, . Szegeden, Szolnokon) képzik a határvadászokat, az első ütemben harmincnégyen kezdték meg tanulmányaikat Barcson. Sikeres pályázatok függvényében még idén újabb tanulmányi kurzusok indítását tervezik. Molnár Gábor Fehér Ramóna Kaposvár város különdíját nyerte el a temetők üzenete fotópályázaton Megörökítette a Jószomszédságot KAPOSVÁR A város különdíját nyerte el Fehér Ramóna az idén hatodik alkalommal meghirdetett, A somogyi temetők üzenete című fotópályázaton. A különdíjas lószomszédság című fotó a Keleti temető ravatalozójában látható a többi díjazott alkotással együtt.- Az idén először küldött fotókat a pályázatra?- Tavaly is neveztem pár képpel, ám akkor nem válogattak be a díjazottak közé.- Honnan ered a fotózás iránti vonzódása?- Mindig is érdekelt a fotózás, ám tulajdonképpen egykét éve fotózok komolyabban, miután édesanyám találkozott Fehér Ramóna az idén sikerrel pályázott temetői fotójával a párjával, aki fotós. Onnantól kezdve foglalkozom komolyabban vele, Ő inspirál és segít.- Mit üzen Önnek a Jószomszédság című fotója?- Megfogott a látvány, ahogy a sírok közül kiemelkedik a templom. Különösen hatott rám, ezt próbáltam megörökíteni, hogy tovább adhassam azoknak is, akik élőben nem láthatják.- Miket fotóz a legszívesebben, van esetleg kedvenc helye, ahova vissza-vissza tér?- Mindent szívesen fotózok, tárgyakat, tájakat, majdnem mindegy. Konkrétan kedvenc helyem nincs, de szeretem az erdőket, a tópartokat.- Színesben vagy inkább fekete-fehérben?- Közelebb áll hozzám a színes fotózás, de a fekete-fehér képek is jól mutatnak, sokszor talán jobban, mint a színesek. Sajnos mostanában kevesebb időm van a fotózásra, ám mivel, amit eddig tudok, azt autodidakta módon sajátítottam el, az sem elképzelhetetlen, hogy tanulni is fogom a fotózást.- Mit szeret a fotózásban?- Azt, hogy visszaadja, amit lát az ember, talán még annál is szebben, ahogyan valójában elénk tárul. S mindezt meg is tudom örökíteni, hogy aztán majd tovább tudjam adni másoknak is. ■ M.K. Helyére ' fr Ideális: bizalmi támasz lenne az adatszolgáltatás