Somogyi Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-29 / 280. szám

2016. NOVEMBER 29., KEDD fi MEGYEI KÖRKÉP Ficzere Mátyás otthagyta a parlamenti patkót a fazekaskorongért November közepén adták át a Somogy megyei Prima-dí- jakat, az egyik kitüntetést Ficzere Mátyás keramikus, fazekas népi iparművész ve­hette át. Vas András andras.vas@mediaworks.hu- Három a magyar igazság?- Úgy tűnik, igaz a mondás, legalábbis, ha a jelölések szá­mát nézzük - felelte Ficzere Mátyás. - Amúgy jól esett a bi­zalom, hogy egy még be nem fejezett életutat elismerésre méltónak találtak.- Méghozzá egy keramikusét.- A szakma szempontjából nagyon fontos egy ilyen visz- szajelzés.- Bő harminc évvel az arany­kor után...- Ezzel vitatkoznék, hiszen ma is akadnak jó szakembe­rek, akik dolgoznak, még ha vergődve is. De ez nemcsak a fazekasokra igaz, hiszen min­den kézművesség vegetál úgy negyed százada. A rendszer- váltással ellepte a gagyi az or­szágot, s ezzel eltűntek a szak­emberek.- A hetvenes-nyolcvanas évek­ben egy kaposvári lakás alap­vető díszének számított né­hány habán tányér a falon, kor­só vagy váza a polcokon. Mára megváltozott az ízlés, az akko­ri szobadíszek jellemzően kike­rültek a hétvégi házakba.- Piac most is lenne, de csak a minőségi termékek­re. Ez lett a veszte a kaposvári fazekasszövetkezetnek is: a vé­ge felé negyvenszázalékos se- lejttel dolgoztak...- Ilyenkor szokták hozzátenni: bezzeg az én időmben...- Ott kezdtem a Guba Sándor utcában 1968-ban. Segédmun­kásként az agyagőrlőben. Napi öt tonna volt a normám, vagyis lapátolhattam becsülettel.- Pedig keramikusként vég­zett a pécsi művészeti gimná­ziumban.- Politikailag megbízhatat­lannak számítottam, ugyan­is az érettségin kihúztam a tanácsköztársaságot, s vörös terrornak neveztem... Meg is buktattak, s csak a pótérettsé­gin sikerült maturálnom. Ezek után hiába végeztem szakmai kitüntetéssel, a munkaköny­vembe beleírták, politikailag instabil, csak segédmunkás­nak ajánlott. így aztán nyolc órát lapátoltam. Mondjuk, leg­alább műszak után beenged­tek a korongozóba, vagyis a ka­tonaságig kettős életet éltem.- Gondolom, ott csak a lapos kúszásban látott közelről agya­got...- Viszont sokat rajzoltam. Emellett tanítgattam a társa­imat. S nemcsak képzőművé­szetre, de irodalomra, törté­nelemre. Persze nem azt, ami a tankönyvekben állt, hanem amit otthonról hoztam.- Kire ütött ez „a gyerek”?- Édesanyám briliáns var­rónő volt, az anyai nagyapám pedig afféle ezermester, aki minden helyzetben az alko­tás lehetőségét kereste. Az első világháborús hadifog­ságban például lószőrből ké­szített ékszereket. Rólam az általános iskolában derült ki elég hamar, hogy jól raj­zolok. Nem jártam szakkör­be, viszont egyszerűen része lett az életemnek. De farag­ni és hímezni is megtanul­tam, emellett rengeteget ol­vastam. Aztán a Petőfi-isko- lában László Ferenc tanár úr egyengetni kezdte az utamat. Ő javasolta a pécsi művésze­ti gimit is.- Ha a saját feje után megy...- ...akkor a Pollackban let­tem volna építésztechnikus. Fel is vettek, de a művészeti­be is. Régész-restauátor szeret­tem volna lenni, s a díszítőfes- tő-reklámgrafikus irányt je­löltem be. Ahogyan az osztály nyolcvan százaléka. így aztán tetszik, nem tetszik alapon el­osztottak bennünket. Volt, akit szőnyegművésznek tettek át, engem keramikusnak. Sírva kértem Rétfalvi Sándor művé­szeti igazgatót, ne toljanak ki velem...- Azóta biztos átértékelte a pil­lanatot...- Ötvenkét év után is áldom a nevét. Ahogyan Bérezés Gá­bor és Erdős János grafikuso­két, Lantos Ferenc festőét vagy éppen Dulánszky Saroltáét, aki az ábrázoló geometriát ta­nította. A teljesség igénye nél­kül ugyan, de nekik köszönhe­tem, amit a pályán elértem. Pe­dig fél évig nem voltam hajlan­dó az agyaghoz nyúlni.- Húúú, de durcás lehetett...- Egészen addig, míg Rét­falvi közölte, akinek nincs ér­tékelhető munkája a vizsgá­ra, mehet az iskolából. Annyi­ra megijedtem, hogy egy rossz koronggal egy rendkívül gyen­ge anyagból teljesítettem a má­sodéves vizsgaszintet. Máso­dikban pedig már akkora mun­kákat készítettem, hogy a Zsol- nay-gyárba kellett kihordani, mert az iskolában nem tudták kiégetni őket. A nyári szakmai gyakorlatokon dolgoztam is ná­luk, ahogyan Herenden is.- Érettségi után mégsem ma­radt Pécsen.- Kaposváriként egyértel­műnek tűnt, jövök vissza a fazekasszövetkezetbe.- És lapátolhatott...- A katonaság után azért már nem dughattak be az agyagőrlőbe, ugyanis tarta­lékos alhadnagyként szerel­tem le, s ciki lett volna. És mi­vel éppen akkor dőlt ki valaki betegség miatt a korongozó- ból, bekerülhettem a népmű­vészeti műhelybe, ahol közel­ről figyelhettem, hogyan dol­gozik Tamás László, a népmű­vészet mestere. Tőle lestem el, hogyan lehet könnyedén bán­ni az agyaggal. Viszont érvé­nyesülni nem igazán tudtam, a vezetők nem szerettek, így kilenc év után távoztam. Ak­kor már a saját műhelyemből dolgoztam be nekik, viszont meghalt az édesapám, s át­gondoltam, mit is várna el tő­lem folytatásként. így átmen­tem a baranyai szövetkezet­hez, de egy év után onnan is eljöttem.- Meglepődnék, ha nem vala­milyen személyes konfliktus miatt...- Jött egy új funkcionárius, aki közölte: a kerámiát annyi­ra sem becsüli, hogy belerúg­jon. Nem hagyhattam szó nél­kül... S ekkor lettem magán­zó. Eleinte remekül futott a szekér, akkor kaptam például a japán megrendelést - hatal­mas padlóvázákat kértek -, de Nyugat-Európából is rengete­gen kerestek.- A rendszerváltással még­is felcserélte a korongot a pat­kóval: szabad demokrata szí­nekben tagja lett az első parla­mentnek.- Hittem benne, hogy a párt megvalósítja a rendszer- váltás programját, melyben a teljes váltást jelölte ki célul. Kilencvenben az SZDSZ aján­lotta a legradikálisabb átme­netet. Aztán ebből nem lett semmi.- Elég látványosan kifejezte, nem ért egyet az irányvonallal: egyszer sem szólalt meg a par­lamentben. Névjegy: Ficzere Mátyás 1949-ben született Kaposvá­ron. 1968-ban érettségizett Pé­csen. 1972-től keramikusként dol­gozott a kaposvári fazekas­szövetkezetben, ahol kiváló dolgozó kitüntetést kapott. 1981-ben egy évig a baranyai fazekasszövetkezethez szer­ződött. 1982 óta magánzó. 1990-ben a szabad demokra­ták területi listájáról bekerült az országgyűlésbe. 1993- ban, s egy évvel később elnyerte az Alpok-Adria Nem­zetközi Vásár Vásárdíját. 1994- ben felhagyott az aktív politizálással. 2016-ban Somogy megyei Pri- ma-díjas lett.- Egy idő után átláttam, hogy széllel szemben nem le­het... És inkább visszatértem az agyaghoz, mely sohasem hazudik. Kellett a korong, mert ez az életem. A képviselői vég- kielégítésből is három tonna különleges agyagot vettem... Más kérdés, hogy meglehető­sen ráfizettem a politikusság- ra, ugyanis hirtelen elmarad­tak a kiállításmeghívások és a megrendelések. Szerencsém sem volt: kaptam egy szakmai ajánlatot Horvátországból, egy finomkerámia-üzem vezetőjé­nek hívtak, de a szerződés alá­írása előtt visszaléptek.- Ez már igazi vesszőfutás...- Ekkor jött a bólyi lehetőség s vele szakmai életem hét leg­szebb éve. Közben felfedeztem egy új anyagot, mely magasabb hőfokon ég, mint az agyag. A keményfajansz vagy majd­nem porcelán elefántcsontszí­nű alapot ad. Azóta szinte csak ezzel dolgozom. Idehaza ilyen méretekben egyedüliként. Bolyból amúgy családi okok miatt jöttünk vissza a párom­mal, Szíjártó Rékával, akivel 26 éve vagyunk együtt, s azóta itt, a Pécsi utcában dolgozunk. A körülmények szerények, na de ami innen kikerül... Ezért is bíztam benne, egyszer majd csak elismernek... Koncert: csak a blues örök LÁZÍTÓ Kaposváron lépett fel Deák Bili Gyula, a „magyar blues király", az egyetlen hazai énekes, aki­nek a nemzetközi kritikusok szerint is „fekete hangja van". Az énekes közel teltházas koncertet adott a Hang-Ár Music Pub-ban. A novemberi nagy fogás PECAIDÓ Ellepték a horgászok a fonyódi mólót, nem meglepő, hiszen ilyenkor, ősszel (is) szép példá­nyokat lehet akasztani a magyar tengeren. A lelkes sporttársak kedvét a hideg és a metsző szél sem szegheti, s sokan most fogják ki a karácsonyi vacsorához szinte nélkülözhetetlen balatoni halat. M. G. Ficzere Mátyás újra és újra visszatért az agyaghoz, amely szerinte <***'. sohasem hazudik d m ‘ M

Next

/
Oldalképek
Tartalom