Somogyi Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-26 / 278. szám
2016. NOVEMBER 26., SZOMBAT 14. MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS Országszerte hatalmas sikert aratott „A Sport Legyen a Tied!” program Nagy segítség az iskoláknak A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Sportért Felelős Államtitkárságának a támogatásával - a Nemzeti Sport- fejlesztés koncepció részeként - tavaly januárban elindította „A Sport Legyen a Tied!” programot, amely akkora sikert aratott, hogy idén újra meghirdették. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu DIÁKSPORT „A Sport Legyen a Tied!” programot azért hívták életre, hogy országszerte segítse a sport beépülését a gyerekek mindennapjaiba, elősegítve ezzel a részt vevő sportági szövetségek utánpótlás-bázisának a növelését. A program a köznevelési intézmények sporteszköz-állományának a fejlesztésével támogatja az iskolai testmozgást. A kezdeményezés - ahogy az várható volt - tavaly hatalmas sikert aratott, így idén újra meghirdették. A programban érdekelt 13 szakszövetség - félmilliárd forintos támogatási keretből - országszerte több mint 1100 intézménybe helyez(ett) ki spor- táspecifikus eszközcsomagokat, s mintegy 200 intézményben bemutatót is szerveztek, hogy minél több gyerTizennyoic somogyi településre kerültek csomagok „A Sport Legyen a Tied!" program keretében Somogyba idén 43 sporteszközcsomag jutott. A kaposvári iskolák közül a Kodályba három, a Toldiba, a Gárdonyiba, valamint a Honvéd, a Kisfaludy és a Pécsi úti intézménybe két-két csomag került, de jutottak sportszerek a Gyakorlóba, a Kinizsibe, a Zrínyibe, a Berzsenyibe, a Rákócziba, Kaposfüredre és Toponárra, a Nagyboldogasszonyba, a Du- ráczkyba és a Noszlopyba is. A siófoki, marcali és balaton- lellei iskolák két-két specifikus sportági csomaggal gazdagodtak, s Csurgóra, Barcsra, Nagyatádra, Tabra, Lengyeltótiba, Za- márdiba, Balatonboglárra, Szárszóra, Szemesre, Berzencére, Mesztegnyőre, Szentbalázsra, Látrányba és Segesdre is jutottak sporteszközök. Központi eszközparkot hoznak létre, amelyet minden iskola használhat A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola a Magyar Úszó Szövetség tagszervezeteként - amely a kaposvári iskolai úszásoktató programot koordinálja - „A Sport Legyen a Tied!" programnak köszönhetően 4 millió 800 ezer forint értékben vásárolhatott sporteszközöket. Ebből egy központi eszközparkot hoz létre a Kasi, amelyet valamennyi, a programban résztvevő kaposvári iskola használhat majd. s a tehetségkiválasztást is szolgálja. A Kaposváron öt évvel ezelőtt indult mintaprogram keretében - amelyet a legendás Ketskés K. Endre úszóedzőről, Bandi bácsiról neveztek el - minden 1. és 2. osztályos diákok tanórai keretek között tanulhat meg úszni. Az országosan is egyedüálló program - miután többször is egyeztettek az érintett kaposvári iskolákkal - 2011 szeptember első napján indult a második évfolyamosokkal, a második lépcsőben pedig az első osztályosok követték őket. mek kapjon kedvet a sporthoz, mozgáshoz.- Somogybán tíz sportág képviseletében 40-nél is több eszközcsomag talált gazdára, amelyek egyenként több százezer forint értékűek - tudtuk meg Ablonczy Orsolya menedzsertől, az MDSZ Dél-du- nántli Regionális Irodájának a munkatársától. A héten hat iskolában bemutató keretében mutatták be és avatták fel az új sportszereket. A sor még hétfőn a megyeszékhelyen a Kodály Zoltán Központi Általános Iskolában és a Noszlopy Gáspár Közgazda- sági Szakközépiskolában kezdődött; a Kodályban a röplabda, a Noszlopyban pedig az atlétika szerepelt a középpontban. Másnap a Kisfaludy Utcai Tagiskolában és a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolában és Gimnáziumban a kajak-kenu, illetve ismét a röplabda volt a főszereplő, az úszók pedig a Virágfürdőben ünnepeltek. Csütörtökön a Gárdonyi Géza Tagiskolában újra csak a röplabda került előtérbe - hiába na, Kaposvár nem véletlenül a röplabda (fő)városa... -, Lengyeltótiban pedig a Fodor András Általános Iskolában a teniszt népszerűsítették. HIRDETÉS Flex - Kihívások és lehetőségek Sikeres évet zár a nagyvállalat Az év végéhez közeledve mindannyian számot vetünk az eltelt esztendővel, értékeljük az elért eredményeket, tervekkel tekintünk a jövő felé. Nincs ez másképp egy nagyvállalat esetében sem - a régió legnagyobb munkáltatójaként ismert Flex Hungary alelnökével, Lang Jánossal beszélgettünk.- Milyennek látja a magyar gazdaság helyzetét, alakulását ez évben?- Véleményem szerint gazdaságunk növekedő pályán van. Magyarország üzletélénkítő politikája a régióban az egyik legerősebb, köszönhetően például azoknak a pénzügyi, vám- és adóügyi szabályozóknak, amelyek versenyképes üzleti környezetet teremtenek Európán belül. Vállalatunk itthon is rendkívül meghatározó szereplő a gazdaságban, ahogy beszállítói körünket bővítjük, azzal hatunk a magyar hálózat növekedésére is. Ugyanakkor olyan szolgáltatásokat kínálunk, olyan szolgáltatásokkal támogatjuk vevőkörünket, amelyeken keresztül erősíteni tudjuk partnereink versenyképességét is, ez pedig az elkövetkezendő időszakban a magyar ipar és a gazdaság számára további lehetőségeket rejthet.- Milyen szerepet tölt be a Flex nemzetközi, regionális és hazai színtéren?- A Flex egy nagyon innovatív vállalat, számokban kifejezve: világszerte körülbelül 200 000, Európában több mint 25 000 dolgozója van a cégnek. Hazánkban jelenleg Budapesten, Gyá- lon, Pátyon, Sárváron, Tabon és Zalaegerszegen működünk. 2016-ban a magyarországi Flex vállalatok rendkívül jó évet zártak: minden telephelyünkön folyamatosan növekedtünk - voltak olyan gyáraink, ipari parkjaink, ahol rekordokat döntöttünk; árbevétel tekintetében az előkelő 8. helyet foglaljuk el, foglalkoztatottak létszámát illetően meghaladjuk a 10 000-es számot.- Milyen hazai elismeréseket tudhat magáénak a vállalat?- Szinte minden évben van olyan elismerés, melyet teljesítményünk alapján különböző szervezetek ajánlanak meg számunkra. A legutóbbi az a Közép-kelet-európai Logisztikai és Ellátási Lánc Menedzsment Díj volt, mellyel azokat az erőfeszítéseinket ismerték el, amelyet abba az irányba tettünk, hogy teljesen automatizáljuk az ellátóláncot. Úgy gondolom, ez is egy olyan kuriózum, amely megkülönböztet minket más cégektől.- Miért más a Flex, melyek azok az értékek, amelyeket a vállalat a magáénak vall? Mi a siker titka?- Egyrészt hihetetlenül szerteágazó dolgokat végzünk: Zalaegerszegen és Tabon elektronikai gyártás és végszerelés történik, Zalában technológiai és tréning központ is működik, míg a sárvári telephelyünk elsődleges kompetenciája a műanyagipari tevékenységhez kapcsolódik. Erre kialakítottunk egy automatizációt, amely felhasználja azt a gépgyártó képességi technológiát, amit a szerszámgyártásnál működtetünk. Termékportfóliónkban megjelenik a számítás- technika, az ipari termékek gyártása, az orvos- technológia csakúgy, mint az autóipar, vagy a fogyasztási termékek. Ezek a képességek jelentős versenyelőnyhöz juttatnak minket.- Milyen további célokat tűznek ki, milyen termék- és szolgáltatásfejlesztéseket terveznek a közeljövőben?- Az úgynevezett régiós gyártásban gondolkodunk, ami azt jelenti, hogy olyan termékek gyártásának lehetőségét keressük, amelyek kiterjedésüknél fogva nagyok, vagy előállításuk drága, vagy pedig fontos a személyre szabhatóságuk. Megemlíteném még a termékek életciklusának rövidülését is, mint meghatározó tényezőt. Ha a szolgáltatások nincsenek elég közel ahhoz a helyszínhez, ahol a termékfejlesztés történik és nincs azonnali visszajelzés, akkor az azt jelenti, hogy a versenyképesség elveszik. Manapság az európai vevők már egyre erőteljesebben keresik az európai partnerekkel való együttműködési lehetőséget, ezen belül pedig a kelet-európai gyártást.- Milyen kihívásokkal kell a vállalatnak szembenéznie 2017-ben a munkaerőpiac, a gazdaság és az ipari fejlesztések tekintetében, illetve milyen válaszokat fogalmaznak meg?- Több kihívással is. Ezek egyike abból fakad, hogy szolgáltató cég vagyunk, tehát nem saját termékkel képviseljük magunkat a piacon, hanem szolgáltatásainkkal teremtünk értéket vevőinknek. Vannak olyan üzleti szegmensek, ahol jellemző a szezonalitás és természetesen vannak olyanok is, ahol jóval kisebb ennek hatása. Ilyen például az autóipar. Az elmúlt húsz év alatt kifejlesztettük azokat a technikákat, amelyeken keresztül ezt jól tudjuk működtetni, ezáltal egy jóval kedvezőbben balanszírozott üzletmenetről beszélhetünk. Ezt szeretnénk folytatni 2017-ben is. A másik kihívás, amivel szembe kell néznünk: három telephelyünkön fizikai képességeink határán vagyunk, éppen ezért 2016-ban infrastrukturális fejlesztéseket is végre kellett hajtanunk és 2017-ben is lesznek továbbiak a megnövekedett igények kiszolgálására. A Flex egyedülálló abban a tekintetben, hogy több iparágban működik. Ez munkavállalóink számára azt a lehetőséget jelenti, hogy különböző projektekben vehetnek részt - hiszen számos ügyfélnek és iparágnak dolgozunk - különösen, ha figyelembe vesszük a forradalmi technológiák és új szereplők megjelenését a piacon.- Mi az, ami leginkább büszkeséggel tölti el?- Visszatekintve a vállalatnál eltöltött több mint húsz évemre, büszke vagyok növekedésünkre, valamint arra, hogy alkalmazkodni tudtunk a piaci kihívásokhoz és a változó vevői igényekhez. Kevés cég tudott olyan jelentősen erősödni, mint mi, hiszen tavaly óta mintegy 1500 fővel nőtt létszámunk, sok üzletet szereztünk. Amit még kiemelnék: az az innováció és a szervezeti kultúra. Ezek jelentik a cég számára a hosszú távú fenntarthatóságot. Büszke vagyok kollégáinkra, arra az innovációra, melyet erőfeszítéseik képviselnek. Negyedévente fejlesztési versenyt hirdetünk, melyen bárki bemutathatja ötletét. 2016- ban számtalan újítási terv érkezett dolgozóinktól, a cégvezetés ebben maximálisan támogató. Amit még fontosnak tartok kiemelni: a tudásmegosztás jól működik - különböző fórumokon keresztül biztosítjuk azt, hogy tényleg egy csapatként, egy irányba, egy értéket vallva, egy kultúrával haladjunk tovább és ezt csak így lehet jól csinálni. Mi bizonyítottunk: Magyarországon több mint 20 éve vagyunk jelen a piacon. 2016 mérföldkő volt a tabi gyár életében: idén 2000 fölé emelkedett munkavállalóink létszáma és kimagasló eredményeket értünk el vevői elkötelezettség terén is - tájékoztat Gonda Attila, a tabi gyár igazgatója Az év első felében elértük mind gépi, mind pedig emberi kapacitásaink határát, ezért szükségünk voJt a zalaegerszegi telephelyeinken elérhető szabad erőforrásokra. Ezúton is szeretném megköszönni minden kollégám áldozatos munkáját, amivel lehetővé tették közös sikereink elérését. Ugyanakkor örömömre szolgál megosztani, hogy 2016-ban jelentős fejlesztések, beruházások zajlottak telephelyünkön, ennek eredményeképpen egy újabb, 800 négyzetméteres korszerű gyártócsarnokkal gazdagodtunk, illetve megkezdtük gépparkunk cseréjét is. Vevőink igényeit figyelembe véve 2017-ben hasonló kihívások, lehetőségek elé nézünk. Ügyfeleink igényeire és a piaci feltételekre koncentrálunk, ezért folyamatosan alkalmazkodnunk és változnunk kell, ez a szándék a jelenlegi és a potenciális munkavállalóinkkal szembeni elköteleződésünket tükrözi. így más munkavállalói előnyök mellett a képzés áll munkáltatói értékígéretünk középpontjában - ügyfeleink elégedettségének és alkalmazottaink fejlesztésének biztosítására. A Toldi-iskolában gyakran kerül elő a röplabda a tesiórákon. ami érthető, hiszen a sportág egyik bölcsőjéről van sző