Somogyi Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-14 / 267. szám
2016. NOVEMBER 14., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 íi Balatonnal járt a Mikulás. Előbb-utóbb az ajándék is megérkezik talán a tópartra KOMMENTÁR TDM: Turisztikai Desztináció Menedzsment. Ausztriai mintára a turizmus szereplői alakították meg idehaza is helyi, majd régiós és országos szervezeteiket. Néhány éve egy kihelyezett kormányülésen Orbán Viktor még rákérdezett, mi a fene az a TDM, most pedig a készülő jogszabályba már bekerül a desztináció, a fogadóterületfogalma, mint a turisztikai tervezés, fejlesztés alapja. A vendéget sem a megye-, sem a településhatár nem érdekli, azzal kellene fogadni: „Üdvözli a balatoni régió!”. ► Folytatás az 1. oldalról BALATON A Seszták Miklós fejlesztési miniszter által most benyújtott törvényjavaslat hatálya a hazai költségvetésből és az európai Uniós társfinanszírozású fejlesztési forrásokból megvalósuló turizmusfejlesztési programok szakmai tervezésére és irányítására terjed ki - közölte az MTI. Rögzíti, hogy e fejlesztések tervezése az állam feladata, ezek koordinálására hozták létre a Magyar Turisztikai Ügynökséget. A Turizmus.com szakportál azt írja: a turisztikai fejlesztések tervezéséhez nem szolgálnak alkalmas keretként a kialakult közigazgatási egységek és területfejlesztési kategóriák. Egy-egv fogadóterületet komplex módon kell fejleszteni, és nem külön-külön egy-egy attrakciót. - Egy Balaton van, egységes egészként kell a piacon kínálni és a fejlesztéseket is így tervezni; régóta küzdünk ennek elfogadtatásáért - .emlékeztetett Hoffmann Henrik. - Eddig az okozta a legtöbb gondot, hogy három régió határán fekszik. A készülő törvény végre áttörést jelenthet, mert ezt felülírja. Várjuk, hogy a fejlesztési pénzek is így érkezzenek majd a régióba. Hoffmann egyébként úgy tudja: heteken belül a kormány elé kerülhet a hónapokkal ezelőtt visszavont, azóta újragondolt Balaton-fejlesztési keret, ami a hírek szerint még az eredeti 300 milliárd forintnál is több pénz elköltésére ad majd lehetőséget. Fónai Imre Utoljára 35 évvel ezelőtt volt ennyi pénz a fejlesztésre Utoljára 35 évvel ezelőtt volt any- nyi pénz turizmusfejlesztésre, mint ma. elképesztő lehetőség van a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetőinek kezében - ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta a minap. Arra utalt: a nyolcvanas évek elején Ausztria 300 millió dolláros hitelt nyújtott Magyar- országnak turisztikai infrastruk túra-fejlesztésre. Az akkori mintegy 30 forintos árfolyammal számolva 9 milliárd forintról beszéltünk, ami az akkori GDP egy százalékát tette ki. Abból a pénzből épült például több fővárosi szálloda, vagy a ferihegyi repülőtér új terminálja. A mostani több mint 300 milliárd forint is egy százaléka a jelenlegi GDP-nek. Egy fellendülés ma is aktuális volna a Balatonnál. Például az egy lakosra jutó Települési Gazdasági Erő (TGE) az országos átlaghoz képest fokozatosan csökkenő mértékű. 2013-ban az egy lakosra jutó országos átlagnak már csak alig 80 százalékért érte el a régió gazdasági ereje, míg a kilencvenes években ez az országos átlag másfélszerese volt. S míg 1994-ben a balatoni régió még az ország GDP-jének három százalékát termelte meg. a legutolsó mérés alapján ez két százalék alá esett. Somogybán a nemzeti össztermékhez a Bala- ton-térség 1994-ben ötven százaléknyit adott, másfél évtized múltán ez negyven százalékra csökkent. Tíz éven at, 1994 és a kétezres évek közepe között fokozatosan nőtt a régióban a Települési Gazdasági Erő, az előállított érték: 2005-2006-ban ez a folyamat megtorpant, 2008-tól meredek esés figyelhető meg - számolt be kutatásaikról Kábái Gergely, a Pannon Elemző Iroda munkatársa egy konferencián. Bérnyomás, ló ' Fónai Imre imre.fonai@mediaworks.hu Új szavunk a bérnyomás, Orbán Viktortól Varga Mihályon át Surányi György exjegybankelnökig többen is emlegették az elmúlt napokban, náluk előbb Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója „lórúgásszerű” béremelés fontosságáról beszélt lapunkban. Varga miniszter konkrétumokkal is előállt: jövőre 15 százalékkal nőhet a minimálbér, 2022-ig pedig akár negyven százalékos béremelkedés is elképzelhető. A hírekben persze régóta folyamatos béremelkedésről hallani, de gyanítható, hogy ebből dolgozói tömegek mit sem éreznek, egy szűk réteg e közben folyamatosan gyarapszik, ők lehetnek, akik fölfelé húzzák az átlagot, akik egyre újabb, magasabb és szélesebb járgányra cserélik autójukat. Egy ismerősöm ’azt mondta a napokban a Tescóban, hogy az ő fiai idehaza tudnak érvényesülni, ő ezzel büszkélkedik, amikor mások meg azzal állítják meg, hogy a fiuk, lányuk, unokájuk milyen jó állásra lelt Londonban, Belfastban, vagy éppen Grazban. Hát igen, lassan az lesz a „hír”, ha itthon marad a gyerek... Az IMF adatai szerint a magyar átlagfizetés az uniós átlagbér 65 százaléka, a szlovák 75, a cseh 80 - a béremelés ezért sem kerülhető meg, kérdés, mire jelent majd megoldást, mekkora mértéket kell elérjen, hogy a balatoni szakács, pincér itthon maradjon, esetleg hazajöjjön. Hegyi Károly, a Siófoki Fürdőegylet elnöke szerint az ausztriai fizetés hetven százaléka lehet ez a „lélektani határ”. A gyáriparosok szövetsége pontokba foglalt megoldási javaslatcsomaggal állt elő a foglalkoztatási gondok enyhítésére, amiből csak egy a béremelés, hasonlóan fontosnak tartják az oktatásra fordított összegek növelését, a digitális írástudás, a nyelv- tanulás támogatását és a munka világába visszavezető közfoglalkoztatási rendszer működtetését. Somogyi mentősök pedig éppen lapunknak mondták el nemrég: örülnek a kilátásba helyezett fizetésemelésnek, de ez nem elég, jó munkahelyi légkör, jó főnökség is kell... A magyar átlagfizetés az uniós átlagbér 65 százaléka, a szlovák 75, a cseh 80. Szépíteni akarják a fövenystrandot SIÓFOK Nem lesz fizetős a siófoki fövenystrand, sem a város, sem a közelében felépült elegáns szálloda nem zárja le a nagyközönség elől, továbbra is mindenki számára látogatható közterület marad, igaz, a tervek szerint megszépítve, átalakítva. Ez a siófoki városháza válaszából derül ki, amit egy aggódó környékbeli ingatlantulajdonos levelére írt. Az Aranyparton, a Hotel Európa szomszédságában vagy két évtizede létesített homokos fövenyt a város a kisgyermekes családok örömére. A homok jó részét ugyan a Balaton az évek során elrabolta, a strand népszerű maradt a Szent István sétányon, már csak azért is, mert ott továbbra is kis vízben lehet pancsolni. A tervező már dolgozik a rövid sétány megújításán- tájékoztatatott levelében az önkormányzat. Sáfár Ahmed, a városrész képviselője (Fidesz) arra számít: a beruházás bekerül a 2017-es költségvetésbe. - Rendezni kell azt a partszakaszt valamilyen formában - mondta lapunknak.- Ha nem is tiltjuk ki az autósokat, de a parkolást javarészt megszüntetnénk, csak néhány parkolóhely maradna a tervek szerint a közeli szálloda vendégei számára. Ott azonban, ahol megszüntetjük a parkolókat, szélesítjük a strandot, s padokat, gyermekjátékokat helyezünk el. Ezzel együtt a sétánnyal párhuzamos útszakasz is megújulna a szállodasoron, azért is, hogy egy nagy esőzés után ne kelljen bokáig érő vízben gázolniuk a járókelőknek a nehezen elfolyó csapadékvíz miatt. F. I. HIRDETÉS M/g—gg okosét* e,ektrm^ árasat® Készüljön velünk a karácsonyra 6 heten at értékes nyereményeket sorsolunk ki előfizetőink között.* <lján(i A nyereményjáték időtartama: 2016. november 11.-december 16. A födi] 40 db 50 000 forint értékű vásárlási utalvány, amelynek sorsolása: 2016. december 16. yn A nyertesek listáját keresse a szombati lapszámban. További részletek a 06-40-510-510-es telefonszámon vagy a sonline.hu/karacsonyijatek internetes oldalon. Somogyi Hírlap wvvwSONLINE.hu i Hírlap. Heves Megyei Hírlap, jlí Napló, Új Néplap v. « * A Epdígy MS [Mbd^dB I© Áttörtefa TDjyi-eKjl