Somogyi Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-12 / 266. szám

2016. NOVEMBER 12., SZOMBAT SPORT 15 Abszolút második helyen zártak Kovácsék Porecsben Ezüstéremmel zártak Elégedetten zárhatták a porecsi versenyt a kaposvári duó tagjai. SuV; A dobogóra is felállhattak : ¥”: VÍV' í |éSs ; I v » V A SIM Team együttese a C csoport őszi bajnoka KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Az őszi szezon utolsó fordulóját játszot­ták a kaposvári kispályás labda­rúgó-bajnokság Maker Autó ku­pa - C csoportjában. - Szoros, küzdelmes találkozók zajlottak a műfüvön, még ha mindegyik végeredmény nem is azt mutat­ja - tájékoztatta lapunkat Börö- czi Zoltán főszervező. - A csapa­tok téli pihenőre vonulnak, ki­véve azokat, akik valamelyik te­rembajnokságban is részt vesz­nek. Egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb csapat került ki győztesen a nap első találko­zóján. Az Igái egyenrangú csa­pat benyomását keltette, de el­lenfele szemfülesebb volt a ka­pu előtt, így elvitte a három baj­noki pontot. A folytatásban szín­vonal, küzdelmes mérkőzést ví­vott a dobogóra esélyes két csa­pat. A kapuk felváltva kerül­tek veszélybe, de végül igazsá­gos döntetlen született. Egyenlő erők küzdelmét láthatták a ki­látogató nézők a nap harmadik találkozóján. A több kapufát rú­gó Matracvarázs közelebb állt a győzelemhez, de a lelkesen ját­szó Adrenalin megmentette az egyik pontot. A Pek-Snack csa­pata helyzetek sokaságát hagy­ta ki, kapufákat rúgott, de a há­lót csak egyszer tudták megzör­getni. Nekik semmi, az ellenfe­lüknek minden bejött, és ezzel sima győzelmet értek el. Az első félidőben egyenrangú ellenfele volt a Somogy Sportja a listave­zetőnek, jól tartották magukat, sokáig 0-0-ra álltak. A SIM-Te- am a második játékrészben ki­használta helyzeteit és megér­demelten nyert. Kun Z. Eredmények A Maker Autó-C csoport ered­ményei: Igái SE-Megmentők 3-4; M-Car Bérautó-Bárány Fogadó 3-3; Matracvarázs- Adrenalin FC 1-1; Pek-Snack Balaton-átúszás-Royal Fröccs 1-6; Somogy Sportja All Stars-Sim Team 1-7 A bajnokság állása: 1. SÍM Team (30 pont), 2. M-Car Bér­autó (25). 3. Somogy Sport­ja All Stars (21), 4. Bárány Fo­gadó (16), 5. Pek-Snack Bala­ton-átúszás (15), 6. Matracva­rázs (11), 7. Megmentők (7), 8. Igái SE (6), 9. Adrenalin FC (6), 10. Royal Fröccs (5). A kaposvári Kovács Antal és Istovics Gergő páros az ab­szolút második helyen zárta a porecsi ralifutamot. Horváth Judit sonline@sonline.hu RALLY Ismét Horvátország fe­lé vette az irányt Kovács Antal és Istovics Gergő. A kaposvá­ri rallypáros a horvát bajnok­ság utolsó fordulóján, a 17. Po- rec Rallye-n vett részt. Az ered­mény most sem maradt el Ko­vácsék részéről, pedig egy igen erős nemzetközi mezőnyben kellett teljesíteniük.- Ennyire internacionális talán még egyik futam sem volt, amiken eddig rajthoz áll­tunk - kezdte a duó. A házi­gazdák mellett többek között szlovénok, olaszok, svédek és természetesen magyarok is képviseltették magukat. Jó pár topkategóriás autó is in­dult a versenyen, igazi csatá­kat ígérve a nézőknek. Az el­ső napon még napsütésben, a tengerparton teljesítettük a szakaszokat. Másnapra vi­szont nagy mennyiségű esőt jósoltak, ami be is igazolódott, olyannyira, hogy szombat dél­után már vihar és felhőszaka­JU-JITSU Jászberényben rendez­ték a 2016. évi Nyílt Sport Ju-Jit- su Magyar Bajnokságot, melyen részt vett a Marcali VSzSE Küz­dősport Szakosztálya is.- Huszonegy klub, kettőszáz sportolója nevezett az év legran­gosabb magyarországi ju-jitsu versenyére - tudtuk meg a mar­caliak edzőjétől, nagy Róberttől. - Marcaliból tucatnyi, Keszt­helyről egy, Nagybajomból nyolc versenyző lépett tatamira a Mar­cali VSzSE színeiben. A sporto­lókon kívül három bírónk, Du­dás Péter, Izsák Bálint és Lisztes Károly mérkőzésvezetőként is részt vettek a bajnokságon. Az sem elhanyagolható tény, hogy a verseny három tatamijából két pástot a marcali egyesület biztosított a sportrendezvényre. A kvalifikációs pontokért zajló dás jellemezte a futamunkat. Végig stabilan, különös koc­kázatot nem vállalva autóz­tunk a rendkívül csúszós asz­falton - igaz, a legvégére azért összeszedtünk egy defektet is. Ilyen körülmények között már küzdelmeket a Szerbiából érke­zett négy fős nemzetközi játék­vezetői képesítéssel rendelke­ző bírói gárda vezette le. A baj­noki fordulón két versenyszám­ban (a Duó System önvédelmi versenyszámban és a Fighting System küzdelmi versenyszám­a célba érés is nagy siker volt számunkra. De nem kellett csak a cél­lal megelégedniük a somogyi rallysoknak. Habár a kaotikus időjárás őket nem, de ellenfe­leiket igencsak megviselte, ban) lehetett kvalifikációs pon­tokat szerezni a közelgő nemzet­közi viadalokra. Az idei JuTitsu Világbajnokságot Wroclawban a jövő évi Ju-Jitsu Európa-bajnok- ságot Banja Lukán rendezik. A harmadik versenyszám, a Ne Waza System földharc volt, ám a így igazán előkelő helyen ta­lálták magukat. A Ford Fiesta R5-ÖS alakulat megnyerte ka­tegóriáját, és emellett a helyi menő, Juraj Sebalj mögött az abszolút 2. helyen zárta a 17. Porec Rallye-t. válogatott kerettagságot a buda­pesti BJJ Hungarian Openen le­het megszerezni. A marcaliak a magyar válogatott tagjaiként a Duó System és a Fighting Sys­tem számokban ott lesznek a nemzetközi megmérettetése­ken. Kun Zoltán Jó előjelekkel utaznak Diósdra a kaposváriak LABDARÚGÓ NB III. NYUGATI CSO­PORT A tabella 15. helyén álló Di- ósd otthonában vendégszerepei a Kaposvári Rákóczi FC szomba­ton, 13.30 órakor. Házi László ta­nítványai remek előjelekkel vár­hatják a találkozót, hiszen már hat tétmérkőzés óta veretlenek. Az előző fordulóban egy kisebb botlás is belefért a kaposváriak­nak, hiszen gólnélküli döntet­lent játszottak a Puskás Akadé­mia FC II. ellen, azonban a rivá­lisok veresége miatt továbbra is őrzik második helyüket, sőt egy pontot faragtak az Érddel szem­beni hátrányukból.- Csalódásként élték meg a játékosok az eredményt, de el­mondtam nekik, hogy a játék­kal nem, csak a helyzetkihasz­nálással volt probléma - fogal­mazott Házi László, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. - Van­nak olyan meccsek, amelyeken hiába teszünk meg mindent a győzelemért, nem tudjuk elérni. A következő bajnokikon, így Di- ósdon is, azért dolgozunk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. A felcsútiak elleni mérkőzés után senki sem ment haza, hanem együtt tekintettük meg a Győr- Gyirmót II. találkozót, s szurkol­tunk a vendégeknek. Ekkor iga­zán lehetett látni, hogy mennyi­re jó a csapategység. Jó a csapategység a Kaposvári Rákóczinál A diósdiak az eddig megszer­zett 13 pontjuk tetemes részét, tizet hazai pályán szereztek, igaz a tabella alsó felébe tarto­zó együtteseket tudták csak le­győzni. A Rákóczi elleni össze­csapást egy kicsivel fáradtab­ban várhatják, hiszen szerdán Ajkán léptek pályára és szen­vedetek sima vereséget az elha­lasztott mérkőzésük pótlásán.- Konrád László kollégám, aki mindig sokat segít az ellen­felek elemzésében a helyszínen tekintette még a diósdiak mér­kőzését, én pedig több mécs­esükét néztem meg felvételről - mondta Házi László. - Ezek alapján meg fogjuk találni a gyenge pontjaikat. A kaposváriaknál Zsivoczky Péter, Petrók Viktor és Müllerlei Szabolcs sérülés, Pintér András pedig sárga lapos eltiltása miatt nem léphet pályára. Klein Péter Hét alkalommal álltak a dobogó tetején a klub sportolói A Marcali VSzSE eredményei: Földharc lány 35 kg U10:1. Takács Anna. Fighting System lány 60+ kg U15:1. Dudás Vi­rág. Duó System Mix U15:1. Hennel Bora. Duó System Mix U15:1. Fazekas Bálint. Föld­harc fiú 55 kg U15:1. Jártás Tamás. Földharc lány 65 kg U18:1. Sági Cintia. Földharc nő 60 kg U21+: 1. Gáspár Lí­via. Földharc lány 40 kg U10: ...2. Tóth Eszter (Nagybajom). Földharc lány 50+ kg U12: ...2, Fülöp Rebeka. Földharc fiú 30 kg U12: ...2. Krár Koppány (Nagybajom). Fighting System fiú 55 kg U15: ...2. Járfás Ta­más. Földharc fiú 70 kg U18: ...2. Vörös Balázs. Fighting System 70 kg U18: ...2. Vörös Balázs. Sport Jitsu „C” 70 kg U18: ...2. Vörös Balázs. Föld­harc lány 60+ kg U15: ...3. Du­dás Virág. Földharc lány 45 kg U15: ...3. Hennel Villő. Fighting System fiú 55 kg: ...3. Osvald Marcell. Földharc fiú 50 kg U15: ...3. Fazekas Bálint. Föld­harc fiú 40 kg U15: ...3. Bog­dán Kevin (Nagybajom). Figh­ting System 80 kg U21+: ...3. Lisztes Károly. Taroltak a Marcali utánpótláskorú versenyzői a magyar bajnokságon A válogatottban bizonyíthatnak Tatabánya és Budapest felé veszik az irányt a Kaposvári Röplabda Akadémia leány csapatai Magabiztos volt Dágon a serdülő fiú alakulat RÖPLABDA Magabiztosan vet­te a Varga Péter vezette Kapos­vári Röplabda Akadémia Után­pótlás Műhely-Fino serdülő csa­pata a bajnoki alapszakasz má­sodik körét. A Dágon rendezett tornán a Dunaferr SE együtte­sét és a házigazda dági társu­latot is egyaránt 3-0 arányban győzték le. Érdekesség, hogy a Szabó Barna, Kiss Máté alkotta kaposvári nehéztüzérség mind­két találkozón harminc pont fö­lött termelt. Eredmények: RÖAK-Fino­Dunafer SE 3-0 (22,14,14); RÖ- AK-Fino-Dági KSE 3-0 (8, 12, 18). A Kaposvári Röplabda Aka­démia Utánpótlás Műhely-Fino serdülő fiú csapata: Szabó Ben­ce, Kovács Dániel, Szabó Barna, Kiss Máté, Csordás Barnabás, Ozsváth András, Jámbor Dávid, Vimola Márk, Pusztai Olivér, Tanai Gergő, Csíkvár Máté, az edzőjük Varga Péter. Egy győzelemmel és két vere­séggel zárta a Rák Rebeka irá­nyította házigazda Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely gyermek leány csapata a Táncsics Mihály Gimnázium­ban rendezett alapszakasz má­sodik körét. Eredmények: RÖAK-Székes- fehérvár 0-3 (-9, -10, -21); RÖ- AK-Tatabányai RSE 0-3 (-14, -23, -21); RÖAK-Bp. Kispest SE 2-1 (-18,11,12). A Kaposvári Röplabda Akadé­mia Utánpótlás Műhely két le­ány csapatát is pályára szólítják szombaton Tatabányán a Dózsa­kerti Kupán. A gyermekeknél Rák Rebeka, a serdülőknél pe­dig Jezeri Tibor csapatáért szo­ríthatunk. Másnap a minik lépnek majd elő főszereplővé, mivel megkez­dődik az országos mini leány bajnokság. Ékes Erika tanítvá­nyai a házigazda Tatabányai RSE mellett a Szombathellyel és az Újpesttel csapnak majd össze a kvalifikációs tornán. A középszakaszban folytatja szereplését a Kovács Balázs ve­zette 1. MCM-Diamant-RÖAK leány ifjúsági csapata. A vasár­nap esedékes fővárosi első kör­ben - amelynek az MTK lesz a házigazdája - elsőként a Gödöl­lői RC együttese, majd a kék-fe­hérek, végül pedig a nagy múl­tú Bp. Vasas-Óbuda csapata el­len szólítják őket pályára. Fenyő Gábor jön a Pénzügyőr Vasárnap 17 órakor a Vegyész­szel holtversenyben második helyen álló Bp. Pénzügyőr SE- pénteken este lapzártakor a fővárosban csaptak össze egymással - lesz a Fino-Ka- posvár vendége. Érdekes és jó meccs várható, hiszen há­rom válogatott játékost is a soraiban tud(hat) a nyáron igencsak megerősödött Pénz­ügyőr. Bagics Balázs az előző bajnoki szezonban még a Fi- no-Kpaosvár - és a válogatott- csapatkapitánya volt, s őket erősíti Tóth András és Szalai Szabolcs is. Egy meccset behúzott, ( k kettőt pedig elveszített a gyermek leány csapat

Next

/
Oldalképek
Tartalom