Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-26 / 252. szám
2016. OKTOBER 26., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP jg Kaposvári Egyetem ösztöndíjasai az Új Nemzeti Kiválóság Programban Kiválóság a böglyök nyomában Török Henrietta Kinga kutatási eredményeit az állattenyésztők is hasznosíthatják majd a jövőben SOMOGYVÁR Kinga eredetileg sáskákkal szeretett volna foglalkozni, végül aztán úgy döntött, ha a böglyöket kutatja, abból jóval többet profitálhat a Kaposvári Egyetem is, ahova jár. A somogy- vári Török Henrietta Kinga harmadéves természetvédelmi mérnök BSc szakos hallgató egyike annak a tíz pályázónak, akik sikerrel indultak az Új Nemzeti Kiválóság Programon. Márkus Kata kata.markus@mediaworks.hu- Miért éppen a böglyök?- Eredetileg sáskákkal szerettem volna foglalkozni, illetve a sáskajárással. Ám konzulensem, Farkas Sándor meggyőzött, hogy inkább olyan kutatási témát kell választani, aminek az eredményét a gazdaságban, az állattenyésztésben hasznosítani lehet. így esett a választás a böglyökre, hiszen a lovak, szarvasmarhák, szarvasok közelében sok gondot okoznak. Nem csak csípik és zavarják őket zúgásukkal, hanem betegségeket is terjesztenek, olyat, mint a sertéskolera, a járványos vérszegénység vagy a száj- és körömfájás. Ezenkívül stresszt is kiváltanak az állatoknál, ami a hús- vagy tejtermelésre is kihat.- Túl sokat egyelőre nem tudni a böglyökről, azon túl, hogy csípnek. KAPOSVÁR Nincs meleg víz és fűtés a fürdőszobában, a szolgáltató az időszakos műszaki felülvizsgálat során leszerelte a gázmérő órát: ezzel a panasz- szal kereste fel hétfőn a Békéltető Testületet egy idősebb hölgy. Szinte egymásnak adják a kilincset a károsultak, kivétel nélkül a gyors, hatékony megoldásban reménykednek. A somogyi szervezetnél az idén már több mint 170 ügyet regisztráltak.- A kémények, a fűtéstechnikai berendezések, illetve az ezekkel kapcsolatos panaszos ügyek számának növekedése várható - mondta lapunknak Novák Ferenc, a Békéltető Testület elnöke. - Alighogy elkezdődött a fűtési idény, máris több jelzést kaptunk, s mindegyik esetben a lehető leggyorsabb megoldást várják tőlünk a bejelentők. Hétfőn egy somogyi hölgy azzal fordult hozzánk, hogy a szolgáltató az időszakos műszaki felülvizsgálat keretében leszerelte a gázmérőórát a lakásában. A cég arra hivatkozott, hogy több műszaki szabványnak nem felelt meg a berendezés, melyet egy korábbi átépítés után új helyre szereltek fel. Gond, hogy a javítás és az ilyenkor szükséges eljárás lefolytatása több százezer forintba kerülhet, a hölgy aggódik, hogy miként, s főleg menynyiért és mikor sikerül pontot tenni az ügy végére, s már több szakemberrel egyeztetett. A Békéltető Testület ebben az eset- Egyelőre tényleg nagyon kevés adat áll rendelkezésre, ezért első körben elterjedési adatokat kell gyűjtenünk a Dél-Dunántúlról, hogy ezek birtokában kialakíthassunk olyan védekezési módszert, ami hasznos lesz az állattenyésztőknek. Jelenleg a régióban a Balaton déli partjáról, a Duna-Dráva Nemzeti Park területeiről és a Mecsekből, a Villányi-hegységből vannak adatok, a többi területről alig- alig. Ezért most nyáron eddig nem vizsgált területeken, So- mogyváron, Somogysárdon, Toponáron, Lengyeltótiban és Kaposszerdahelyen raktunk ki csapdákat, amiket minden helyszínen 5 napon át működtettünk és 24 óránként ürítettünk. 14 fajt mutattunk ki, analizáltuk a minták összetételét faj- és egyedszámok szempontjából, figyeltük, van-e köztük gazdaspecifizmus, vagyis, hogy meghatározott fajú bögöly csak egy adott gazdasági állatfajt támad-e. Egyelőre azt vettük észre, hogy ez nem jellemző, vagyis ahol táplálkozási lehetőséget látnak, oda mennek válogatás nélkül. Ám ahhoz még kevés adat áll rendelkezésre, hogy ezt határozottan kijelenthessük. Egyelőre csupán azt lehet tudni, hogy melyek a tömeges fajok, melyek a gyakoriak és a ritkák.- Meddig tart a kutatás?- Július közepén kezdtem, augusztusban derült ki, hogy ben nem indíthat jogvitát, előbb a fogyasztónak kell a szolgáltatóval megkísérelni a panasz rendezését. A panaszos esetek jelentős hányada műszaki-, illetve háztartási cikkekhez kapcsolódik. Meghibásodott laptopok, tabletek, tönkre ment mobiltelefonok miatt is viszonylag rendszeresen kezdeményeznek eljárást, előfordul, hogy egy készüléket többször is ugyanazzal a hibával viszik vissza a szerelőhöz. Novák Ferenctől tudjuk: a szabályok pontosan rögzítik, ha a javítás eredménytelen, akkor cserélni kell a készüléket vagy visszafizetni a vételárat. Az internetes vásárlás is egyre jobban hódít, csakhogy bizonyos esetekben nem árt a fokozott körültekintés. Az elnök azt mondta: mielőtt Valaki egy kevésbé ismert cégtől rendel árut, tanácsos utána nézni annak, hogy milyen szolgáltatást végez az adott társaság, és az elmúlt időszakban milyen vásárlói kommentek jelentek meg róluk a világhálón. Ezekből esetenként számos hasznos információ leszűrhető, s így egy sor kellemetlenség megúszható. - Lényeges az is, hogy előre ne utaljunk pénzt - emelte ki a Békéltető Testület vezetője. - Azt viszont érdemes tisztázni, hogy ki fizeti majd az esetleges javítás költségét, illetve kit és hogyan terhel a szállítással kapcsolatos kiadás. H. M. nyertem, s augusztus végéig kutattam. A böglyök ugyanis nagyjából szeptember végéig mozgolódnak. Az október elején kirakott csapdák már semmit sem fogtak. Tavasz- szal aztán folytatjuk, s a tervek szerint egész nyáron végezzük a mintavételezést. Az JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakemberei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 OKTÓBER 26., SZERDA-17 óra: Hámori József akadémikus, a TIT Országos Szövetsége elnökének A zene és az agy című előadása Kaposváron a TIT Székházban.-17 óra: Kovács Emőke: Praeteri- tum 1956 című könyvének bemutatója alkalmából a Takáts Gyula könyvtár kiválasztó terében a szerző tart előadást. Közreműködik az Arcadelt Kamarakórus.- 9 óra 30 és 12 óra között Pöttöm Sziget Baba-mama klub, 15 óra: pi- lates torna, 16 óra: kerámia szakkör a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Házban. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK-16 és 18 óra között: Tök Parádé a Szántó utcai tagóvodában Kaposváron, készülnek tökdíszek, de lesz tökből készült finomságok kóstolója is.-18 óra: A Lorántffy Zsuzsanna Reeddig rendelkezésre álló adatokat már kiértékeltem, készült is belőle egy tudományos előadás, amit a Keszthelyen, a Pannon Egyetemen szervezett Georgikon Napokon adtam elő.- Mi okozta eddig a legnagyobb nehézséget? IDÉZET „Van a lélekben valami olyan kőkeménység, amit csakis a könnyek tudnak feloldani.” Müller Péter „Gyerekkorunkban megtanuljuk, hogy ha sírunk, dédelgetnek, ha szomorúak vagyunk, megvigasztalnak minket. Ha a mosolyunkkal nem érünk célt, a könnyeinkkel bizonyára sikerül.” Paulo Coelho „Ne izgulj azon, hogy milyennek kellene lennie az életednek. Csak alakítsd olyanná, amilyenné te szeretnéd.” Maria Murnane „Bizonytalan helyzetben még az is jobb, ha nem teljesen jól csinálunk valamit, mint ha egyáltalán semmit sem teszünk.” Johannes Hinrich von Borstel formátus Iskola bemutatása helyszíni sétával, majd Bellái Zoltán református lelkész a Reformáció kezdetei és jelentősége címmel tart előadást.- 15 óra: Kaszás Zoltán, a T-Sys- tems vezérigazgató-helyettesének Informatika szerepe a hivatali tevékenységben - Smart City, Smart Campus című előadása a Kaposvári Egyetemen a Senior oktatási program keretében.-10 óra: A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a Somogy Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, a Napkerék Egyesület, valamint az ÉFOÉSZ Somogy Megyei Szervezete Esélyteremtési Napja. Helyszín: Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény.-10 óra: A Múzeumok Őszi Fesztiválja rendezvénysorozat keretében Horváth József hajóskapitány,- A rovarok meghatározása. Van olyan faj, ami csak abban különbözött egy másiktól, hogy mondjuk a csápján az utolsó íz fekete vagy éppen vöröses fekete.- Mit hasznosíthat majd a kutatásból az egyetem, illetve a gazdák? írjon! Szóljon! Várjuk olvasóink leveleit (cím: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a) és az SMS-eket (telefonszám: 20/9689-444). A normális hangvételű írások között nem válogatunk, azokat közöljük. Minden hét közepén közzé tesszük a következő időszak - kiemelten a hétvége - eseményeit. Az ingyenes események ingyen bekerülhetnek a lapba, ezekről a tudnivalókat a kata.markus@mediaworks.hu címre várjuk. A belépőjegyes rendezvényeket hirdetésben lehet reklámozni. hajózástörténész Fiume és a magyar tengerészet című előadása a Rippl-Rónai Múzeumban. OKTÓBER 28-, PÉNTEK-17 óra: Nyugdíjasok köszöntése Nagybajomban a Pálóczi Horváth Ádám Művelődési Házban. Meghívottvendégművészek: R. Kárpáti Péter, Csjesz Klaudia és Horváth Csaba.-17 óra: Timár Péter: A Győr nembeli Szerdahelyi család története, birtokai és okmánytára című, Kaposvár város korai történetével is foglalkozó kötetének bemutatóján a Takáts Gyula könyvtár kamaratermében, a szerző Timár Péter történész, Polgár Tamás a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának igazgatója és Kanász Viktor levéltáros beszélgetnek.-16 óra 30 perc: Ifjúsági aerobic mozgásprogram, 18 óra: hastánc Nemzeti kiválóságok az egyetemen A Kaposvári Egyetemen csaknem ötvenen jelentkeztek az Új Nemzeti Kiválóság Programra, közülük tíz kaposvári hallgató nyerte el az ösztöndíjat. Az ösztöndíjra kutatási tervükkel pályázhattak alap. mester és osztatlan képzésben részt vevő hallgatók, illetve doktori tanulmányaikat folytatók vagy már PhD címmel rendelkezők. A korhatár 40 év volt. A program kereteben több mint 13 millió forintot osztanak szét az egyetemen, tíz hónapra. Egy nyertes alapszakos hallgató havi 75 ezer forintot kap, de van olyan kutató is, aki több mint két éve szerezte meg a doktori fokozatot, s 350 ezer forintot vihet haza 10 hónapon át. A pályázaton nyert összeget két részletben, az idén decemberben és jövő márciusban utalják. Mint minden ösztöndíj, ez is adómentes.- Például azt, hogy hány csapdát kell beszerezni, ezeket milyen mintázatban és magasságban kell elhelyezni a területen, hogy a minél több rovart befogjanak, s minél kevesebb röpködjön az állatok körül, ami megbetegít- heti őket. SMS KIVÁNDORLÓK. 1956-BAN KÉTSZÁZEZER EMBER HAGYTA EL AZ ORSZÁGOT. MOST HATSZÁZEZREN MENTEK EL A MINISZTERELNÖK SZERINT KALANDVÁGYBÓL? 1 FORRADALOM. E SOROK ÍRÓJA 18 ÉVES VOLT 1356 OKTÓBERÉBEN. NEKEM NEHOGY MÁR MEGMAGYARÁZZÁK AZOK A SZEMÉLYEK, HOGY Ml TÖRTÉNT 1956 OKTÓBERÉBEN, AKIK MÉG NEM IS ÉLTEK AKKOR! ARRÓL A GYÖNYÖRŰ 12 NAPRÓL NAGYON SOK SZÉPET LEHET ÍRNI. NEKEM AZ VOLTA LEGSZEBB, HOGY ISMÉT KERESZTÉNYEK LEHETTÜNK. ÁRPÁD/MÜNCHEN (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogasson, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írá sok nem a szerkesztőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) mozgásprogram, 16 órától: „Tökös" nap: tökfaragó verseny és tökös ételek versenye, 17 órától: Madarász Ildikó „tökös” gasztronómiai bemutatója, 19 órától: Dió Banda koncert és táncház a Balatonszemesi Latinovits Zoltán Művelődési Házban. OKTÓBER 29., SZOMBAT-14 óra 30 perc: Répási Rémségek- Halloween buli - „Hozd a tököd, lámpás lesz belőle”! Öltözz rémnek, táncolj rémségesen! a Répáspusztai Közösségi Házban.-15 óra: Halloween Töröcskén - Töklámpás készítés, rémséges jelmez verseny, jelmezes felvonulás a Tör- öcskei Közösségi Házban.- Mesterségek nyomában a Szennai Skanzenben a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében.- Gyertya napok a patcai Katica Tanyán. OLVASÓI LEVÉL Leszerelték a gázmérő órát PROGRAMSOROLO