Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-21 / 248. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP 2016. OKTOBER 21., PENTEK KÉKHÍREK A harmadéves Stier Adrienn második díjat nyert szignálfilmjével Siker 30 másodpercben Az utcán bukott le két drogdíler KAPOSVÁR Vasárnap dél­előtt tetten értek és elfogtak a rendőrök két kábítószerdí- lert, az egyikük éppen csak­nem negyed kilogramm, ösz- szesen 232,8 gramm gya­nús növényi származékot adott el a másiknak. Kábí­tószer kereskedelem meg­alapozott gyanúja miatt foly­tatnak eljárást a kaposvári, 20 éves J. Kevin és a gadá- nyi, 38 éves V. József ellen. A rendőrök átkutatták V. Jó­zsef autóját, amelyben na­gyobb összegű készpénzt, valamint papírzacskókban is­meretlen eredetű, feltehető­en pszichoaktív, szárított, nö­vény került elő. A rendőrök a házkutatások alkalmával a férfi gadányi címén egy mér­leget és egy zacskónyi, zöld színű növényi törmeléket, to­vábbá J. Kevin kaposvári lak­címén több ismeretlen ere­detű, zöld színű, feltehetően pszichoaktív növényi anya­got, nagyobb összegű kéz­pénz, valamint kábítószerrel, pszichoaktív anyaggal ösz- szefüggésbe hozható egyéb tárgyakat találtak. A két férfi előzetes letartóztatását szer­dán rendelte el a Kaposvári Járásbíróság. Sz.T. Sokba került a vendégség SIÓFOK Egy 21 éves nő az ál­tala bérelt lakásba invitálta a vendégeket, ahol az egyikük minden pénze eltűnt. Kide­rült: a lány, és 29 éves sógo­ra vették el a bankókat, amit aztán elrejtettek. A Siófo­ki Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt folytat eljá­rást ellenük. A fiatal nőt és a férfit elfogták, a rendőrkapi­tányságra előállították, ahol a nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. Később a szőnyeg és a láb­törlő alatt, valamint egy vi­rágcserépben elrejtett pénzt a házkutatás alkalmával át­adták a rendőröknek. A két gyanúsított az eljárás továb­bi szakaszában szabadlábon védekezhet. Sz.T KAPOSVÁR Szignálfilmjével második helyezést ért el Stier Adrienn, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művé­szeti Karának harmadéves elektronikus ábrázolás sza­kos hallgatója a Szolnoki Nemzetközi Képzőművésze­ti Filmfesztiválon. Adrienn azt mondja, ez a művésze­ti ág rendkívül fővárosköz­pontú, ezért is tartja nagy dolognak, hogy vidéki egye­tem hallgatójaként ott lehe­tett a díjazottak közt. De azt is mondja, van még bőven mit tanulnia. Márkus Kata kata.markus@mediaworks.hu- Mi az, hogy szignálfilm?- Tulajdonképpen reklám­film. A fesztivál szignálfilmjét kellett elkészítenünk, illetve egy kicsit többet: a fesztivál ar­culatát, hangulatát is tükröz­nie kellett a filmnek.- Mennyi idő alatt készült el a pályamunka?- A tervezést is beleszámítva nagyjából fél év alatt.- Ha már tervezés, honnan jött alapmotívumként a ló egy kép­zőművészeti fesztivál reklám­filmjében?- A fesztivál lógója egy kecs­ke. Ám a kecskét nem igazán tudtam beilleszteni az általam elképzelt koncepcióba. így hát elkezdtem gondolkodni azon, melyik az az állat, amelyik az őskortól kezdődően valameny- nyi koron átível, megjelenik különböző formában képzőmű­vészeti alkotásokon. S mivel én is lovagolok, kicsit adta magát a dolog.- Mit szeretett volna elmonda­ni a 30 másodpercben?- Tulajdonképpen egy han­gulatot terveztem átadni, egy kicsit olyan színben feltün­tetni a fesztivált, hogy ne ret­tenjen meg attól az ember, ha meghallja a kifejezést: képző- művészeti fesztivál. Szeret­tem volna eloszlatni azt a fé­lelmet, hogy biztosan csak érthetetlen, túlságosan mo­dern dolgokkal találkozhat ott az ember. Olyan oldalát akar­tam megmutatni a képzőmű­vészetnek, amit mindenki is­mer és ért. Sikerélményt sze­rettem volna adni a nézőnek, hogy a tv előtt ülve ráismer­jen: az ott az őskor, az ókor, a reneszánsz, az impresszioniz­mus volt. S ezzel olyan pozitív hangulatot gondoltam átadni, ami után úgy véli a néző, le­het, hogy mégis érdemes el­menni arra a fesztiválra.- Az elkészítéshez szükséges technikai háttérhez miként si­került hozzájutni, mert hát az közismerten nem olcsó mulat­ság.- Valóban. Az egyetemen fellelhetők a szükséges eszkö­zök, de én jórészt a saját eszkö­zeimmel dolgoztam. Részint, mert kollégista vagyok, és így otthon, Pakson is tudtam dol­gozni. Másrészt, mert én nem teljesen azokat a technikákat alkalmaztam, ami az egyete­men van.- Ha már saját felszerelése van, az azt feltételezi, hogy tu­datosan készült erre a pályára.- Igen, korábban is érdekelt már az elektronikus ábrázo­lás. Sok eszközzel találkoz­tam már, de az egyetemi éve­im alatt persze bővült a reper­toár, s az is nagy előny, hogy itt egymás eszközeit is kipró­bálhatjuk.- Mi inspirálta leginkább, hogy induljon a fesztiválon?- A fesztivál igazgatója, De­meter István kereste meg az egyetemeket, hogy hallgató­ik készítsenek szignálfilme­ket, majd konzulensem és ta­nárom, Kozma Péter ajánlot­ta fel a lehetőséget. Én pedig úgy gondoltam, ez egy jó al­kalom számomra; egyrészt ki akartam magam próbál­ni, hogy meg tudok-e csinál­ni egy ilyen jellegű megren­delést. Másrészt motivált az is, hogy a filmem megjelenhet országos csatornákon. S nem utolsósorban volt egy díjazása is a pályázatnak.- Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy máso­dik lett?- Először csak annyit tud­tam, hogy díjazott vagyok, s már annak nagyon örültem. Mert ezzel az az álmom már teljesült, hogy országos csa­tornákon fut majd a filmem. De az is nagyon jó érzés volt, hogy egyedüli kaposváriként díjazott voltam. Ugyanis ez a művészeti ág rendkívül fővá­rosközpontú, így nagy elis­merésnek tartom, hogy vidé­ki egyetem hallgatójaként ott lehettem a díjazottak között.- Tervek?- Egyelőre a diploma meg­szerzése a fő cél. De szeretném magam kipróbálni a filmmű­vészetben is, ám főleg az ipar- művészeti oldalával szeret­nék foglalkozni. Akár egy na­gyobb cég alkalmazottjaként megrendelések elkészítésé­ben szeretnék dolgozni. Gon­dolkodom mesterképzésben is, de azt már Pesten terve­zem, ugyanis vidéken , sajnos nincs. Mert bár persze elége­dett vagyok a második hely- lyel, de azt is tudom, hogy na­gyon sokat kell még fejlőd­nöm. Sok időt és munkát kell még befektetnem, menni kell tovább, a következő projek­ten kell gondolkozni, s azokat majd legalább ilyen jól, de ha lehet, még jobban kell megva­lósítanom. (A szignálfilm itt megtekinthe­tő: https://www.youtube.com/ watch?v=kKMykEgVN5w) Náci sas és horogkereszt BALATONLELLE Egy nagy mé­retű birodalmi sasttetovál- tatott a hátára egy férfi a ho­rogkereszttel, úgy ment vé­gig tavaly nyáron a balaton- lellei strandon. Egy évre rá feljelentették, a fonyódi rend­őrség önkényuralmi jelkép használatának gyanúja mi­att nyomoz. Az egyik hírpor­tál tavaly közölt fényképet a leilei strandon sétáló fér­firól, hátán a hatalmas sas­sal. A feljelentéseiről elhíre- sült Tényi István fordult a ha­tóságokhoz a kép láttán. En­nek nyomán a Fonyódi Járá­si Ügyészség rendelt el nyo­mozást idén augusztusban. A Népszava érdeklődésére a Somogy Megyei Rendőr-fő­kapitányság azt válaszolta: a fonyódi rendőrség még nem zárta le a nyomozást. Tényi a feljelentésében azt kérte, hogy vizsgálja meg a ható­ság: nagy nyilvánosság előtt tiltott önkényuralmi jelképet ábrázoló tetoválás közszem­lére tétele alkalmas-e a köz­nyugalom megzavarására? Nagy bejelentések: fizetésemelésben reménykedhetnek a közlekedési dolgozók A szép szó nem pótolja a béremelést ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Tasó László, a Nemze­ti Fejlesztési Minisztérium köz­lekedéspolitikáért felelős ál­lamtitkára hangsúlyozta: a biz­tonságos közlekedés feltétele, hogy az ágazatban dolgozókat megtartsák, ehhez pedig a bé­rek rendezése is szükséges. A távirati iroda azt is megírta: a szaktárca vizsgálja annak lehe­tőségét, hogy mennyi idő alatt milyen mértékű béremelést tudnak végrehajtani. A Magyar Közút Zrt.-vel már megszületett a megállapodás a jövő évi bér­emelésről, ennek mértékét a kö­zeljövőben ismertetik majd. Ta­só kiemelte: a béremelés fedeze­te rendelkezésre áll. Míg jövőre 73 milliárd forintból, 2020-ban már 98 milliárdból gazdálkod­hat a társaság. Megkerestük a Magyar Köz­út Zrt.-t, hogy a tervezett bér­emelésekről és munkaerőhi­ányról érdeklődjünk, de a cég munkatársa későbbre ígért vá­laszt. Bank György, a Közleke­déstudományi Egyesület közle­kedés-felügyeleti csoportjának tagja, aki az egyik helyi út- és járdafenntartással foglalkozó vállalkozás munkatársa - ki­fejtette: a közutak építésénél, fenntartásánál dolgozó alkal­mazottak nincsenek megfizet­ve, pedig munkájuk rendkívül felelősségteljes. - Télen, nyá­ron, hidegben és hőségben egy­aránt helyt kell állniuk - hang­súlyozta. - Hasonló munkakör­ben Ausztriában, Németország­ban a hazai bérek minimum 3-4-szeresét fizetik. A MÁV dolgozóinak idén há­rom százalékkal emelkedett a fizetésük, de az ágazaton be­lül még így is a vasúttársaság munkavállalóinak a legalacso­nyabb az átlagkeresetük, írta az MTI. Az államtitkár úgy vé­lekedett: a következő két-három évben további béremelésekre van szükség a vasúti dolgozók jövedelmi helyzetének javítá­sához. Schiszler László, a vasút Mindig jól fest egy-egy nagy bejelentés, de a valóság rendre kijózanít nyugalmazott csomóponti-főnö­ke szerint az alacsony fizetések miatt háborgó dolgozókat ko­rábban azzal csitították: a mun­karuhán kívül ingyen utazhat­nak, amit nyugodtan plussz jut­tatásnak tekinthetnek. Schisz­ler, aki jelenleg is aktívan be­kapcsolódik a vasutas nyugdí­jas szervezet tevékenységébe, közvetlenül értesül a dolgozók ügyes-bajos dolgairól.- Sok az elkeseredett dolgozó a vasútnál, a váltókezelők, a ko­csirendezők között is, de a for- galomi szolgálattevőknél is - emelte ki. - Szükséges megte­remteni az anyagi forrást, mely hozzájárulhat a helyzet megol­dásához. Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szak- szervezet elnöke - aki a héten jelentette be, hogy egy hónapot csúszik a buszos sztrájk - úgy vélte: időszerű a kormányzati bejelentés, ám szövetségük ezt már nagyjából másfél éve sür­geti. Amíg más szakterületeken - egészségügy, rendvédelem - örömteli módon sokak számára jelentős mértékű bérfejlesztés­ről határoztak, addig a közleke­désben a gondok a korábbi ígér­getések ellenére nem oldódtak meg. Rámutatott: ha ez az álla­pot konzerválódik, akkor rövi­desen a mostaninál még komo­lyabb problémát jelent a munka­erő-hiány, s egyes vállalatoknál hálóval fogdossák majd a dolgo­zókat. A mostani elkeseredés és apátia érthető: egy pályakezdő sofőr alig nettó 110 ezer forin­tot kap, miközben utasok soka­ságát szállítja a 30-40 millió fo­rint értékű buszon. H. M. BElilii

Next

/
Oldalképek
Tartalom