Somogyi Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-15 / 243. szám
2016. OKTOBER 15., SZOMBAT RIPORT .11 Az irodalom arra való, hogy kísérletezzünk - vallja Csányi Vilmos író-etológus Egyszerűbb nyelvet választott Bár vegyészként indult pályafutása, legtöbben mégis kutyakutatóként, az állati és emberi viselkedést taglaló munkáiról ismerik. Állatbarátok forgatják lelkesen négylábú kedvenceinkről írt könyveit - olvasói számára régi ismerősként cseng saját kutyáinak neve: Bukfenc és Jeromos. Hu- mánetológusként az emberi viselkedés rejtelmeibe nyújtott betekintést. Ő Csányi Vilmos etológus-író. Kovács Berta ujneplap@ujneplap.hu MAGYARORSZÁG A regényíróként is népszerű tudós nyolcvanegy évesen is aktív, rendezvényeken pedig szívesen és szórakoztató, közérthető formában mesél egykori kutatásaikról, osztja meg tudományos ismereteken nyugvó nézeteit a kutyák vagy az ember viselkedéséről, természetéről, evolúcióról, társadalmi jelenségekről. A kutatói munkától visszavonulván idejét az irodalomnak szentelő professzorral szolnoki közönségtalálkozóján beszélgettünk, arra is rákérdezve, hogyan lesz egy vegyészből etológus, azaz az állati viselkedés kutatója, majd író.- A vegyészeiről átváltottam a biokémiára, később döntenem kellett, hogy Szegedre megyek-e biokémikusnak vagy maradok Pesten, és csinálok valami mást. Utóbbi mellett döntöttem. Olyan tudományt kellett választanom, amihez nem kellettek műszerek és felszerelés, no meg pénz. Az etológia akkoriban ilyen volt, közel is áll az idegtudományokhoz is, ami engem nagyon érdekelt. Aztán az ELTE-n indult egy magatartásgenetikai laboratórium, ahol halakkal, majd kutyákkal foglalkoztunk. Aztán jött a humánetológia. És az ember azt látja az egyetemen, hogy az idősödő professzorok nehezen hagyják abba a munkát. Sokan persze ezt nem veszik figyelembe, és ekkor kapják a megjegyzéseket a hátuk mögött, vigyorognak rajtuk. Én ezt a sorsot el akartam kerülni, így hamar önállósítottam az embereimet, akik remek munkát végeznek. De amikor úgy tizenöt évvel ezelőtt a tudományos munkát abbahagytam, még sok mindenre képesnek éreztem magam - emelte ki az etológus. - Az írás nem állt tőlem távol, hiszen egész életemben írtam tudományos és ismeretterjesztő cikkektől kezdve tankönyvet, népszerű könyveket. Azt gondoltam, az nem esik messze a humánetológiától, ha elkezdek regényeket írni, az meg majd elválik, hogyan fogadják az olvasók. Úgy tűnik, jól. Megírtam tíz-tizenkét regényt, vették is őket. Nyilván sosem lesz belőlem olyan „igazi” író, ahhoz fiatalon kell elkezdeni, hogy a szakma befogadja az embert. Én mindig az az öregedő tudós leszek, aki irodalmi próbálkozásaival zaklatja embertársait. Mindig adódik olyan téma, amit szeretnék elmondani másoknak. Az a fontos, hogy az olvasók ezt megértsék, és másodlagos, mennyire bonyolult mondatokban fogalmazom ezt meg. Nyilván, annak is megvan a szépsége, ha féloldalnyi mondatokat tud írni az ember, és komoly kulturális háttér kell hozzá, hogy kihámozzák, mire is gondolt az írója. Ezt sokra becsülöm, de én egyszerűbb nyelven kívánom elmondani a számomra fontos dolgokat. Úgy tűnik, ez sikerült is. Legnépszerűbbnek a kutyás könyvei, cikkei bizonyultak, a hazai kutyakutatás doyenje a közönségtalálkozókat sem ússza meg ebes kérdések nélkül.- A kutyákkal előttünk nem végeztek etológiái munkát, így nem meglepő, hogy a velük kapcsolatos kutatásokkal lettünk ismertek. De az eredményeinket kezdetben nagyon nehezen fogadták el, mivel korábban az a nézet uralkodott, hogy az állatok viselkedése csak ingerekre adott válasz, mi meg azt állítottuk, hogy a kutyák képesek gondolkodni. Éz ma már elfogadott tény, de akkoriban egy külföldi konferencián például megjegyezte az egyik részvevő, hogy „akkor mondja majd nekem a Csányi, hogy a kutya gondolkodik, ha le lehet ülni vele sörözni és filozofálni”. Persze ez nem így működik. Az állatok gondolkodása viselkedést tükröz és képekben történik. A kutatásieredményeCsányi Vilmost legtöbben ma is kutyakutatokent és kutyás könyvek szerzőjeként ismerik inket azok fogadták el könnyebben, akiknek volt kutyája. Amit a kutyatartók már régóta tudtak, mi valójában azt bizonyítottuk be. Legutóbb az Etológia Tanszék kutatói azt is igazolták, hogy a kutyák az emberekhez hasonlóan kétféle úton dolgozzák fel az emberi beszédet: külön felfogják a szavak jelentését és külön a hanghordozásban rejlő emocionális tartalmat. Ez óriási eredmény. Bár a kutatásokba már nem folyik bele, Csányi Vilmosnak azért otthon most is van kutyája, Janka névre hallgató a pumi- husky keverék, akiről majd szintén tervez egy könyvet.De az emberi viselkedést is több népszerű könyvében körüljárta már.- A humánetológia egy különös tudomány, mert nem maga gyűjti az adatokat, hanem azokat a pszichológia, a filozófia, a szociológia és politika szállítja számára - emelte ki. - Az ember maga néhány tízezer éve változatlan, ugyanazok a problémái is. Attól függően, hogy néhány száz fős kis csoportokban vagy modem, milliós közösségekben, archaikus társadalmakban vagy egy sok száz milliós bolygón él, CSÁNYI VILMOS Születési hely: Budapest Idő: 1935. május 9. 1958-ban vegyészként diplomázott az ELTE-n, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani Intézeténél dolgozottt. 1973- ' ban visszatért az ELTE-re, ahol megszervezte a Természettudományi Kar magatartásgenetikai laboratóriumát, ez nőtte ki magát később a kutyakutatásairól ismertté vált etológia tanszékké, amit 2000-ig vezetett. ugyanazok a genetikailag meghatározott tulajdonságok különbözőképpen nyilvánulnak meg. A humánetológus feladata éppen az, hogy ezeket a megnyilvánulásokat értelmezze, és magyarázatot próbáljon adni, hogy az ember itt és most miért úgy viselkedj, ahogy. Újabban pedig őt is a technika, a mesterséges értelem kérdése foglalkoztatja.- Az utóbbi években nagyon fellángolt a mesterséges értelem -körüli szakmai vita. Komoly tudósok foglalkoznak azzal, hogy milyen lehet ez a valaki, lehetséges-e tudat a kéztől, lábtól, a testtől megfosztva vagy sem. Egy évig olvastam a témáról. Kiválasztottam az egyik verziót és ezt írtam meg az „Ő ott bent” című regényben, ahol- úgy hoznak létre mesterséges intelligenciát, hogy egy professzort lemásolnak molekuláris szinten, a másolatot pedig feltöltik egy számítógépbe. Az irodalom arra való, hogy kísérletezzünk a gondolatokkal. De ez a téma valójában már nem sci-fi, úgy néz ki, már csak évtizedekre vagyunk attól, hogy létrehozzanak egy irányításra képes szuperintelligenciát - összegezte az író-tudós. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció volt. Tudományos fokozatai:- kandidátus (1965),- akadémiai doktor (1970)- professor emeritusi cím (2005). Az 1990-ben megalakult Magyar Etológiái Társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. Díjai: Széchenyi-díj (2003) Prima díj (2004). Szautner iánosné a támogatásra szoruló gyermekekért dolgozott mindig, s teszi azt ma is Egy életen át „tanító néniset” játszott SZOLNOK Az elmúlt négy évtizedben alkalmazott képességfejlesztő és tanulásmódszertani ismeretek összegzésére készül a témakörben egyik legjelentősebb sikereket elérő hazai fejlesztő pedagógus. Szautner Jánosné a tanítói pályafutása kezdete óta mindmáig azon kisdiákok felé fordította, fordítja figyelmét, akik velük született vagy környezeti (szociális) hatások okozta hátrányokkal küzdenek.- Gyermekkori vágyam volt, hogy tanító néni legyek. Ma is a világ legcsodálatosabb dolgának, a legnagyobb adománynak tartom azt, ha valaki képes megtanítani egy másik embert valamire, amit egyébként nem ismerhetett volna meg - beszél arról is Szautnerné Giziké, hogy a „Negyven év a katedrán" című önéletrajzi kötetének bevezető fejezetéhez miért is egy ide illő Móricz-idézetet választott mottónak. A Kenderesen született kislány a jászberényi Tanítóképző hallgatója lett. Gyakorlati félévében szerencsésen hazakerült a szülőfalujába, ahol 1965-től további két évig a református iskolában tanított, ott, ahol néhány évvel korábban még ő tanult.- Jól érezte magát „házon belül”, mégis, alig néhány évvel a pályakezdést követően távozott. Miért?- Férjhez mentem és a párom munkahelye 1967-ben Szolnokra „rendelte” az akkor még kis családot. A nagyváros egyik peremkerületi iskolájában, a Délibáb útiban kaptam áUást. 1982- ben a Széchenyi-lakótelepi Zöld iskolába kerültem, ahol korrekciós osztályt kaptam. Ide a Nevelési Tanácsadó iskolázta be a gyerekeket, mégpedig valamilyen sérülés alapján. A kihívás pedig az volt, hogy fejlesztő, úgynevezett korrekciós első osztályosokat tanítottam nyolc éven keresztül. Ez idő tájt szembesültem azzal, hogy ha azonos esélyt akarunk biztosítani a tanulóknak, akkor különböző képpen kell őket tanítanunk. Más támaszom híján esténként magam állítottam össze képes feladatlapokat, melyeket később összeszerkesztve „SÜNI” néven adtam ki. Itt volt egy autista kisfiú tanítványom, aki máig fontos a számomra. Később szerencsém volt életem nagy tehetségéhez: Ő olvasott és számolt, amikor az iskoláSzautner Jánosné pedagógiai díjat is átvehetett 2002-ben Szolnokon ba jött, „csak” írni kellett megtanítani, így októberben már második osztályba is mehetett.- Gondolom, a továbblépéshez önnek is kellett tanulnia?- Természetesen, hiszen bármennyire is van tapasztalata egy embernek, ha nem képzi magát tovább, akkor egy szinten megreked. A fejlesztő pedagógusi képesítésemet 1992-ben szereztem meg, és ekkortól már fejlesztő csoportokkal foglalkoztam. Ehhez a munkához azonban akkor még nem állt rendelkezésre sem tanulói, sem tanítói segédlet. Segítségért ismét magamhoz fordultam. A korrekciós tapasztalataimra támaszkodva tollat ragadtam, s írtam egy Fejlesztő Programot, illetve a „NEBULÓ” című feladatgyűjteményt elsősöknek, ami 1995-ben jelent meg. Eközben több iskolába meghívtak, hogy a képességfejlesztésbeli tapasztalataimról beszéljek. Én pedig mentem, s rendre vittem magammal a kézirataimat. Az eszmecserék végén pedig a vendéglátóim mindegyike a segédleteim kiadására biztatott. Nyugdíjas voltam, ráértem kiadásra előkészíteni őket. Ma már kilenc kiadványom van: a „NEBULÓ” 1-től 4-ig, illetve a hozzá tartozó tanító kézikönyvek, programok, továbbá a „SÜNI”. Hálás vagyok azoknak a kollégáknak, akik máig dolgoznak belőlük.- A fejlesztő pedagógusi munkásságát egyáltalán díjazták valaha?- Már az nagyfokú elismerés, hogy a munkafüzeteimet a kollégák a gyakorlatban alkalmazzák, vagy hogy előadásokra kérnek fel. Úgy érzem, ezt a munkámat mindig is elismerték. A korrekciós osztályokért Kiváló Munkáért kitüntetésben részesültem, az elsős fejlesztő kiadványokért a Magyar Tudományos Akadémiától DAB-díjat kaptam, nyugdíjazáskor pedig átvehettem a Pedagógus Szolgálatért emlékérmet. Két évvel ezelőtt az 0. F. I. kiírt ki egy pályázatot pedagógiai életút bemutatására, ahol Aranyokievelet kaptam. Azonban nekem mindennél többet jelentett, hogy ott, ahol élek, megkaptam a Szolnok Városi Pedagógiai Díjat. Számomra azonban hasonlóan nemes kitüntetés a kollégák, a szülők és a tanítványok máig elkísérő szere- tete is.- Végig azon gyermekek érdekében tette a dolgát, akik valóban rászorulnak a különfoglalkozásra. Azonban mégiscsak adódik a kérdés: „Van-e még hogyan tovább?” - A fejem és a kezem még tevékenyen alkot. Két folyóiratnál van rovatom: a Fejlesztő Pedagógiánál „Nebulók”, a Hevesi Műhelynél pedig „Képességfejlesztés a családban” címmel publikálok. Ezek mellett egy régi vágyam megvalósításán dolgozom: tanulásmódszertant írok tanítóknak, mégpedig Oroszlány Péter szellemiségében. Ebben az írásban minden a tanítókról a tanítóknak, a kisiskolásoknak szól. Teljes visszavonulásra azonban még nem gondolok. Még akkor sem, ha 2015-ben, a felettem eltelt fél évszázad tekintetében jelzést kaptam, hiszen tavaly az Aranydiplomámat is átvettem... Mészáros Géza
