Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-04 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 33. szám

g INTERJÚ 2016. SZEPTEMBER 4., VASÁRNAP Olasz családi örökség az étkezés szentsége. Szerinte a közös étkezés olyan erőt és lehetőségeket hordoz, ami a mai világban fontosabb, mint valaha „Érzelem és étel elválaszthatatlanok” Névjegy. 1971. április 15-én született Gallaratében, Olaszország 1994-ben jött Magyarországra a Közgazdasági Egyetem ösztöndíjasaként. Az egyetem elvégzése után itt telepedett le. Főzőiskolát vezet az Olasz Kulturális Intézetben és szakácskönyvet adott ki. Főbb műsorai: Fantasztikus Európa - RTL Klub (2002). Lucifer - TV2 (2003). Lazac -TV2 (2003), Kell 1 pasi! - MTV (2005- 2006), A nagy étteremalakítás Gian- nival (2009), Mesterszakács - Via- sat3 (2009). Nagy Duett - TV2 (2011) Gianni családi szálakon keresztül is kötődik a földrengés sújtotta olasz területhez pocs. Évente 80-90 ezren csak azért utaztak oda, hogy az ere­deti tokaszalonnát és a szószt megkóstolják. Az áldozatok kö­zött azért volt sok olyan ember, aki nem odavalósi, mert éppen egy ilyen fesztiválra készültek. Egyébként az eredeti receptet és a tészta történetét kiraktuk a honlapunkra, hogy ezzel is tisztelegjünk az áldozatok előtt.- Azért az is jelképes, hogy a tragédia után az olasz embe­rek a gasztronómia segítségével fognak össze.- Valóban, egész Olaszország gasztronómiafüggő. Ez annyi­ra erősen benne gyökerezik a kultúránkban, a családi tradí­cióinkban, az életvitelünkben, hogy tényleg szinte nemzeti jel­kép a konyhánk.- Erre annyi nemzet vágyik, mit gondolsz, mi a titka, hogy nektek ez sikerült és világhírű lett a gasztronómiátok?- Az első az, hogy büszkék voltunk rá, hittünk benne. Ho­gyan lehetne valami világhíres anélkül, hogy otthon ne imád­ná mindenki. De azért persze a változatossága, a bősége, a sok­színűsége is nagyon sokat szá­mít és a tradíció, amit őrzünk általa és benne is. Nekünk az étkezés sokkal fontosabb an­nál, hogy eszünk.- Az étel és az asztal szent dolog nálatok?- Számomra mindenkép­pen, hiszen mélyen vallásos va­gyok, tehát az étkezés nálam imával kezdődik. Minden étel és élmény, amit egyedül élünk meg, kevesebbet ér, mint azok, amiket meg tudunk osztani azokkal, akiket szeretünk. Le­ülni egy asztalhoz enni, az le­hetőséget ad arra, hogy megél­jük az együttlétet, egymásra fi­gyeljünk, hogy legyenek közös pillanataink. Az étel egy olyan fantasztikus erő, ami az embe­reknek megmaradt a mai ro­hanó világban, hogy együtt le­hessenek. Egy közös asztal any- nyi mindent jelenthet: gondos­kodást, szeretetet, barátságot, ünnepet, tradíciót, közösséget, vitát is akár, de ezek mind át­élhető élmények, amik ener­giát tesznek hozzá az életünk­höz, az ételen keresztül a szó szoros értelmében és átvitt ér­telemben is. De ez nem ar­ról szól, hogy együnk ameny- nyi belénk fér. Ha kapunk két üveg bort, biztos, hogy nem azt mondom, hogy gyerünk, igyuk meg mind a kettőt, hanem in­kább azt, igyuk meg az egyiket most, a másikat holnap és ak­kor megint lesz egy szép közös esténk. Érzelem és étel, ezek nagyon közel vannak egymás­hoz, elválaszthatatlanok.- A vendéglátás nálatok családi tradíció volt, vagy honnan jött az életedbe?- Ebben a kereskedelmi ér­telemben nem. Senki nem volt vendéglátós a családból. Anyu­kám orvosként dolgozott, az apám meg forgalomirányító volt a repülőtéren. A vendéglá­tás egy olyan út volt, amin ke­resztül megtaláltam önmagam. Persze az alapjait otthonról ho­zom, a nagymamáim ételei, a közös családi étkezések a tel­künkön, ezek valahogy úgy rögzültek belém, hogy mind olyan pillana­tok, amelyekben átélhető a szere­tet. Számom­ra a vendéglá­tásban nem csak az fon­tos, hogy jó­kat egye­nek nálam. Sokkal fon­tosabb, hogy élmény le­gyen számuk­ra az asztalkö­rül eltölteni az időt. Azt akarom, hogy ott­hon érezzék magukat, tö­rődést, odafigyelést kapjanak. Rájöttem, hogy azt az élet- és emberszeretetet, ami bennem van, legjobban a gasztronómiá­ban tudom és akarom kifejezni. Amikor Magyarországra jöt­tem, azt láttam, hogy a kávé, az valami koszos víz, hogy eszik a rizi-bizit az emberek, mintha valami magyar étel lenne, mi­lánói makaróni van az étlapo­kon és csend az éttermekben. Arra gondoltam, lenne igény itt a hangulatra, temperamentu­mos nép a magyar is, így jött az ötlet, hogy éttermet csinálok.- Megfigyeltem, hogy a nagy­mamáidat mindig emlegeted.- Azért, mert amíg emlék­szem rájuk, itt vannak velem. Csak az múlik el, amit az ember el akar felejteni. Nagyon fonto­sak az életemben. Én a nagy­mamáimmal nőttem fel. Amió­ta nincsenek, tudom, hogy nem létezik a halál és mit jelent az örök élet. Be lehet olyan mély­re vésni magadat egy ember szívébe, hogy halhatatlan le­szel - ez, a szeretet az örök élet receptje. És én nem tudom ki­hagyni őket a napjaimból, any- nyi szeretetet kaptam tőlük. Nem volt különbség, pedig az egyik tanultabb ember volt, a másik tanulatlan, egyiknek ke­vesebb pénze volt, a másik te­hetősebb volt. Mindketten min­denüket odaadták, a türelmü­ket, a hitüket, a figyelmüket, a gondoskodásukat. Öleltek, megvédtek, enni adtak, meg- bocsájtottak. Tele volt a gye­rekkorom ezekkel a szeretette- li gesztusokkal. Olyan emberi gesztusokkal, amik ma annyi­ra hiányoznak az életünkből. Én még az a szerencsés generá­ció vagyok, akinek a nagyma­mája lehetett a bébiszittere. Tő­lük, miattuk vagyok az az em­ber, aki ma vagyok.- Azt tudom, hogy tanulni jöttél a közgazdasági egyetemre egy ösztöndíjjal, de te, aki annyit hangsúlyozod a családot, hatal­mas szeretettel beszélsz a ha­zádról, mégis miért maradtál?- Én egy kis faluban szület­tem, 15 kilométeren belül éltem az életem 24 éves koromig. A vendéglátás is mindig nagyon érdekelt például, de a szüleim azt mondták, hogy az egy éj­szakai munka és a rossz embe­rek járnak csak éjszaka, szóval nem engedték. Amikor eljöttem ide tanulni úgy éreztem, mint­ha életemben először vehettem volna egy mély levegőt. Ma­Gianni Annoni azt mondja, ő olyan, mint a paradicsom. Az a zöldség sem Olaszor­szágban volt őshonos, Ame­rikából került oda, mégis ott tudott a legtöbb lenni. Pont így van ő is Magyarországgal. Fábos Erika- Indult egy jótékonysági moz­galom az amatricei földren­gés után, amihez már több mint 700 étterem csatlakozott: amat- riciana tésztát készítenek és minden tányért tészta után egy euró adományt ajánlanak fel az olasz földrengés károsult­jainak. Csatlakoztatok?- Nem, mert olcsó fogásnak tartottam volna a részemről, ha csatlakozom. Az éttermemnek feltehetően többet hozott volna, miközben jelképes lenne az ösz- szeg, ami az után a néhány tá­nyér tészta után összegyűlik, amit fel tudunk ajánlani. Én úgy gondoltam, hogy nem ké­rem a vendégeimet, hogy segít­senek nekem segíteni, hanem segítek magam, azt pedig rájuk bízom, hogy akarnak-e, akár csak egy imával odagondolni a bajban lévőkre. A héten rendel­tem 50 kiló amatrice szalonnát Abruzzóból, és felhívtam telefo­non Amatrice polgármesterét is, hogy megtudjam mi az, ami­re most ott szükség van.- Kötődsz oda valahogyan?- Igen, a családom egy ré­sze Abruzzóból származik. Mi­vel a legtöbb halálos áldozat Amatricében volt, legtöbbet azt a települést emlegetjük, de a rengés igen erősen érintett több kisebb falut is, Accumolit, Ab- ruzzót és Pescara del Trontót. Az a környék egyébként köz­tudottan egy földrengés veszé­lyes zóna igen régóta. Az ottani­aknak együtt kell élni a veszél­lyel, a természet egy bombát he­lyezett ott el, ami folyamatosan ott ketyeg alattuk. És ezt az ot­tani emberek életfilozófiája is tükrözi. Éberek, kitartóak, erő­sek és minden baj után fel tud­nak állni.- Ennek a tésztának a receptje Amatricéből származik?- A recept is, igen, de ami fontosabb, hogy ez a környék arról a szalonnáról híres, ami ennek a szósznak és még sok más olasz ételnek az alapja. Ez egy sózott, levegőn szárított és kissé édeskés ízű tokaszalon­na. Pont olyan eredetvédett ter­mék, mint a pármai sonka és éppen annyira világhírű is. A carbonara spagettiről sokan úgy tartják, hogy az egy ame­rikai találmány és baconból ké­szül, de ez nem így van, az ere­detit szintén ebből a tokaszalon­nából csinálják. Az amatriciana szósznak is ez a legfontosabb összetevője. Az eredetit „fehé­ren”, vagyis paradicsom nélkül készítették, a sült tokaszalonna és helyi juhsajt volt az alapja, ez volt a griscia, mert a griscianói pásztorok közvetítésével került Rómába. Tehát hiába terjedt el így, ez nem egy paradicso­mos szósz volt, azt már a nápo­lyiak tették hozzá. Egyébként Amatrice és a környékbeli tele­pülések és a római konyha kö­zött ez a füstölt szalonna a ka­gyarország nekem a szabadsá­got jelentette, végre az lehet­tem, aki vagyok, itt nőttem fel és lett belőlem felelősségteljes ember. Ha gasztronómiai pél­dát akarsz, akkor pont, mint a paradicsom. Amerikából meg­érkezett hozzánk, de Olaszor­szág tette híressé, ott bontako­zott ki igazán. Ott nem találtam az utam, itt pedig rögtön jöttek egymás után a jó dolgok.- A tévéből ismerték meg legtöbben Giannit, oda hogy kerültél?- A Fantasztikus Európa cí­mű műsorába keresett meg Fri- derikusz Sándor egyik kollégá­ja, Vizvárdy Bence. EU-s polgá­rokat kerestek: olaszokat, né­meteket, görögöket, belgákat. Volt egy étterem, ahol sok olasz megfordult és én is sűrűn jár­tam, ott ajánlottak be.- Ritkábban vagy mostanában a képernyőn.- 45 évesen már nem akko­ra bohóc az ember, talán ezért hívnak kevesebbet. De amúgy nyitott vagyok erre, szeretek tévézni és bízom benne, hogy lesz majd még olyan műsor is, amiben egy laza, de már komo­lyabb olasz férfire is szükség le­het.- Igazi olasz figura vagy, ragadt rád azért valami a magyar mentalitásból?- Lassan már majd annyit él­tem itt, mint otthon és nem is a mentalitás, hanem az változ­tatott sokat rajtam, hogy itt lett belőlem felnőtt férfi.- Enni mit szeretsz?- Bármit és mindent szeretek is, csak az osztrigát nem eszem meg. Illetve, azt nevelték be­lém, hogy ami ételt adnak, azt meg kell enni, szóval még oszt­rigát is eszem néha, ha vendég­ségben azzal próbálnak ked­veskedni.- Na jó, de amikor azt ehetsz, amit szeretnél, akkor mit eszel?- Sajtot. Még a rossz sajtot is szeretem, annyira oda vagyok a sajtokért. Meg paradicsomot, azt is imádom.- Ha a magyar konyháról van szó, van kedvenced?- A vidéki konyhát szeretem legjobban Magyarországon. A házi dolgokat, mert nem elég az étel, az is számít ki adja oda, hogy milyen erővel, energiával rendelkezik. Sokan manapság azt hiszik, elég ha valamire azt mondják házi, de egy francka­rikát. Az igazi vidéki, házi dol­goknak éppen az a lényegük, hogy úgy készülnek, ahogy a szeretteinek csinálja az ember. Odafigyeléssel, szenvedéllyel, bele kell tenni a szívedet.- Te most boldog ember vagy?- Boldog vagyok. Teljesen bol­dog. Ha születne egy gyerekem, akkor meg én lennék a legbol­dogabb ember a világon. Nem, nem jól mondom. Ha két gyere­kem születne. Ebben a mai vi­lágban mindennél fontosabb, hogy az embernek legyen test­vére. Szóval, akkor maradjunk annyiban, hogy majdnem telje­sen boldog vagyok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom