Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-03 / 207. szám

16 SPORT Somogyi Hírlap 2016. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT Kaposvári játékosokkal erősített a Közutasok THIE SZUPER LIGA, FÉRFIAK Hat hetes felkészülésen vannak túl a Közutasok-1. MCM Kaposvá­ri TK Szuper Ligában érdekelt férfi tekecsapatának a tagjai.- Heti három edzéssel ké­szültünk, a hétvégékre pedig megpróbáltunk edzó'mérkőzést lekötni - kezdte Kálny Kriszti­án, a Közutasok-1. MCM Kapos­vári TK elnöke, egyben játéko­sa. - Hazai környezetben vál­tottunk egy edzőmeccset a vá­rosi amatőr bajnokságban sze­replő játékosokból összeállított csapattal, s játszottunk Heren­den, valamint Ausztriában a Leoben ellen. Utóbbi csapatról azt kell tudni, hogy épp hogy lemaradtak a nemzetközi ku­páról, s itt szerepel két volt já­tékosunk, nevezetesen Pintér György és Sághy Tamás. Ausztriában is ját­szottak edző mér­kőzést. A nyáron szétesett NB IL-es 1. MCM SE Kaposvár csapatá­nak több játékosa is Közűt-mez- re váltott. A rutinos Miklós Gyula valójában visszatért, Kis Richárdot is leigazolták, s két ifjúsági tekéző, Szalay Patrik és Horváth Ádám is itt folytatja.- Az alapvető célunk a biz­tos bentmaradás. Amúgy ne­héz lenne jósolni, lévén a nyá­ron nem akármilyen játékos keringő volt, s a feljutott csa­patok is erősítettek. Azért dol­gozunk, hogy a bajnoki pont- vadászat végére odaérjünk az 5-8. helyek egyikére - folytat­ta Kálny Krisztián. A játékoskeret: ifjabb Hor­váth László (játékosedző), Kálny Krisztián, Földesi Zsolt, Nagy Gergő, Németh Tibor, Il­lés Richárd, Lengyel Dániel, Magyar József, Miklós Gyula, Kis Richárd. Ifjúságiak: Fajtai Arnold, Do- moszlai Ábel, Szalay Patrik, Horváth Ádám. Érkeztek: Miklós Gyula, Kis Richárd. Távozott: -. * * * Az NB II.-es bajnokságból hi­ányozni fog az 1. MCM SE Ka­posvár férfi tekecsapata, miu­tán „elfogytak” a játékosai; a megmaradt keret tagjait a vá­rosi amatőr bajnokságban lát­hatják majd. Fenyő Gábor Nemzetközi mérkőzéssel kezdi az új kézilabdaszezont a Csur­gói KK csapata, amely szom­baton 18 órakor a norvég Bodö HK együttesét fogadja hazai pályán az EHF kupa első fordu­lójában. Huszár Hajnalka sonline@sonline.hu KÉZILABDA EHF KUPA, FÉRFIAK Fortuna szeszélye folytán az egyik legerősebb ellenfél ju­tott a sorsolásnál a somogyi alakulatnak, de ha sikeresen vívják meg mind a két mér­kőzést, akkor a második kör már kecsegtetőbb ellenfelek­VASÁRNAP megkezdődik a 2018- as oroszországi labdarúgó-vi­lágbajnokság európai selejtező­sorozata. Az 54 válogatott közül a csoportküzdelmeket követő­en a kilenc első helyezett au­tomatikusan résztvevője lesz a vb-nek, míg a nyolc legjobb csoportmásodik pótselejtezőn vívhatja ki a szereplést. A cso- portmásodikoknál az utolsók elleni eredmények nem szá­mítanak. A magyar válogatott - amely legutóbb 1986-ban volt világbajnoki résztvevő - az Eu- rópa-bajnok portugál, a svájci, kel hozhatja össze a csurgói­akat. Bodö Norvégia tizenne­gyedik legnagyobb városa, je­lenlegi népessége megköze­lítőleg 40 ezer fő. A nemzet­közi kupaporondra tizenöt év után visszakerülő Bodö a ha­zai kupában elért eredményé­vel harcolta ki az újabb rész­vételt, hiszen meglepetésre megnyerte az „NK Kupát”. a lett, a feröeri és az andorrai csapattal szerepel azonos cso­portban. A selejtezősorozatban abszolút újonc az Európai Lab­darúgó Szövetség tagjai közé májusban éppen Budapesten felvett Koszovó, míg Gibraltár - amely a 2016-os Eb kvalifikáci­ójában már szerepelt - szintén először indulhat. Á német válo­gatott Norvégia otthonában te­heti meg az első lépést a cím­védés felé. A program: szeptember 4., va­sárnap - C csoport: San Mari- no-Azerbajdzsán, Serravalle 18 óra. Norvégia-Németország, Os­Nem lesz könnyű a magyar csapatnak ez a két mérkőzés, mert a skandináv kézilabda, és így a norvég kézilabda-baj­nokság is nagyon erős. Váloga­tottjuk világbajnoki negyedik helyezett. A hazaiak helyzetét a sérü­lések nehezítik, hiszen Faluvé­gi Rudolf továbbra is maródi, és előreláthatólag Cavor játé­lo 20.45, Csehország-Észak-íror- szág, Prága 20.45. E csoport: Ka- zahsztán-Lengyelország, Asz- tana 18, Dánia-Örményország, Koppenhága 18, Románia-Mon- tenegró, Kolozsvár 20.45. F cso­port: Litvánia-Szlovénia, Vilni­us 18, Szlovákia-Anglia, Tmava 18, Málta-Skócia, Ta’Qaü 20.45. Szeptember 5., hétfő - D csoport: Grúzia-Ausztria, Tbiliszi 18, Szerbia-írország, Belgrád 20.45, Wales-Moldova, Cardiff 20.45. G csoport: Albánia-Macedónia, Shkoder 20.45, Izrael-Olaszor- szág, Haifa 20.45, Spanyolor- szág-Liechtenstein, León 20.45. kára sem számíthat most Sóto- nyi mester. Oslak Borút és Hor- nyák Péter azonban újra harc­ra kész. Jó, harcos mérkőzésre szá­míthat mindenki, aki kilátogat az összecsapásra. Aki nem tud a helyszínen szurkolni a somo­gyiaknak, az a televízió előtt követi a találkozót, amelyet a Sport 1 csatorna közvetít. A csurgói csapat nagyon szá­mít a nézők buzdítására és a törzsszurkolók támogatására. A Csurgói KK-Bodö HK mér­kőzést szeptember 3-án, szom­baton 18 órakor rendezik a csurgói id. Sótonyi László Sport- csarnokban. I csoport: Horvátország-Törökor- szág, Zágráb 20.45, Ukrajna-Iz- land, Kijev 20.45, Finnország-Ko- szovó, Turku 20.45. Szeptember 6., kedd - A csoport: Svédország- Hollandia, Solna 20.45, Bulgária- Luxemburg, Szófia 20.45, Fehér- oroszország-Franciaország, Bori- szov 20.45. B csoport: Svájc-Por- tugália, Bázel 20.45, Feröer-szi- getek-Magyarország, Torshavn 20.45, Andorra-Lettország, An­dorra La Vella 20.45. H csoport: Ciprus-Belgium, Nicosia 20.45, Bosznia-Hercegovina-Észtor- szág, Zenica 20.45, Gibraltár- Görögország, Faro 21.45. ■ A héten igazolt játékosok is elutaznak a Rákóczival LABDARÚGÓ NB III. NYUGATI CSO­PORT Mint arról már korábban beszámoltunk, három új játékos érkezett az újonc Kaposvári Rá­kóczi FC együtteséhez az átiga­zolási időszak utolsó napján. Há­zi László együttese, így megerő­sített kerettel utazhat a kilence­dik helyen álló Andráshidához. A zalaiak az előző szezont a he­tedik helyen zárták, idén pe­dig még veretlenek hazai kör­nyezetben, így nem vár könnyű mérkőzés a kaposváriakra.- Masszív, csapat az And- ráshida, főleg hazai környezet­ben - mondta a soron követke­ző ellenfelükről Házi László, a Kaposvári Rákóczi FC vezető­edzője. - Kicsit szűkebb a pá­lyájuk, mint az átlag, a sárvá­rihoz tudnám hasonlítani, s zárt védekezésből próbálnak meg kontrázni még otthon is. Sikerült több mérkőzésüket is megnézem, úgy érzem jól fel tudtuk térképezni őket. Tud­juk, hogy hol sebezhetőek, s ezt megpróbáljuk kihasználni és ezek alapján szeretnénk há­rom ponttal hazatérni. Andráshidáról is pontokkal akar hazatérni a Rákó­czi FC együttese.- Az újak csütörtökön edzet­tek először velünk - folytatta Házi László. - Nem ismerik még a jól a csapat játékát és a társai­kat, de a keretbe már nagy való­színűséggel lesz, aki bekerül kö­zülük, s bízunk benne, hogy mi­nél hamarabb beilleszkednek. A kaposváriak még min­dig veretlenül állnak a tabella harmadik helyén, emellett az is Hujberék mellett szól, hogy olyan csapatoktól szenvedett ve-» reséget az Andráshida (Csepel, ETO FC Győr), amelyeket a Rá­kóczi legyőzött.- Ha minden négy meccs után tíz pontot szereznénk, az kiváló lenne. Sokan le voltak törve a hétfői edzésen, így rájuk kellett szólni a srácokra, hogy ne vere­ségként fogják fel a Csorna elle­ni döntetlent. Egy jó csapat ellen szereztünk három pontot. Szombaton 16.30 órakor kez­dődő mérkőzés sérülés miatt Herzsányák Áron és Zsivoczky Péter nem léphet pályára a ka­posváriaknál. Klein Péter A BL-ből kap ellenfelet a továbbjutó A párharc győztesére a Bajno­kok Ligája második selejtező­körének negyedikje vár, így az osztrák ezüstérmes (Bregenz) mellett a belga (Achilles Bo­cholt), a portugál (ABC Braga), vagy az izraeli (Maccabi Tel Aviv) bajnok valamelyike. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK Október első hetében Németországban, Straubingban gurítanak Újra kilépnek a kupaporondra TEKE SZUPER LIGA, NŐK Új hely­színen kezdi a bajnoki soroza­tot a Balatoni Vasas SE Szuper ligás női tekecsapata. A nyitá­nyon a Szentes vendégei lesz­nek, amely korábban Szolno­kon fogadta az ellenfeleit, most viszont Szegvárra költöztek.- Igazából csak egy hónapot hagytunk ki - mondta a Bala­toni Vasas SE egyik meghatá­rozó tagja, Bajer Krisztina. - Akárcsak egy évvel korábban, most is megnyertük Székesfe­hérváron a Szíjas László-em- lékversenyt, míg az egyéni ver­senyben Baracsi Ágnes a har­madik helyet szerezte meg. Miután a Balatoni Vasas SE a negyedik helyen zárta a baj­Bajer Krisztina (jobbról) és társai újra a legjobb négyet célozzák meg nokságot, így ott lehet az októ­ber első hetében Németország­ban, Straubingban rendezendő NBC Kupán. A célok nem vál­toztak: az idei szezonban is a legjobb négy közé pályáznak, immár az (egy év után) Auszt­riából hazatért Sághy Valériá­val kiegészülve. A játékoskeret: Bajer Krisz­tina, Dallosné Takács Anita, Kakstatdter Beáta, Rubinszki Rita, Török Barbara, Horváth- né Steinbacher Veronika, Bara­csi Ágnes, Csornai Rita, Sághy Valéria. Ifiúságiak: Jezsoviczki An­na, Fórián Kitti. Érkezett: Sághy Valéria. Távozott: -. Fenyő G. Siófok KC: már csak három légiós maradt KÉZILABDA, NŐK A tavalyi nyolc után egyelőre három idegenlégi­ósa maradt a Siófok KC NB I-es női kézilabda-csapatának azok után, hogy (amint megírtuk) a spanyol válogatott balátlövő, La­ra Gonzalez Ortega szerződését a napokban fölbontották. Még az előző szezon befejezése után váltak meg más idegenlégiósok mellett az ugyancsak spanyol irányító Macarena Aguilartól is. Fodor János klubtulajdonos azt mondta kettejük távozásá­ról: - Jó csapatot építünk, de csa­pategységet is szeretnénk, nem csak egyéniségeket. Az a napokban dől el, hogy a Siófok KC három, esetleg öt ide­genlégióssal kezdi az új bajnok­ságot. A hazai kézilabdaszövet­ség új szabályzata értelmében négy idegenlégióson felül min­den játékos után hárommillió forintot kell befizetniük a klu­boknak. Jelenleg a szerb jobb­átlövő Andjela Janjusevics, va­lamint a két riói olimpiai ezüst­érmes francia válogatott, a jobb­szélső Chloé Bulleux és az irá­nyító Estelle Nze Minko számít idegenlégiósnak, lévén, hogy a tunéziai beállós, Asma Elghao- ui magyar állampolgárságot ka­pott. Két fiatal szerb kézilabdá­zót teszteltek az elmúlt időszak­ban, hamarosan eldöntik, hogy szerződtetik-e őket. Bajnoki rajt szeptember 17-én, hazai pá­lyán az Érd ellen. Fónai Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom