Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-30 / 230. szám
2016. SZEPTEMBER 30., PENTEK ©^0 Nehez ev ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR - Tavaly novemberben a tagság véleménye alapján készítettünk egy feljegyzést, melyet elküldtünk Orbán Viktornak - mondta Gallé Istvánná majd decemberben egy jelentés is született a javaslatainkkal, melyet szintén megkapott a kormányfő, valamint Balog Zoltán emberierőforrás-mi- niszter. januárban kezdtük meg a sztrájkbizottsági tárgyalásokat, ekkor jelent meg a miskolci Herman-gimnázium levele, s alakultak meg a különféle civil szervezetek. A kormány azonban más platformot választott, februárban létrehozta a Köznevelési Kerekasztalt, melyben ugyan sok, a közoktatásért tenni akaró kolléga ül, ám nem legitim, hiszen tagjai senkitől sem kaptak felhatalmazást, hogy a nevükben tárgyaljanak. A PSZ emiatt nem is ismerte el hivatalosnak a grémiumot, s a maga meghatározta 25 pontról tárgyalt folyamatosan a döntéshozókkal. - Nagyjából húszban egyezség is született - állította a legnagyobb pedagógus-szakszervezet vezetője -, csak éppen a megállapodásokat az ígéretekkel ellentétben nem emelték be jogszabályi környezetbe. Galló Istvánná elsőként a szakszervezeti vezetőknek, osztályfőnököknek, diákönkormányzattal foglalkozó vagy munkaközösség vezetőknek járó órakedvezményt említette, mint csak papíron létező eredményt. - A törvényi megfogalmazás nem világos, vagyis a legtöbb helyen gyakorlatban nem kapják meg az érintettek - jegyezte meg. - Elvileg 22-26 órája lehet egy héten egy pedagógusnak, a többségnél azonban automatikusan a legmagasabb óraszámot állapítják meg, s ebből adják meg a kedvezményt, ami így persze nem valós. Galló Istvánné azt is kifogásolta, hogy bár Balog Zoltán megígérte, részt vehetnek az egyes törvények és rendelétek előkészítésében, az oktatási állam- titkárság csak véleményezésre küldi meg nekik a már elkészült jogszabályokat. Vagy még erre sem kerül sor: a Klik átalakításról, az 58 új tankerület felállításáról és működésükről például még semmilyen írásos anyagot nem láttak, így szakvéleményt sem tudtak adni róla.- Csak annyit tudunk, önálló gazdasági szerv lesz mindegyik - mondta a PSZ elnöke -, ami ugyan előrelépés az egyetlen budapesti központhoz képest, ám a valódi problémát nem oldja meg. Az elmúlt három év ugyanis pontosan megmutatta a központosítás hibáit, de ezeket a sok új kis Klik sem orvosolja. Többek között az iskolák teljes államosítását, mellyel már nem csak a fenntartás, de az üzemeltetés is elkerül a településektől. Viszont az is pontosan tudható, hogy a különféle gondok, például hogy fűtés hiánya miatt napokig elmaradt á tanítás egy iskolában, eddig sem az önkormányzatok miatt alakultak ki, ráadásul a települések nemcsak üzemeltették, hanem sok esetben más formában is támogatták anyagilag intézményeiket. Nem véletlen, hogy a települések jellemzően aggódnak... Ahogyan a pedagógusok is, csak éppen ők a kollektív szerződés esetleges felbontása miatt, mely szintén az új tankerületek megalakulásához kapcsolható. Szó volt róla: a nyugdíj előtt állók Pedagógus II. kategóriába átsorolásakor 1400 kolléga járt pórul. Pedig az átsorolásukra a miniszter tett ígéretet, de az állam- titkárság ezzel ellentétes döntést hozott, megalázva ezzel a másfélezer, a pályán hosszú időt eltöltött kollégát. Emiatt Alkotmánybírósághoz fordul a PSZ. Galló Istvánné megjegyezte, mindezek tükrében érthető, hogy az új tanévben is folytatni fogják a sztrájkbizottsági tárgyalásokat. - Egyelőre nem úgy tűnik, hogy sikerülne törvényben rögzített változásokat elérnünk - mondta -, ám az élet kikényszerítheti, hogy a kormány megfelelő lépéseket tegyen. Nehéz tanév előtt állunk, s előbb-utóbb kiderül, hogy nem valós reformok születnek, hanem felületes látszatintézkedések. Közben pedig óriási károkat szenved a közoktatás. Addig jó a kormánynak, amíg erre csak a szakszervezet hívja fel a figyelmet, s nem mások, sokkal radikálisabb módon... Vas A. Tragikus szakképzés A PSZ elnöke szerint a szakképzés helyzete is tragikus, s bár nemcsak ók, de még - az ellenzékiséggel nehezen vádolható - Nemzeti Pedagógus Kar is azt javasolta, halasszák el a változtatások bevezetését egy évvel, hi ába látszott, minden előkészítetlen - például későn jelentek meg a tantervek, a természet- tudományos tantárgyak hirtelen összevonásából létrejött új tárgyhoz nincs tankönyv és tanmenet -, minden új rendelkezés életbe lépett.- Pedig egy ilyen nagy rendszert csak előre átgondolt szabályozással lehet irányítani, ad hoc módón semmiképpen sem - mondta. - Ebben az esetben is jellemző, hogy a törvényi megfogalmazás nem megfelelő, még az Alkotmánybíróság is kimondta, csak úgy lehet egy jogszabályt bevezetni, ha előtte az alkalmazóknak, jelen esetben a tanároknak van idejük megismerni a rájuk váró változásokat. Ezzel szemben még augusztus 30-án is született törvény a szakképzőkkel kapcsolatban... Nem lett semmi a tanárok és a diákok terheinek csökkentéséből sem a szakszervezeti vezető szerint.- Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet ugyan nyilvánosságra hozott egy könnyítést tartalmazó tervet, csak éppen a Nemzeti Alaptanterv nem változott, vagyis a tanulói óraszám ezáltal nem csökkenthető - magyarázta a PSZ elnöke. - A pedagógusok esetében pedig továbbra is él a kötelező benntartózkodás az intézményekben, csak annyi a könnyítés, hogy az iskolák vezetőire bízták ennek elbírálását. Interneten elérhető már a Ruisz-életmű __________________ MEGYEI KÖRKÉP g KAPOSVÁR Könyvet adott ki családja néhai Ruisz György életművéről. Kézbe nem fogható, rendhagyó módon az interneten, a www.ruiszgyorgy.hu címen látható, olvasható. Ő így vallott magáról: A nagy mesterek - a század eleji nagy moderneket is tisztelve - és a felülmúlhatatlan alkotó művész: a TERMÉSZET az igaz, csalhatatlan tanítómesterem. Minden művem mélyen átélt élményemhez kötődik... Nem gúnyolni, sokkolni akarom a művészetet szeretni óhajtó embereket, hanem megnyugtatni, felemelni a hétköznapi robotból.- Ruisz György festőművész negyven esztendőn át volt a somogyi képzőművészet sokak által ismert és elismert képviselője. Hármas minőségben is a művészeti közélet fontos alakja: festőművészként, pedagógusként és a Balázs János kör vezetőjeként nélkülözhetetlen értékközvetítő szerepet töltött be Kaposváron - írják róla. - Jellegzetes típusa a vidéken élő képzőművésznek. Ez a fogalom nem csupán földrajzi értelemben vett meghatározás, hanem egy életforma, a környezethez fűződő sajátos viszony is egyben. Kiszolgáltatottabb, mint a fővárosi, a szakmai társaságok „védőszárnyai” alatt élők. Ki-kima- rad a gyakoribb kiállítási lehetőségekből, ugyanakkor a közvetlen környezetével való kapcsolata erőteljesebb. Munkássága egy emberöltőt ölel át: az 1940- es évektől a 80-as évek közepéig terjed. Több száz képet feátett, rengeteg tus-, pasztell-, krétarajzot készített. Művei eljutottak a közönséghez, megbecsült értékekként ma is ott függenek - döntően Somogybán, illetve Kaposváron - a lakások és intézmények falán. A weblapon olvashatók életrajzi adatai (1922-es ságvári születésétől 1994-es kaposvári haláláig), egyéni kiállításai (16 volt, köztük a hollandiai Hágában is), kitüntetései (8), tanulmányútjai (13), valamint jeles személyiségek róla szóló írásai, s.láthatók, megcsodálhatok grafikái és festményei. A szakmai segítséget mindehhez Géger Melinda művészettörténész adta. C. A. A tokaji művésztelepen Jövőre is lesz Bursa ösztöndíj KAPOSVÁR A somogyi megye- székhely 2017-ben is csatlakozik a Bursa Hungarica ösztöndíjprogramhoz. Erről legutóbbi ülésén döntött a képviselő-testület. A város az ösztöndíj pályázatra az előző évekhez hasonlóan ötmillió 750 ezer forint önkormányzati önrészt biztosít. Kaposvár 2000-ben az elsők között csatlakozott a Bursa Hungarica ösztöndíj-programhoz. Mely ma már nem csupán a felsőoktatási intézmények nappali tagozatán első diplomát szerző hallgatóknak nyújt anyagi segítséget („A” típus), hanem a tanulmányaikat az adott év szeptember 1-én kezdeni kívánó szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok számára is („B” típus). M. K. HIRDETÉS Szeptember 29-én ünnepelte 85. születésnapját Lukácsik Lászlóné sz. Kiss Jolán, volt torvaji lakos. Ez alkalommal köszöntik unokái, menyei és fiai. Isten éltesse sokáig JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakemberei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG az EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 KÉPTÁVÍRÓ Eltűntek KAPOSVÁR Ahogy eltűnnek épületek, emberek, úgy válnak enyészetté néha egész utcák is. Bár előfordulhat, hogy a nevük megmarad, de az új házak - legyenek szépek, modernek - soha nem rendeződnek a régi emberek fejében Béke utcává, Szondi utcává. Mert a tudat legmélyebb pontjain örökre befészkelték magukat azok a hajdani épületek. Földszintes ifjúságunk sáros útjai olyképpen ragadtak ormótlan cipőinkhez, hogy levetni nem vagyunk képesek azóta sem. Megyünk csak bennünk, lépdelünk, egyre kimér- tebben, egyre lassabban, valami alig látható fölirat irányába. Tisztább időben mintha képesek lennénk még kibetűzni: CÉL. De lehet, hogy csak képzelődünk... írjon! Szóljon! Várjuk olvasóink leveleit (cím: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a) és az SMS-eket (telefonszám: 20/9689-444). A normális hangvételű írások között nem válogatunk, azokat közöljük. Minden hét közepén közzé tesszük a következő időszak - kiemelten a hétvége - eseményeit. Az ingyenes esemenyek ingyen bekerülhetnek a lapba, ezekről a tudnivalókat a kata.markus@mediaworks.hu címre várjuk. A belépöjegyes rendezvényeket hirdetésben lehet reklámozni.