Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-30 / 230. szám
2016. SZEPTEMBER 30., PÉNTEK gü@lenebbek a szülők Gyem ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Fizikai bántalmazásból, vagyis testi sértéses esetekből 2015-ben 854, ebben az évben pedig 430 lezárt ügye volt a rendőrségnek. Az említett két bűncselekménytípuson túl minden hónapban előfordul legalább egy kényszerítés, és ennél is több esetben a személyi szabadság megsértése, valamint a zsarolás. A rendőrség tájékoztatása szerint csak ebben az évben eddig 105, tizennégy évesnél fiatalabb gyermek elleni szexuális erőszak miatt indult eljárást zártak le. Tavaly 150 ilyen eset történt. Önmagát gerjesztő folyamatok ezek, mondta Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője, mert ha rosz- szul tanul és rosszul viselkedik egy gyerek, és otthon veréssel próbálja a szülő fegyelmezni, nem éri el a célját. Erre azonban újabb, még brutá- lisabb bántalmazás követkéz- " hét. A Kaposvári Törvényszé- }f|| ken az idén négy kiskorú veszélyeztetésének ügyet tárgyaltak, a megye bíróságain 2014-ben 11-et, 2015-ben 10- et. Lapunk is beszámolt arról, hogy két hete egy bárdudvar- noki férfit 3 év 6 hónapra ítéltek, mert eltörte a lánya lapockáját, aki rosszul tanult. Azok Gyertyák Szita Bencéért Brutalitás Kaposvár a Szita Bence gyilkosságról híresült el, de az elmúlt években még számos megdöbbentő bűnügy történt megyénkben, amelyeknek sértettjei védtelen gyermekek voltak - erről tanúskodnak a bírósági akták. Egy Kányán lakó asszony megölte újszülöttjét 2000-ben. később újabb csecsemőnek adott életet, akivel szintén kegyetienül bánt el: kitörte a nyakát, papírzsebkendőt tömött a szájába, majd a holttestét elásta a ganédom- bon. Jogerősen 10 év fegyhá- zat mértek rá ezért, és a korábbi felfüggesztettet is le kellett ülnie. Kaposváron egy somhegyi férfi ököllel ütötte, nadrágszíjjal verte és taposta hároméves gyermekét, nem vitték kórházba, ezért a kisfiú 2-3 nap után meghalt. Az apát életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. A kaposvári Nyár utcában egy fiatal apa fojtogatta és a kiságyba csapkodta csecsemőjét, mert délután nem hagyta aludni a sírásával. A kislány nem élte túl. Egy 34 éves bodrogi nő egy kisolló- val elvágta újszülöttje nyakát. A tetemet a fagyasztóba tette, ott találta meg 10 hónap múlva az apa. Egy 24 éves szenyéri nőt is elítéltek, aki meg akarta mérgezni kisgyermekét, gyógyszereket tett tápszeres tejbe. a gondatlanságból elkövetett targédiák is a bíróságon végződnek, mint a Somogyszi- len az emésztőbe fulladt kétéves kisfiú, egy kerti tóba fulladt szintén kétéves gyermek, illetve egy másik kisgyermek, akit nemrég Büssüben gázolt halálra a mozgóbolt. A kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekkel hullámszerűen foglalkoznak a bíróságon, tette hozzá Vadócz Attila. Néha három-négy ügy is előkerül egyszerre Somogybán, dé az idén még nem volt hasonló tárgyalás. Azt azonban nem tudni, hogy mennyi a látencia - és ez vonatkozik az otthon négy fal között elcsattanó szülői pofonokra is... K. G. megyei körkép 3 Mindennap kell a mozgás Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu F urcsa ellentmondás: sportnemzet vagyunk, ugyanakkor a sportoló nemzettől (még) meglehetősen távol állunk. Pedig utóbbi is lehetnénk, ha mindenki - diák, tanár, szülő egyaránt - ráébredne a mindennapos testmozgás fontosságára. Mert sajnos nemcsak a sportban, hanem a civilizációs népbetegségekben is - így a szív- és érrendszeri betegségekben (magas vérnyomás, szívinfarktus, agyvérzés), a cukorbetegségben és a (krónikus) elhízásban - a világ élmezőnyébe sorolnak minket. A megoldás pofon egyszerű (lenne): egészséges táplálkozás és rendszeres mozgás, amit felnőttként sem késő elkezdeni. Pontosan egy éve látott napvilágot az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Irodája által készített Testmozgás-stratégia. Eszerint felnőttkorban heti 150 perc, gyermekkorban pedig legalább napi 60 perc közepes és intenzív testmozgás szükséges; vagyis a mindennapos testnevelés is kevés, szükség van a délutáni sportfoglalkozásokra, edzésekre. Emellett még arra is törekednünk kell- (ene), hogy csökkentsük az ülve töltött időt. Számtalan módja van annak, hogy a gyereket megszerettessük a sporttal. Az egyik ilyen a szeptember utolsó napján esedékes Európai Diáksport Napja. A kezdeményezés jó egy évtizede indult hazánkból, s most pénteken a magyarok mellett már 18 másik országban is mozdulnak a diákok - várhatóan egymilliónál is többen. Egyedül csak a stílszerűen 2016 méteres futás a kötelező elem. Bármit lehet játszani, sportolni két órán át, a legötletesebbeket pedig még díjazzák is. Nem véletlen, hogy Somogyból is több tucatnyi iskola jelentkezett. Mert ha máshol meg tudják csinálni, akkor mi is képesek vagyunk rá. Az első lépést már meg is tettük, jöhet a következő. Felnőttkorban heti 150 perc, gyermekkorban pedig legalább napi 60 perc testmozgás szükséges. Csatornázás: megnyugtatták a polgármestereket Fonyódon BALATON Megnyugtatták valamelyest a türelmüket lassan elveszítő polgármestereket a dél-balatoni szennyvíztársulás fonyódi ülésén. Ahogyan megírtuk, Balatonendrédtől Karádon át Telekiig arra a kérdésre várnak választ a településvezetők, hogy mikor kezdődhet az ingatlanok csatornára kötése azok után, hogy a kivitelezők már tavaly decemberben készre jelentették a vezetéképítést. A jövő héten - információnk szerint több polgármester is ezt a választ kapta Fonyódon. - Arról tájékoztattak, hogy elhárultak az akadályok a rákötések elől - mondta lapunknak szerdán a balatonendrédi Késmárki Tibor. - Remélem, hogy így is történik. Egy bejárást azért kezdeményeztem, már csak az úthelyreállítások szemrevételezése miatt is.- A DRV Zrt. hosszú hónapok után végre átvette a tisztítótelepünket, így akár már a jövő héten elkezdődhetnek a rákötések nálunk is, a lakosságot azonban csak azt köve-, tőén értesítjük ki erről, ha ezt írásban is megerősítik az illetékesek, hiszen elméletileg már májusban is tartottunk itt - így Schádl Szilárd kará- di polgármester. Hiszi, ha látja - akadt faluvezető, aki ezzel tért haza a fonyódi megbeszélésről, hozzátéve: azok a DRV-sek, akik a tisztítóművek tervezésekor, 2012 körül funkcióban voltak, már nincsenek a cégnél, újak vannak ugyanazokban a pozíciókban, így némileg érthető, hogy nem megy minden flottul, legalábbis a siófoki székhelyű vízmű részéről. Az egyik érintett polgár- mester arról beszélt: a hálózat decemberi átadása óta eltelik lassan egy év, „ketyeg” a felülvizsgálati idő, ami szintén egy év, csakhogy még egyetlen napot sem üzemelt a csatorna és így ki se derülhettek az esetleges hibák. Kérdés, a későbbiekben felmerülő hiányosságok kijavítása nem az önkormányzatok számláját terheli-e majd? E közben a siófoki képviselő-testület áldását adta arra, hogy a töreki úthelyreállításhoz szükséges tízmilliók átkerüljenek a dél-balatoni szennyvíztársulás számlájára. Megírtuk, hogy a kivitelező a csatornázás után elégtelenül állította helyre a Törekin átvezető utat, az csak úgy készülhet el megfelelő minőségben, hogy a város a saját büdzséjéből állja az ehhez szükséges összeget. A testületi ülésen kiderült: a kivitelező kiválasztása vett igénybe sok időt a társulás részéről, de immár nincs akadálya az útfelújításnak a siófoki városrészben. Fónai Imre HIRDETÉS Takarék Jelzáloghitelek Ön mit kezdene plusz egy szobával, ha nagyobb otthona lehetne? Adjon teret igényeinek a Takarék Otthon és Otthonteremtő Kamaitámogatott hitelekkel! igényelje lakásvásárlásra vagy építésre induló díjkedvezményekkel! Takarék Otthon Hitel THM: 3,07%-6,16% Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel THM: 3,12%-3,20% A hirdetésben szereplő hitelhez kapcsolódó Családi Otthonteremtési Kedvezmény Magyarország Kormánya által nyitott támogatás. A THM-ek- meghatározása az aktuális feltételek figyelembevételével történt, a feltétetek változása esetén módosuBiatnak. A THM mutató étéke nem tükrözi a hitel kamatfcockázatát A fedezetként bevont ingatlanra érvényes ingatlanbiztosítás megkötése, vagy megléte szükséges. Jelen tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A részletekről tájékozódón a Szövetkezeti Hitelintézetek fiókjában, vagy keresse fel honlapunkat! A MACYAR REFORMOK MŰKÖDNEK!