Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-25 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 36. szám
Erperierce! EGY PERCBEN Az ötös lottó 38. heti nyerőszámai Ö Äfjfr j|k ntfütirr w ^ w w Joker msmmm TÉR Kínai bordélyt zártak be BUDAPEST Kínai házaspár által üzemeltetett bordélyt számoltak fel a rendőrök egy XIX. kerületi lakásban, ahol kínai nők nyújtottak szolgáltatást kínai férfiaknak. A hely 2015 októbere óta működött, a prostituáltak repülővel érkeztek Kínából, szállításukat a gyanúsított házaspár szervezte. VR ^0ÖÍSVAfiO5/^ a filmsikerben AMBRUS ATTILA, azaz a Viszkis csaknem harmincszor rabolt. Kifosztott takarékszövetkezeteket, postákat, bankokat, utazási irodákat, volt, amit többször is. Mindeközben évekig vezette orránál fogva a hatóságot. Leülte büntetését és keramikusként dolgozik, mióta kiszabadult. Most éppen film készül róla, ami tetszik neki. ►S Beteg, tehát büntethetetlen PSZICHIÁTRIA Az elmúlt hónapban három skizofrén beteg felett ítélkezett a bíróság. Közülük két beteget kényszergyógykezelésre küldtek, egyiküket szabadon engedték. Több európai országban is van lehetőség arra, hogy a veszélyes, pszichoti- kus betegeket akaratuk ellenére is kezeljék. A szakértők szerint ehhez nálunk nem csak a jogi, hanem az intézményi feltételek is hiányoznak. Igaz, nem ők, hanem a személyiségzavaros és depressziós betegek jelentik a nagyobb veszélyt. Pont ők azok, akik közül legtöbben nem jutnak orvosi kezeléshez. P4 Dobó Kata titka HIRDETÉS László Zsolt maffiózó lesz BUDAPEST „A színjátszás nekem olyan önkifejezés, amely attól jó, hogy többen csináljuk. Nem az önálló estek létrehozása izgatott sosem, ma sem az izgat” - mondta lapunknak László Zsolt, aki Gigor Attila legújabb, Kút című filmjében egy maffiózót alakít. Az ország egyik legnépszerűbb színésze elárulta: ezen a forgatáson a 38 fokos meleg volt a legnagyobb ellensége. A Radnóti Színházba szerződött színész arról is beszélt, hogy egy másik mozifilmben nem rosszfiút, hanem éppenhogy egy depresz- sziós nyomozót alakít. P7 DOBÓ KATA óriási feltűnést keltett egy női talkshow-n, amikor egy finom, már-már átlátszó ruhában jelent meg a színpadon. Többen azóta is találgatják, vajon miért ezt választotta. ►!! Uj Hyundai H350 Teljesíti küldetését! íme az új haszonjármű, amely meghaladja elvárásait! Kényelmes és biztonságos, mint egy személyautó, üzleti szempontból pedig hatékony eszköz. Akár 5 megrakott EUR raklapot is elvisz, könnyű vezethetőségét a 2,51 CRDi mator és a 6- sebességes váltó biztosítja. 3 év kilométer-korlátozás nélküli garanciánk hozzájárul megbízhatóságához. Az új Hyundai H350 remek munkahely. További információért kérjük látogasson el a www.hytindai.hu gidaira. HYUnOHI DEWTHinKinG, DEW POSSIBILITIES. A kép iilnszbrk o. Az uj személygépkocsi forages Oeemtmyag-lcKjya'iztftsi és LG .-kibocsátási <Ktafs: r ímvkj ingyenesen hozzáférhető minőén eiadev helyen, e Fogyasztövfctewni FettJggéiőségen es a wwv> ihattok dz üzemanyag gazdaságossági ismertetőben, ».hu oldal«! Az On Hyundai kereskedője. KAPOSVAR CAR Kft. Kaposvár, Pécsi u. 4. Telefon: 70/77-88-522 www.kaposvarcar.hu A héten érkezett haza Rióból Tóth Tamas, aki a magyar paralimpi- ai csapat egyetlen aranyérmét szerezte. A száz méter háton első, míg száz gyorson bronzérmet szerző sportoló már egy állami kitüntetést is átvehetett. Mint mondja: lélekben dől el minden, így a siker azon múlik, hogy mire képes az ember az álmaiért. www.sonline.hu ARA: 185 FT XIX. ÉVFOLYAM. 36. SZÁM, 20 A viszkis bízik SZERKESZTŐSÉG: E-mail: ne@son!ine.hu SZERKESZTŐSÉG 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA holnap Boldog névnapot^ 21 21 Napsütéses, olykor felhős idő lesz. A legtöbb napsütés a Dunántúl délnyugati tájain valószínű. Húsz fok körül fok körül várható a csúcsérték. ► 15 kívánunk Eufrozina, Kénde nevű olvasóinknak! 9 AZ IGAZIíHQS HITTEL GYŐZ