Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 35. szám

0 INTERJÚ 2016. SZEPTEMBER 18., VASÁRNAP Ünnepelt színésznő és szubrettprimadonna volt, férje sztárfocista. Azért nem lett filmcsillag, mert nem volt hajlandó levetkőzni. „Az elmúlás gondolatát is utálom” Lehoczky Zsuzsa születés­napját díszelőadással ünnepelte az Operettszínház. A nyolcvanadikat. A Kossuth díjas színésznő azt mondja, úgy elröppent ez a pár év, hogy észre sem vette. És amíg tud, ezután is játszani akar. Fábos Erika- A múlt héten, amikor az Operettszínház egy díszelő­adással felköszöntötte önt, kapott egy színész diplomát ajándékba. Igazit, amit Hegedűs D. Géza, az egyetem rektor­helyettese vitte el önnek. Azt láttam nagyon meghatódott.- De annyira nagyon, hogy majdnem elájultam. Komolyan mondom, nem túlzók. Áz egész este olyan volt, mint egy csoda­szép mese, tele meglepetésekkel, de erről senki nem tudott. Hege­dűs D. Géza csak azt jelezte, hogy szeretne pár szóval ő is felkö- szönteni, erre hozta a diplomát.- Hiányzott valaha ez a papír?- Nem, de akkor ez még nem is úgy ment, mint ma. Táncos­nőként kezdtem, csak egy vizs­ga kellett, aztán bárki működé­si engedélyt kapott. A színész­mesterséget Kaposváron a Csi- ky Gergely Színház stúdiójá­ban tanultam. Egy évadot töl­töttem ott, pont 1956-ban.- Kapott még ennél is jobb ajándékot?- Kaptam. Például a díszelő­adás plakátját. Egyrészt csoda­szép vagyok rajta, biztos vala­mi technikai retust csináltak, de mindegy, lényeg, hogy jól mutatok a plakáton. Másrészt azt írták rá, hogy a 80. szüle­tésnapjára, tisztelettel. Ez is jól esett, főleg, mert érzem is a tiszteletüket. Ha bármikor be­megyek a társalgóba és nincs hely, egyszerre ugrik fel min­denki, olyan kedvesek. Aztán, hogy eljött rengeteg régi kollé­gám, az is megható volt és maga a közönség is egy ajándék volt. Fantasztikus volt velük az es­te. Olyan álló ováció volt, ami­kor bejöttem, hogy a decibelmé­rő nem is bírta volna. Még nem hallottam ilyen tapsot és ün­neplést. Pedig a hetvenedik is egy csoda volt itt a színházban, meg is ígértem nekik, hogy a nyolcvanadikön is itt leszek. A következő tízet azért már nem merném megígérni, de ki tudja? Ha csak nem a lányom kedvé­ért, érte ezt is bevállalom.- Ha már születésnapok, em­lékszik, melyik volt az elmúlt nyolcvanból a legboldogabb?- Biztos a 18. lehetett, de nem, nem, egy meglepetés bu­lira nagyon emlékszem. Egy nagy molinóra ki volt írva, hogy boldog szülinapot és ott volt mindenki, akit szerettem. A harmincadik szünnapomon, igen. 50 éve, atyaég!- Kimondani is sok, 1955 óta játszik, 1962 óta folyamato­san az Operettszínházban. Most éppen az Elfújta a szél, a Lili bárónő és a Mágnás Miska című darabokban van színpa­don. 80 évesen, honnan az erő ehhez?- Igen, pontosan így volt. A Fotó Háberben, Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva part­nere voltam, Várkonyi Zol­tán rendezte és az egyik jele­netben derékig le kellett vol­na vetkőznöm. Először csak azt hitték, viccelek, amikor mondtam, hogy nem vetkő­zöm, de tényleg nem voltam hajlandó. Ott is hagytam a forgatást. Nyakig bele voltam esve Tichy Lajosba, a jövendő­belimbe, el sem tudtam.volna képzelni, hogy másnak muto­gatom magam. Várkonyi na­gyon megharagudott, a fil­mes karrierem ott véget is ért. Ma már nem csinálnék belő­le ügyet, de akkoriban ez még nem volt divat és szégyelltem volna, ha én kezdem el.- Tichy Lajos, a legendás fo­cista, a nemzet bombázó­ja volt a férje. Nagy szerelem volt? Hatalmas. Gyönyörű éveink voltak. Főleg, ami­kor megszületett a lányunk. Imádtam pici babának is, ma is emlékszem arra a csodá­latosan puha, rózsaszín kis lényre. Tichy csodás férfi volt, imádott, elkényeztetett.- Miért lett akkor vége?- Elfáradt a házasságunk. Amikor a férjem válogatott já­tékos volt, Baróti Lajos volt a szövetségi kapitány. Nagyon komolyan vette a focit. Csütör­töktől összetartás volt, egész a vasárnapi meccsig együtt edzett a csapat. Haza sem jö­hettek. Én is sokat dolgoztam, de közben tombolt bennem az élet. Szerettem volna szóra­kozni, együtt tölteni vele a hétvégéket, de a futball mi­att nem lehetett, és ez egy idő után szép lassan felemésztet­te a szerelmünket.- Akkor a focit annyira nem szereti.- Már hogy a csudába ne! Tichyt is szerettem mindig, attól függetlenül, hogy elvál­tunk. A foci is örök szerelem maradt. Az Eb minden mécs­esét végignéztem. A lányom mondta is, hogy biztos nincs, még egy 80 éves öregasszony az országban, aki a meccsek­hez igazítja a programjait. A teniszt is nagyon szeretem nézni. Djokovics és Federer rajongó vagyok. Névjegy; LEHOCZKY ZSUZSA 1936-ban Szegeden született Gyermekszínészként kezdte, majd 1949-ben táncosnőnek szerződtették a balett rrba. 1956-ban Kaposváron a Csiky Gerget Színház stúdiójában tanult színész mesterséget. 1957-től újra Szegeden játszott és a közönség kedvence lett. 1962-ben a Fővárosi Operettszínhá2hoz szerződött. Az operett irodalom minden jelentős darabjában játszott, de prózai szerepekkel is sikert ért el. A 60-80-as évek legnépszerűbb színésznője volt. 2003-ban a Halhatatlanok Színházi Társulatának tagja lett. 2004-ben Kossuth díjat kapott. 2007-ben a magyar operett napja alkalmából életműdíjat vehetett át az Operettszinházban. A Budapesti Operettszínház örökös tagja.- Ez komoly lesz és kicsit öregesen hangzik majd, biz­tos lesz aki más válaszra szá­mít, de szerintem ez azért van, mert szeret a Jóisten. Csak azért. Ha valami bajom van, meg egyébként is, Jézus Krisztushoz fohászkodom. Va­lamiben hinni kell és nekem ő a legmegfelelőbb.- Sosem tervezte, hogy leáll?- Nem, és nem is nagyon volt eddig időm, hogy ezen el­gondolkoztam, mindig jött a következő feladat. Amíg tu­dok, játszani szeretnék.- Most a Mágnás Miskával kö­szöntötték. Volt kedvenc ala­kítása?- A My fair lady, Básti Lajos partnereként. Abban volt a le- geslegnagyobb sikerem. Ren­geteget segített nekem Básti, kedvelt engem. Állítólag sen­kinek nem köszönt, amikor este beért a színházba. Hoz­zám viszont mindig bekopo­gott, azt mondta, „jó estét!”, az­tán ment is tovább. Nagy do­log volt ez! .- Egy újabb lenyűgöző szám: az 55. évadját kezdi idén az Ope­rettben. Ez azt jelenti, hogy az operettjátszás több korsza­kát is megélte a pályája során. Sokat változott ez alatt az idő alatt az operett?- Gyönyörű nő volt, sikeres. Boldog is?- Igen. A válásunk után civil férjem volt, Budapest legklasz- szabb pasija. Fiatalabb volt ná­lam, de .derék és térd között nemigen tudott parancsolni magának. Amikor az egyik barátnője felhívott, hogy miért nem engedem el, elváltunk. Azt hittem belehalok, és sose többet nem leszek szerelmes, de mégis voltam. Nagyszerű férfiak mellett lehettem nő.- 80 év. Milyen ez? Könnyebb, vagy nehezebb, mint ahogy fiatalon, vagy mondjuk hatvan évesen gondolta?- Ez tényleg egy vicc, mert már hatvan évesen sem fia­tal az ember és mégis, az már húsz éve volt. Ha hihetetlen is, emlékszem mit gondoltam akkor erről. Azt, hogy olyan messze van, hogy talán sosem jön el. És ehhez képest az tör­tént, hogy nem tudom, hova lett az a húsz év. Észre sem vet­tem, úgy elröppent. Mindenki­nek azt tanácsolom, éljen gyor­san, mert nagyon megy az idő.- Ön él?- Igen. Szokták is mondani, hogy én aztán tudok élni. Nem tudom, lehet, hogy azért van így, mert az elmúlásnak még a gondolatát is gyűlölöm.- Legjobban mit szeret az életében?- A lányomat. Rajta kívül nem is lenne teher semmit itt hagyni.- A lányán kívül mi élteti még?- A munka, hiszek ebben. Ha este játszom, másként kez­dődik még a napom is. A mi munkánk szerencsés, fizikai­lag, szellemileg is karban tart­ja az embert, persze ha hagy­ja magát. De nem akarom túl­ságosan hősisre venni a figu­rát. 80 évnek azért van már sú­lya, ez az első olyan születés­napom, ami elterpeszkedett a tudatomban. Nyomja is ki­csit a lelkem. Főleg azért, mert ilyenkorra már olyan sok min­den múlt időbe kerül az ember életéből.- Mondják, hogy sokat ad, meg sokat el is vesz ez a pálya. Igaz ez az ön esetében is?- Igaz. Lehetnék maradék­talanul is elégedett az életem­mel, megvolt benne minden. Hangos sikerek, család, ma­gánéleti boldogságok. Egy fájdalmam mégis van, bá­nom és sajnálom, hogy nem lehettem elég jó anyja a lányomnak. Amikor kicsi volt, a harminc na­pos hónapokban 34 előadáso­kat játszottam. Akkor a mun­ka volt az első, minden este ott hagytam őt. Ez fáj, másként csi- _ nálnám, ha visz- ■ sza lehetne forgat­ni az idő kerekét. Ezt jjp' az egyet. Semmi mást. A többi úgy jó, ahogy van. Mondtam, hogy szeret a Jóis­ten, ugye?- Persze, manapság sokkal élvezhetőbb, rengeteg fiatal né­zőnk van emiatt. Amikor el­kezdtem, nem így volt, szépen álltunk egyhelyben és gyönyö­rűen énekeltünk a karnagy­nak. Az operett ma már igazi színház, KERO-nak (Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Ope­rettszínház művészeti vezető­je, rendező - a szerk.) ebben ha­talmas érdemei vannak, ő tet­te igazán látványossá a műfajt. Amikor én kezdtem, a társulat is sokkal kisebb is volt. Ma so­kan vagyunk, és úgy tudnak énekelni ezek a mai fiatalok, hogy öröm hallani. Nem tudom, mitől van ez, hogy most ennyi­vel több a tehetség. Biztos, mert sok húst esznek. Mi szegény­ségben nőttünk fel, csak bab volt, hús nem.- A műfaj legendáival játszott együtt: Feleki Kamill, Honthy Hanna, a Latabárok, Rátonyi Ró­bert, Sárdy János, Oszvald Gyula. Milyen volt velük? Volt, akivel ki­vételes volt a kapcsolata?- Nagyra tartottam őket és nagyon szerettem velük játsza­ni. A mai napig hiányoznak. Van, hogy rosszkedvű vagyok, olyankor csak beülök a néző­térre egymagám, és odakép­zelem őket a színpadra. Feleki Kamillt szerettem legjobban, óriási színész volt. Rátonyival játszottam legtöbbet, Honthy Hanna meg majdnem örökbe­fogadott.- Pedig legendákat lehet ol­vasni róla, mennyire mogorva volt. Hogyhogy önt örökbe akarta fogadni?- Úgy, ahogy mondom. Min­denki száz lépésről nagyra be­csülte, én meg közben közvet­len is voltam vele. Imádta ezt, mert fiatalabbak érezte magát tőle. Amúgy akaratos és tuda­tos volt, nem mogorva. A nevé­re akart venni. Szépen fel is hív­tam anyámat Szegeden. Telefon­ja csak a szomszéd néninek volt, megkértem, hogy hívja át, jött, én egy szuszra elmondtam, de nem szólt semmit, a monda­nivalóm végén csak egy csattanást hallottam . és ez el is döntötte a sorsomat. Anyám elájult, szó sze rint szíven ütöt­te, amit hal­lott, így aztán ez a kuriózum kimaradt a ma­gyar színháztör­ténetből.- A 60-70-es évek­ben igazi sztár volt, ünnepelt színésznő és híres szubrett, primadon­na. Azt olvastam, hogy filmes karrierje csak azért nem lett, mert nem akart vetkőzni. Igaz ez?

Next

/
Oldalképek
Tartalom