Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-13 / 215. szám

2016. SZEPTEMBER 13., KEDD Feljelentették, újra Kovács Andrea a polgármester Aszalónak nem kellett a változás ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY ASZALÓ Mint arról nem­régiben beszámoltunk, gazda­sági visszaélésekre derült fény a somogyaszalói önkormányzat­nál a képviselő-testület szerint, s mivel a polgármester nem kí­vánt lemondani, föloszlatta ma­gát a testület; nem akartak to­vább együtt dolgozni Kovács Andrea polgármesterrel. Szep­tember 11-re ezért időközi vá­lasztást írtak ki, ám időközben Törzsök Gabriella aljegyző rend­őrségi feljelentést tett Somogy- aszaló polgármestere ellen, mert mint abban megfogalmazta: „a polgármester ténykedésével kapcsolatban több olyan problé­ma is felmerült, melyek alkal­masak bűncselekmények meg­alapozott gyanújának a megál­lapítására.” A rendőrségi nyomo­zás jelenleg is tart tanúmeghall­gatásokkal. A vasárnap megszü­letett választási eredményt hosz- szan nem kívánta senki sem kommentálni. Törzsök Gabriel­la aljegyző megdöbbentőnek ne­vezte, hogy ismét Kovács And­rea lett a falu első embere. A régi-új polgármester viszont megköszönte a részvételt azok­nak a választóknak, akik ismét bizalmat szavaztak neki. Kakas Istvánná és Balogh Istvánná is­mét bekerült a képviselő-testü­letbe, ők a régi testületnek is tag­jai voltak, ám lemondtak man­dátumukról az ominózus júni­usi testületi ülésen. Most újra megmérették magukat, s bizal­mat is kaptak az aszalóiaktól, de nem kívánták kommentálni a választási eredményt. Rajtuk kívül szintén képvi­selővé választották az aszalói- ak Kapinya Zoltánt és Matusá- né Szabó Mártát. így áll föl te­hát a négyfős testület. A hely­beliek többsége nemigen akart kommentárt fűzni a történtek­hez, név nélkül csupán annyit mondtak: a rendőrségi vizsgálat tesz talán pontot az ügyre. Ám azt is elmondták, nem jó, hogy két részre szakadt a falu, egyéb­ként a szoros választási ered­mény is ezt bizonyítja. Az meg különösen nem szerencsés sze­rintük, hogy úgy tudják, a négy­ből két képviselő az újraválasz­tott polgármester híve, kettő pe­dig nem szívesen dolgozik vele. - Csak nehogy a falu igya meg ennek a kettéosztottságnak a le­vét - mondták. Márkus Kata Jákón is választottak JÁKÓ Horváth Anita függet­len jelölt nyerte a polgármes­ter-választást Jákón, ahol a képviselő-testület négy tag­ját is megválasztották a va­sárnap tartott időközi voksolá­son. Schütz Nikolett jegyző az MTl-nek elmondta: a győztes 218, míg szintén független ve- télytársa. Márkus Sándor 93, a Magyar Munkáspárt színei­ben induló Farkasinszki Eri­ka 12 szavazatot kapott. Ko­vács János volt településveze­tő a hét közepén visszalépett a jelöltségtől. A 665 lakosú Jákó 527 választópolgárából 327 voksolt az időközi válasz­táson, melyre azért volt szük­ség. mert a képviselő-testü­let idén májusban feloszlatta magát, a képviselők nem tud­tak együtt dolgozni a polgár- mesterrel. Százesztendős az evangélikus gyülekezet Kaposváron Hosszú út az egykori imaháztól Sokan jöttek el ünnepelni: Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna és Pongrácz Máté leplezte le a táblát Százéves a gyülekezet KAPOSVÁR Emléktáblát helyez­tek el a Teleki utca 7. számú épület falára az evangélikus gyülekezet alapításának 100. évfordulóján. Itt lakott több mint egy évtizeden át Kapos­vár első evangélikus lelkipász­tora, a volt tűzoltószertár tor­nyában harang hirdette éveken keresztül Isten dicsőségét. - Eb­ben az épületben tartották is­tentiszteleti alkalmaikat a ka­posvári evangélikusok 1916 és 1929 között - olvasható azon az emléktáblán, melyet a hétvégén Pongrácz Máté helyi lelkész és Kőszeghyné Raczkó Zsuzsan­na esperes lepleztek le. „Növe­kedjetek a kegyelemben...” bib­liai idézeten kívül látható Gera Katalin szobrászművész alkotá­sa is, e közösség szimbóluma a Luther-rózsa - középen szívvel és kereszttel-, mely nagy refor­mátorunk Luther Márton sze­mélyes jele volt. Egy történet szerint felesége hímezte neki a következő gondolatokkal: „Ki­nek szívében Krisztus kereszt­je, annak tövisek közt is rózsás lesz az élete...” A múlt nehézsé­geire és Isten megtartó erejé­re mutatott rá dr. Sütő Zoltán, felügyelő. Az evangélikus kö­zösségek fontosságát, nemzet­formáló szerepét hangsúlyoz­ta ünnepi beszédében Gelen­csér Attila országgyűlési kép­viselő. Az egyházközség kóru­sa szolgálatával emelte az ün­nep fényét. Az emlékezők a volt imaháztól énekszóval vonultak a templomhoz, a tanévnyitó is­tentiszteletre. G. A. MEGYEI KÖRKÉP 3 Tanulni, tanulni! Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu A mikor a minimálbér-közeiben tartott bölcsészek progra­mozónak állnak, s a frissdiplomás közgazdász pedig sza­kácstanfolyam után kajtat az interneten, mert az eddi­gi, szakmaiként elkönyvelt és diplomával alátámasztott tudása a munkaügyek piacán hajítófát sem ért, érdemes megállni egy pillanatra: mégis hogy a fészkes fenébe jutottunk idáig? Félre­értés ne essék, az élethosszig - vagy legalább egy biztos állás megszerzéséig - tartó tanulás ellen senki nem emel szót, nincs is annál lélekemelőbb, amikor az ember felismeri, hogy nem muszáj korlátok között tengődnie, s megtalálja magában a lehe­tőséget a változásra. Sokkal inkább arról, hogy tíz-húsz évvel ezelőtt melyik minisztérium eldugott szobácskájábán felejtet­ték azt a szakembert, aki rámutatott volna arra a nem különö­sebben bonyolult összefüggésre: olyan szakmákat érdemes tá­mogatni, melyekben jól látható a fejlődés és a stabilitás, s ren­delkezik némi jövőképpel. Vakarhatjuk ugyan a fejünket, de lassan nem kell csodálkoznunk azon, hogy bár Somogybán ke­vés az egy főre jutó autógyári négyzetméterek száma, nem­hogy mérnökből és összesze­relő dolgozóból, de még taka­rítóból is tízezres hiányban vagyunk nemzetgazdasági­lag. Megyénkből szinte lasz- szóval fogják az alföldi húsfel­dolgozókba - nehéz fizikai munkára - a melósokat, de inkább oda sem akar menni a kutya sem, mert nincs, aki menjen. Akit érint, az külföldön van, vagy közmunkában. Egy, a minap napvilágot látott felmérés szerint az informati­kus a negyedik legjobban fizetett szakma most Magyarorszá­gon, csak a légiforgalmi irányító (bruttó 1,8 millió), a minisz­ter-államtitkár- képviselő - már, ha lehet ezt tisztességes mun­kavégzésnek tekinteni - bruttó (1,2 millió) és a pénzügyi, tőzs­dei ügynök (960 ezer) előzi meg anyagi elismertségben. Ha hin­ni lehet a híreknek, akkor ez alól egyetlen kivétel akad csu­pán: a Magyar Nemzeti Bank egy „nemzetközi” szakmai tit­kárnője havi 1,7 millió forintot tehetett zsebre a közelmúltban. A hölgy élete a rossz nyelvek szerint, finoman szólva, több pon­ton közös a bankelnök úréval, de értékelnünk kell teljesítmé­nyét, mert ő sem a két szép szeméért kereshetett ekkora sum­mát. Habár korábban annyit tudhattunk csak róla: jógát okta­tott, de a jelek szerint szerencsére merte képezni magát, s az informatikusnak álló tanárokhoz hasonlóan egy kifizetődőbb szakmát is tanult. Merni kell váltani, miért ne sikerülhetne egyszer nekünk is... Még takarítóból is tízezres hiányban vagyunk Sátor a fürdőn KAPOSVÁR Sátrat építenek a fürdő 50 méteres medencéje fölé. Amíg a munka tart, addig a 25 méteres belső medencét használhatják a láto­gatók: az úszóknak kettő, a vendégeknek három pályát jelölnek ki Az élvonalban végeztek a somogyi vöröskeresztesek SOMOGY Nagyszerű sikereket értek el a somogyi csapatok a Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű 45. Országos Elsőse­gélynyújtó Versenyének orszá­gos döntőjében Veszprémben. Az általános iskolás és a kö­zépiskolás korcsoportban egy­aránt a Nagyboldogasszony Ró­mai Katolikus Általános Iskola és Gimnázium csapatai végez­tek az élen. A középiskolai ka­tegóriában először nyert a ka­tolikus gimnázium, ám az ál­talános iskolák közül az elmúlt négy évből háromszor is ők áll­hatták a dobogó tetejére annak ellenére, hogy minden alka­lommal más összetételű csa­pattal kellett részt venniük a versenysorozatban a szabályok miatt. A felnőttek között a Tán­csics Mihály Gimnázium Holt­pont nevű ötöse az ötödik he­lyen zárt. Gyarmati László, a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezete szakmai vezetője szerint a versenyen minden megye képviseltette magát, így a résztvevők büsz­kén mondhatják, hogy tovább­ra is az ország élvonalához tar­toznak elsősegélynyújtásban. Márkus Kata

Next

/
Oldalképek
Tartalom