Somogyi Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-12 / 214. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ Tét nélküli harc: fiatalok is kipróbálták a vívás mesterségét Modern és ősi: jól megfér egymás mellett a két kor stílusa Élet a középkorban - ezzel a címmel rendeztek hagyo­mányőrző fesztivált a szent- jakabi bencés apátságnál. Harci bemutatókat, csataje­lentet rendeztek, íjász- és ví­vóversenyeken mérték össze tudásukat a csapatok, de a közönség a korabeli táncok­ból és zenéből kapott ízelí­tőt. Egy középkori tábor min­dennapi életét elevenítették meg a romok között. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu KAPOSVÁR - Ezt az első rendez­vényt hagyományteremtő szán­dékkal hoztuk létre. Az egyesü­letek hiteles középkori környe­zetben mutathatták be felszere­léseiket. Összesen mintegy hat­van résztvevő vonult fel, kapos­váriak és szentesiek. Rajtuk kí­vül egy kisebb különítmény ér­kezett Hajdúsámsonból, ők kéz­művesek, főként kovácsok - mondta Varga Máté, a szentja- kabi bencés apátság kiállítóhely­ének koordinátora. Kondérban fő a középkori ebéd, fokhagy­más tejföllel készített zsírban sült hús. Só nélkül tálalták, mert egy korabeli katonai táborban az egyszerűség volt a lényeg.- Egy XV. századi tábor má­sát úgy lehet felállítani, hogy el­ső lépésként rekonstruáljuk. A hitelesség nagyon fontos, folya­matos könyvtári és egyéb kuta­tómunka kell hozzá - mondta Lázár Mihály, a szentesi Hunya­diak Örökében Egyesület elnö­ke. - Sokszor leletek alapján tör­ténik mindez, de például a sát­rak, padok, ivókorsók és aszta­lok megalkotásáról többfélekép­pen gondolkodnak a csapatok. Be kell vallani, hogy némely tá­borban nem minden korhű, en­nek anyagi okai vannak, és az is nehézséget okoz, hol lehet meg­csináltatni. Lázár Mihály szá­mára a történelem szeretetéből nőtt ki ez az életérzés, már 14 éves kora óta foglalkozott íjászat­tal. Szociális munkásként dolgo­zik, de az egyesület keretében gyakran tart előadást gyerekek­nek. Szerinte a hagyományőrző közösség összetartásában a lel­kesedés számít, és nem a pénz. Ez egy életérzés- A hagyományőrzés sokré­tű feladat. A ruhák rekonst­ruálásától a harcászaton át az életvitel és az életmód leg­korhűbb bemutatásáig terjed- fogalmazott Hegedűs Ba­lázs. - Vannak olyan verse­nyeink. amelyek már sport­teljesítmények. - Minden em­bert más mozgat, véli a Feke­te Hollók Rendjének vezetője. Valaki azért lép be, mert sze­ret vívni, más a kézművessé­gért. Költséges mindez, csak egy alapruházat páncél nél­kül százezer forint.- A korban a nagy, gótikus páncélok vonzanak - mond­ta Hegedűs Balázs. - Termé­szetközeli világ volt, de már elkezdett fejlődni a harcá­szat. Ma is lehet követni az akkori eszményeket, mint a becsületesség, szavahihető­ség. Még volt súlya a kimon­dott szónak. Felemelő érzés Kaposvárt képviselni, mondta Séta Atti­la, a 32 tagot tömörítő Fekete Sereg Lovagrend kapitánya. A nyáron 47 napot töltöttek a középkori életben.- Elmerülni egy másik kor­szakban nem hobbi, hanem életmód - állította. - Nálam a gyermekkorba nyúlik visz- sza. édesapámnak komoly könyvtára volt. Lancingeket készítettem, ebből egy cég nőtte ki magát. Kihalóban vannak az értékek a mai ví lágban. Az életünk példamu­tatás, függetlenül attól, hogy kapitány valaki, vagy hadap­ród. Ide tartozik a lovagi esz­mények felélesztése, mások segítése, a tanulás. K. G. Számlanyitás: továbbra is postás hozza a nyugdíjat SOMOGY Nem kötelező, csupán lehetőség az alapszámla-nyi- tás. Szakemberek szerint ko­moly felzúdulást okozott volna az ötlet a nyugdíjasok körében, ha eredeti formájában rendel­ték volna el az új szabályt. A magánszemélyek számára az alapszámla nyitása csupán egy lehetőség, de nem köteles­ség - hangsúlyozta a Nemzet- gazdasági Minisztérium pénz­ügyekért felelős államtitkára. A távirati iroda megírta: Hor­nung Ágnes szerint az alap­szám la-szolgáltatást mindenki igénybe veheti, ha számára ez a legmegfelelőbb konstrukció. Leszögezte ugyanakkor, hogy nincs mitől tartaniuk a nyug­díjasoknak, ha szeretnék, to­vábbra is a postás hozza majd nekik a nyugdíjat.- Főként a kistelepülése­ken élő nyugdíjasokat hoz­ták volna nehéz helyzetbe, ha tényleg kötelező lenne az alapszámla-nyitás - reagált megkeresésünkre Stikel Já­nos, a Nyugdíjasok Szerveze­teinek Somogy Megyei Szö­vetségének elnöke. - Sokakat hátrányosan érintette volna a döntés, nem beszélve a költsé­gekről. Somogybán közel 80 ezer nyugdíjas él, az átlagnyugdíj nagyjából 107 ezer forint. S akárcsak a fizetések, a szépko- rúak juttatása is számottevő­en elmarad az országos átlag­tól. A nyugdíjas esetében több mint 10 ezer forint az eltérés.- Hihetetlen, hogy időnként milyen ötleteket dobnak a köz­tudatba egyesek - mondta ér­deklődésünkre Nyitrai István bőszénfai polgármester. - Le­het, hogy Pesten és számos nagyvárosban sok nyugdíjas számlára kéri a nyugdíját, de azért bölcsen tennék a döntés­hozók, ha a vidéki emberekről nem feledkeznének meg. Ná­lunk például nincs bankauto­mata, s szerintem a helyben élő szépkorúak közel 40 szá­zalékának semmilyen bank­számlája nincs. A postás hoz­zá minden hónapban a pénzt, s azt gondolom, hogy a többség nem kíván változtatni az évti­zedek óta bevált gyakorlaton. A polgármester szerint a felvetésnek lehet, hogy van létjogosultsága, de nagyjából 15 év múlva. Úgy látja: feles­leges olyan ötletekkel felbő­szíteni a lakosságot, ami ele­ve sokaknak okozhat kényel­metlenséget, ráadásul plusz költséget jelent számukra. Nyitrai István nyomatékosan felhívta a figyelmet arra: cél­szerű arra is gondolni, hogy az átlag somogyi nyugdíjak jóval alacsonyabbak az orszá­goshoz képest és sokan már néhány száz forint kiadást is kénytelenek meggondolni. A havi 60-70 ezer forint körü­li nyugdíj zöme a napi élel­miszer vásárlásra megy el, s egyszerűen nem jut váratlan kiadásokra. Harsányi Miklós HIRDETÉS A Flextronics International Kft. tabi gyárába munkatársakat keres saját állományba, határozatlan idejű szerződéssel, azonnali kezdéssel WVV1lilUIIUk.V1UI MUIIVIUI. minden fizikai, termeléshez kapcsolódó munkakör esetén, mely két részletben kerül kifizetésre 30 és 60 nap aktív munkaviszony után. Állásajánlatok: > Operátor > Műszerész > Műszakvezető > Javító > Gépkezelő > Minőségellenőr Jelentkezés: az ingyenesen hívható (06>80) 201 -112 Zöldszámon E-mail: job.tab@flextronics.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom