Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-25 / 199. szám
12 SPORT Somogyi Hírlap 2016. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK Három kínaitól elvették az aranyat SÚLYEMELÉS Doppingvétség miatt megfosztották a 2008- as pekingi olimpián szerzett aranyérmétől Cao Lej (képünkön), Liu Csun-hung és Csen Hszie-Hszia kínai női súlyemelőt. A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) szerdai bejelentése szerint a nyolc évvel ezelőtt levett doppingminták újraelemzése mindhárom sportoló esetében pozitív eredményt hozott. A tesztek során bebizonyosodott, hogy mindannyian a növekedési hormon termelését serkentő GHRP-2 elnevezésű szert használták, Liu mintájában pedig a stimuláns szibut- ramint is kimutatták. MTI Budapestre jönnek az elnökjelöltek LABDARÚGÁS Az európai szövetség (UEFA) mindhárom elnökjelöltje ismerteti programját a visegrádi országok labdarúgó-szövetségeinek szerdai, budapesti találkozóján. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint az ötödik alkalommal sorra kerülő rangos szakmai konferenciát Csányi Sándor MLSZ-el- nök kimondottan azzal a szándékkal kezdeményezte, hogy a három UEFA-elnökje- lölt bemutassa programját a cseh, a lengyel, a liechtensteini, az osztrák, a szlovák és a magyar sportági vezetők számára. MTI Már Tokióban az olimpiai zászló OLIMPIA Az olimpiai zászló szerdán megérkezett Tokióba, a 2020-as ötkarikás játékok helyszínére. Japán fővárosának kormányzója, Koike Juriko vasárnap a Rio de Janeiró-i záróünnepségen kapta mega lobogót Eduardo Paes riói polgármestertől és Thomas Bachtól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság el- nökétő. MTI illata? | * ■ ' % : . % . : A keszthelyi Héri Sára (elol)jgÍ kétszeres korosztályos strandröplabdabajnoknak |jg| mondhatja magát. Kaposváron társaival együtt a teremben H| bizonyíthatja rátermettségét Megkezdte a felkészülési munkát az 1. MCM Diamant Kaposvári egyetem NB l.-es női röplabdacsapata. Az együtteshez érkező vezetőedzőnek, Zarka Péternek több új játékost is be kell építenie a közel két hónapos felkészülési időszak alatt. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu RÖPLABDA, NŐK Mint arról már lapunkban korábban beszámoltunk több változás történt az 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem együttesénél. Az átalakított csapat számára az 5-6. hely valamelyikét tűzte ki célul a klub szakmai vezetése. A Kaposvári Városi Sport- csarnokban tartott megbeszélés után a Kodály-iskolában kezdődött meg a munka érdemi része. Zarka Péter jól ismert alakja a kaposvári röplabdasportnak. Játékosként és edzőként is letette már névjegyét, érdekesség azonban, hogy női csapatnál csak most mutatkozik be. A vezetőedző a Kaposváron maradó játékosok mellett a Nyíregyházáról érkező Sitkey Mariann-nak, a két, Békéscsabáról átköltöző utánpótlás-válogatottnak, Korniss Ildikónak és Bagyinka Fanninak, valamint Héri Sárának vezényelt feladatokat.- Az elmúlt öt-hat évben ott voltunk a legjobb magyar csapatok mezőnyében, háromszor voltunk kilencedikek, az elmúlt három évben nyolcadikak voltunk, és azt gondolom, megérett az idő az előrelépésre, a játékosállomány alakulása és a szakvezető személye miatt is. Szeretnénk megcélozni az erős NB I.-ben az 5-6. helyek valamelyikét - jelentette ki Orosz Ferenc, az 1. MCM Diamant Kaposvári Egyetem ügyvezető-elnöke az egyesület honlapjának adott rövid. A diamantos hölgyek előtt tehát komoly célok állnak. A csapat ennek megfelelően nagy elánnal kezdett, és napi két edzéssel - külön erősítő tréningekkel - hangol a feladatokra. Döntőznek a Balatonnál a strandsportok kedvelői STRANDSPORTOK Már a döntő következik Mozdulj Balaton sorozatban, ahol a csapatok a sporttalálkozó első helyéért csatáznak. Augusztus 27- én, szombaton, a XII. Mozdulj Balaton Sporttalálkozóval ér véget az idei Mozdulj Balaton szabadidős programsorozat. A szervezők immár hagyományosan Vonyarcvashegyen, a Lido strandon várják a 36- résztvevő strand csapatait, hogy összemérjék egymással az erejüket több sportágban. A helyi szervezők ebben az évben összesen 37 helyszínen, 17 Veszprém, 4 Zala és 16 Somogy megyei strandon várták a szervezett keretek között sportolni szándékozókat. Balatonfü- red, Balatonszemes és Balatonszárszó ezúttal is kétkét stranddal vett részt*az eseményen, új helyszínként pedig Balatonaka- rattya kapcsolódott be. A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága és a települési önkormányzatok támogatásával, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósult meg. Az idei rendezvény augusztus 27én, szombaton 9 órától Vonyarcvashegyen, a Lido strandon ér véget. A szervezők reményei szerint minél több strand képviselteti magát egyegy kispályás foci, strandröplabda és Streetball csapattal. Az elért eredmények összesítése alapján az is kiderül, melyik a Balaton legsportosabb települése. ■ Nyert a címvédő Tavaly Ábrahámhegy volt a legsportosabb balatoni település. Huszonnégy település csapatainak részvételével rendezték meg Vonyarcvashegyen a 2015ÖS Mozdulj Balaton Sporttalálkozót. A nyarat átfogó szabadidős programsorozat zárásaként a résztvevő strandok együttesei mérhették össze egymással az erejüket három sportágban, street- ballban, kispályás labdarúgásban és strandröplabdában. Az eredmények összesítése után kiderült, hogy a Balaton legsportosabb települése címet - az elmúlt évhez hasonlóan - Ábrahámhegy érdemelte ki. Két tornán és három előkészületi meccsen szerepel a Kaposvári KK Hazai pályán mutatkoznak be KOSÁRLABDA, FÉRFIAK Mint ar ról már lapunkban beszámoltunk augusztus közepétől gőzerővel készül az előtte álló feladatokra a Kaposvári KK fér- fikosárlábda-csapata. Fekete Ádám vezetőedző együttese az 2016-17-es idény előtt a következő nyilvános felkészülési mérkőzéseken vesz részt; szeptember 9-10.: MTOK VI. Orosz László Emléktorna. Résztvevő csapatok: Kaposvári KK (házigazda), Sopron KC, Pécsi VSK-PANNONPOWER, Natur- tex-SZTE-Szedeák. Szeptember 9. péntek 16 óra: I. mérkőzés. 18 óra: Megnyitó. 18.15 óra: II. mérkőzés. Szeptember 10. szombat, 15 óra: bronzmérkőAz MTOK VI. Orosz László| Emléktornán mutatkozik be a kaposvári KK megújult ÁP együttese a szurkolóknak zés. 17 óra: döntő. 19 óra: eredményhirdetés, díjátadó. Szeptember 18. vasárnap 18 óra: Kaposvári KK-Alba Fehérvár. Szeptember 23-24. Marto-PVSK Kupa. Résztvevő csapatok: Pécsi VSK-PAN- NONPOWER (házigazda), Na-. turtex-SZTE-Szedeák, Kaposvári KK, KK Osijek. Szeptember 23. péntek, 16.30 óra: I. mérkőzés. 18.30 óra: II. mérkőzés. Szeptember 24. szombat, 16.30 óra: bronzmérkőzés. 18.30 óra: döntő. Szeptember 27. kedd 18 óra: Álba Fehérvár-Kaposvári KK. Október 1. szombat 18 óra: Zalakerámia ZTE KK-Kapos- vári KK. Kun Z. Népszerű volt a családi DUATLON Szép számmal gyűltek össze az óvodások és családtagjaik a kaposvári Városligetben rendezett hagyományos duatlon versenyen. - Szép napos időben teljesítették a koruknak megfelelő távokat az ügyesebbnél ügyesebb kicsik és nagyok - számolt be a történtekről a szervezők részéről Böröczi Viktória. - Gyerekek örömére még vállalkozó kedvű szülők és nagyszülők is voltak, akik együtt sikeresen teljesítették a családi váltót különböző kategóriákban. A MA-VIK Triatlon Club következő versenye, a szeptember 11-i óvodás duatlon lesz a Cseri parkban. Kun Z. duatlon Eredmények Első helyezettek: 2013-ban született: Zvekán Barnabás, 2012-ben született: Pásztor Gergő, Gyalog Adél Sára, 2011-ben született: Kövy Gergő, Szita Lívia, 2010-ben született: Gyalog Ákos, Herr Zsófia, 2009-ben született: Szita László. Családi váltó: 1 gyerek-1 fel- nőtt-1 nagyszülő kategóriában: 1. Lantos család, 2. Kövy család, 3. Ureczky család, 2 felnőtt- 1 gyerek kategóriában: 1. Fokvári család, 2. Herr család, 3. Csapó család, 1 felnőtt - 2 gyerek kategóriában: 1. Gyalog család, 2. Szita család.