Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-31 / 204. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP__________________________________________________________________________________________________________________________2016. AUGUSZTUS 31., SZERDA Egyet akartak a rendkívüli közgyűlésen, de más-más törvényes úton Gumi-ügy: nem lesz népszavazás ► Folytatás az 1. oldalról KAPOSVÁR Szita Károly polgár- mester rögtön a közgyűlés ele­jén megköszönte, s elismerte Rátóti Zoltán eddigi munkáját, s bejelentette, hogy Fülöp Pé­ter gazdasági igazgató látja el az év végéig a vezetői feladato­kat a teátrumban. Szép Tamás (Fidesz) egyetlen hozzászóló­ként azonban azt is hangsú­lyozta, hogy megérti, sajnálja a direktor döntését, ugyanakkor egy kicsit sértve is érzi magát. - Hiszen minimum négy-öt év kell egy színház élén is az épít­kezéshez - mondta. - Ez meg­volt, most lehetett volna sikert sikerre halmozni, ám most jön egy új igazgató. S talán lehe­tett volna egy másik opció is, a családot is ide lehetett volna hozni.- Alaposan körbejártam a dolgokat, beleértve azt is, hogy a család ide költözik - re­agált Rátóti Zoltán -, ám a két- lakiságot akkor se tudtam vol­na megszüntetni, hiszen bu­dapesti feladataimat is el kell látni. Nehéz szívvel hoztam meg a döntést, de azt is tudni­uk kell, hogy kitörölhetetlenek lesznek emlékezetemből a ka­posvári évek. Utolsó napirendi pontként tárgyalták a képviselők a gu- mihulladék-feldolgozó kap­csán kezdeményezett helyi népszavazásról szóló előter­jesztést, melyhez kapcsoló­dóan szóbeli kiegészítésében Szita Károly azt mondta: ar­ra kértem Csillag Gábor jegy­ző urat, nézzen utána annak, van-e jogszerű lehetőség arra, hogy egy teljesen okafogyot- tá vált népszavazást ne ren­deljünk el, arra ne dobjunk ki csaknem 20 millió forintot. Mint ismert, a népszavazást Pintér Attila, az MSZP városi elnöke, önkormányzati képvi­selő magánszemélyként kez­deményezte. Az akciót alá­írásukkal támogató választó­Búcsú Kaposvártól: Rátóti Zoltán színidirektor munkáját a közgyűlés nevében Szita Károly polgármester köszönte meg polgárok aránya meghalad­ta a népszavazás-elrendelés­hez szükséges 25 százalékot. A Homatech ennek hatására visszalépett az építkezéstől, az önkormányzat és a cég kö­zös megegyezéssel felbontot­ta a feldolgozónak szánt terü­let értékesítéséről szóló szer­ződést, a város pedig visz- szafizette a vételárat a társa­ságnak. Ennek okán igyeke­zett megtalálni a város a jog­szerű megoldást arra, hogy ne kelljen megtartani a nép­szavazást, melyet egyébként a népszavazási eljárásról szó­ló törvény értelmében kötele­ző elrendelni, ha azt megfele­lő számú választópolgár kez­deményezte.- A Nemzeti Választási Bi­zottságtól kértem iránymuta­tást arra vonatkozóan, hogy kötelező-e megtartani a nép­szavazást - mondta Csillag Gábor jegyző -, ám nem ad­tak, viszont állásfoglalásuk­ban kifejtették, hogy a képvi­selő-testület nem választási Energetikai beruházás: ELENA-ra pályázik Kaposvár Nagy dologról van szó. nem csináltunk még ilyet! így kom­mentálta Szita Károly polgár- mester a közvetlen uniós finan­szírozású ELENA pályázat be­nyújtásáról szóló előterjesz­tést a hétfő esti rendkívüli köz­gyűlésen. Az ELENA program az Euró­pai Bizottság és az Európai Be­ruházása Bank közös kezde­ményezése, amelynek kereté­ben segítséget kívánnak nyúj­tani helyi közösségek számá­ra az energiahatékonyság, a megújuló energiatermelés és a közlekedés területén terve­zett beruházások projektfej­lesztési munkáinak végrehaj­tásához. Kaposvár konzorcium­ban pályázna 10 milliárd forint értékű közintézményi energe­tikai beruházási forrásra, s az előkészítési munkákra nyolc millió forintot kell biztosítania a városnak. - A mostani dön­tésünkkel tehát nyolc millió fo­Nyolcmilió forintot kockáztat a város egy pályázattal rintot kockáztatunk - mondta a polgármester. - Ha nem nye­rünk, akkor kidobtuk a pénzt az ablakon, ám ha igen, a tá­mogatás összegét előfinan­szírozza Brüsszel. A tényleges megállapodást azonban csak abban az esetben írjuk alá, ha egyéb kötelezettséget, önerőt nem ró ránk az unió. szerv. Ezért álláspontom sze­rint nem csupán a választási törvényt köteles figyelembe venni a testület, hanem min­den egyéb olyan jogszabályt, ami a kérdésben iránymutató, így az Alaptörvényt, a Nem­zeti Vagyonról szóló törvény központi pénzekre vonatko­zó részét. A közpénzekkel va­ló felelős gazdálkodás elvének pedig nem felel meg az, hogy egy okafogyottá vált népsza­vazásra 18 millió forintot el­költsünk. E három jogsza­bály értelmezése során jutot­tam arra az álláspontra, hogy a népszavazást nem kell elren­delni. Pintér Attila (MSZP) ugyan­akkor úgy vélte a közgyűlé­sen, nem ez a törvényes út.- A népszavazásról szóló tör­vény előírásainak az a döntés felelne meg, ha a testület nem a népszavazás elutasításáról, hanem annak elrendelésé­ről hozna határozatot, ám azt nem tartanák meg. - Én pedig- akár a közgyűlés felhatalma­zásával - vállalom, hogy oka- fogyottságra hivatkozva a tör­vényszékhez fordulok - mond­ta Pintér Attila -, hogy ott mondják ki, okafogyottá vált a népszavazás kiírása. Ez a tör­vényes út, erről nyújtok be ha­tározati javaslatot. Pintér Rómeó (Fidesz) arra buzdított, hogy jogi kérdések­ben a jegyző foglaljon állást, s ne a politikai cirkuszokra is al­kalmat adó bonyolultabb mód­szert válasszák a városatyák. A testület végül Pintér At­tila javaslatát nem támogatta, s úgy ítélte meg, hogy a fele­lős gazdálkodás alkotmányos alapelvével ellentétes lett vol­na, ha a város 18,3 millió fo­rintot költené el egy olyan nép­szavazásra, melynek okai már nem állnak fenn. így 13 igen szavazattal úgy határoztak, nem lesz népszavazás Kapos­váron a gumihulladék-feldol- gozó létesítéséről. Márkus Kata Tópart a templomban; a szeretetről szólt a kaposmérői vakációs bibliahét Jézus emberhalásszá tett tanítványa KAPOSMÉRŐ Tóparttá változott egy időre a kaposmérői refor­mátus templom, jelképezve azt, hogy Pétert, a halászt em­berhalásszá tette Jézus. A helyi és kaposújlaki re­formátus gyerekek Vakáci­ós Bibliahetén a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Neve­lésért Alapítvány „Szeretsz-e engem?”című tábori anyagát használták fel. Péter történe­teit dolgoztak fel, melynek té­mái a következők voltak; meg­térés, lábmosás, tagadás, meg­bocsátás. De a táborozok tanúi lehettek az Ékes-kapu előtt ülő sánta meggyógyításának, illetve Kornéliusz megkeresz- telésének is. A kiscsoportos óvodástól a hatodik osztályos diákig hu­szonöt fiatal vett részt a mé­rői Bibliahét programjain, me­lyet arcfestés, túrázás is szí­nesített. Az utolsó nap pedig pancso­lással telt is a parókia udva­rán felállított három nagyme­dencében. G. A. Az utolsó nap pancsolással telt a parókia udvarán Alkotókedvű mérői és Szíves ajtódíszek, tájképek, makettek készültek a héten A táborozó gyererek nagyon él­vezték a vakációs kaposmérői imahét programjait, és a na­pok során alkotókedvük sem lankadt, készítettek vízi tájké­peket, báránykákat, szíves aj­tódíszeket a gyülekezeti ház­ban, de makettet is templom­ról. Az asszonyok főzték az ebédet, míg a szülők és a gyü­lekezet ifisei közül minden nap volt gyermekmunkás segítő­társa Kutasiné Molnár Boglár­ka lelkésznek. Több diák vett vasúti bérletet SOMOGY Szeptember elsejéig még megvehető a Máv-Start 30 napos Vakáció bérlete. Az a di­ák, aki él a lehetőséggel, szep­tember végéig korlátlanul utaz­hat a vasúttársasági belföldi vo­natain, másodosztályon. - Aki diákként a következő egy hó­napban belföldi programokat, utazásokat tervez, annak ér­demes még az utolsó napok­ban kihasználnia a lehetőséget- közölte a vasúttársaság kom­munikációs igazgatósága. - Jú­nius-július hónapokban ezzel igen sokan éltek is, a vasúttár­saságnak a bérletek értékesíté­séből származó bevétele - a ta­valyi hasonló időszakhoz képest- csaknem 20 százalékos emel­kedést mutat. Arra is felhívták a figyelmet, hogy kizárólag a MÁV-Start há­lózatán érvényes, a GYSEV vo­nalain tehát nem. Lényeges tud­nivaló: a bérlet tulajdonosa csak érvényes magyar nappali vagy esti tagozatos diákigazolvány felmutatásával utazhat kedvez­ményesen. H. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom