Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 31. szám

2016. AUGUSZTUS 21., VASARNAP SZTÁRVILÁG 11 Az édesanyja nagyon büszke a fiára Phelps (hátul) a legnagyobb példaképe Két nap alatt sztár lett Kenderesi Tamásból: miután kétszer egymás után legyőz­te Michael Phelpset, büsz­kén állhatott fel a dobogóra. Dobos Péter/hot! TINSSZTAR A 200 méteres pil­langóúszás olimpiai döntőjé­ben bronzérmet szerezni ha­talmas siker! Ennek dacára Kenderesi Tamás látszólag la­zán kommentálta az eredmé­nyét; szállóigévé vált a döntő utáni kijelentése: „Elfáradtam, rám férne pár sajtburesz!” Az elképesztő teljesítménye miatt az egész világ felfigyelt a ma­gyar fiúra. Érthető, hogy Ta­más édesanyja büszkén nézte a közvetítéseket. „Még fel sem fogtuk, mi tör­tént - kezdte Kenderesiné Szűcs Ibolya, akit a fia minden­nap felhívott Rióból. - Alap­vetően érzékeny személyiség, családközpontú, neki fontos, hogy tartsuk a kapcsolatot. Ez volt az első olyan verseny, ami­Gyermekkora óta mindent feláldoz a sportért kor teher nélkül úszott. Végre ki tu­dott jönni belőle a valós énje” - magyarázta. A 19 éves srác az édesany­ja szerint valahol még min­dig gyerek - annak ellenére is, hogy az utóbbi időben sokat változott. „Az a legjellemzőbb rá, hogy kitartó. A magánélet és a sport az ő esetében nem választható külön. A napnak nagyon kevés része olyan, ami­kor nem az úszással foglalko­zik. Főleg így, hogy a középső testvér, Lóránt is úszik. Va­csoránál is mindig ez a téma" - árulta el Ibolya, aki állan­dóan arra töreke­dett, hogy mindent meg tudja­nak adni a gyerekeiknek. Tamás tavaly érettségizett, most nem jár iskolába, az utób­bi években is magántanuló volt. Bár a szülők szeretnék, hogy diplomát szerezzen test­nevelő-edző szakon, Tamás egyelőre csak a sportra akar koncentrálni. Hihetetlen cél- tudatosságának köszönhetőek a fantasztikus eredményei. A külső szemlélő úgy gondolhat­ja, hogy egy buliőrült srácról van szó - a valóság azonban egészen más! „A fiam egyáltalán nem jár bulizni. Az utolsó néhány év­ben talán ötször volt szórakoz­ni. Céltudatos, tudja, hogy nem lehet. Három év­vel ezelőtt kicsit mélypontra került. Amúgy is a ka­maszkorról, nehéz időszakról beszé­lünk. Nem úgy állt a dolgokhoz, és ez látszott is az eredményein. Később viszont kijelentette, hogy mindent fel­áldoz a sportért, és azóta en­nek a fogadalmának megfele­lően él. Nagyon sokat dolgozott azért, hogy eljusson valahová a sportban, kár lett volna ezt ki­dobni néhány értelmetlen buli kedvéért” - magya­rázta az anyuka. Tamás a barátnő­jét, a szintén úszóolimpikon Sebestyén Dalmát sem búidban ismerte meg, hanem az uszo­dában. Most egymásnak szur­kolhattak Rio de Janeiróban. „Régóta ismerik egymást, rég­óta jóban is vannak, barátként, úszóként. Friss, három hónap­nyi a kapcsolat. Előtte volt Ta­másnak másfél évig egy barát­nője, amikor az véget ért, ak­kor fordult komolyabbra ez a barátságból indult szerelem. Mindkettejüknek nagy támo­gatást jelenthet, hogy ponto­san tudják, mi az az edzés, mi az a munka, mi az a verseny, és hogy ezekre hogyan kell felké­szülni” - mondta Ibolya. Tamás kitartó, ha valamit elhatároz, azt megcsinálja A sztár rosszul ment férjhez Britney Spears romantikus pasira vágyik EGYEDÜL Britney Spears kétszer volt házas, a két évtizednyi is­mertsége alatt legalább egy tu­cat pasival randizott, de ennyi idő és partner sem volt elég ah­hoz, hogy megtalálja élete sze­relmét. Az énekesnő sosem válasz­tott túl szerencsésen, és az el­ső nagy szerelmét, Justin Tim- berlake-et kivéve csupa viszon­tagságos kapcsolata volt. Első házasságát egy jó barátjával, Jason Alexanderrel kötötte Las Vegasban, 2004 januárjában. A frigy mindössze 55 órán át tar­tott: a fiatalok rájöttek, hogy hi­bát követtek el. Britney a követ­kező menyegzővel sem várt túl sokat: pár hónappal később hoz­záment Kevin Federline-hoz, akivel a három évig tartó házas­ságuk alatt két fiuk született. Második házassága után négy évig élt a korábbi mene­dzserével, Jason Trawickkel, aki el is jegyezte, de kiderült, hogy a férfit jobban elbűvölte Britney pénze, mint a személyi­sége. Őt követte David Lucado, aki megcsalta, ezért 2014-ben szakítottak is. Legutóbb Char­lie Ebersol producerrel randi­zott, nyolc hónapig jártak, de 2015 júniusa óta újra szingli az énekesnő. Spears ismét kirobbanó for­mában van, sikert sikerre hal­moz a zeneiparban is, ezért úgy érzi, hogy talán végre a magán­életben is mellészegődik a sze­rencse. „Féltem a szívemet, és próbálom megóvni, de akkor is hiszek a szerelemben. Készen állok rá, hogy újra meghódítsa­nak. Bejönnek a romantikus dol­gok, azzal le lehet venni a lábam­ról. Egy ilyen férfira vágyom. És meg tudjon nevettetni, szeresse a fiaimat, és legyen kreatív. Csi­náljon nekem szerelmes zenevá­logatást. Romantikus pasik, je­lentkezzetek!” - mondta nevet­ve a pophercegnő. hot! Wolf Katinak otthon nem szólhat az élet a csillogásról „Mackónadrágos anya vagyok” DÍVA Sokan azt hiszik, hogy Wolf Kati a magánéletben is dí­vaként viselkedik: állandó csil­logás veszi körül, és mindig tö­kéletes a külseje - de ezt az éne­kesnő határozottan cáfolja. „Otthon nincs Holly­wood, a gyerekeimnek csak egy mackónadrá­gos anya vagyok. A szín­pad egy más világ, az éneklés ugyanis magá­nyos dolog, ahol nőként kitűnően kiteljesedhe­tem. Ráadásul a lányokat ritkán viszem ki a kon­certekre. Nem is tudnám ma­gam százszázalékosan átad­ni az éneklésnek, ha folyama­tosan azt lesném, hogy mi van a gyerekekkel. A férjem szokott jönni időnként” - magyaráz­ta az énekesnő, akinek szüksé­ge van a kritikára. Ugyanakkor hozzátette, hogy Ákos roppant elfogult vele kapcsolatban. „Nagyon jó fej, de meglehe­tősen elfogult velem, szerin­te én vagyok a leg-leg... Azért egy-egy fellépés után nem rej­ti véka alá, ha valami nem tet­szik neki. Nagyon érdekel, mi­lyen kritikát mond, az én kar­rieremben ő is benne van na­gyon erősen” - mesélte. Kati naptára tele van fellépésekkel, szinte min­den hétvégén koncerte­zik, mégis igyekszik úgy szervezni a nyarat, hogy elegendő idő jusson a csa­ládjára is. Mint mondja, a hétköznapok a gyereke­ké, ehhez azonban némi előrelátásra volt szükség. „Már januárban kihúz­tam a naptárból egy hetet, ugyanis ennyivel előre kellett terveznem ahhoz, hogy a csa­láddal elutazzunk nyaralni. A mostani időszak amúgy is ket­tős: rengeteg a munka, folya­matosak a felkérések, előfordul, hogy ezer kilométert is megte­szünk egy nap alatt. A hétköz­napokat viszont együtt tudom tölteni a gyerekekkel, ilyen­kor pótoljuk be a kimaradt időt. Amikor négyen vagyunk, még a telefont is kikapcsoljuk, hogy mindenki hagyjon minket bé­kén. Ezenfelül amikor csak te­hetjük, igyekszünk kettesben is eltölteni a férjemmel egy kis időt. Van, hogy délelőtt tíz óra­kor egy moziba ülünk be. Lás­suk be, ennek azért megvan a romantikája” - tette hozzá ne­vetve a híresség. Janotka Krisztina/hot! „Az éneklés magányos dolor

Next

/
Oldalképek
Tartalom