Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-01 / 179. szám
4, MEGYEI KÖRKÉP 2016. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ Somodorban harmadszor is fesztivállal emlékeztek a régi aratásokra Derékpróbáló hagyománytisztelet Immár harmadik esztendeje rendezték meg szombaton Somodorban az aratófesztivált, mely természetesen az elmaradhatatlan kakas- pörkölt-főzőversennyel párosult. A júliusi kánikulában a búzatáblán és a kondérok mellett is alaposan megizzadtak a versenyzők. Vas András andras.vas@mediaworks.hu SOMODOR - Na, akkor Isten nevében! - kapta marokra a kaszáját a magyaregresi Fajcsi János, majd szép, egyenletes mozdulatokkal nekilátott a táblának. Alig múlt fél tizenegy, ám már árnyékban is közel harminc fokot mutatott a hőmérő, persze a somodori határban, a szentgálos- kéri Agrária Zrt. búzamezejének közepén árnyékot még véletlenül sem lehetett találni. Ennek ellenére kilenc csapat kaszása kezdte az ősi módszerrel dönteni a gabonát a tavalyelőtt újjáélesztett, a kilencvenes években Órához kötődő aratófesztiválon.- Hármas céllal elevenítettük fel a rendezvényt - magyarázta Pásztohy András, a társrendező Agrária Zrt. elnöke. - Az első a hagyománytisztelet, a tradicionális kézi aratás fortélyainak bemutatása. A második, hogy ezzel együtt a mai technológiát is megismerhessék az emberek, a harmadik cél pedig, hogy a fiatalok figyelmét felkeltsük a mezőgazdaság iránt, ugyanis generációváltás előtt áll az ágazat. Ezért vonultattuk fel a gépparkot, lássák, milyen a modern mezőgazdaság. Szerencsére úgy tűnik, akad is érdeklődő, persze ezért magunk is teszünk, hiszen cégünk részt vesz a Kaposvári Egyetem duális képzésében, és a szakképzésben is a kaposvári Móricz Zsig- mond Mezőgazdasági Szakképző Iskola tanulóival,.- Búza, búza, búza, de szép tábla búza - vonultak a kapós- szerdahelyi asszonyok előének- lése mellett a földre az aratóbandák, ahol előbb Csertán Bálint plébános áldotta meg a termést és betakarítok, majd a polgár- mesterek suhintottak néhányat, amolyan reprezentációs célból.- Látszik, az idősebbek még anno maguk is arattak, a középkorúak láttak ilyet, a fiatalok pedig most mutatkoznak be a kaszának - jegyezte meg egy * szakértő bámészkodó. A valódi kaszásokra viszont nem lehetett panasz, értő kézzel forgatták a szerszámot, s az sem zavarta őket, hogy az elmúlt napok esői-viharai kissé megdöntötték a termést. , Mögöttük a marokszedők és a kötözők szorgoskodtak, rajtuk is látszott, anno még „élesben” szereztek gyakorlatot. A somodori Ilus néni a kötözőre is figyelt, s bár láthatóan élvezte a nyüzsgést, elismerte: nagy szerencse, hogy ma már gépek dolgoznak az ember helyett a földeken...- Igyál egy kortyot, komám, jobban fog menni! - hangzott fel újra és újra a kínálás, ám a trak- tát a többség a hőség miatt visz- szautasította. - Ááá, egyenes sort kell vágnom - tolta el az illatos mézes barackot a somogyaszalói- ak kaszása is, amikor egy sor végeztével, kaszafenés közben tolták az orra alá a bütyköst. Ismét őrei siker az aratóknál A zsűri végül az orciak teljesítményét értékelte a legjobbnak. a második helyen Somodor végzett, a harmadikon a magyaregresiek. A legjobb kaszásnak. ahogy egy éve is. az őrei Rozina Lászlót választották. holtversenyben a kapós- szerdahelyi Sovány Györggyel. A legjobb marokszedő címet a somodori Bank Istvánné kapta, a legjobb kötöző a zselickislaki Verb Józsefné lett. A szántóversenyben az 1. kategóriában az ágyekések között - a szent- gáloskéri Budai József megvéd ve tavalyi címét, a 2. kategóriában - váltvaforgató eke - a somodori Bank István győzött, tavaly a harmadik lett. A kakaspörkölt-főzöversenyben a fonói Őszi Fény csapata készítette a legjobb ételt, a második helyen Gölle csapata, a harmadikon a Kazsoki Margaréta pör- költje zárt, akik tavaly a legkreatívabb étel díját mondhatták magukénak. Összeállításunk az Szentgáloskér, és a Somodori Hagyományőrző Egyesület támogatásával PROMÓCIÓ Hagyományos szerszámokkal igencsak fárasztó volt a munka Szükség volt a megpakolt aratókosárra, hiszen a kánikulában hamar fogyott a búzatáblán serénykedők energiája, s mindenki egyetértett, jobb, hogy ma már gépek dolgoznak- Gyuri bácsi, jó a gatyája! - intett oda egy öregnek valamelyik falusi ismerőse, mire a szólított kaszás széttárta a kezét: - Az asszony azt mondta, ide ezt kell felvenni. Nem mondhattam ellent, pedig elvileg én vagyok az első kaszás... A hagyományos aratásnak mások is megadták a tiszteletet, a többség autentikus paraszti gúnyában izzadt a búzamezőn. Míg ők dolgoztak, a bámészkodók szép lassan megeszegették az aratókosarak tartalmát: jóféle házi kenyeret, kolbászt, szalonnát, hagymát, paprikát, paradicsomot, pogácsát kínáltak körbe a kötözők és marokszedők, s bizony néha még a zsűri is elfogadott egy-egy falatot - Az aratóeszközök milyenségét, a kaszás munkáját nézzük, utóbbinál, mekkora tarlót hagy, mennyire könnyíti a marokszedők munkáját - mondta Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági termelők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, az ítészgrémium tagja tábláról táblára járva. - A szedést és a kötözést is pontozzuk, s hogy mennyire szabályos a kereszt, hogyan lettek összehordva a kévék. Míg a zsűri értő szemmel vizslatta az aratókat, a kaszások egyre többször álltak meg fenni - nem is feltétlenül a csorbuló él, sokkal inkább a merevedő derék miatt... De dolgoztak serényen, ám a vége felé vélhetően már az ebédre a kondérok- ban rotyógó vadpörkölt, valamint egy jóféle fröccs vagy sör járt az eszükben. Délután aztán kipihenhették az aratás fáradalmait, a nagysátor Msében hagyományőrző csoportok, a Megafox szórakoztatták az immáron sokszázas közönséget, a gyerekek pedig Pásztohy Pankával rajzolhattak. Ekkorra már elkészült a tizenegyféle kakaspörkölt is: az aratófesztiválhoz ugyanis gasztroviadal is társult.- Reméljük, nálunk marad! - mutatott a tavaly elnyert kupára Kukuly Sándor Mihály, aki három kakasból, s fél-fél kiló taréjból és heréből rottyan- tott pörköltet. A kisgyalániak zellerrel vadították a sajátjukat egy régi szakácskönyvben talált recept szerint, a gölleiek pedig kendermagos pörköltet főztek, melybe titkos összetevők is kerültek.- Megkóstoljuk, aztán kiderül, mi kell még bele - magyarázta Kovács Ernőné. - Na, az lesz a titok... A többség nokedlivel vagy csuszával tálalta a zsűrinek a fogásokat, nem bolti tésztából, hanem helyben készítettből. Aztán a zsűrit is többen szánták, mint irigyelték: végig kellett kóstolni az összes remekművet, ami legalább annyira embert próbálónak tűnt, mint a délelőtti aratás.- Menjetek, mozogjátok le a felesleget! - intett a tarló felé egy jóakarójuk. - Kaszát találtok eleget...