Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-02 / 180. szám
2016. AUGUSZTUS 2„ KEDD g MEGYEI KÖRKÉP Véget értek a nyári napközik, fogytán a szülők szabadsága, kulcsok a nyakban Augusztus a csellengők hónapja ► Folytatás az 1. oldalról SOMOGY Véget ért az évek óta hagyományosan a toponári iskolában a kaposvári általános iskolásoknak szervezett nyári napközi. Az előző évekhez hasonlóan öt héten keresztül, az idén a június 27-vel kezdő héttől kezdődően vehették igénybe a családok gyermekeik számára a napközit. Az első héten 137 fővel indult a tábor, s az előző évek gyakorlatához hasonlóan hétről hétre csökkent a gyereklétszám, az utolsó héten 63 gyerekvolta nyári napköziben, közülük 36-an alsó tagozatosok. A táborban napi háromszori étkezést biztosítottak a gyerekek számára, amiért a? iskolai időszakhoz hasonlóan a rászoruló gyerekeknek nem kellett térítési díjat fizetniük. A nyári napköziben folyamatosan öt pedagógus és egy táborvezető felügyelt a gyerekekre. A finiséhez érkezett nyári vakációban a nyár örömeit mintegy 1,2 millió iskolás gyerek élvezheti. Több 100 ezerre tehető a „kulcsos gyerekek” száma, akik szüleik munkahelyi elfoglaltsága miatt napközben egyedül maradnak - állítja a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete. Állítják: sok esetben a szülők is okolhatók érte, hogy gyermekük magára maradva tölti napjait, ugyanis sokhelyütt kérhetnék az önkormányzatnál a gondoskodást, de nem élnek e lehetőséggel - összegzik a civil szervezet tapasztalatait. M. K. A gyereknek öröm, a szülőnek megpróbáltatás a nyári vakáció Nyergelj és csobbanj tábor lovasoknak Othetes lovastáborban tölthetnek el tartalmas programot a nagyatádi gyerekek a Merengő Lovasudvarban. Júliusban és augusztus első felében nagy népszerűségnek örvend a „Nyergelj és csobbanj” egész napos foglalkozás. Stoff Boglárka, a tábor szervezője, díjnyertes lovas elmondta: a gyerekekkel egész délelőtt lovagolnak, délután pedig úszóedzésen vesznek részt. Hozzátette: a gyerekek besegítenek a lovak körüli munkálatokba, Lóra segítették a gyerekeket megtanulják az eszközök helyes használatát, belekóstolnak a nyergelési technikákba, és elsajátítják, hogy hogyan és miért fontos leápolni a hátasokat. Azok a táborozok, akik éppen nem a lovon ülnek, egy szoci- álpedagógussal játszanak személyiségfejlesztő és csapatépítőjátékokat. A Merengő Lovasudvar több kezdő és haladó tábort is szervezett az öthetes turnusra, augusztustól pedig a hétköznapokban is lovaglóknak tartanak edzőtábort. J. G. Felfedezték természeti értékeinket Lakócsán LAKÓCSA Az iskolából nyáron is gyerekzsivaj hallatszott. Húsz jórészt halmozottan hátrányos helyzetű lakócsai diák töltötte hétköznapjait, napi ötszöri étkezéssel, tartalmas programokkal a Napközi Er- zsébet-táborban. A foglalkozásokon - melyeket Kolarics- né Brantner Gyöngyi és Révai Lászlóné pedagógusok vezettek - többek közt ismerkedtek természeti értékeinkkel; „bebarangolták” a Duna-Dráva Nemzeti Park területét és a Drávát. E témában a könyvtárban is kutakodtak, de közösségépítő sorversenyen is részt vettek, vi- rágosítással szépítették az iskola környékét. Ellátogattak a múltat hűen tükröző horvát tájházhoz, ahol a hagyományok őrzésére nevelték a gyerekeket. Egy percig sem unatkoztak, végig aktívak és jókedvű- ek voltak. A programba beletartozott táncház, barcsi strandolás és drávai hajózás is. G. A. Örök nyári téma: tanuljon vagy ne tanuljon a vakáció idején a gyerek? A szülő azt szeretné, hogy legalább hetente egyszer tanuljon, a pszichológus szerint inkább játsszon, és ez utóbbival az érintett, vagyis a gyerek is egyetért. Mauthner Ilona ilona.mauthner@partner.mediaworks.hu A szülő nem gonoszságból szeretné, ha a gyermeke a nyári szünetben is bele-bele nézne a tankönyveibe, pláne, ha lenne is mit javítani majd a következő tanévben a jegyeken, mondta Barta Ildikó, két kislány anyukája. Inkább realista, amikor ilyen igénye van, hiszen tudja, mondhat a pszichológus bármit is, ha majd eljön a továbbtanulás ideje, akkor csak az számít, mennyi pontot ért el a jegyeivel a diák. A gyerekek azonban nem egyformák, főleg nem tizenéves korban. A hetedikes Péter szülei megnyugodtak június elején, padtársának szülei viszont elszomorodtak bizonyítványosztáskor a történelem érdemjegy láttán. Mind a két fiú hármast kapott, ám Péter számára, akinek ez a tantárgy nagyon gyengén megy, a hármas felért egy csillagos ötössel, és úgy is viszonyult hozzá. A jeles tanuló padtárs számára viszont azt jelentette a közepes osztályzat, hogy rontott a félévi eredményhez képest.- A nyár legyen a gyermekek életében is a szabadság, a ki- kapcsolódás ideje. Legyen behatárolva, hogy a gyereknek mennyi a szabadideje, amivel ő rendelkezik, a szülő számára akkor is elérhető legyen, ha nincs otthon, tudja, hogy hová és kivel ment el, mikor jön haza. A szabályok betartásával alakul ki a kölcsönös bizalom, mondta az általunk megkérdezett pszichológus. Az első, második osztályos korúaknái szoktak a szülők attól félni, hogy a megtanult anyagot, olvasást, írást elfelejti a gyerek. Azt nem tartanám célravezetőnek, hogy minden nap vegyék elő a tankönyveket és tanuljanak. Ennél többet érhetnek a színes gyermekújságok, mesekönyvek, hiszen fejlesztik a képi gondolkodást és nagyobb kedvvel is forgatják a gyermekek. Fontos, hogy sokat rajzoljanak, ami az önkifejezést segíti. És aludjanak, ameddig jól esik, legyenek sokat a levegőn. A napi tanulással, az iskolára való ráhangolódással várjunk augusztus utolsó két hetéig. Akkor jön majd el az ideje, hogy elővegyük a tankönyveket, mondta Jobbágy Gábomé. A középiskolás korú diákok közül többen a nyarat választják a motorkerékpárra, illetve autóra szóló jogosítvány megszerzésére. Ezt a fajta oktatást a fiatalok többsége jó néven veszi, hiszen az lebeg a szemük előtt, hogy lesz jogosítványuk. Minden gyereknek jár a szabadság. Kell a játék, az élmény, a pihenés - ezzel az érintettek, azaz a gyerekek messzemenőkig egyetértenek Nem jó megoldás szidni, büntetni Augusztusig pihenni kell- Nagyon fontos, hogy ne csak az iskolai teljesítménye alapján ítélje meg a szülő a gyereket. Minden gyerek jó valamiben, vannak értékei, és ez nem biztos, hogy az iskolai teljesítménye. A szülőnek az a dolga, hogy megtalálja ezeket az értékeket, és megfelelően méltányolja is - hívta fel a figyelmet Király Gabriella gyógypedagógus és pszichológus. Mint a szakember mondja, sajnos sokszor fordul elő, hogy a gyenge teljesítmény láttán általában a gyors megoldást választja a szülő: szid, büntet, elvon a zsebpénzből, eltiltja a gyereket a barátaitól, és a nyári szünet alatt radikálisan megnöveli a tanulásai töltött időt. Mi a jó megoldás? Higgadtan üljenek le, és beszéljék végig, hogy mi lehet az oka a gyenge teljesítménynek. Nem szabad elfogadni a „pikkel rám a tanár”, a „nem én tehetek róla” érveket. Érdemes mélyebbre ásni, és ki fog derülni, mi a valódi ok. Ami lehet például a gyenge olvasásértés - ez sajnos egyre gyakoribb probléma -, vagy más részképességzavar. Egy kis önkritika sem árt: ha a családban válsághelyzet alakult ki, a szülők között konfliktus van, nem csoda, hogy romlott a teljesítmény. Ami tilos, az a durva elutasítás, a gyerek fenyegetése, a vakáció megkeserítése. A pihenés, a kikapcsolódás minden gyereknek jár, akinek pótvizsgáz- ni kell, az is ráér augusztusban elkezdeni tanulni. Fotó: MW-archivumj