Somogyi Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-12 / 189. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2016. AUGUSZTUS 12., PENTEK BALATON Kecskesajtos-bazsali- komos Big Mekk. Lángosbur- ger mártogatóssal. Óriásszendó füstönsült hasaaljával és daga- dóval. Füstöltpisztrángos saláta. Kóstoltak és döntöttek, ezek a 2016-os szezon legjobb balatoni strandétkei, a Balatoni Kör és a We Love Balaton portál által megálmodott és kiírt büféversengésben. Azt, hogy a lángos, hekk, palacsinta körből egyre többen kitörnének, a kínálat ennél jóval változatosabb (is lehetne), a közelmúltbéli zamárdi Utca- és Gasztrofesztiválon is tapasztaltunk, ahol egész utcányi 21. századi streetfood-étket kóstolhatott nép. Mint például a barnasörös marhát vagy barbecue- csirkét házi zsebes batyuban, a vegalepényt tejszínnel, sajttal, zöldségekkel, a paradicsomos céklalevest, vagy a juhbélbe töltött kacsa-szürkemarha- és la- zackolbászkákat rozslisztes és lenmagos kenyértölcsérben. A zsűri szerint idén a kecske- sajtos-bazsalikomos Big Mekk a Balaton legjobb strandétke; a badacsonyi Kishableány és a bogiári Paletta specialitása egyszerre különleges, harmonikus, viszonylag könnyen elkészíthető és univerzális strandétel. Még azok is kedvelik, akik nem rajonganak a rántott sajtért. Az Év felfedezettje különdíjat a vo- nyarcvashegyi The Spot Grill & Bar strandbüfének adták. A lángos és a burger műfajában egyszerre tudott újat mutatni Spot lángosburgerük, a hozzá készített coleslaw és az egyedi márto- gatós szószok is kiválóak. A badacsonyi Kishableány, illetve a bogiári Paletta Manga- Laci füstönsült hasaaljával és dagadóval készített óriásszendvicsét is kiemelték az ítészek, vagy a zánkai Neked főztem öt különböző tehénsajtból készült kombóját, s a gyenesdiási Dar- nay Pincétől a Ficánka nevű füstöltpisztrángos salátát pohárban. A szántódi Déli Part BBQ Barbecue oldalasa is nyerő - lehetne, de a verseny elsősorban olyan ételekre fókuszál, melyek könnyen elkészíthetők a legtöbb strandbüfében. A díjat alapító Balatoni Kör szóvivője, Kardos Gábor azt mondta: - A balatoni büfékultúrában alternatívát és igazi megújulást a frissen, helyi alapanyagokból készített kreatív ételek jelenthetnek a mirelit tömegáruval szemben. A jó vendéglátós szakembereket nemcsak anyagilag kell jobban megbecsülni. Az Év strandétele díj ebben a kategóriában a szakmai elismerés és karrier egyedülálló lehetőségét teremtette meg. A különleges minőséget nyújtó strandbisztrók egy része akár őszi-tavaszi hétvégéken is nyitva tarthatna, ha üzleti modelljüket nem kéne a július-augusztusi tömegturizmusra építeni. F. I. Tótkomlósi család a félmilliomodik A boldog félmilliomodiknak százezer forint volt a jutalma A Siófok katamaránnal érkezett Balatonfüredre csütörtökön a Balatoni Hajózási Zrt. idei félmilliomodik személyhajóutasa. A füredi kikötést követően derült csak ki, ki a szerencsés hajóutas. akinek a bizalmát egy támogatója révén százezer forintos nyereménycsekkel köszönte meg a Bahart. Nemrég ugyanígy jutalmazták a félmilliomodik komputast is. A füredi leszállás pillanatában szembesült a jó hírrel a tótkomlósi Pásztor László és családja. A kikötőben Dónucz László, a Bahart értékesítési és forgalmi igazgatója arról beszélt: korábban a főidény végén köszönthette a cég a félmilliomodik utast, most viszont előbb. Idén eddig több mint 35 ezer utassal többen vették igénybe a különböző személyhajózási szolgáltatásaikat, ami nyolc- százalékos növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest. F. I. Voldemort-ügy: a Balatonnál még botrány nélkül ment ► Folytatás az 1. oldalról BALATON Öt személyt gyanúsítanak eddig bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással és hivatali vesztegetéssel. A korrupciós ügy nyomozása során feloldották néhány lehallgatott telefonbeszélgetés titkosítását, s ezekből csemegézett a hetilap. Ebből és a vallomásokból az derült ki: szociális szövetkezetekre szabott uniós pályázat révén próbált támogatáshoz jutni egy társaság, melynek egyik tagja, K. Péter keresett és talált támogatót jó barátja, Men- gyi Roland fideszes parlamenti képviselő személyében. A 168 óra „így lopnak uniós milliár- dokat” című cikkében részletezett, 2015 július és december között rögzített beszélgetések során Mengyi világossá tette: csakis akkor nyerhetnek, ha ötmillió forint „alkotmányos költséget” előre fizetnek neki és ötmilliót a végén is. A képviselő prezentálta a pályázatírót is; a Public Sector Consulting Kft. szakembere, B. Szilvia először azt jelezte a pályázóknak, hogy ötven százalékot kéne „visszaosztaniuk”, később ezt fölemelte kilencvenre, vagyis a pályázat megvalósítására már csak tíz százalék maradt volna. A pályázók a hangfelvételen rögzített találkozóikon ezt igencsak sokallották... Az egyik pályázó vallomása szerint Mengyi és B. Szilvia azzal nyugtatgatta őket: a 2020-ig tartó pályázati ciklusban közel kétmilliárd forint összegű támogatáshoz juthat a szociális szövetkezeti hálózat. A 168 óra azt írja: 2015 késő őszén az Emberi Erőforrások Minisztériuma - miután a nyomozó hatóság tájékoztatta az ügyről Balog Zoltán minisztert - úgy módosította a pályázati kiírást, hogy az ne feleljen meg az ügyben szereplő szövetkezeteknek. Támogatási kérelmüket és fellebbezésüket is elutasították. A tiszaújvárosi fideszes képviselő, Mengyi Roland, aki a hangfelvételeken megszólalók szerint „Voldemort nagyúrnak” szólíttatta magát (a Harry Potter főgonosza - a szerző), azt állítja: belekeverték az ügybe, visszaélve a nevével. Mengyit egyébként nem gyanúsítják semmivel. A balatonföldvári kistérség korábbi, lapunk által megkérdezett illetékesei úgy emlékeznek: botránymentesen, rendben lezajlott anno a szélessávú internetes pályázat, a támogatást elnyerték, a pénzt felhasználták az internet kiépítésére a kistérségben. Fónai Imre „A pályázat rossz, vissza kell vonni” A somogyi kötődésű exállamtit- kár, Ángyán József is „megtalálta” egyik földjelentésében Men- gyi Rolandot. Ángyán azt írta: még államtitkár volt 2011-ben, amikor kidolgoztak egy átlátható bérieti pályázatot az érintettek, így a környékbeli gazdák bevonásával a Bükki Nemzeti Park földjeire. A pályázatot azonban tíz órával a beadási határidő lejárta után visszavonták. Ángyán ekkor még nem értette, ki és miért. Kiderült, hogy előbb Mengyi Roland (akkor a Borsod megyei közgyűlés elnöke) próbálta utasítani a pályázat visszavonására a nemzeti park igazgatóját, majd a miniszteri megbízott is, utóbbi föl is mentette a pozíciójából az igazgatót, amikor az erre nem volt hajlandó. Új pályázatot írtak ki új feltételekkel, s ekkor már a „megkívánt” térségbeli oligarchák nyertek, illetve Mengyi nem is helyben lakó kampányfőnöke. Nyomozás is indult, a menesztett igazgató tanúvallomásában is elmondta, hogy „Mengyi közölte vele, a pályázat rossz, azt vissza kell vonni”. A hatóságok bűncselekményt nem állapítottak meg. Magyar, horvát és cigány gyereke Nemzetisége Magyar, horvát és roma gyerekek játszottak és tanultak együtt Drávatamásiban DRAVATAMÁSI Népzenei, néptánc és fejlesztő művészettech- nikai programokkal igyekeztek megérinteni a Drávamentén élő magyar, horvát és cigány gyerekeket Drávatamásiban: a most véget ért népművészeti és alkotótábor szervezői azt mondják: sikerrel jártak. Az ország egyik legszegényebb szórványvidékén élő gyerekeknek szervezett tábort a 2011-ben alakult Podravina Kultúrájáért Egyesület. A szervezet javítani igyekszik Dél-Somogy és az Ormánság falvainak perifériás helyzetén, lemaradásán.- Szeretnénk megismertetni a gyerekeket Magyarország ezen vidékének történelmi múltjával és betekintést adni szűkebb lakóhelyük és a velük együtt élő nemzetiségek kulturális örökségébe, hagyományaiba, megerősítve ezzel mind a regionális, mind az etnikai identitásukat. Szeretnénk bekapcsolódni a drávamenti falvak kulturális életébe - mondta Frankovics Katalin elnök. - Helyi értékekre épülő, hagyományőrző, tevékenységet vállalunk képző- művészeti, irodalmi, népzenei, néptánc, színjátszó, báb, dráma szakkörök és táborok megvalósításában a térségben élő gyermekek számára. A táborban magyar, horvát és cigány gyerekek vettek részt. A közel húsz 11 és 13 év közötti diák ingyenes, bentlakásos táborban tartalmas népzenei, néptánc és fejlesztő művészettechnikai programokkal töltötte a nyári szünetet. Agyagozás, kavicsfestés, üvegfestés, szövés, táncszakkör, kirándulások, strandolás sem maradhatott el a napi menetrendből. - Köveket festettünk, fürödtünk a strandon, bálatoló versenyt rendeztünk, kincseket kerestünk - meséli a 9 éves, drávaiványi Petrovics Dániel, aki ikertestvérével érkezett a táborba. - Megtanultunk térkép alapján tájékozódni, horvátul megmondani az állatok neveit...- A mai, az utolsó tábornap volt a legjobb - teszi hozzá a 11 éves, sellyei Vörös Janka. - A táborra a lányok beszéltek rá, akik már többször voltak. Jó benne a kézművesség, és a sok játék. A legjobb persze az volt, amikor a fiúk békát hoztak a szobánkba, amit végül én vittem vissza a kertbe. A közösségi oldalon meghirdetett jelentkezéseket már februárban le kellett zárni, annyi volt a jelentkező. A tábor szervezésére az NKA forrásából nyertek támogatást, majd a drávamenti horvátoktól kértek segítséget, ám az ígéretek ellenére ez utóbbi elmaradt, s a tábor kezdete előtt már más pályázatokon nem tudtak részt venni. A nagy sikerre való tekintettel azonban több saját forrás bevonásával mégis megtartották a tábort. A hét nap helyett így öt lett belőle, és a napi öt étkezést három váltotta, elmaradt a diny- nye, fagylalt. A gyűjtést a jövő évi programra viszont már most elkezdték, és új támogatókat, segítőket toboroznak. J. G. Tábor a parkban Egy hónapon át nyújtott tartalmas szórakozást a Drávamenti Óvodák Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata a babócsai gyerekeknek: a falucentrum hatalmas parkjában felállított pavilonok alatt kézműves műhely, rendőrségi, tűzoltósági bemutató várta nap mint nap a gyerekeket. Több éves hagyománya van már a tábornak, amelyben átlagosan harminc-negyven gyerek vett részt. Óriási segítséget jelent ez a szülőknek, hiszen gyermekük biztonságban van, étkezésükről gondoskodnak. - Érettségi előtt álló fiatalok, középiskolások is segítenek, akiknek kötelező az önkéntes munka - mondta Arató Béláné táborvezető. Azt, hogy ezt több éve meg tudjuk rendezni, helyi civil összefogásnak köszönhetjük: a sikerért összefogott több magánszemély, babócsai vállalkozó, a nyugdíjas klub és a települési önkormányzat. Rengeteget tett a sikerért Kakrik Klaudia, Kiss Zsanett és Zakó István. K. I. ■ JF 1 liL^ Íjl Jpi * ‘ i Kecskesajtos Big Mekkf " § -«iái íjjabi.